Alkotmány, 1901. január (6. évfolyam, 1-27. szám)

1901-01-01 / 1. szám

ALKOTMÁNY. 1. szám. _____________2 mentek, melyekbe a liberalizmus a poli­tikát mint csatornákba vezette, a pártok ellenségek­­ küzdenek egymással s a több­ség zsarnokságát tette uralkodó elvvé az igazság helyett. Nincs szabadság, nincs egyenlőség, nincs testvériség sehol s me­lyet zászlójára irt a liberalizmus — ha­zugság volt. Ezt a tanulságot hagyta reánk a letűnt század és annak utolsó esztendeje nem hozott vigasztalást a világnak, sem pedig Magyarországnak. Az uj rendszer is — hazugság volt. Az idővel ez is kitűnt és elmúlik. Mert a liberalizmus befejezte pá­lyafutását s hiveket többé nem talál. Önző követőket csak addig, mig elég pénz és hatalom fölött rendelkezik, hogy szolgáit megvásárolhassa és megfizethesse. De mivelhogy túlélte magát, hasonlít a fukar aggastyánhoz, ki pénzes zsákjait kínálja orvosának, hogy mentse meg életét; de nem teheti, mert contra vim mortis non est medicamen in hortis. A mult század legnagyobb férfia Napo­leon császár volt. Nem mint Bismarck, csak államférfi; nem­ mint Moltke, csak hadvezér,­­­ szónok, törvényhozó, író­nak is kitűnő, tettekben és sikerekben bámulatos; a francia liberalizmust ő hordta szét Európában meghonosította törvények­ben és intézményekben, egyházpolitikát is csinált és a pápát fogságra vetteté. Szent Ilona szigetén bölcselkedve, megjósolta századának történetét és végét ekképpen: «Népek jönnek, népek mennek, trónok semmisülnek meg ... és az Egyház ren­dületlenül fönnáll mindörökké». Népek jöttek, mentek, harcoltak, elbuktak, föltá­madtak, senki sem ismeri meg, milyen volt Európa száz évvel ezelőtt és milyen most. Trónok megsemmisültek, királyok és császárok meghaltak számkivetésben és az Egyház rendületlenül fönnáll. Ez a kereszténység dicsősége, igazságá­nak ereje, az a világosság, melyet sem eltagadni, sem elmulasztani semmiféle tu­dásnak és civilizációnak, hamisságnak és gonoszságnak, kormánynak és törvényho­zásnak nem sikerülhet. Magyarországon sem fog sikerülni. Bizalmunk Istenben, hitünk a kereszt­ben, reményünk a népben. Az új év, az új század a kereszténységnek fölmagasz­­talása lesz. És ha «vannak némelyek kö­zöttünk, kik nem hisznek» és hogyha «sokan hátrálnának», mert nem merik, vagy nem akarják Jézust követni, ezek hallgassák meg Simon Péter hitvallását: «Uram! Kihez menjünk? Az örök élet igéi Nálad vannak. És mi elhittük és meg­ismertük, hogy Te vagy Krisztus, az Isten fia». Christe, exaudi nos! Budapest, dec. 31 A honvédelmi miniszteri tárca. Egyes lapok hí­rei szerint Fejérváry Géza báró honvédelmi minisz­ter válni készül állásától s utódjául Jekelfalussy altábornagy mellett Bolla Kálmán altábornagyot, József főherceg adlátusát emlegetik. A Fejérváry Géza báróhoz közelálló körök véleménye szerint e hírek koraiak még, mert Fejérváry Géza báró még sokáig fogja teljesíthetni a tárcájával járó köteles­ségeket. Budapest-Belváros képviselője. Azokkal a híresztelésekkel szemben, mintha Széll Kálmán miniszterelnök a legközelebbi választások alkal­mával a Belváros mandátumát vállalná el, a miniszterelnök saját kijelentése szerint valótlan s igy az egyedüli jelöltje a Belvárosnak újból Fodmaniczky báró lesz. Megszűnt párt Brassóból jelentik. A szászok egy frakciója, a zöld szászok pártja megszűnt. Lap­juknak, a Kronstädter Tagblattnak kiadását fellü­g­­gesztették és ezt beolvasztották a Kronstädter Zei­tungba, mely a mérsékelt szászok orgánuma. A Kossuth-párt legújabb tagja, Molnár Józsiás Kézdi-Vásárhelynek újonnan megválasztott képvise­lője, az Ugron-párt volt tagja mandátuma igazolása után a Kossuth-pártba való belépését be fogja jelenteni. Kihirdetett törvények. A hivatalos lap vasárnapi száma közli a legutóbb szentesített törvényeket a ki­rályi megerősítés kihirdetésével. Eszerint kihirdettet­­tek az öntöző csatornákról, a horvát provizóriumról, az állami beruházásokról, indemnitiről és a ruma­­klenaki helyiérdekű vasútról szóló törvények. Kedd, 1901. január 1. ,'!;T?,’’TrrWlT!