Alkotmány, 1903. május (8. évfolyam, 104-129. szám)

1903-05-01 / 104. szám

ALKOTMÁNY. 104. szám­­ ban történtekből, hogy az újonclétszám felemelése a legnagyobb nehézségekbe fog ütközni. És tudta jól, mily nagy és sürgős egyéb teendők várják az ország­gyűlés hozzájárulását. De nem okult és nem vonta le. .oktalanságának konze­kvenciáit. Nem vonja le most sem. Még most sem előrelátó. Eszünk águ­ban sincs Bánffyt Széli rovására dicsérni, mert hiszen észre, tudásra, tisztességre, jóakaratra messze fölötte áll elődjének, — mégis, ha az ex­­lex-állapotba belépést 1899. január 1-én összehasonlítjuk 1903. május elsejével, konstatálnunk kell, hogy midőn az ob­­strukció erejéről meggyőződve Bánffy be­látta, hogy az ex-lex-et el nem kerülheti, azt a kötelező nyilatkozatot tette, hogy kész lemondani és az ügyeket csak addig vezeti tovább, míg a kibontakozás mód­ját megtalálja utódja s a pártközi alkudo­zások eziránt a kormány és az ellenzék között utóbb a király megbízásából köz­benjáró Széll Kálmán vezetése alatt meg­indultak. Most ellenben a kibontakozást az ellenzéki pártok megbízottaival nem ke­resve, Széll Kálmán nem riadt vissza az alkotmányt sértő ex-lex­től, hanem azzal a kijelentéssel ment bele: je­­suis, j’y reste — itt vagyok, itt maradok. A politikai helyzethez. Politikai pletykák, hogy Darányi rózsabimbó akar lenni, azért mon­dott a méhről hasonlatot. Mások komoly poli­tikai kombinációkat fűztek szerepléséhez s a Csáky-, Lukács- vagy Andrássy-kabinet helyett egyszerre a Darányi-kabinetet favorizálták. Darányi ma újra beszélt, Eötvösnek ő vá­­laszolt, még­pedig minisztertársai nevében.­­ Egygyel több ok, hogy Darányit jelöljék Széll utódjának a politikai időjósok. Csakhogy a Da­rányi hajóját mindjárt Scylla és Charibois közé is állították. A merkantilisták hangosan elége­detlenkedtek. A szabadelvű «tigrisek» hangosan hirdették Darányi beszéde után. Még egy ilyen beszéd s kilépünk a szabadelvű pártból. Az agráriusok állítólag szintén nem örülnének a Darányi miniszterelnökségének, mert akkor az agrárius miniszter egyszerre felemás minisz­terré változnék. A Széll-féle harmónia lelkesí­­tené őt is — most pedig az agrárérdekek lelke­sítik. Azt meg tudjuk, hogy milyen se hús se hal politika az a harmóniás politika a merkanti­lista és agrár érdekek között. A zsidólapok, melyek még álmukban is a ke­resztény politikusoknak feltámadásától s az aktív politika terére való jutásától rettegnek, más kombinációt is tudnak. Természetesen Ferenc Ferdinánddal vezetik be azt a politikát. Azt írják, hogy se Andrássy, se Tisza, se Darányi nem lesz a Széli utódja, mert Andrássy túlliberális. Kálvi­nista miniszterelnököt pedig az udvar ma nem nevez ki akkor, «midőn már az ultramontanizmus gyümölcsei megértek és a klerikalizmus dominál az országban.» Ezért Szélit mint a néppárt véd­nökét vagy legalább is mint egy konzervatív kormány útjának egyengetőjét tüntetik fel. Már azt is tudják, hogy a puhatolódzásra az udvar­nak budapesti séfpárja fog szolgálni. A tisz­telt liberális lapok pedig jól ismerik a kor­mánypárti többség psychológiáját, hogy egye­nesen kijelentik, hogy 200 képviselő min­den lelkifurdalás nélkül követne akár egy Apponyit, akár egy Zichy Jánost. Mert mondani sem kell, hogy a jövő államférfiait a Széll-ellenes zsidó lapok Apponyiban vagy Zichy Jánosban látják. Persze, ők e kombinációkkal inkább csak ébresztgetni akarják a liberális lelkiismeretet. Mindezt ravasz számításból írják, pletykázni akarnak a közönség mulattatására. Egy azonban bizonyos s­­e politikai por-unpar játék is azt bizonyítja, hogy senki sem tudja, hogy mi lesz. A Lloyd-klubban is teljes a kava­rodás. A klikkek egymással versenyeznek. Kár, hogy nincs totalizátor, hogy fogadni lehetne, hogy ki fog beérkezni győztesnek. A magyar parlamentarizmus betegsége. Megint egy röpirat. Mint a gomba az erdőn, úgy teremnek egyre-másra a röpiratok. Bizony sok közöttük a bolond­ gomba is. Ezúttal azon­ban nem ilyenről van szó. Szerzője is levetette a névtelenség tógáját s megmondta a nevét. Deák Albert dr.