Alkotmány, 1902. január (7. évfolyam, 1-27. szám)

1902-01-01 / 1. szám

ALKOTMÁNY. 1. szám. 3 Szerda, 1902. január 1. jelentek nagy száma is jelentőssé tett, elhatározta, hogy Hunyady László gróf elnöklete és Mérey Lajos Ugron-párti agrárius politikus alelnöklésével a nyitramegyei ellenzék egyesül és a megyében az akciót megkezdi a Székről elnevezett, de valójában újra feltámadt Bánffyrendszer ellen. Ezen értekezlettel egyidejűleg tartott értekezletet a megyei szabadelvű párt is, amely értekezleten az ismert papfaló Esterházy János gróf heves támadást intézett úgy a kormány, mint a nyitrai piarista főgimnázium igazgatója és Szulyovszky Dezső orsz. képviselő ellen, akit a megyei szabadelvű pártiak a Fleschpörből kifolyólag amúgy sem néznek jó szemmel. Esterházy János gróf beszéde kitessékelte a piarista igazgatót s Szulyovszky Dezsőt, valamint ezek klikkjeit a szabadelvű pártból, viszont ezek sem maradtak adósok a válaszszal s ugyanezzel az ajánlattal visszakinálták Esterházy János grófot. Mint hírlik, a két árnyalat férfiai ez értekezleten nem éppen a leghizelgőbb szavakkal kedveskedtek egymásnak. Mig a szószabadelvü párti értekezleten ily dolgok történtek, addig az ellenzék konferenciája, melyen többek között részt vettek Rakovszky István, Ernszt Sándor dr. és Ajtics-Horváth Dezső országgyűlési képviselők is, a legemelkedettebb hazafias hangulatban folyt le és ért véget. Ezek hát, mindenesetre örvendetes gyümölcsei Széll Kálmán «uj» rendszerének, mely persze csak az ő állítása szerint uj, tényleg pedig az előbbinek folytatása. Íme, ezt oly díszes és előkelő férfiak bizonyítják, mint Hunyady László gróf és Mérey Lajos stb., kik mindeddig távol tartották magukat a tényleges politikai szerepléstől, most ellenzéki lobogóval kiállanak a küzdőtérre a halálra üldözött nyitramegyei nép védelmezésében. A nagyszabású szónoklatok, melyekkel Hunyady László gróf az egyesült ellenzék alakuló értekezletét megnyitotta és berekesztette, nagy sebeket vertek a nyitramegyei szabadelvű párton; ez rémülettel látja, hogy új hatalmas ellenfelei támadtak.* Az alsó-kalocsai ruthén-kazár árverésről már többször megemlékeztünk. A hivatalos újság mai száma egy másik árverésről szól, ezt is hasonló furfanggal készítették elő, mint az alsókalocsait. A végrehajtató a mármarosszigeti kereskedelmi és hitelbank — kik az igazgatósági tagjai, nem tudni, azonban, noha a Pénzügyi Compass nem ad róla számot, mégis legalább sejteni lehet — a végrehajtást szenvedik Káhán Mendel — és társaik: egy csomó ruthén parasztcsalád. Mintegy ötven ingatlant fognak összesen 2370 korona és járulékai miatt Borsán januárius 30-án elárverezni s mint a ruthén földről egy távirat hírül adja, még számos más faluban várható a közelben tömeges árverés. Káhán Mendel szintén mindenütt társtulajdonos. Az alsó-kalocsai árverés miatt megindult hullámok még mindig nem ültek el, sőt inkább ma kell mérges tajték-koronájuk. Vészi József, a Káhánok és Sáfár Zéligek védelmezője ma a személyeskedésnek nem tárgyias, de annál kényelmesebb fegyverét forgatja, de ellenfele, amiként a tárgyi vitában föléje kerekedett, a személyeskedésben is ráárverel. Különösen a Vészi által célzatosan hangoztatott neo-acquistica-nak a vitába való belevonását utasítja vissza sikerrel s valóban, csak Vészi Józsefnek kellemetlen szorultsága magyarázhatja a neoacquistica-nak a kazár nemzetrontással együtt, annak védelmére való emlegetését. Nagyon különös fénynyel világít Vészi József hazafiságára az, hogy oly messze és