Alkotmány, 1904. augusztus (9. évfolyam, 184-208. szám)

1904-08-02 / 184. szám

ALKOTMÁNY 184. szám,­­ Kedd, 1904. augusztus 21 A Dienes-ügy. A nyughatatlan Olay Lajos jóvol­tából a képviselőház mentelmi bizottsága ma is fog­lalkozott a hírhedt Dienes-ügygyel, amelybe tudva­levőleg Khuen-Héderváry Károly grófot is belekever­ték. A bizottság ma ezt a határozatot hozta. Eltekintve azon kérdéstől, ha váljon a megveszte­getés kísérlete vagy ténye képviselővel szemben a mentelmi jog megsértését képezi-e vagy sem, mely kérdésnek taglalását, tárgyalását és eldöntését a mentelmi bizottság ezúttal mellőzendőnek tartja, a szőnyegen lévő konkrét esetben a mentelmi jognak Khuen-Héderváry Károly gróf volt miniszterelnök részéről való megsértése ki van zárva azért, mert az a tény, a vesztegetés ténye, amely által Olay Lajos orsz. képviselő a mentelmi jognak Khuen- Héderváry Károly gróf volt miniszterelnök részéről való megsértését állítja és vitatja, a politikai veszte­getés ügyének megvizsgálására kiküldött bizottság jelentése szerint, Khuen-Héderváry Károly gróffal semminő kapcsolatba nem hozható. Minthogy tehát Khuen-Héderváry Károly gróf a megkísértett poli­tikai vesztegetéssel semminő ősszef­üggésben nem állt, abban részt nem vett, arról mint végrehajtandó tervről tudomással nem bírt, minthogy továbbá Khuen-Héderváry Károly gróf oly cselekményért, mely nem az ő cselekménye, melyben részt nem vett és melyről tudomása nem volt, felelőséggel nem tartozhat s a mentelmi jog ezen cselekmény folytán Khuen-Héderváry Károly gróf részéről meg sem sértethetett. A mentelmi bizottság ennek alapján azon javaslatot terjeszti a képviselőház elé, hogy mondja ki, miszerint a mentelmi jog Khuen-Héder­váry Károly gróf által meg nem sértetett s igy ez ügyben a további intézkedésnek szüksége fenn nem forog. Az útlevéltörvény. Tisza István gróf miniszter­­elnök a képviselőház mai ülésén kormányjelentést terjesztett be, melyben az 1903. évi VI. törvénycikk alapján arról tesz jelentést a törvényhozásnak, hogy a Romániával és Szerbiával szemben eddig fennálló útlevél-kötelezettséget a viszonosság alapján továbbra is fentartja. A jelentést a főrendiházzal is fogják közölni. A képviselőház mentelmi bizottsága ma délutáni ülésén elhatározta, hogy a képviselőházban javas­latba hozza Várady Károly, Lengyel Zoltán, Sacel­­láry György és Ráth Endre mentelmi jogának fel­függesztését. Lengyel Zoltán sajtó útján elkövetett alkotmány elleni lázítással van vádolva. Gál Sándor és Weszelovszky Ferenc mentelmi jogának felfüg­gesztését a bizottság nem javasolja. ORSZÁGGYŰLÉS, Budapest, augusztus 1. •Ma tovább folyt a kultuszdolgokról való vita, anélkül, hogy befejezést nyert volna. Mind ke­vesebben érdeklődnek a képviselők a parlamenti tárgyalások iránt, pedig érdemes a teremben üldögélni, mert bizony elég gyakran akad búza­­szem a sok polyvában. Ma különösen érdekes volt a vita, melyet Eötvös Károly kezdett, aki a magyar zenéről nagyon elmés és élvezetes causerie-val gyönyörködtette hallgatóságát. A kultuszminiszternek az ellenzék vidám bahotá­­zása közben szintén jutott néhány oldalvágás, a komoly ügyeket kedvelők pedig szintén nem jártak rosszul, mert a szónok beszéde befejezé­séül az 1848 : XX. t.