Állatorvosi Közlöny, 1928 (25. évfolyam, 1-12. szám)
1928-01-01 / 1-3. szám
2 ÁLLATORVOSI KÖZLÖNY 1928 A múlt század óta megindult exakt búvárkodás végül is mindhárom tudományszakot közös mesgyére terelte a haladás szempontjából. Kiderült, hogy az anyag állapotának való megismerése csak e három tudományszak együttes kutató eszközeivel lehetséges, így teremtődött meg a colloidchemia, amely Graham úttörő kísérletei óta önálló tudományággá fejlődött. A colloidállapotú anyagok biológiai jelentőségük mellett általános természettudományi nézőpontból említésre méltó szereppel bírnak úgy a technikában, mint a mezőgazdaságban is. Ezen szélesebb horizontot tekintve már az emberi kultúra korai szakaiban fellelhető a colloidáns állapotban levő anyag alkalmazása, így az egyptomiak ragasztóanyagairól ma tudvalevő, hogy rájuk a colloidáns elosztás volt jellegzetes (keményítő és dextrin ; a kínaiak agyagja és porcellánja). A fent említett időpontig a természetbúvárok érdeklődését azon testek foglalták le, amelyek — színtelen vagy pompázó színű — kristályos alakban jelentek meg a materiális világban és kristályosodási energiájuk folytán a kutatás számára könynyebben hozzáférhetőknek bizonyultak. Gondoljuk emellett még azt is el, hogy a tudományos chemia kezdete — Lavoisier — óta nem sokkal több idő telt el 100 évnél, és hogy az anyag colloidáns állapotban való vizsgálata ab ovo sokkal nagyobb nehézséget tár a kutató elé, mint a kristalloid testeké. Emellett kétségtelen, hogy a colloidáns állapotban levő anyag a természetben és így következésképpen a technikában is sokkal nagyobb szerepet játszik, mint azt eddig gondoltuk. A fogalmak tisztázódása Angliából indult ki. Míg u. i. Németországban a múlt század hatvanas éveiben az ú. n. szellemi tudományok fejlődéséről számolhatunk be, a természettudományok tulajdonképpeni diadalukat Angliában aratták. 1859-ben jelent meg Darwin alapvető műve a fajok keletkezéséről, 1856-ban állította elő Perkin a kátrányból az első anilin-festékanyagot, a kristályos állapotában pompás színeződésű mauveint. Ezzel egyidejűleg megkezdődött a colloidállapotú anyagoknak laboratóriumi kutatása is. Thomas Graham volt az első, aki 1861—1864-ig folytatott tanulmányai közben az anyag colloidáls állapotát egy anorganikus colloidon, a kovasavon felismerte. A kovasavas nátron növényi pergamentpapírba (dialysátor) zárt oldalát sósavval elegyítette, amidőn is azt észlelte, hogy mindkét anyag egymásra való hatása folytán előállott kristalloid konyhasó e hártyán át az utóbbit körülvevő tiszta vízbe diffundál, míg a colloidáns állapotban kiváló kovasav e sajátságot nélkülözi. Ezzel a kísérlettel a dialysis folyamata fel volt fedezve. A colloidchemia ezen alapvető phänomenje a mechanikából származó elképzelésekkel könnyen magyarázható: a molekuláris-, továbbá az ion-hypothesis szerint a chlomátrium-molekulák és ionok át tudnak diffundálni a hártyákon, míg a kovasav colloidmolekuláit utóbbiak visszatartják. Graham (Liebig’s Ann. 121, I. 1862) már igen helyesen felállítja a különbséget az anyag kristalloid és colloid állapota között; később azután a kézi- és tankönyvek részletesen ismertetik a colloid és kristalloid testek elkülönítő ismérveit. A materiális világ anyagainak ilyen sematizáló csoportosítása ma már nem tekinthető teljesen helyesnek, amennyiben úgyszólván minden, a természetben előforduló, vagy a laboratóriumban mesterségesen előállítható anyag kristálloid- és colloidállapotban egyaránt létezőnek tekinthető. Így az anorganikus testek igen nagy száma, amely eddig csak kristalloid állapotban volt ismeretes, jelenleg colloidálisan is előállítható. Ide tartoznak az összes fémek és metalloidok; utóbbiak közül talán csak a vörös foszfor és jód tekinthető kivételnek. Ezekhez sorakozódnak az egyszerűbb vegyületek, az oxydok, a sulfidok és chloridok. Különböző carbonátok, phosphatok és sulfátok is előállíthatók colloidáns állapotban, továbbá bizonyos festékanyagok mint indigo és benzopurpuria, organikus anyagok, mint caramel és glykogen. Mindezen anyagok kristalloid és colloid állapotban egyaránt ismeretesek. De sikerül a colloidáns állapotba átvinni az annyira kifejezetten kristalloid jellegéről ismeretes testeket, mint a súlypátot, baryumcarbonatot, gipszet, konyhasót és sylvint is. * Möbius szerint a tengervízből alkohol hozzáadására előálló kocsonyás (colloidáns) gypsz azonos volna a tengerfenék legmélyebb helyén élő meztelen protoplasma-rögökből és nyálkahálózatból álló ősnyálkával, Bathybius Haeckelii-vel.