Alkotmány, 1903. március (8. évfolyam, 52-77. szám)

1903-03-01 / 52. szám

ALKOTMÁNY, 52. szám,­­ Vasárnap, 1903. március 1. Budapest, február 28. A képviselőház hétfőn, március 2-án dél­előtt 10 órakor ülést tart, amelyen folytatják az ujonclétszám megállapításáról szóló törvény­­javaslat tárgyalását. A javaslat ellen Lovászy Márton, Kecskeméthy Ferenc, Sturman György, Réich Aladár, Brázay Kálmán, Benedek János, Szily Béla, Kállay Lipót, Vázsonyi Vilmos, Ráth Endre és Sebess Dénes vannak feliratkozva. Petíciók a véderőjavaslatok ellen. Újabban a következő 11 községből érkeztek az újonc­­létszám fölemelése ellen petíciók a Néppárt Országos Központi Irodájához: Mező-Petri (Szat­mári 147 aláírással, Nagy-Genk (Sopron) 106 aláírással, Nagy-Iván (Heves) 106 aláírással, Nak (Tolna), Kevermes (Csanád), Varsány és Ács-Teszér (Veszprém), Nemes-Kér (Sopron), Baglad, Jakabfa és Dobronak zala megyei közsé­gekből. Ezeket a kérvényeket legközelebb nyújt­ják be a képviselőházban. Az eddig beérkezett kérvények száma 201, ezek közül a néppárt 169-et nyújtott be. A Néppárt Országos Központi Irodája a peti­­cionálás megkönnyítése végett megfelelő nagy pél­dányszámban so­yomasta s az aláírásoknak szánt rubrikás ívekkel látta el a néppárt katonai követe­léseit tolmácsoló kérvény szövegét, amelyet eddigelé már 200-nál több községből küldtek a képviselőház­hoz. Midőn erre felhívjuk elvbarátaink figyelmét, tu­domásukra hozzuk, hogy a kérvény nyomtatott szövege aláírási ívekkel együtt a Néppárt Orszá­gos Központi Irodájában (Vill., József-körút 36.) kapható. Válaszbélyeget a petíció szövegét kérő le­velekhez nem szükséges mellékelni. A galántai választás. A galántai kerületből írják nekünk: Minél jobban közeledik a válasz­tás napja, annál inkább bizonyosabbá válik, hogy a néppárt kilátásai a lehető legkedvezőbbek. Kormos Béla dr. befejezte körútját a kerület­ben, hol mindenütt óriási lelkesedéssel fogadták a választók. Tegnap Királyréven, Nádszegen és Vizkeleten tartott Kormos programmbeszédet. Királyrév előtt lovas bandérium várta a nagy kísérettel érkező jelöltet, a falu határán pedig diadalkaput állítottak a lelkes néppártiak. Kor­mos dr. az iskola előtt mondta el nagyhatású programmbeszédét, amely után neki tizenkét fehér ruhába öltözött lány koszorút és virágot adott át. Távozásakor pedig mozsárlövések hang­zottak el. Nádszegen, Esterházy Mihály gróf birtokán, óriási tömegben vonult ki a lakosság, folytonosan lelkesen éltetve a néppártot Viz­keleten pedig zenével várták Kormos úrt, akit a legidősebb választó üdvözölt egyszerű, de szép szavakkal. Különös elkeseredést keltett a katho­­likus lakosságban, hogy az Esterházy gróf pat­­ronátusához tartozó galántai, felső-szeli­i és kossuthi plébánosok kihívó módon korteskednek a kormánypárti jelölt mellett, s úton-útfélen szi­dalmazzák a néppártot. Ezzel a fellépésükkel csak azt érik el, hogy a nép tömegesen csatla­kozik a néppárthoz. A Szterényi-Györffy ügyben ma kellett volna a budapesti büntető járásbíróságnak folytatni a tárgyalást, mivel azonban Eötvös Károly, Györffy Gyula jogi képviselője bejelentette, hogy Györffy Gyula ez idő szerint nem jelenhet meg a tár­gyaláson, mert mint képviselőjelölt kortesúton jár, Baumann bíró a tárgyalás folytatását már­cius 7-ikére, vagyis a csikszentmártoni választás utáni időre halasztotta. Érthetetlen és minden bizalmat megingató dolog a bíró eljárása. Úgy tudjuk ugyanis, hogy Györffyt erre a második tárgyalásra elővezetés terhe mellett idézték meg. Mivel pedig Györffy Gyulát ez idő szerint nem védi a képviselői i­munitás és a képviselőjelölti minőség sem képez bíróilag elfogadható távol­­maradási okot, hogy magyarázza meg a bíróság amaz eljárását, hogy Györffy Gyulával szemben nem tudja szuverén jogát érvényesíteni s a tör­vény