Alkotmány, 1903. szeptember (8. évfolyam, 206-231. szám)
1903-09-01 / 206. szám
VIII. évfolyam. 206. szám. Budapest, 1903. szeptember 1. ELŐFIZETÉSI ÁR: Elrész évre............kor. 28.Félévre .. .......... « 14.— Negyedévre ...... « 7.— Egy ildnapra .. .. .. «c 2.40 Egyes szám 8 Eli., vidéken 10 Eli. Megjelenik naponkint reggel, kivéve hétfőn. Távbeszélő száma : 58—88. SZERKESZTŐSÉG ÉS LAPKIADÓ HIVATAL; VOL, Szentkirályi utca 28. HIRDETÉSEK felvételnek a kiadóhivatalban és BÉCSBEN: Friedl Hubertnél TO., Jatzteinsdorfer-Strasse 7. Kéziratokat nem adunk vissza, Szives figyelembe. Azon t. növendékpap urokat, kik a nagy szünidőre lapunkat az adott kedvezményes árért megrendelték, de előfizetéseiket még eddig be nem küldték, tisztelettel felkérjük, hogy előfizetéseiket lehetőleg mielőbb beküldeni szíveskedjenek annál is inkább, mivel a szünidő már legközelebb úgy is véget ér. A kiadóhivatal. Álszabadelvü parlamentarizmus. Budapest, augusztus 31. Egy főszabadelvü ur a Pester Lloydsban okoskodik és ad tanácsokat a királynak a válság megoldására nézve. Ha Fáik Miksa Ischlból azért jött Budapestre, hogy oda visszatérve, levélben megírja a lapnak, hogy ő miket mondott ő Felségének s ez a cikk, mely csak az ő tudtával és beleegyezésével jelenhetett meg, Fáik úr egyéni tanácsadását tartalmazza, akkor is nagyon érdekes, hogy hogyan tükröződik vissza a magyar alkotmányosság egy ó-liberális őslény kopasz koponyájában. Mert Fáik úr régi ambíciója, hogy valóságos titkos tanácsokkal szolgáljon a koronának, a kormányzó miniszterelnöknek és az intéző minisztereknek, hogyan vezessék az ország ügyeit és a pártot. Évtizedek óta nem beszél, csak suttog. Nem ír, csak hat. Ápolja össze- s köttetéseit, szolgálja a külügyi és hadügyi minisztériumokat és feljegyzi az utókornak a saját nagyságát, hogy a jövendő nemzedék lássa, hogy 1853-tól 1903-ig Fáik Miksa volt a magyar politikai színtéren a főrendező. Mindig csak a kuliszszák mögött szerepelt, mégis ő osztotta ki a szerepeket, buktatta és neveztette ki a minisztereket, tudta és csinálta a politikát s még a királynál is övé volt az utolsó szó. Természetesen eszünk ágában sincs oly fontosságot tulajdonítani Fáiknak és a Pester Lloydnak, mint ők tulajdonítanak saját maguknak. Hadd versengjenek továbbra is jól értesültségben Singer Zsigmonddal és a Neue Freie Pressével. De most a király lejövetele és elhatározása előtt mégis nagy mértéke kell a berziáner önérzetnek ahhoz, hogy valaki előálljon és odaszóljon a királynak, hogy ezt tedd, azt tedd a leendő miniszterelnöknek, hogy így és amúgy cselekedjék; odaforduljon a szabadelvű párthoz s elébe terjeszszen egy ultimátumot, melyben megadásra szólítja fel; felnyissa a Lloydterem ajtaját s felszólítsa Apponyit és társait, hogy abból a körből tessék kimenni; bevezesse az óliberális új kormányt a képviselőházba, hogy diktátori hangon mondja el ozt, hogy minő utasításokkal foglalta el a miniszterelnöki széket, az ellenzékkel szóba se álljon és ha ez le nem szerel Antikrisztusok, akiknek szavát nem szabad készpénz gyanánt venni. Modernizált pogányok ők, kiknek fáj a keresztény módon való eltakarítás, a megszentelt tetemnek szentelt földbe való helyezése. Nem hiába mondják — az ördög irtózik a szenteltvíztől! — de ezek az emberi testbe furakodott földi sátánok, úgy látszik, nem különben. Kell tehát köztük és a bukott angyalok között valami összekötő kapocsnak lenni, mert lám — egy húron pendülnek. A keresztény vallás tanítása szerint az Istenben boldogult hívek szentelt földben pihennek s ott várják a boldog föltámadást. E bizodalmas hitnek nyilvánulásaként sok temető kapuján olvashatjuk a vigasztaló és az élet terheit megédesítő szavakat: — Föltámadunk! S mily magasztos intézmény a temető! Ez, lám, mindent kiegyenlít: szegény és gazdag, ellenség és jóbarát békén nyugosznak itt egymás mellett. Már maga ez a körülmény is nem ér-e föl egy apostoli prédikációval ?! De igen, hisz’ a temető hangosan kiáltja, hogy e siralom völgyében minden csak — vanitatum vanitas! hiúságok hiúsága! mert lám, a temetőhöz vezet közös sorsunk. A temető továbbá ékes szavakkal hirdeti a négy utolsó dolgot — halál, ítélet, pokol, mennyország — s hasztalan dugod be füleidet: ez a prédikáció velőiben is áthat. A temető hirdeti meg és fennen hangoztatja az igaz felebaráti szeretetet is, mely a sírnál nem fejeződik be, hanem a síron túl is terjed