Alkotmány, 1903. december (8. évfolyam, 284-309. szám)

1903-12-01 / 284. szám

VII. évfolyam. 284. szám, Kedd, Budapest, 1903. decemberi ELŐFIZETÉSI ÁR: Eséss évre ........ tor. 28.­Félév­e „ ................ « 34. _ negyede ere........ 2­7._ Egy hónapra......... a 2.40 Egyes szám 8 fül., vidéken 10 üll. Megjelenik népenként reggel, kivéve hátson. Távbeszélő száma: 58—66. SZERKESZTŐSÉG ÉS LAPKIADÓ­ HIVATAL, Vmn., Szentkirályi­ utca 38a. HIRDETÉSEK felvételnek a kiadóhivatalban és BÉCSBEN: Friedl Hubertnél m, Matzleinsdorier-Sbasso 7. Kéziratokat nem adunk vissza. Treuga Dei, Budapest, november 30. (1.) Váratlan fordulat történt ma a par­lamenti harctéren. Az ellenfelek, kikről azt kellett volna hinni az előző napok után, hogy késhegyig menő harcukat ad­dig be sem fejezik, míg vagy a kormány vagy az obstrukció feje le nem hull, ma fegyverszünetet kötöttek. A holnapi nap treuga Dei napja lesz. De valószínűleg semmi egyéb. Az állandó békét nem fogja meghozni. Miért? Mert ezt a fegyverszünetet azok kötötték, akik tulajdonképpen harcban se állottak: Kossuth Ferenc és Tisza István gróf. A holnapi treuga Dei te­hát mindössze ennyi jelentőséggel bír: Kossuth (no meg úgy zárjelben Polónyi­ és Tisza még egyszer megpróbálják a kibontakozás feltételeit nem is annyira megtalálni, — hisz ők már ebben régen megegyeztek — hanem a harcolókkal el­fogadtatni. Ez a treuga Dei tehát inkább csak szín­padi látványosság jellegével bír. A szívük­ben leszerelt, látszatra intézkedő Polónyi et consortes még egyszer fel akarják vonul­tatni az álarcos alakokat, akiknek hiva­tása a közönséget békés hangulatba hozni. A választójog kiterjesztése, a magyar nyelv feltétlen érvényesítése s a szociális téren való reformok—főleg a szegényebb néposztály érdekében — ezek azok az ál­arcos alakok, akiket Kossuth és Tisza ma a parlament színpadára újból felvezettek — mint a béke angyalait. Legtávolabbról sincs szándékunkban eme fontos és életszükségletet képező re­formokat kicsinyelni — sőt mi voltunk azok, kik először tettük politikai programmá a szociális reformokat — de mi Tisza István eme béke angyalaiban nem tu­dunk a béke angyalaira ismerni. A dolog előttünk közel sem oly tiszta. A felvonultatott béke­angyalokon álarc van. Mondják ugyan, hogy az álarc alatt angyalok vannak, de ki tudja, hátha olyan fekete angyalok ezek. Hátha ördögök. Például, hogy csak egyet említsünk, a választói jogra vonatkozólag, melynek ki­­terjesztése tárgyában Tisza ankétet is akar összehívni, azt ígéri, hogy még ezen or­szággyűlési ciklus alatt — tehát három éven belül — előterjeszti a törvényjavaslatot. Jó. De addig, mig ezt beterjesztené, mi mindent kell a parlamentnek ennek fejé­ben letárgyalni. Bizonynyal még az uj véderőtörvényt is szőröstül-börüstöl kell lenyelni, így nem alkuszunk. Zsákban macskát nem veszünk. Meg azután mit fog csinálni Tisza István gróf három év alatt az országból? Kreatúráit el fogja helyezni széles e hazában. A főispáni székekben csupa fiúk Tisza Istvánok fog­nak ütes. Nepotisztikus és szervilizmusra nevelő politikájával kibéreli addig magá­nak az egész országot, úgy berendezkedik, hogy olyan úgy ahogy revidiált választási­g nyúlni másnak, csak neki, mert ha más érinti, elveszti a fű, a gyökér ható erejét. S ha ellopna valaki belőle egy szálat is, elveszti az öreg gyó­gyító tudományát. Ha pedig elárulná a füvek gyógyító erejének titkát, avagy pénzért, vagy in­gyen is odaadná valakinek, meghal az öreg. Ily föltételekkel kötötte meg a szerződést a priszlopi vízválasztó-dombon az öreg az ördöggel, így mondja ezt a nép. És nincs az a földi hatalom, a­melyik a nép fejéből ezt a tudatot kiverje. Mert a tények beszélnek. Akit semmi doktor s patika nem tudott kigyógyítani, Jacz­kovics Vazul azt is kigyógyitotta. Mikor száraz volt már a fü, kezdett tódulni hozzá a nép harmincad határból is. Csak a városi ladoméri «bacsa» vetekedett vele hírben. Az kevésbbé értett ugyan a füvekhez, de jobban tudott eret vágni. Inaszakadt, veszett kutya, kigyómarás, fejfájás, nyavalyatörés, köszvény, csűz, hisztéria, hideglelés, szárazbetegség és min­den más nyavalya ellen tudott az öreg orvossá­got. Igaz, hogy nem mindig használt a fű­, de hát ennek nem ő, hanem a beteg volt az oka. Nem értette meg az öreg szempillantását. Nem hitt neki. Nem is lehetett hát a fűnek ható ereje, így élt az öreg Jaczkovics Vazul még a het­venes években is Priszlopón, a kis vadfaluban. Történt pedig ekkor, hogy Chyzer Kornél Zemplén vármegye főorvosa lett. Tudomására jutottak az öreg Jaczkovics «üzelmei» s felrán­­dult a Krajnyára vizsgálatot tartani. Az öreg értelmesen, nyugodtan, emelt fővel vallotta be cselekedeteit, ismertette az egyes füveket, bizo­nyította gyógyító erejüket. S Chyzer figyelemmel hallgatta az öreg előadó­törvénynyel ugyan egy hüvelynyit se len­dítünk a haza sorsán. Továbbá Tisza István gróf csak néhány nap előtt nyilatkozott oly megvetőleg a «szent paktumokról». Honnan tehát most egyszerre ez a paktumos kedve? Talán érzi, hogy megmozdult a föld alatta? Talán érzi, hogy beborult az ég fölötte ? Bizony ez nem valami reményteljes álla­pot. De itt azután már paktumokkal se lehet segíteni. A paktum már nem jó villámhárító. De nem is jó abroncs. Kü­lönösen Tiszának nem való a kezébe. Nem is illik hozzá, hogy ilyen csinált szerszámokkal dolgozzék, hiszen ő ma­gát oda fönn élő villámhárítónak mutatta be, aki levezeti a nemzeti erő kisütését. Vasabroncsnak mondotta magát, amely összetartja a többséget. Hogy azonban mindennek az ellenke­zője történt, azt a korona épp oly jól látja, mint a nemzet. Tisza erőszakos fel­lépésével a nemzet ellenálló erejét csak növelte. A «megváltó» szabadelvű pártot szétrobbantotta. Mit akar tehát ezek után a treuga Deivel? Mit akar olyan paktum­mal, amely az általa teremtett helyzetet éppen nem szanálja? Kossuth Ferenc, úgy látszik, strucpolitikát folytat. Nem látja, hogy november 8-ikán mondott be­széde óta, melyre ma hivatkozott, nagyot változott a vitág. Azóta a parlamentben a helyzet lénye­gesen más fordulatot vett. Ma már az ellentállás az alkotmányt, a házszabályo­sát, aztán megszorította a kezét és megköszönte, amiért mindezeket neki elmondta. A szolgabíró álmélkodott. Chyzer meg ráütött a vállára. — Barátom, ez az ember nem kuruzsló, ha­nem tudós. Becsületes tudós, aki nem árt sen­kinek, használ pedig soknak. A „Riba szkala** füvei. — Az Alkotmány eredeti tárcája. — Zemplén vármegye és Galicia határán az Erdős-Kárpátok gerincéből kiemelkedik egy ha­talmas sziklatömb. Tetejéről láthatók keletre a máramarosi havasok, nyugatra a Tátra. Északra látjuk Lemberget, délre a Tisza vizének ezüstös csillogását. Ez a «szürke szikla» nevezetessége, babonás félelemmel tisztelt helye az Erdős-Kárpátoknak. Medve nem tanyáz hasadékaiban, a szarvas el­kerüli, vadkan nem jut hozzá. Csak a kőszáli sas rak meredek szakadékaiban fészkel. Az em­ber is kerüli. Elátkozott szikla, hol éjjelenkint a vilik lejtik táncaikat, a boszorkányok adnak egy­másnak találkát s a bűbájos emberek alkudoz­nak az ördöggel s más elkárhozott szellemekkel. Azért bujkál üregeiben, mohás és moszatos ol­dalaiban, törmelékes aljában egy sereg olyan bogár, amelyik máshol sehol sincs; az ét­terem körülötte és rajta olyan fű­, melyet tehén meg nem esz s a közönséges embert halálba küldi. Egy birtokosa volt csak ennek a sziklának: a tudós kuruzsló, Jaczkovics Vazul, a priszlopi kántor. Ötmagas, bozontos szemöldökű, szúró szemű férfi. A kor kissé meggörnyesztette dere­kát, de a szeme a régi fényben ragyog. Kora tavaszszal és nyár utáján ő az egyedüli látoga­tója a sziklának. Hajnalban nyakába csavarintja bő szűrét, elemózsiás tarisznyáját s megindul a vízválasztó gerincen a szikla felé. Harmadnap kerül elő görnyedezve a garmada fi­ terhe alatt. Elrendezgeti őket szépen a padláson s aztán szárn­yalja nagy figyelemmel. Nem szabad hozzá­, így történt aztán, hogy Chyzer Kornél min­den év nyárutóján följárt, — míg Budapestre nem került— a «Rjaba szkalara». Eredetileg botanizálni ment, de bogarászás lett belőle. És a tudomány hálás ezért a tudósnak. Vagy ötféle bogarat talált ott, amilyet még sehol sem talál­tak s amely az ő nevéről van elkeresztelve. * Gyönyörű szép augusztusi este volt. Az ég tiszta, a csillagok miriádja ragyogott, a «Rjaba szkaja» tövében levő tisztáson hatalmas lánggal lobogott a tűz, rémesen világítva meg a szikla szürke falát. Négyen ültek a tű­z körül. Chyzer Kornél, két pap és egy erdész. Vacsoráztak, a szolgák meg rozsét hordtak a tűzre s készítet­ték az ágyakat a puha pázsiton. Adomázgattak, tudományos vitatkozásokba bo­csátkoztak az urak szalonnapiritás és krumpli­sütés közben. Egyszer csak recseg-ropog messzi­ről valami. Egyik a puskájához, másik a revol­veréhez kap. Halálos csend, csak a tűz patto­gása hat zavarólag. A rőzse recsegése mind közelebb hallatszik s amint a tűz lángja bevilá­gít az erdő fái közé, látható egy hatalmas alak. Lassan, nyugodtan, biztosan lépked. Vállán puska, hónalja alatt hatalmas köteg áll. Végig néz a tisztáson s egyenesen a tűz felé siet. — Jó estét, urak!

Next