ingoványos talajra is hajlandó tévedni a kazárság gyűlöletes védelmezésében. Hiszen a neoacquistica nem depossedáció volt, hanem gazdátlan birtokok uraszerzése s valóban talmudi észjárás kell hozzá, a neoacquisticát a kazár üzelmek mentésére és takargatására elővonszolni. A kormány különben állítólag nagyobb intézkedésekre készül a ruthének gazdasági felsegélése céljából, igy a kereskedelmi miniszter Huszton agyagipariskolát létesít a tanuló fazekasmesterek díjazásával s egyúttal minden községben égető kemencéket építtet, s hasonló intézkedéseket tesz a szövőipar fejlesztésére, a Rusz völgyében pedig nagy faipari vállalatot teremt háziipari alapon s a kisiparosokat ellátja munkával. Az ez év augusztus havában Mármarosszigeten rendezett háziipari és gazdasági kiállításnak 6300 koronányi tiszta jövedelmét, melyet jórészben Roszner Ervin báró főispán neje, Forgách Klotild grófnő buzgó fáradozásának lehet köszönni, szintén a háziiparosok támogatására fogják fordítani. Mindenesetre szép és dicséretes dologok, de akik a ruthén föld viszonyaival ismerősök, azok tudják, hogy az államnak és társadalomnak mindennemű fáradozása végeredményben csak a galíciai kazárokat hizlalja s azért magyar nemzeti szempontból is igaza van azon laptársunknak, mely a kazárok földjére mindenekelőtt egy csomó akasztófát követel. Mink nem vagyunk annyira követelők és megelégszünk — mint egyszer már nem visszhang nélkül kifejeztük — az utszéli fákkal is.A Karácsonyi számunk «politikai jegyzetek» című cikkében, annak is Árvamegyével foglalkozó részében az a kifejezés olvasható zárjelben Árvamegye árvaszékének elnökéről: «(különben is kompromittált egyén.)» . . . Árvamegye árvaszékének érdemes elnöke, Lehoczky Vilmos úr most levelet intézett hozzánk, amelyben a ráalkalmazott, fent idézett kitételt mint rágalmat visszautasítja. Mond az árvaszéki elnök úr egyebet is, mást is nem egészen hibátlanul megfogalmazott levelében, de mi ezekre a felebaráti szeretet fátyolát borítjuk és kívánjuk az árvaszéki elnök úrnak, hogy soha rosszabbat ne mondjanak felőle azok, akik Árvában ismerrik, mint amit egy hét előtt mondtak. A szükségtörvény, melyet a félhivatalos Magyar Nemzet kilátásba helyezett arra az esetre, ha a közös ügyek Ausztriában parlamentáris úton rendezhetők nem lennének, élénk publicisztikai tárgyalásra ad okot. Beöthy Ákos egy hírlapíró előtt úgy nyilatkozott, hogy a szükségtörvény a 67-es kiegyezés negácóját jelenti. A közös ügyeket illetőleg ugyanis nem a fejedelemmel, hanem Ausztria népeivel van dolgunk. Mihelyt tehát ezt a közös ügyes rendelkezést nélkülök, egyoldalúan tisztán a magunk szakállára kell megcsinálnunk, világosan következik, hogy ez a 67-es kiegyezés intencióinak semmiképp meg nem felelhet. Más oldalról azonban nem lehet tagadni — mondja Beöthy Ákos — hogy annak is, amit önálló rendelkezésnek nevezünk, megvannak a maga nehézségei. Ugyanis a gazdasági, szétválással, de különösen a politikai szétválasztással a közvélemény nem foglalkozott, s a függetlenségi párt sem foglalkozott vele. A gazdasági szétválasztás aránylag könnyű. Erős meggyőződése Beöthynek, hogy ha a mi kormányunk az önálló vámterületnek nemcsak jogi, hanem tényleges álláspontjára is helyezkednék, akkor maguk az osztrákok jönnének, mégpedig ész nélkül, hogy megkössék a kiegyezést. Osztrák gyárosok bevallották Beöthynek, hogy amely pillanatban fölállítják nálunk a vámsorompót, azonnal gyáraiknak mintegy expozitúráit fogják nálunk fölállítani, olyannyira életkérdésnek