Alkotmány, 1905. január (10. évfolyam, 1-27. szám)

1905-01-01 / 1. szám

ALKOTMÁNY. 1. szám. ___________________________________ _________Vasárnap, 1905. január 1. sem múlt el s Szélit Khuen-Héderváry váltotta fel. Tisza István gróf intrikája azért si­került oly könnyen, mert az ex­ lexes állapot súlya nehezedett a Széli-kormányra. Nem örült senki sem úgy, mint Tisza, midőn Széll odáig engedte jutni a dolgokat, hogy belevitte az or­szágot az ex-lexbe. Tisza István annyira megjegyezte az ex-lexbe jutás e súlyos voltát, hogy midőn az őszszel, a házszabályrevízióval való előhozakodáskor óva intették arra, hogy ex lexbe fogja kergetni az or­szágot, szokott frivolságával és elbizakodottsá­gával jelentette ki, hogy ő nem Széll Kálmán. Ő nem megy bele az ex-lexbe. S íme mégis belement s magává­ rántotta az országot. De ami még ennél is szomorúbb, a kormány most már jóformán ügyet sem vet erre az abnormis helyzetre, sőt a közvélemény is bi­zonyos fatalizmussal nézi az ex-lexbe jutást. A szabadelvű párt pedig már egészen közöny­nyel nézi a dolgokat. Pedig az ex-lex, melybe most jutottunk, más súlyosabb elbírálás alá esik, mint az előbbiek. Az exlex-et most a törvényes rend megbom­lása között értük meg s a helyzetet nagyban súlyosítja az, hogy a kormány választásokat irat ki, az exlex dacára. De talán éppen az utóbbi körülményben, mely a sérelmek koronája rejlik, oka annak, hogy a budget nélküli állapot alkotmányellenes voltával most csak mellékesebben foglalkozunk. Pedig nagy sérelem rejlik már ebben is. A parlamentáris kormányforma lényegéhez tar­tozik az államháztartá­s ügymenetének olya­­tén vezetése, mely legalább is a parla­mentáris módon megnyilatkozott többség bi­zalmán alapul. Éppen ebben a parlamentáris rendszerben van a biztosíték és az alkotmányos követelmény, hogy az államháztartás ügyeit csak alkotmányos módon lehet intézni. Mihelyt a fel­tétel negligáltatik, megszűnt az alkotmányos élet. S ha a kormány felhatalmazás nélkül intézi tovább az államháztartás ügyeit, a kormány jog­talanul cselekszik. Alkotmányos jogokat bitorol. Az erőszak egy nemét követi el az alkotmányos felfogáson és életen. De éppen azért, mert ez így van, elképzelhe­tetlen, hogy az ex-lexbe jutás meg ne boszulja magát a kormányon. A jogtalanság megköveteli a maga bűnhődését épp úgy, mint bármely tör­vénytelenség. Ezért hiába is számít arra Tisza, hogy a választásokkal súlyosbított ex-lexes álla­potból ő könnyű szerrel kigázol. Hogy a vá­lasztások nemcsak a november 18-iki erő­szakot, de az ex-lex törvénytelenségét is szanálni fogják. Tisza Istvánt épp úgy el fogja érni a bűnhődés, mint elérte elődjeit. Lehet, hogy őt még később én, mint Szélit, hogy több hónapig tudja magát tartani, de sorsának vége nem lehet más, mint a csúfos bukás. Ezt je­gyezzük fel akkor, mikor belépünk a Tisza­­kormány bűne miatt az exlexbe, mikor az or­szágra ismét reá hárulnak az exlexes állapot bajai és terhei. A jövő igazságot fog szolgáltatni a jognak, törvénynek s az alkotmánynak. * A nép hangulata ellenzéki. Ezt jelenti min­denki, aki a vidéki kerületekből feljön a párt­klubokba. A Dunántúl egészen ellenzéki, az északnyugati felvidék ellenzéki, Pest, Heves, Szepes, Sáros, Zemplén ellenzéki és mindenütt lelkesedéssel készül a falu népe a kormány ellen szavazni. Érdekes az a körülmény, amelyet a vidéki relációk alapján konstatálhatni: a nép, ahol ellenzéki, vagy néppárti, vagy Kossuth­­párti. Más