Amerikai Magyar Népszava, 1927. január-március (28. évfolyam, 23-77. szám)
1927-01-27 / 23. szám
Egy volt bajnok vádjai az amerikai sakkszövetség ellen Dr. Lasker, híres sakkozó mester, nem vesz rszt az 1927-iki sakk-bajnokságokon Az amerikai baseball sport- ban és a footballban most le-zajlott botrányokat nyomon követi a sakkozók körében bekövetkezett botrány. Dr. Emmanuel Lasker, a volt sakkozó világbajnok visszautasította a neki küldött meghívást a jövő hónapban az Egyesült Államokban megtartandó sakk-bajnok- ságra és visszautasítását avval f okolta meg, hogy a legutóbbi bajnokságok alkalmával a verseny rendezői sok szabálytalanságot követtek el ellene. Dr. Lasker egy európai újságban tette közzé vádjait, amelyek között van az is, hogy az 1924- ben megtartott sakkbajnokság rendezősége nem volt pártatlan és ennek tudható be, hogy ő elvesztette a bajnokságot és Capablanca lett az új sakkozó világbajnok. Dr. Lasker vádjai igen változatosak. Mindenekelőtt arra, hivatkozik, hogy a rendezőség nem fizette ki neki a versenyben való részvételéért, mint bajnoknak járó 500 dollárt, továbbá nem részesítették a haszonban, ahogy abban megállapodtak, de a vádjai között a legsúlyosabb az, hogy olyan órát tettek melléje az időmérésre, amely nem működött pontosan. Ennek következtében szerinte ő 15 percet veszített, ami természetesen teljesen megzavarta s így történt, hogy Capablancától vereséget szenvedett. A jövő hónapban lefolytatandó , sakkmérkőzés tehát Dr. Lasker nélkül fog lezajlani. Dr. Lederer, a manhattani sakkszövetség elnöke válaszolt Dr. Lasker vádjaira. Nevetségesnek minősítette őket és kijelentette, hogy egyetlen egy sem felel meg a valóságnak. Dr. Lasker elfelejtette azt, hogy ő a versenyben elvesztette a világbajnoki címét és így a bajnoknak járó 500 dollár őt nem illette meg tovább. Ami a haszonból való részesedést illeti, erre vonatkozólag Mr. Lederer kijelentette, hogy a verseny is 400 dollár deficittel záródott, s ebből tehát nem lehetett “ha-’szonrészesedést” adni Dr. Las-t kérnék. Lederer kimerítően elmagyarázta az órával való esetet. Minden sakkjátékos egy órát kap a versenyen és a lépéseket annyi idő alatt teheti meg, amennyi idő alatt akarja. A mellette levő őrét a versenyzőnek el kell zárnia, mikor lépett, hogy amíg a másik gondolkozik a következő lépésen, az ő idejébe ezt ne számítsák be. Egy alkalommal Lasker elfelejtette megállítani az órát és Mr. Lederer szerint, ő maga zárta el neki, mikor tévedését észrevette. Evei csak segített, de nem ártott ppM, Lasker különben hihetetlenül türelmetlen. Maróczyval, a magyar bajnokkal való mérkőzésén több ízben felkiáltott, hogy nyissanak ablakot, majd amikor a terem felügyelője ablakot nyitott, megint azt követelte, hogy csukják be. Eközben Maróczy gondolkodott. Természetes, hogy Lasker ideges s hangos viselkedése nagy mértékben zavarta őt, olyannyira, hogy amikor Lasker negyedízben is felkiáltott valamiért, felszólította őt, hogy legyen csendben és hagyja őt gondolkozni. Dr. Lasker persze fenntartja a vádjait. Sakkörökben nagy szenzációt keltett az eset. Az bizonyos, hogy az 1927-es amerikai sakkozó világbajnoki versenyt meg fogják tartani minden körülmények között, még akkor is, ha Dr. Lasker nem fog résztvenni azon. 348 millióval nőtt az 1926-i adóvétel az Egyesült Államában A prosperitás évében valamennyi államban emelkedtek a vállalati és egyéni jövedelmi adók WASHINGTON, jan. 26. — Az Egyesült Államokban 1926- ban jövedelmi adóból 2,172, 127,321 dollár folyt be, vagyis 346,428,185 dollárral több, mint az előző esztendőben. Vállalatoktól 1,256,798,265 dollár, egyénektől 915,384,085 dollár folyt be. New York állam vezet a jövedelmi adó fizetésében. Ebből az államból 1926-ban 618,415,054 dollár folyt be, szemben az 1925-ik évi 528,796,905 dollár jövedelmi adóval. New Yorkot Pennsylvania közelítette meg szintén nagy adótétellel és a harmadik helyen Illinois állam állott. Lényeges emelkedést mutattak a jövedelmi adókból befolyt öszszegek Floridában is. A prosperitás esztendejében befolyt jövedelmi adókról a következő táblázatos kimutatás számol be az egyes államok szerint: összesen....