-nak hívják. A röpirat címe: A többségi akarat és az obstrukc­ió; vagy: Kik veszélyeztetik a magyar alkotmányt? Szerző rosszul választotta meg a címet, mert füzetének tartalma: a magyar parlamentarizmus beteg­sége. Szerző abból indul ki, hogy a kormánypárt mindig a többségi akaratot hajtogatja s az ob­­strukciót mint a parlamentarizmus betegségét, elfajulását fogják fel. Bizonyos igaz, hogy az obstrukció nem normális állapot. Mi is mindig elitéltük. Ámde az abnormis hőmérséklet még nem maga a betegség. A láz csak fele a beteg­ségnek. Az obstrukció is az. A bajt tehát másban kell keresni. Úgyszintén a baj igazi okait is akkor nem az obstruálók puszta akaratában, hanem egyebekben kell keresni. Mindjárt rájövünk, ha a parlamentarizmust definiáljuk. Mi a parlamentarizmus ? Nép­képviselet, a népakarattól függő alkotmányos rendszer. A parlamenti kormány tehát a nem­zeti közvélemény vagy legalább is többségi vé­lemény kormánya, így állítva fel a tételt, vilá­gos, hogy a parlamentarizmus lényegét nem meríti ki s nem is teszi a «többség akaratának» érvényesülése. Mert mindig az a kérdés, a több­ség a nemzeti közvéleményt fejezi-e ki ? Más szóval azt kell vizsgálni, a parlamentarizmus formánál meg vannak-e ama feltételek, hogy a nemzeti közvélemény kifejezésre jusson. Nálunk sajnos, még nincsenek meg. A magyar parlamentarizmusnak hiányzik a megfelelő egész­séges alapja. 48-ban behoztuk a parlamentet, pedig a talajt: a nép nem volt eléggé kultivált. 67-től meg minden kormány oda töreke­dett, hogy ne csak ne kultiválja meg job­ban a talajt, hanem inkább elrontsa. Sike­rült a korrupció eszközeivel s a párthatalmi mo­nopóliummal oda juttatni a választó közönséget, hogy az ma nem képviselőt, hanem üzletet vár a választásoktól. Ennek folyománya, hogy a parla­ment is beteg. Mogyoró, melyben belül nyit van, nép, mely minduntalan megakad, pedig ugyan­csak olajozzák. Növény, mely elfajult, tele volt hajtásokkal és élősdi parazitákkal. Gyümölcs pedig a szabadelvű párt hatalmi monopó­liuma lett. Parlamentünk másik baja, ha nincs egészsé­Budapest, április 30. A nagy ködben, mely a politika mezejét el­lepte, némelyek mégis túlságosan élesen látnak. . Valóságos vízióik vannak. Belátnak még a messze jövőbe is s minden, lelkiismeretfurdalás nélkül terjesztenek a szereplő politikai személyekről kalandosnál­ kalandosabb híreket. Ezeknek a hí­reknek nincs egyéb céljuk, mint hogy csiklandoz­zák az olvasó közönség kíváncsiságát s érdekessé tegyék olvasóik számára az újságot. Tegnap Darányiról beszélt mindenki. Szerdai beszédje adott be alkalmat a szellemeskedésre. Mondták, kik az osztrákokat is, mert ezek (legalább az osztrák-németek) előharcosai a Kelet felé a pángermán eszméknek. Már a franciákra rá sem néznek. A magyarokkal sem rokonszen­veznek, mert a magyarban akadályát látja az egységes osztrák birodalomnak, melyet aztán oly szépen be lehetne kebelezni a hamvai­ból feltámasztandó német-római birodalomból. Mi tűrés-tagadás, nem valami nagy lelke­sedéssel fogadták a magyar kormány meg­hívását Budapestre, pedig annyi bizonyos, hogy Budapest alkalmasabb nemzetközi kon­gresszus megtartására, mint Németország bár­mely városa.. Itt aztán, ha már nem akarnak bort inni, ihatnak természetes ásványvizet és nem azt a sok kotyvasztéket, amit «Nektar Cordial», «Froda», «Hopkos», «Adsella», «Apfel­perle», «Alkohol frei Weine» stb. stb. neve alatt isznak a német absztinensek, még pedig oly mennyiségben, mely valóban megdöbbentő. Míg én 3 dl. könnyű m­oselit szürcsültem, az én né­­met absztinensem három üveg alkoholmentes burgundival (kb. 2­1 