-cikkről tartott mintegy f­élórás előadást. Fejtegetései e kérdésre vonat­kozólag Eötvös Károlynál szokatlan higgadtsá­guknál fogva kinyithatnák a fanatizált kálvinisták szemeit Bedőházy Jánosnak, a következő szó­noknak beszéde azzal tűnt ki a többek között, hogy a szónok a nőemancipáció biztos ellen­szeréül a nőtlenségről szóló törvény megalkotá­sát ajánlotta. Gadl Sándor a nemzetiségi iskolák dolgaival foglalkozott s több megbotránkoztató dolgot so­rolt fel különösen a szász iskolák magyarellenes t­zelmeb­ől. A mai beszédek sorát Lendl Adolf fejezte be, aki a közalapítványi jövedelmekről és bérösszegekről követelt részletes kimutatást, aztán igen érdekes részletekkel a magyar tan­könyvgyárak és tanszerüzletek kisebb-nagyobb panamáit szellőztette. Holnap Trubinyi János beszél, kinek beszé­dével az általános vita valószínűleg véget ér. A képviselőház ülése. Az elnök: Perczel Dezső. A jegyzők: Kovács Pál, Dedovich György, Da­­róczy Aladár. A kormány részéről jelen vannak: Tisza István gróf miniszterelnök, Berzeviczy és Cseh mi­niszterek. Az ülés megnyitása után Tisza István gróf mi­niszterelnök bemutatja az útlevéltörvény alapján tett intézkedéseiről való jelentését. Napirenden van a vallás- és közoktatási tárca­ költségvetésének folytatólagos tárgyalása. Eötvös Károly szerint a kultuszminiszter nagyon felületesen foglalkozott minapi beszédében tárcája dolgaival, javarészt csak a költségvetés címeit, téte­leit sorolta fel, de semmi újat nem mondott, semmi reformról nem szólott. Az állami iskolákra vonat­kozólag nem ért egyet Csernochhal, mert iskolát állítani joga van az egyháznak, testületeknek, az államnak, sőt még egyeseknek is. Nem arról van szó, hogy idegen nyelvű állampolgároknak nyelvük­höz való jogát elkobozzuk, de ott, ahol nemzetiségi vidékeken iskolát nem tudunk állítani, az államnak joga, sőt kötelessége iskolát állítani s oda halni, hogy az államnyelvet mindenki megtanulja. (Úgy van­ balról.) Ilyen helyeken nem tenni meg min­dent, ami a nemzet nyelvének és jogainak érvénye­sítése céljából szükséges, vétkes mulasztás, ezeknek érvényesítéséért jajgatni gyávaság és hazaárulás. (ügy van­ balfelől.) Sajnálatos, hogy eddigi kultusz­­minisztereink ebben az irányban nagyon keveset tettek. Vagy a franciákhoz, vagy a németekhez, vagy az angolokhoz húztak, azt hiszi, hogy a mostani kultuszminiszter olasz lesz. (Elénk derültség.) Hogy mennyire igyekszik a magyar nemzeti eszme érde­kében reformokat csinálni a mostani miniszter, nem tudja, mert nem lát a jövendőbe, de ha belátná is, ha tudná is ezt, most még nem mondana bírálatot, mert nincs itt az ideje. Vár még egy kicsit. (Derült­ség balról.) Nem érti, hogy a miniszternek, mikor a művésze­tekről beszélt, nem jutott eszébe a zeneművészetek­ről szólani. Ez egy roppantul fontos kérdés s az e téren való germanizálás igen veszedelmes, mert meggyőződése szerint ez többet árthat, mint az egész udvarnak, hadseregnek németsége és többet hasz­nálhat, mint ezeknek magyarsága. Azok a zeneaka­démiák, iskolák, melyek nálunk fennállanak, nekünk a legnagyobb ellenségeink. Nem lehet megérteni, hogy ezekben az intézetekben a magyar zenét, an­nak még történetét sem tanítják. Az országos zene­­akadémia igazgatója és tanárai nem beszélnek ma­gyarul, a magyar zenét megvetik, a magyar szellem­nek ellenségei. A magyar királyi Operaház zenekara személyzetének nagy része nem tud magyarul. Ez az oka annak, hogy az Operaházban Wagner-zenéket hallunk s aki ezt nem tudja élvezni, nem is tartják műveit embernek. Felhozza, hogy pár év előtt egy jótékonycélú hang­versenyen egy magyar énekkar Petőfinek a «Falu végén kurta korcsma» kezdetű