tekintélyének­­ egyenes lerontásával engedi korteskedni mint képviselőjelöltet? Érthetetlen. A magyar judikaturában ilyen esetekhez nem vagyunk hozzászokva. Küldöttségek a katonai javaslatok ellen. Szer­dán érkezik a fővárosba a második nagy küldöttség a vidékről. Ez alkalommal Hatvanból jön föl a polgárság 100 tagú küldöttsége. A debreceni és nagykárolyi küldöttség érkezésének napja még nincs megállapítva. A tisztviselők fizetésrendezése című javas­lat ellen újabban a gyulai pénzügyigazgatóság számvevőségi tisztikara, a magyarországi taní­tók országos bizottsága és a maros-torda­­megyei tanítók indítottak szélesebb körű moz­galmat, ez utóbbiak kérik, hogy gondoskodjék az állam a hazafias felekezetek és községek ta­nítóinak az államiakéhoz hasonló rendezéséről. A közlekedési bizottság ma délután folytatta a szabad tengeri hajózás segélyezéséről szóló javaslat tárgyalását. Ma is főleg az iskolahajó ügye forgott szóban. Voltak hangok, amelyek a magyar iskola­hajó létesítését egyenesen az államtól várják. A bi­zottság abban állapodott meg, hogy felhívja a kor­mányt, hogy az iskolahajó ügyét sürgősen vigye dűlőre és pedig a javaslatban nyújtott hitel keretei között. A fiumeiek kívánságát, a h­ajóépítési­ alap léte­sítését illetőleg a bizottság arra az álláspontra he­lyezkedett, hogy ennek az alapnak létesítése nem szükséges. A javaslat egyes szakaszaiban néhány apróbb módosítást tettek s ezzel a tárgyalás vé­get ért. Az énekes Liszka. — Az Alkotmány eredeti tárcája. — írta : Kincs István. Pesti embert is régen vertek meg a mi falunk­ban, hanem egyszer magam voltam tanúja, hogy egyet majdnem elraktak. Ha Liszka nincs, hát talyigán tolhatják haza valamelyik emeletes pesti palotába. Éppen Liszkán fordult meg az egész dolog. Az apját magam sem ismertem, az édesany­jának azonban én is harangoztam, ha jól emlék­szem, tetszik tudni akkor, mikor temették. Érde­mesnek éppenséggel nem igen volt érdemes, mert senki se kérdezte a halott után, mivel tartozom. Liszka, a kis árva, a könyeit potyo­­gatta csak, attól dehogy tellett fizetés. Szóval na, mi becsületből harangoztunk annak a halottnak. Arra is nagyon jól emlékszem, hogy mikor az emberek visszakerültek a temetőből, a kis árvát az öreg biró vezette. A falu kosztjára fogták ezentúl s úgy nevelték közös akarattal. Nem tudom, annyi kalác­csal tömték-e min­denfelé szegény árvát tényleg, hanem a formája azt mutatta, hogy miben sem szenved szüksé­get Az arca úgy nekigömbölyödött, mint valami piros alma; a szeme ragyogott, akár a fekete karbunkulus; a haját a fésű alig tudta járni,­­olyan sűrűn burjánzott. A ruhája persze nem volt mindig a legtisztább patyolat, hanem elég fehér volt a hab nyaka s ha a réklije itt-ott folt után áhítozott is, annál jobban elárulta a fejlődő leány ritka termetét. Mikor már kinőtt az iskolából, akkorra az Öregbiró is levette róla gondozó kezét, hanem hát Liszkának dehogy volt szüksége immár kü­lön gondozásra. A faluban veszekedtek, kihez menjen dologra s ha mindjárt nem is akadt munka a mezőn, olyankor otthon babráltattak az árvával valamelyest, a napszám meg rende­sen kijárt neki. Abból azután persze jutott már szép karton nihára, kivarrott cipőre ... És az ármányos sokat is hordott a zsidóhoz ... Tudta, hogy szép, nagyon, de nagyon tudta. Alig volt tizennégy esztendős s a falu leányai már irigykedve néztek Liszkára. Kész nagy leánysorba állhatott volna már. De nem tette. Ő csak megmaradt gyereknek, amolyan eleven jókedvű gyereknek. Kacagni úgy tudott, hogy a könnyei potyogtak nyomába s az a jó­kedve ragadóssá vált. Ő elkezdte, a többi meg utána cselekedte. Szóval bizony Liszka mellett sírba feküdt a leggyászosabb bubánat is. Legeslegjobban azonban mégis az énekléshez értett. Az Úristen mivel pallózta torkát, senki se tudta, hanem mikor