liter) öblítette le széles torkát. Bréma mindenét, amije van, a Weser folyam­nak köszönheti. Műveltségének, hatalmának, gaz­dagságának és független államiságának gyökere a Weserbe nyúlik. A Weser és Bremerhaven nélkül Bréma ma is az a jelentéktelen kereske­delmi város lenne, ami a múlt század elején volt. De azóta, hogy a német erély a Wesert szabá­lyozta, hajózhatóvá tette, azóta, hogy Bréma a Weser torkolatánál Hannoverától földterületet vásárolt és azon Bremerhavent és a leg­nagyobb óceánjáró hajók befogadására al­kalmas kikötőket létesített, Bréma bámula­tos módon fejlődött. Közvetítő kereskedelme Hamburg után a második helyet foglalja el, sőt egyes import cikkekben Hamburgnál is nagyobb forgalmat csinál, így pl. dohány és rizs dolgá­ban Bréma a világ legnagyobb piaca, gyapot és cédrusfa dolgában a kontinens legnagyobb piaca és gyapjú és petróleum dolgában verse­nyez Hamburggal és Antwerpennel. A forgalom 1899-ben 68 millió mm-ra rúgott, melynek ér­téke kitett 1789 millió márkát. Egy város ekkora forgalommal! És ebben rejlik Bremerhaven fon­tossága, mely 70 km. távolságnyira van az anya­várostól, tehát elég messze arra, hogy ezt az óriási forgalmat a tenger és Bréma között le­bonyolíthassa és elég közel arra, hogy könnyen megközelíthető legyen. Nem is mulasztják el a brémaiak az idegen­nek a Wesert és Bremerhavent bemutatni. A «Norddeutscher Lloyd», mely a brémai for­galom legnagyobb részét bonyolítja le, a kon­gresszus tagjai részére két gyönyörű hajóját bo­csátotta rendelkezésre. A «Glück Auf»-t és a «Kaiser Wilhelm der Grosse»-t, mely a társaság legszebb és legnagyobb óceánjáró hajói közé tartozik. A szabad kikötőben megtekintettük az óriási áruraktárakat. A tengerentúli behozatal összes termékei alig részesültek figyelembe a társaságot kalauzoló Lloyd-társasági főtiszt által s csak mikor egy pár láda almához ér­tünk, derült ki az arca, mert mint mondá, ez az első kísérlet, mikor a Lloyd­nak sikerült Ausztráliából ép állapotban almát im­portálni Európába. Megizleltem az almát. Jó­nak találtam. Csakhogy ez a kísérlet sem mond­ható sikerültnek, mert az almák belül rothadtak voltak. Azon gondolkozom, hogy azon enormis ár mellett, melyen itt az alma elkél, nem le­hetne-e magyar almát forgalomba hozni. Ter­mészetesen ennek elsőrendű faj almának kellene lenni, ízletesnek és tartósnak. A «Glück Auf»-on, melyen a Bréma és Bre­merhaven közötti utat megtettük, kis nevezetes­ségre is tettem szert. Ugyanis mikor már Bre­merhaven felé hajóztunk, a szél oly erővel sü­völtött és a hullámok oly magasan jártak, hogy mindenki a hajó hátsó részében, vagy a szalo­nokban keresett menedéket. Csak én akartam még egy darabig kitartani. De nem jó az ele­mekkel kikötni. Egy hatalmas hullám megtörött a hajó orrában és a nagy víztömeg végig gázolt rajtam. Prüszkölve futottam be az egyik sza­lonba, ahol nagy hahotával fogadtak ... Die erste Taufe . . . Die erste Taufe — kiáltották. És egy fél órára mehettem a gép mellé ruhái­mat szárítani, ahol — persze későn — megtud­tam, hogy senkit a hullámok erről az alattomos­ságáról fel nem világosítanak, míg az első ke­­resztelés meg nem történik. Bremerhavenben várt reánk a «Kaiser Wilhelm der Grosse». Ezen akartunk egy kis tengeri ki­rándulást tenni, de mivel a szél most már vi­harrá nőtte ki magát és többen a hölgyek közül már a «Glück Auf»-on tengeri betegséget kaptak, ez az út elmaradt. Csak a soupee volt a hajón. Ennél szebb hajót még nem láttam. Csekély 12 milió márkába került. Kétezernégyszáz utas be­fogadására alkalmas, a hajó személyzetén kívül, mely 240 tagból áll. Van külön zenekara is. Az utat Bremerhaven és New­ York között 6 nap és 17 óra alatt teszi meg. Oly fényűző pompává van berendezve, hogy akinek módjában áll, hat ezer márkát fizethet az átkelésért. A «Nordt­ o Péntek, 201­3. május 1.

Next