Alkotmány, 1903. december (8. évfolyam, 284-309. szám)
1903-12-01 / 284. szám
VII. évfolyam. 284. szám, Kedd, Budapest, 1903. decemberi ELŐFIZETÉSI ÁR: Eséss évre ........ tor. 28.Féléve „ ................ « 34. _ negyede ere........ 27._ Egy hónapra......... a 2.40 Egyes szám 8 fül., vidéken 10 üll. Megjelenik népenként reggel, kivéve hátson. Távbeszélő száma: 58—66. SZERKESZTŐSÉG ÉS LAPKIADÓ HIVATAL, Vmn., Szentkirályi utca 38a. HIRDETÉSEK felvételnek a kiadóhivatalban és BÉCSBEN: Friedl Hubertnél m, Matzleinsdorier-Sbasso 7. Kéziratokat nem adunk vissza. Treuga Dei, Budapest, november 30. (1.) Váratlan fordulat történt ma a parlamenti harctéren. Az ellenfelek, kikről azt kellett volna hinni az előző napok után, hogy késhegyig menő harcukat addig be sem fejezik, míg vagy a kormány vagy az obstrukció feje le nem hull, ma fegyverszünetet kötöttek. A holnapi nap treuga Dei napja lesz. De valószínűleg semmi egyéb. Az állandó békét nem fogja meghozni. Miért? Mert ezt a fegyverszünetet azok kötötték, akik tulajdonképpen harcban se állottak: Kossuth Ferenc és Tisza István gróf. A holnapi treuga Dei tehát mindössze ennyi jelentőséggel bír: Kossuth (no meg úgy zárjelben Polónyi és Tisza még egyszer megpróbálják a kibontakozás feltételeit nem is annyira megtalálni, — hisz ők már ebben régen megegyeztek — hanem a harcolókkal elfogadtatni. Ez a treuga Dei tehát inkább csak színpadi látványosság jellegével bír. A szívükben leszerelt, látszatra intézkedő Polónyi et consortes még egyszer fel akarják vonultatni az álarcos alakokat, akiknek hivatása a közönséget békés hangulatba hozni. A választójog kiterjesztése, a magyar nyelv feltétlen érvényesítése s a szociális téren való reformok—főleg a szegényebb néposztály érdekében — ezek azok az álarcos alakok, akiket Kossuth és Tisza ma a parlament színpadára újból felvezettek — mint a béke angyalait. Legtávolabbról sincs szándékunkban eme fontos és életszükségletet képező reformokat kicsinyelni — sőt mi voltunk azok, kik először tettük politikai programmá a szociális reformokat — de mi Tisza István eme béke angyalaiban nem tudunk a béke angyalaira ismerni. A dolog előttünk közel sem oly tiszta. A felvonultatott békeangyalokon álarc van. Mondják ugyan, hogy az álarc alatt angyalok vannak, de ki tudja, hátha olyan fekete angyalok ezek. Hátha ördögök. Például, hogy csak egyet említsünk, a választói jogra vonatkozólag, melynek kiterjesztése tárgyában Tisza ankétet is akar összehívni, azt ígéri, hogy még ezen országgyűlési ciklus alatt — tehát három éven belül — előterjeszti a törvényjavaslatot. Jó. De addig, mig ezt beterjesztené, mi mindent kell a parlamentnek ennek fejében letárgyalni. Bizonynyal még az uj véderőtörvényt is szőröstül-börüstöl kell lenyelni, így nem alkuszunk. Zsákban macskát nem veszünk. Meg azután mit fog csinálni Tisza István gróf három év alatt az országból? Kreatúráit el fogja helyezni széles e hazában. A főispáni székekben csupa fiúk Tisza Istvánok fognak ütes. Nepotisztikus és szervilizmusra nevelő politikájával kibéreli addig magának az egész országot, úgy berendezkedik, hogy olyan úgy ahogy revidiált választásig nyúlni másnak, csak neki, mert ha más érinti, elveszti a fű, a gyökér ható erejét. S ha ellopna valaki belőle egy szálat is, elveszti az öreg gyógyító tudományát. Ha pedig elárulná a füvek gyógyító erejének titkát, avagy pénzért, vagy ingyen is odaadná valakinek, meghal az öreg. Ily föltételekkel kötötte meg a szerződést a priszlopi vízválasztó-dombon az öreg az ördöggel, így mondja ezt a nép. És nincs az a földi hatalom, amelyik a nép fejéből ezt a tudatot kiverje. Mert a tények beszélnek. Akit semmi doktor s patika nem tudott kigyógyítani, Jaczkovics Vazul azt is kigyógyitotta. Mikor száraz volt már a fü, kezdett tódulni hozzá a nép harmincad határból is. Csak a városi ladoméri «bacsa» vetekedett vele hírben. Az kevésbbé értett ugyan a füvekhez, de jobban tudott eret vágni. Inaszakadt, veszett kutya, kigyómarás, fejfájás, nyavalyatörés, köszvény, csűz, hisztéria, hideglelés, szárazbetegség és minden más nyavalya ellen tudott az öreg orvosságot. Igaz, hogy nem mindig használt a fű, de hát ennek nem ő, hanem a beteg volt az oka. Nem értette meg az öreg szempillantását. Nem hitt neki. Nem is lehetett hát a fűnek ható ereje, így élt az öreg Jaczkovics Vazul még a hetvenes években is Priszlopón, a kis vadfaluban. Történt pedig ekkor, hogy Chyzer Kornél Zemplén vármegye főorvosa lett. Tudomására jutottak az öreg Jaczkovics «üzelmei» s felrándult a Krajnyára vizsgálatot tartani. Az öreg értelmesen, nyugodtan, emelt fővel vallotta be cselekedeteit, ismertette az egyes füveket, bizonyította gyógyító erejüket. S Chyzer figyelemmel hallgatta az öreg előadótörvénynyel ugyan egy hüvelynyit se lendítünk a haza sorsán. Továbbá Tisza István gróf csak néhány nap előtt nyilatkozott oly megvetőleg a «szent paktumokról». Honnan tehát most egyszerre ez a paktumos kedve? Talán érzi, hogy megmozdult a föld alatta? Talán érzi, hogy beborult az ég fölötte ? Bizony ez nem valami reményteljes állapot. De itt azután már paktumokkal se lehet segíteni. A paktum már nem jó villámhárító. De nem is jó abroncs. Különösen Tiszának nem való a kezébe. Nem is illik hozzá, hogy ilyen csinált szerszámokkal dolgozzék, hiszen ő magát oda fönn élő villámhárítónak mutatta be, aki levezeti a nemzeti erő kisütését. Vasabroncsnak mondotta magát, amely összetartja a többséget. Hogy azonban mindennek az ellenkezője történt, azt a korona épp oly jól látja, mint a nemzet. Tisza erőszakos fellépésével a nemzet ellenálló erejét csak növelte. A «megváltó» szabadelvű pártot szétrobbantotta. Mit akar tehát ezek után a treuga Deivel? Mit akar olyan paktummal, amely az általa teremtett helyzetet éppen nem szanálja? Kossuth Ferenc, úgy látszik, strucpolitikát folytat. Nem látja, hogy november 8-ikán mondott beszéde óta, melyre ma hivatkozott, nagyot változott a vitág. Azóta a parlamentben a helyzet lényegesen más fordulatot vett. Ma már az ellentállás az alkotmányt, a házszabályosát, aztán megszorította a kezét és megköszönte, amiért mindezeket neki elmondta. A szolgabíró álmélkodott. Chyzer meg ráütött a vállára. — Barátom, ez az ember nem kuruzsló, hanem tudós. Becsületes tudós, aki nem árt senkinek, használ pedig soknak. A „Riba szkala** füvei. — Az Alkotmány eredeti tárcája. — Zemplén vármegye és Galicia határán az Erdős-Kárpátok gerincéből kiemelkedik egy hatalmas sziklatömb. Tetejéről láthatók keletre a máramarosi havasok, nyugatra a Tátra. Északra látjuk Lemberget, délre a Tisza vizének ezüstös csillogását. Ez a «szürke szikla» nevezetessége, babonás félelemmel tisztelt helye az Erdős-Kárpátoknak. Medve nem tanyáz hasadékaiban, a szarvas elkerüli, vadkan nem jut hozzá. Csak a kőszáli sas rak meredek szakadékaiban fészkel. Az ember is kerüli. Elátkozott szikla, hol éjjelenkint a vilik lejtik táncaikat, a boszorkányok adnak egymásnak találkát s a bűbájos emberek alkudoznak az ördöggel s más elkárhozott szellemekkel. Azért bujkál üregeiben, mohás és moszatos oldalaiban, törmelékes aljában egy sereg olyan bogár, amelyik máshol sehol sincs; az étterem körülötte és rajta olyan fű, melyet tehén meg nem esz s a közönséges embert halálba küldi. Egy birtokosa volt csak ennek a sziklának: a tudós kuruzsló, Jaczkovics Vazul, a priszlopi kántor. Ötmagas, bozontos szemöldökű, szúró szemű férfi. A kor kissé meggörnyesztette derekát, de a szeme a régi fényben ragyog. Kora tavaszszal és nyár utáján ő az egyedüli látogatója a sziklának. Hajnalban nyakába csavarintja bő szűrét, elemózsiás tarisznyáját s megindul a vízválasztó gerincen a szikla felé. Harmadnap kerül elő görnyedezve a garmada fi terhe alatt. Elrendezgeti őket szépen a padláson s aztán szárnyalja nagy figyelemmel. Nem szabad hozzá, így történt aztán, hogy Chyzer Kornél minden év nyárutóján följárt, — míg Budapestre nem került— a «Rjaba szkalara». Eredetileg botanizálni ment, de bogarászás lett belőle. És a tudomány hálás ezért a tudósnak. Vagy ötféle bogarat talált ott, amilyet még sehol sem találtak s amely az ő nevéről van elkeresztelve. * Gyönyörű szép augusztusi este volt. Az ég tiszta, a csillagok miriádja ragyogott, a «Rjaba szkaja» tövében levő tisztáson hatalmas lánggal lobogott a tűz, rémesen világítva meg a szikla szürke falát. Négyen ültek a tűz körül. Chyzer Kornél, két pap és egy erdész. Vacsoráztak, a szolgák meg rozsét hordtak a tűzre s készítették az ágyakat a puha pázsiton. Adomázgattak, tudományos vitatkozásokba bocsátkoztak az urak szalonnapiritás és krumplisütés közben. Egyszer csak recseg-ropog messziről valami. Egyik a puskájához, másik a revolveréhez kap. Halálos csend, csak a tűz pattogása hat zavarólag. A rőzse recsegése mind közelebb hallatszik s amint a tűz lángja bevilágít az erdő fái közé, látható egy hatalmas alak. Lassan, nyugodtan, biztosan lépked. Vállán puska, hónalja alatt hatalmas köteg áll. Végig néz a tisztáson s egyenesen a tűz felé siet. — Jó estét, urak!