és egyesít bennünket szeretteinkkel. A temető hirdeti továbbá a keresztény hivő testének méltóságát. Életében a Szentlélek temploma volt, halála után szentelt földben nyugrögtön Faikur miniszterelnökének, akkor húzza ki zsebéből a királyi kinevezés után a királyi leiratot és oszlassa fel a házat ex-lexben azonnal. Őrültség ez, vagy komoly beszéd ? Farsangi tréfának nem elég nevetséges. Politikai tervnek hihetetlen. Hiszen a mi királyunk igazán alkotmányos fejedelem. Róla fel sem tehető, hogy a hadsereg kényes kérdéseiben oktrojkkal akarjon kormányozni s békítés helyett általános háborúságot provokálni. Vagy parlamentáris rendszer van Magyarországon s akkor a parlamentből származik a kormány és ennek politikája s csak olyan minisztérium tekinthető parlamentárisnak, mely a nemzeti akaratnak és a legális többségnek kifolyása s melynek hivatása nemcsak a kormány és a parlament vezetése, hanem a közvetítés is a nemzet és a korona között De amit a Pester Lloyd ajánl, az nemcsak hogy nem parlamentáris, nem is liberális, nem is felel meg a harminchat évi gyakorlatnak, a tételes törvénynek sem felel meg, mely a felségjogoknak alkotmányos gyakorlatát feltételezi s az eddigi törvényekben és szokásokban leli magyarázatát, hanem, amit a Pester Llyod hirdet, az osztrák rendszer, hol minden alkotmányos jog a császár szuverén jogából származik, általa adományoztatott és adományoztatik és szükség esetén a teljhatalom a koronára szik s a föltámadás után a mennyország örököse. S mily jól esik kimenni a temetőbe, hogy ismerős sirhalmaink előtt fájdalmunkat kizokoghassuk s a tőlünk ideiglen elszakadtakért imádkozzunk. Ki nem távozik ilyenkor némi vigaszszal haza, mit a boldog viszontlátás reménye támaszt panaszos keblünkben ? A temetőt azok akarják beszüntetni, azok akarják a vallás- és kegyeletellenes halottégetést divatba hozni, akik nem hisznek a föltámadásban, mert félnek tőle. Akik már a földön ki akarják venni részüket a mennyországból — eszem-iszom, érzéki gyönyörök stb. alakjában. Ezek persze azt szeretnék, hogy a halállal vége legyen mindennek s még csak nyoma se maradjon annak, hogy ők valaha a világon éltek. Ellenvetik, hogy a halottégetés egészségi szempontból is ajánlatos. Lássuk hát, melyik kárhozatosabb az egészségre : ha valaki öt-hat lábnyi mélyen a föld gyomrában porlad, vagy ha elégetjük a holttestet s az ebből fejlődő gázok megfertőzik a levegőt ?! Azt vélem, nem kell sokáig magyarázni. Temetkezésre utal bennünket a Teremtő akarata is: — Por vagy és porrá lesz! Nem pedig gőzzé vagy gázzá . . . Különben gyümölcseiről ismerjük meg a fát. Az oly gizgazos fának tehát — mely ily férges gyümölcscsel kínálkozik — egyikünk se akarjon árnyékában meghúzódni. Ők csak égessék el egymást, mi pedig —mint eddig tettük — a legnagyobb kegyelettel takarítsuk el halottjainkat. A boldog viszontlátás reményében! Halottégetés. — Az Alkotmány eredeti tárcája. — A «Magyar Mérnök- és Építész-Egyesület» pályázatot hirdet egy kolumbáriummal kapcsolatos krematóriumra, melyet százötven méter széles és háromszáz méter hosszú telekre kell tervezni, úgy, hogy a szükséges mellékhelyiség és két ravatalozó terem is benne legyen az épületben . .. stb. Tehát ismét a halottégetés! Lassan beállnak a szomorú őszi napok, talán azért, hogy szivünket-lelkünket a fájdalmas halottak napjára elkészítsék, midőn kedveseink sirhalmánál leróni igyekszünk imádságos ajkkal a kegyelet adóját. S a kegyelet adójának ilyetén lerovása mily magasztos és keresztényies! Már az első keresztényeknél is meg volt az a szép szokás, hogy a hívek kedves halottjaikért imádkoztak, és pedig igen gyakran. Ők ugyanis templomaik közé temetkeztek s templomból kijövet könnyen szakíthattak maguknak egy kis időt, hogy kegyelt sírdombjuk előtt leborulva, az elhunytnak lelki üdvösségéért elmondjanak, fölajánljanak néhány imát, mint kedves és jóillatu áldozatot. De mily nagyot fordult azóta a világ! Néhány hitetlen ember — ki az ítélettől való félelmében jobb szeretné a teljes megsemmisülést az örökkévalóságnál — azt a kegyeletien és keresztényellenes tant hirdeti, hogy a halottakat el kell égetni! Ez ugyanis — szerintünk — nem ellenkezik egyik vallás fölfogásával sem. Ez ellen azonban mi határozottan tiltakozunk, mivel a halottak elégetése nagyon is ellenkezik a keresztény vallás szellemével. A halottégetés apostolai tehát hamis próféták, Deák Antal.