örökszép románcát buta Wagner-zenére énekelte. (Derültség.) Meddig tart még ez az őrültség? úgy látszik, nálunk ez rendszeresen, tudatosan történik s tervszerűen kü­szöbölik ki a Wagner-féle bolondságokkal a magyar zenét. (Ügy van­ balról.) Miért nem követjük mi a horvát vezető emberek politikáját? Miért nincs ne­künk olyan püspökünk, mint nekik? Ha náluk nem­zeti minden, miért nem az nálunk? Miért nem a magyar nemzeti szellem és miért a germanizáció érvényesül nálunk minden téren? (ügy van! Igaz! balfelől.) Csáky Albin minisztersége alatt szerveztek tanszéket a magyar zene történetének tanítására s kinevezték erre Káldy Gyulát 150 forint évi fizetés­sel. A szolgának ugyanezen intézetnél 360 forintja van és szabad lakása. Mihajlovits igazgatónak pedig hatezer forintja. Hát ezt nem lehet megmagyarázni. Tudvalevő dolog, hogy a zenének igen nagy hódító hatalma van. Ha már most a magyar kormány nem törekszik arra, hogy a magyar zene miveltessék, kitől várjuk mi ezt? (Úgy van­ balról.) Egyik kultuszminiszter megígérte, hogy megteszi a lépéseket a magyar zene felkarolására. Össze is hívott egy ankétet, amely minden jóravaló dolognak köztemetője. (Derültség.) Erre az ankétra meghívták szólót is és még sokat olyant, aki annyit ért a gya­korlati zenéhez, mint szóló. (Derültség.) Ezen az ankéten aztán tanácskoztak, hogy mit csináljanak. Megállapodtak, hogy összegyűjtik a zenetermékeket s ebből aztán ki fogják hámozni a tiszta magyar termékeket. Ez meg is történt, átadták az akadémiá­nak, de itt nyoma veszett, mert az akadémikusok olyanok, mint az egyetemi tanáraink: ha nincs né­met könyv előttük, nem tudják, mit csináljanak. (Tetszés balról.) Az ankét második javaslata az volt, hogy a nép­zene termékeit, mely évről-évre sarjadzik, gyűjtsük össze. A harmadik javaslatában a nemzetiségi zene termékeinek évről-évre való összegyűjtését ajánlotta, hogy megállapítható legyen az, mit hódított a ma­gyar zene évenként. A magyar zeneakadémia tanárai, ezek a tudósok,­­ mert azoknak mondják őket . (Derültség balfelől.) azt állítják, hogy Liszt Ferenc óta nincsen magyar zene. Hát ez őrültség. (Tetszés balról.) Javasolta továbbá, hogy a magyar zenét vegyék fel a zeneakadémia tantárgyai közé, hogy a filhar­monikus és más koncerteken magyar zenedarabokat is adjanak elő. Az ankétnek az eredménye az volt, hogy javaslatainak csak egy része vezetett még jegyzőkönyvbe is. És a miniszter ezt a jegyzőköny­vet — csodálatos a miniszteri ész, ennek nincsen természetrajza — (Zajos derültség balról.) átküldötte a zeneakadémia igazgatóságához véleményadás cél­jából. (Derültség balról.) Nem tudja azt a véleményt, amit az igazgatóság adott, de tudja azt, hogy a miniszter átírt az akadémiához, hogy csináljon ma­gyar műszavakat a zenében használt idegen kifeje­zések helyett, a g-dúr, a moderato, a piccicato stb. helyett. (Derültség.) Azután átírt, hogy az össze­gyűjtött kurucdaloknak keletkezési idejét állapítsa meg — közjegyzői okirattal. (Zajos derültség.) Íme, a magyar zene érdekében ezek a fontos lépések történtek Csáky Albin minisztersége alatt. (Zajos derültség balról.) Hát ennek a bolond állapotnak legyen vége. Felhívja a miniszter figyelmét erre a kérdésre, mert a magyar zene megérdemli ezt. (Igaz! ügy van­ balfelől.) Az 1848: XX. törvénycikkel foglalkozik. Ezt a törvényt mindnyájan ismerjük és tudjuk, hogy né­mely rendelkezése életben is van. A vallásgyakor­lat, az iskolák szabad látogatása, a