elkezdte, akkor úgy zengett a szava, mint valami ezüst k­linkó. A mezőn a pacsirta abbahagyta a danáját s kíváncsian nyújtogatta a nyakát, ha vájjon csak­ugyan Liszka-e, aki dalol. A faluban meg jól tudták, hogy ő az s mikor tényleg dalolt, hát berekedt azon ízben minden borízű legénytorok. Valamennyi öt hallgatta. Mert hiszen gyönyörű­ség volt azt a teremtést hallgatni. Ha nem lett volna olyan szegény lány, olyan ágról szakadt... akkor, igen akkor ... azaz semmi nő. Manapság ugyan senki se lesz bolond, hogy egy koldust az éneke kedvéért elvegyen. Még Kormos Pista se szalasztotta el annyira az eszét. Pedig meglehetősen barátkozott vele. Ő is értett az énekhez, sokszor is szekundált annak a leánynak s ha úgy közösen rágyújtottak, még a pap is gondolt magában valamit. Mert el­hallatszott ám az a dana egészen a papházig és Kormos Pista énekét a Liszkáéval száz közül ki lehetett ismerni. Csakhogy azért a pap akármit gondolt, Kor­mos Pista mégsem volt egészen bolond. És ha mégis az lett volna, a kardos édesanyja majd kigyógyította volna a bolondságából. Addig, míg csak együtt daloltak, addig hagyta őket. Hadd teljék kedve a legénynek. Örökké úgy se tart. Nem is tartott. Hanem hát, hogy nem tartott, az nem Kor­mosáé asszonyon múlt, hanem egy zöld nadrá­­gos úri­emberen. Olyan zöld nadrágja volt, mintha csupa leveli béka bőréből cserzették volna. Azután az egész formája is amolyan Pest­ről elszabadult dologkerülőre vallott. Csöpp keresni valója nem volt a faluban, ha­nem azért mégis akárcsak otthon lett volna, nekidőlt a kerítésnek s úgy hallgatta, hogy mint énekel Liszka azzal a legénynyel csomó fia­tal között a faluvégi hársfa alatt. Csak úgy nyelte minden hangját. Kormos Pista vette észre legelébb s nyomban abbahagyta az éneket. Majd bolond lesz, hogy ő amolyan nadrágos léhű­tőnek énekel. Nem is tette meg. Liszka csak egyedül folytatta. A hangja kris­tálytiszta volt, mint a hegyi patak, zengett, mint a rigó, pedig bánatosra fordította azt a nótát s lelke mintha átérezte volna azt a bánatot, mintha kiült volna a szavába, mintha sirt volna, hogy másokat is megrnkasson. Még nem ért a végére s az idegen, ki azt a dalt az első ház kerítése mellől végighallgatta, a fiatalok közé pottyant. — Édes leányom — fogta meg gömbölyű karját Liszkának — nem jönnél el velem Pestre ? Mindenki meghökkent. Liszka talán legjobban. — Gyere el, lányom — folytatta mézes szó­val az idegen —ötven forintot kapsz egy hó­napra, kitanittatlak s ott ha énekelsz, egy or­szágnak énekelsz ... Gyere el, lányom. Ismét vihar a Házban. A képviselőhöz ülése. Budapest, febr. 28. 11 Viharos izgalmat keltettek a Ház mai ülésé­ben azok a kardesörtető nyilatkozatok, amelyek tegnapelőtt az osztrák urak házában elhangzot­tak. Ez a vihar nagyon jótékony hatású volt, mert a Ház minden pártárnyalata részéről osz­tatlanul, ellentmondás nélkül tört ki, hogy visz­­szaverje a Magyarország törvényes jogai és szu­verenitása ellen intézett támadást. Egymásután öten állottak fel szólásra a napirend előtt, hogy visszautasítsák azokat a keserű emlékeket felidéző nyilatkozatokat,­ amineket csak a győzök szoktak a legyőzötteknek odamondani. Elsőnek Rátkay pattant föl és kijelentette, hogy az osztrák honvédelmi miniszter hazudott. Apponyi nyomban rácsöngetett a szónokra és a­ rendreutasítás helyett csak annyit jelentett ki, hogy: — A parlament fölényét őrizzük meg, ha ebben a kérdésben is föntartjuk a kifogástalan parlamenti hangot. A kertelések nagymestere, Széll Kálmán állott föl ezután és szinte szepegve, mint a csinytevé­­sen rajtkapott gyermek, jelentette ki, hogy osz­trák kollégája nem mondott semmi olyast, ami a magyar törvényekbe ütközik. Különben fölöttébb sajnálja, hogy odaát megestek azok a nyilatko­­zatok, de az nem az ő hivatása, hogy ezekkel

Next