tekintik, hogy a magyar fogyasztást számukra biztosítsák. Ami Magyarországon a szükségtörvény, az Ausztrálian a 14. §. Koerber terveiről azt jelentik, hogy az osztrák miniszterelnöknek, ha a németek és a csehek közt való tárgyalások eredményre nem vezetnek, még egyszer és pedig utoljára fel fogja szólítani a Reichsrathot, hogy tegye lehetővé a kiegyezés letárgyalását. Ha ez a felhívás eredménytelen maradna, akkor az osztrák kormány föloszlatja a Reichsrathot és a 14. § alapján lépteti életbe a Magyarországgal való gazdasági kiegyezést. Az új Reichsrathot, nem a mostani választási törvény alapján válasz- tatná meg, hanem egy oktrojált választási törvény alapján és ugyancsak egy oktrojált házszabály segítségével biztosítaná magának az új házban a gazdasági kiegyezés letárgyalását. Ennek a hírnek az a hibája, hogy nagyon kalandos. Először is egy új választási törvénynyel való experimentálás nagyon is kétes értékű vállalkozás. Semmi biztosíték, de sőt semmi valószínűség sincs arra nézve, hogy egy másik választási törvény engedelmesebb vagy békésebb parlamentet fog teremteni. Új választási törvény oktrojálása olyan fegyver, mely igen könnyen visszafelé sülhet el s a legnagyobb mértékben nevetségessé teheti azt a kormányt, mely e veszedelmes fegyverhez nyúl. Másodszor a házszabályoknak oktrojált módosításával meg lehet, talán gátolni az obstrukciót s a csapszéki jeleneteket, de nem lehet megakadályozni azt, hogy az osztrák képviselőház esetleg le ne szavazza a magyar kiegyezést. Márpedig ha baj volt eddig az osztrák kormányokra nézve az osztrák képviselőház munkaképtelensége, sokkal nagyobb baj lett volna az osztrák kormányokra nézve az, ha a Reichsrath elvetette volna a magyar kiegyezést. Mert mi történt volna akkor?. Talán elfogadtuk volna mi az olyan kiegyezést, mely a Reichsrath egymást túllicitáló pártjának ínyére lett volna ? Semmi esetre sem. Magyarország kénytelen lett volna áttérni az A kapitány éppen vallatott egy embert, akit azért hozott be a rendőr, mert kevésbbé úri külsejéhez képest feltűnő pazarul költekezett egy vendéglőben. Várnia kellett az új panaszosnak és Vesztróczynak, a vádlottnak, amit elég türelmetlenül tettek meg. Hevesen adta elő a tárca tulajdonosa panaszát, mikor végre a kapitány elé kerültek. Összevissza beszélt mindent, mint már a felindult emberek, alig lehetett megérteni. De a kapitány, aki naponta százszor hall ilyen beszédet, hamarosan tisztába jött a dologgal. Először mosolygott, hanem aztán komolyra vált az arca s igy szólt a heves emberhez: — Uram, csak csendesebben, ön itt olyan dolgokat emleget, amiknek alapjuk egyáltalában nincs. Én véletlenül igen jól ismerem Vesztróczy urat s tudom, hogy ő minden gyanún felül áll. De ha nem ismerném is őt, akkor is. Hogy gondolhat ön olyat, hogy az aki a tárcát kifosztotta, az majd elhozza önnek azt üresen. Nem képzeli, hogy aki a tárcát először találta meg, megelégedett a kérésével, a tárcát pedig eldobta, bár egy kissé furcsának tetszik, hogy ott a népes téren azonnal megcselekedte ezt. De ebből legfeljebb azt lehet következtetni, hogy nagyon ügyes, vagy nagyon ügyetlen volt a gazember. Kérjen azonnal bocsánatot Vesztróczy úrtól. És hozzátette: — Különben az első megtalálót már meg is csíptük. A pénz kevés híján megvan. Most a jó Vesztróczy bácsi szólalt meg: — Ne kérjen, uram, bocsánatot, mert ha az a tárca nem üresen kerül a kezembe, hát az Isten tudja, mit teszek . . . Ezen a másik kettő nevetett, pedig az öreg ezt komolyan, kiinbánólag mondta: Kiss Pál.