görög keleti egyházakra vonatkozó intézkedések érvényben van­nak. De van e törvénynek egy szakasza, a harma­dik, mely azt mondja, hogy az összes egyházi és iskolai szükségletek állami pénzből fedeztessenek. Ennek a szakasznak tehát az volt az intenciója, hogy az egyházak államosít­tassanak. Az az eszme vezette azokat a nagy férfiakat, akik ezt a törvényt hozták, hogy a magyar faj meg fog úgy erősödni, hogy ezt keresztül lehet vinni. Nem gondolták akkor azt, hogy a magyar nemzeti politikának megvalósí­tása akadályokba fog ütközni, hogy ez ellen a ma­gyar király akaratát állítják majd oda. És ebből a szakaszból következnek aztán az egyházi javak szekularizációja, amint ez önként is értetődik, ha az állam fizeti a papokat, valamint az is, hogy az alapítványok is az állam tulajdonába menjenek. A javak megoszlása igen aránytalan s fonák dolog az, hogy milliók felett rendelkezzenek a főpapok, míg a kisebb papok nyomorognak. Beismeri, hogy ennek a kérdésnek felelevenítése felébresztené a felekeze­tek közötti féltékenységet s ő nem is óhajtja ezt szó szerint. A miniszterelnök elég meggondolatlanul kijelentette, hogy végre fogja hajtani ezt a törvényt. Olay Lajos: Ámított! Ámítás volt az, amit mondott Eötvös Károly. Csak most tudtuk meg aztán egy újabb, miniszterelnöki nyilatkozatából, hogy ebből semmi sem lesz. Így hát a miniszterelnök nyilatko­zata átallásszerű volt, de bajt csinált, mert a pro­testáns papok selejtesebb része most követeli a törvény végrehajtását Nagyon helytelenül teszi. Mióta a Kolonics-rendszer meghonosodott, azóta nem is tudták azt elfojtani. Minden beneficiumot azoknak az egyházaknak adtak, amelyek a magyarok ellen voltak. Az erdélyi szászoknak is megadták a protestánsokénál tízszeresen nagyobb javakat. A kál­vinistáktól meg alapítványaikat elvették, hogy elsor­vadjon a magyar. A tiszta magyar protestáns egy­házak összerogytak a teher alatt, százszor jobban meg vannak terhelve, mint a szász, a román és más. Ez a Kolonics-rendszer és az állam tűri eze­ket. Ezt tovább tűrni már nem lehet és segíteni kell az állapotokon. A valláshatárok egygyé váltak a magyarság nyelvhatárainál is. Nem akarja, hogy a lelkészek javadalmazása megelőzze az egy­ház híveinek a nagy teher alól való felmentését, de nem egyezik bele a miniszterelnök tervébe, sőt egész erővel ellene küzd annak, hogy a lelkészek javadal­mazása elhalasztassék. Ma oldjuk meg ezt, ha napi­renden lesz a másik, akkor oldjuk meg azt. De abba nem egyezik bele, hogy a nemzetiségek viselkedése belejátszszék a kérdés megoldásába és ők eljuthas­sanak Bécsbe panaszkodni titkos hatalmakhoz, hogy a kálvinisták íme mit kaptak, mi pedig oláhok, szer­­bek, szegény hazaárulók — nem kaptunk semmit. (Elénk derültség a bal-és szélsőbaloldalon.) Olyan teherről van szó, amelyet az állam megbir, azért a kérdést elodázni nem lehet. Az 1848: XX. tc. emle­getésére nincs szükség, mert annál alaposabb ala­­pon követelhetünk a protestáns magyar egyházaknak. Csak ez a magyar kultúrpolitika, ezt pedig a minisz­ter program­­jában nem látja, ezért a költségvetést nem fogadja el. (Élénk helyeslés és taps a bal- és szélsőbaloldalon.) Bedeházy János a felső­oktatásról szól és szóvá teszi, hogy vannak az egyetemi tanárok között nem magyar érzelműek is. A magyar ifjak neve­lése se nem célszerű, se nem okszerű; nagyon későn jut a magyar ifjú kenyérkeresethez. A no­­emancipációról is szól s hathatós ellenszerül ajánlja

Next