ellenzéket nem ismer. A többi ellenzéknek csak a városokban van talajuk és a vidéki mi osztályban. Ennek a ténynek a kon­­statálása biztató a néppártra és sok helyen meg­gátolhatja, hogy ott, ahol néppárti a nép, nem néppárti legyen az ellenzéki jelölt. * Apponyiéknak a Kossuth-pártba tervezett belépése ma is foglalkoztatja a lapokat. A Kossuth-pártiak lelkesülnek, a kormánypártiak kárörömmel és ironikusan kommentálják. Mi már elmondtuk erről véleményünket, félreérthe­tetlen szavakkal megcáfolván egyúttal azt a hírt, mely szerint a néppárt egy nagy része is ké­szülne programmot cserélni s belépni a Kossuth­­pártba. Nem. A néppárt nem cserél program­mot. Még értekezletet sem tart e tárgyban. Még titkos értekezletet sem (mert már ilyenről is tudnak mesélni egyes inkább füles, mint szem­füles reporterek). A néppárt semleges tisz­telettel nézi Apponyi és Ugrón csapatai­nak állítólagos bevonulását a Kossuth-pártba. A néppárt jól tudja, hogy Apponyiék ezzel ideális felfogással cselekednek, hogy ők az 1848-iki áramlatot nem tévesztik össze az 1849-ki áram­lattal és hogy ők nem az 1848-ki törvényeket tekintik bázisnak, hanem az 1848-ki szellemet. Mert furán vagyunk ma az 1848-ki törvényekkel. Ezeknek túlnyomó része, legfontosabb része ma már túlhaladott álláspont. Ilyennek az 1848-ki­ erdélyi törvénycikkek az erdélyi választókerüle­tek beosztásáról, a nemzeti fegyveres erőről, a robot, dézsma és pénzbeli fizetések kisajátí­tásáról és igy tovább. Ilyen az 1848-ki ma­gyar törvény a választókerületek beosztásáról, az 1848-iki sajtótörvény. Szóval az 1848-iki tör­vényhozás alkotásaiból ami jó, azt átvette az­ 1867-iki kiegyezés, ami nem jó, vagy inkább el­avult, revideálta, javította a 67-es többséggel bíró törvényhozás. Hogy aztán a magyar tör­vényhozásban ülő 67-es többségnek többség­e az idők folyamán undok párturalmi szempontból meghamisította a kiegyezés szellemét, az a sza­badelvűség bűne. S ha már szó van a szabad­elvűségről : kormánypárti részen azt hangoztatják, hogy Kossuth Ferenc nem fogadhatja b­i pártjába Apponyit, és Ugrón­,mert a «48»-nak nemcsak köz­jogi, hanem­ szabadelvű tartalma is van. Tévedés van a dologban. Tessék az 1848-as eseményekről szóló komoly és nem hamisító munkákat olvasni és ki fog sülni, hogy 1848 ban a magyar nép minden volt, csak szabadelvű nem volt. Ma sem az. Csak egyes kolomposok voltak szabadelvűek akkor és szédelegnek a szabadelvüséggel ma ... —. Sőt ha tovább komédiázik az idő, akkor holnap se megy a vicinális. Diktum-faktum, tovább is esett a hó, tovább is­ fütyült a szél. Végre az apám által kiszabott egy hétből már két napot vesztve, sikerült a vonattal Győrig mennem, ahol a tovább induló vonalot öt perccel lekéstem. Csak a következő, immár negyedik napon folytathattam utamat távol, magas hegyek közé eldugott falucskám felé. Rendes polgári számítás szerint a legked­vezőbb közlekedési eszközök fölhasználásával is csak a hetedik nap este érkezhettem haza. Hetedik nap reggel kilenc órakor léptem ki a kis városka pályaudvarára, honnét három mért­földet a leggirbe-gurbább hegyi utakon kellett volna megtennem szülőfalumig. Hol vegyek kocsit? Ez a tót nép olyan, hogy vagy nincsen kocsija, vagy ha van, nem lehet elcsalogatni lejfölös kenyérrel se. Szerencsémre az állomás közelében lakott a vén Janó, az öregapám egykori fuvarosa. Föl­kerestem. Hát nagyon megörült, amikor meglátott. — Biz én megnőttem. Hanem baj van, Janó! —■ Nincs annyi, hogy el ne birná az ember — felelte nagy bölcsen. — Kocsi kéne hazáig. Nem vihetne el? — Biz’ a bogaraim fa lovait értette, nem bír­ják meg a három mérföldet. Hanem éppen jókor , érkezett a tekintetes ur. — No ! — A Hronyecz Matykó feleségének éppen a maguk falujában meghalt a testvérn­énje. Elviszi a Matykó a tekintetes urat szivesen jó pénzért. Úgyis el akar menni a temetésre. — A legdrágább fuvart fizetem neki, ha még ma estig hazaérünk. Nagy lassan aztán előkerült a Hronyecz Matyka! Megvakargatta egyszer-kétszer a fülelővit, mintha nem akarna jönni, de végre megalkudtunk.­­ Mikor a két bogarával előállott, hinni kezd­tem, hogy még ma hazaérek. Igen ám, de nem­csak a lovakon múlik, hanem néha a kocsin­k is. Alig tettük meg az első mérföldet, egy kanyarulatnál nagyot roppant a kocsi. Hronyecz Matykó felkiáltott: — Tva! — No, csak nincs valami baj ? — Aj, dehogy nincs, dehogy nincs! Eltörött a tengely. Aj, dehogy nincs, dehogy nincs! Les­állottam. A hó egy nagy követ temetett be. Nem kerülhettük ki, mert nem láttuk. — Hát most mit csináljunk? — kérdeztem a Matykót. De a Matykó még mindig azt hajtogatta, hogy dehogy nincsen baj. — Nincs itt a közelben valami falu? — De van egy jó kis órányira visszafelé. Hát előre? — Előre három óránál előbb nem érünk em­beri tanyára. — No jól van, ha már így van. Menjünk csak vissza. Ott majd megcsináltathatja kend a ten­gelyt, oszt indulunk. — Ma én, uram, egy tapodtat se­m erőlkö­dött a Matykó. — M­ért ? — Mert az Istenke nem akarja, hogy ma to­vább menjek. Az Stenke azért küldte ezt a csa­pást. Csak holnap­ reggel lehet indulnunk. Budapest, dec. 31 (Saját tudósítónktól.­ A mai nap, az ó-esz­tendőnek utolsó napja a magyar alkotmány romjai felett áldozott le s e romokat világítják meg első sugarai a holnapi napnak, mely az uj esztendőben az első s első napja az ország törvényen kivnl való állapotának, melybe a mi­niszterelnök döntötte az országot. A mai nap újabb dolgokat nem vetett a fel­színre, a holnapi nap politikai nyilatkozatain I­s A pokol fenekére kívántam a babonás­­tátat, de mit volt mit tennem, itt ő volt az úr, aki pa­rancsol. Nekem csak engedelmeskednem lehetett, így késtem le a hetedik napot. ... Hát mikor a nyolcadik napon hazaérke­zem, csukva találok minden ajtót. No, ez nem jó jel. Az öreg biztosan megharagudott s eluta­­­­zott, mert nagyon bakafántos ember. Szaladok­­ a paphoz. Nagyon megörült az is, amint meglát. —Ne örüljön annyira tisztelendő uram, hi­szen baj van. — Nincs olyan, amire, amivel az Úr valami jót ne akarna. — Az meglehet. Hanem az öregem, úgy lát­szik, megorrolt valamiért. — De meg ám, amire. Tegnap este hét óráig várt magára. — Aztán? — Aztán megcsinálta a végrendeletét. — Megcsinálta? Kinek a javára? — Az egyház javaira. Ugy­e mondtam, hogy minden bajból valami jó származik? Tessék! így vesztettem el az apai öröksége­met s lettem egy nyomorult paraszt rozoga szekere miatt vidéki újságíró. Ott hagytam a tó­tokat falustul, szekerestül, mindenestül s azóta itt vagyok közél­etek. Igaz, hogy azóta erős fo­gadást tettem, bárhol is megjelenek a lehető legpontosabban, ahol engem egyetemes örökössé akarnak kinevezni. És erre a szerkesztő úr na­gyot hörpintett a poharából, a többiek zajosan gratulálták a­ sikeres életrajzéit. Én meg, mivel erős légvonal volt a szobában, nagyot szüsszentettem, de ők nem vették célzás­nak a dolgot. Madarász Dezső: A politikai helyzet.

Next