-m'1 ! JtTnr i ■rT^-n'T, ti - ITT f ■ nak, igazságnak, hogy védje az ember igazát és kötözgeti majd a sebeket, hogy az ember ne igen szenvedjen, ha már egyáltalán szenvedni kell neki. Ezek között a lázas, humánus ügyek között bekopogtathat hozzánk holmi öreg úr, akit ki­osztottak, nagy családjával együtt vagyonából (lehet a neve akár Krüger, akár más !) . . . Ah! nem érünk rá, vele foglalkozni! Az emberiség boldogítása érdekében sok és fontos ügyünk van . . . Isten áldja öreg! Isten áldja! . . . Akad holmi ideális rom­a újságíró, akinek az ilyenféle eljárás sehogy sem megy a fejébe és elmegy Ibsenhez a nagy norvég óriáshoz ki­kérdezni, hogy mit szól mindehhez ? — Mit, barátom — felel ő az elképpedőnek — azt mondom, hogy — ma nekem, holnap ne­ked ! — Krügerék is csak úgy tolták ki fészkük­ből az elődöket, mint most őket. — De a jog, az igazság! a humanizmus! — Ejh! . . . És a századra lakatot teszünk. A vén idő hátára húzunk egy vonást, egy numerust. — Uj századba kapunk, írván 1901. * Volt egy valaki asszonynak egy rég szép iszna. És egy bolondos egér keresztül rágott íjta. Össze-vissza csak akkora lyukat rágott íjta, hogy keresztül bujt. Miért tette ? Ugyan, kérdezi az egeret?! Útjába esett az a szép "" ' •'"'on. Punktum. Hanem az a szegény asz­­' •siteke­rcselje vásznat, látta, mive­l Bubics Zsigmond pásztor­levele. Budapest, dec. 31. A múló század alkonyán Kassa egyházfejedelme lánglelkével szól papjaihoz és híveihez. A szerető atya gondosságával, a tudós pap eszével és szerető szivével nyilatkozik meg Bubics Zsigmond. Itt a lett. Csupa lyuk, mint a rosta. Attól az egy kis lyuktól, melyen az egér keresztül bujt. A századot kezdik a nemzetek. Útjukba esett valami, olyanféle, mint az asszonynak a szép vég vászna. Marjuk keresztül! ! Ah! csakugyan. Kilyukadt a vén, a drága hatalmas kínai fal. A kis egér bebújt, prüszkölve fúrta magát keresz­tül, akár egy­­ gőzmasina ... Az az imperti­­nens Kina még vissza mert kaffantam, mivel kirostálták, kilyukgatták azt a nagy, nagy . . . minek is mondjam — mit. Ne menjünk el Ibsenhez, vagy valami más nagysághoz, kikérdezni, hogy hát ehhez mit szól ? Isten ők az ősi jussban vannak, már az ő­ testament­umban is ott voltak, talán a babiloni torony építést, mikor abbahagyták, egyszeribe az ő tulajdon faluk építéséhez fogtak, it­t szabad ezt kibökni ? . . . Azt tartom, ne menjünk el Ibsenhez se más­hoz kérdezősködni! Időnk sincs rá. A zár csukódik, száz év oda! Jön utánira az új. Húzzunk egy numerust, egy 1-est. És fogjon el bennünket megilletődés, olyan ceremóniás hangulat. Nézzünk mélyen egymás szemébe, szorítsuk meg egymás kezét. Boldog újévet! De ne igy, ne! Hanem, mikor ezt teszszük — ahogy minden ügyünkben dukál — nézzünk az égre, ahol az Isten lakik. És imádkozzunk. Domonkos István kereszténység születésének huszadik százada. Krisztus egyházának húszszázados jubileuma, hát örül­ünk, ünnepeljünk és imádjuk örvendve a Krisztust, aki sarokköve a katholikus egyháznak, aki tizenkilenc századon keresztül ezernyi ezer rész közt fentartotta s fénynyel, dicsőséggel bevezette a huszadik szá­zadba ! A pásztorlevél mindenekelőtt azt fejtegeti, hol az ó-szövetség Krisztusra vonatkozó jövendölés, mind beteljesedtek, amit azonban a választott nő elismerni mindig vonakodott. Most ünnepeljük Krisztus eljövetelének tizenkilenc százados év­dulóját, tehát örüljünk s örvendezzünk. És mindennek most ünnepeljük, olvassuk a­z iratban, tizenkilencszázados fordulóját, mert tizen,­kilencszer múlt el száz esztendő az emberiség életé­ben azóta, hogy Isten a maga jóságában megkezdé azt a nagy művet, melylyel az emberiséget ki vala szabadítandó azon sötétség homályából, amelybe az előbb letűnt évezredek alatt elmerült; elmerült még az ő választott népe is, az Isten parancsainak szel­lemét száműzvén a törvényből és csak a holt betűt tartván meg, mely nem éltetett, hanem ölt, azaz, meg nem értetve és félremagyaráztatva, megölte a lelket és az erényt az emberek sziveiből kiirtotta. Szükséges, Szeretett Híveim, hogy időnként erről a nagy igazságról elmélkedjünk, hogy megvizsgáljuk és átgondoljuk, minő véghetetlen kegyelemben ré­szesbe Isten az emberiséget a megváltás nagy mun­kájának végrehajtásával. És valóban, erre nem ta­lálok alkalmasabb időt mint a mai napot, melylyel beléptünk egy új századba, a huszadikba. Mert va­lamint az emberek életében fontosak azon idők, melyekben az élet egy-egy szakasza bevégződik, midőn pl. a gyermek az ifjúkorba, az ifjú a férfi­­korba, a férfi az aggastyán korába lép, úgy az in­tézmények életében is vannak ilyen időszakok, melyekben helyes és hasznos megismerkedni az in­tézmény múltjával, fejlődésével s annak üdvös ki­hatásaival az emberekre. S ha van intézmény, melynél főképpen ez az utolsó szempont fontos és mindnyájunk figyelmére érdemes, úgy éppen a kereszténység megalapítása és Krisztus Urunk megváltói műve az, melylyel ő a keresztény vallást a mennyből a földre lehozta és gyökereit oly mélyen elültette, hogy abból oly tere­bélyes fa nőtt, melynek jótékony ágai befedik az egész földet és maguk alá gyüjthetik s igy védhetik, oltalmazhatják a földnek valamennyi nemzetiségeit. Ezek után ismerteti azon állapotokat, amelyekben az emberiség Krisztus születésekor volt. Elkezdi fej­tegetni az emberiség történetét a legsötétebb bűn elkövetésétől kezdve s közben a szent könyvek te­­kintélyére vonatkozólag megjegyzi: A szent könyvek, melyek elbeszélésének valódisá­gát ma már nemcsak a hit, hanem a tudomány bi­­zonyítékai is elfogadhatóvá teszik és megerősítik, elmondják nekünk az emberiség további fejlődését. Aztán így folytatja: Amidőn tehát elkövetkezik az idők teljessége, amint azt az Istentől megihletett próféták előre meg­­jövendelék, Isten a maga végtelen irgalmában lekül­­dötte az Ő Szent Fiát, az Ötök Igét, hogy emberré lévén, vezesse az emberiséget az üdvösség útjára. A választott nép volt az, akinek kebeléből Krisztus Urunk emberi testet öltött magára, de kevesek kivé­telével még ez a nép sem volt képes őt felismerni, őt megérteni, it követni. És mert prófétáik azon jövendöléseinek, melyekben a Megváltóról mint úrról, királyról beszéltek, azt az értelmet tulajdonítot­ták, hogy a Megváltó hatalmas földi király lesz, aki leigázza az összes népeket és az ő igájok alá hajtja s ők fognak uralkodni a föld összes népei felett, látva Krisztus Urunk szerénysé­gét, alázatosságát, szegényes életét, hallva az Ő ta­nításait, melyekben nem földi, hanem mennyei jókat hirdetett, bár viszont látták csodatételeit, jótékony­ságát a szegényekkel, szűkölködőkkel, betegekkel és töredelmes bűnösökkel szemben, nem ismerték el benne a megígért megváltót, a megigért királyt, mert, mint Szent János evangéliumában olvassuk: «inkább keresték az emberi dicsőséget, mint az Isten dicső­ségét». Halálra keresték tehát s emberileg szólva meg is ölték, jól el is temették, nehogy, mint előre megjövendölő, a sírból feltámadjon. De — feltámadott! Uj életre kelt és ezzel haj­totta végre azt a nagy és magasztos munkát, melyre az Atyának akaratából, de egyszersmind saját örök elhatározásából vállalkozott. És ezzel egyszersmin megalapította a keresztény vallást, megkötötte régi, elavult szövetség helyett az újat, ezt már ne egy néppel, hanem a világ összes népeivel, mint azokkal, kik hallgatják és befogadják az e tanítást A kereszt fája, mely addig a gyalázat jelvénye, bitófa volt, általa megszenteltetett és tizenkiles század óta a dicsőségnek, a győzelemnek jelvénye, mely előtt az Egyház tisztelettel hódol, midőn a nagypénteki szertartásban leborol előtte. Felsorolja mindazon előnyöket, melyekben a megy

Next