$11 5,793,285.95 $915,394,035.48 Minden államban lényeges volt az adóemelkedés 1926-ban jövedelmi adókban, ami azt tárja fel, hogy az összes államok osztoztak az előző esztendőt jellemző hatalmas gazdasági fellendülésben és a prosperitás nem került el egyetlen államot sem. A CORONER’S JURY MEGÁLLAPÍTOTTA, HOGY MARY CLARKEOT MEGGYILKOLTÁK ! CAPE MAY, N. J., jan. 26. ! — Több ízben beszámoltunk arról, hogy napokkal ezelőtt egy női holttestet találtak Cape May mellett a tengerparton. A halott kilétét sikerült megállapítani már régebben.,, Mary S. Clark volt a neve, jómódú pittsburghi nő volt. A coronel’s jury most megállapította, hogy Mary Clarkot meggyilkolták. Valószínűleg a tengerpartra csalták valamilyen ürüggyel és ott megfojtották. A nyomozás a gyilkosok után teljes szigorral folyik. “Megszabadultunk ' JLSérol Korábbi szenvedők dicsérik az új tudományos gyógyszert, amely kigyógyította őket INGYEN KIPRÓBÁLHATJA ÖN Csajt az, aki a sérv szenvedéseit viselte tudja megérteni azoknak az örömeit, akik örökre megszabadultak a sérvtől és a sérvkötő viselésétől. A férfiak nők, fiuk és leányok ezrei korra való tekintet nélkül találtak -gyógyuló az új tudományos hzh.lm . dalom utján- amely szükségtelenné teszi a fájdalmak és költséges műtéteket. *u I . xxywttiu xiiiyci, xv. xv. riu. «•< Bobcaygeon, Ontario, Canada, Írja: “Azt mondtáik nekem, hogy ha nem hajtanak rajtam műtétet végig, úgy a belek csavarodásától meghalok, írtam az önök szeréért és teljesen ki-szógyított engem. Évek óta nem kell már viselnem.” “Amikor az önök kötszeréért írtam, az orvosom arról informált engem, hogy semmi más, csak az operáló kés tehet valamit értem.” Írja Mr. Harry Bellville, R. R. 3., Bedford, Ind., “de négy héttel ezelőttmár odáig jutottam, hogy abbahagyhattam az önök csodálatos kötszereinek a viselését és ugyanaz az orvos teljesen kigyógyultnarc jelentett ki engem.” Egy másik korábbi szenvedő', Mr. Charles Taylor, cjo the Highland Printing Office, Dade City, Florida, ! mondja: “76 éves vagyok és hála önöknek, teljesen egészséges is. Az önök kötszere teljesen kigyógyította sérvemet két évvel ezelőtt és azóta nem is volt rá szükségem.’” Nem fontos, milyen komoly, vagy milyen régi keletű az ön baja, az se fontos, hogy mily meggondolatlanul és mennyi dolgot próbált meg maradandó segítség nélkül, ne csüggedjen el. Olvassa el, mit ír E. W. Morgan. 1425 West 37 Street, Norfolk, Ya.: “Igen komoly sérvem miatt háromszor operáltak, mindegyik esetben kinyílt és 100 és 100 dollárt költöttem értéktelen sérvkötőkre. Végre kipróbáltam az önök kötszerét és az teljesen kigyógyított engem. Most már egyáltalában nem kell viselnem és képes vagyok nehéz munkát végezni, — szaladni és ugorni — a sérv legkisebb jele nélkül.’’ Azt akarjuk, hogy ön is kipróbálja a mi költségünkön ezt a csodálatos találmányt. Viselje, — nézze meg, milyen könnyű és kényelmes — mily könnyen és biztonságosan visszatartja a sérvet és hogy állandóan az ön teljes szabadságáért dolgozik. Ne habozzék — küldje az alanti szelvényt még ma az ingyen©« próba ajánlatért. üzletekben sohasem kapható. Lelketlen hirdetőcégek azon igyekeznek, hogy a nagyközönségnek a Brooks Appliance silány utánzatait árusítsák. Ne hagyja magát félrevezetni utánzaokkal vagy hamisítványokkal. A valódi Brooks Appliance-t sohasem kaphatja üzletben vagy ügynökök útján. Minden kétszer Marshall, Michigan-ben készül az ön kívánalmainak megfelelően. Keresse a védjegyet, amelyen C. E. Brooks arcképe van és minden kötszeren rajta Semmi más nem valódi. INGYEN PRÓBA AJÁNLATI BROOKS APPLIANCE CO. 987 A State Street, Marshall, Mich. Reám háramló költség, vagy kötelezettség nélkül szíveskedjenek nekem egyszerű zárt borítékban az önök sérv elleni kötszerükből ingyenes minta ajánlatot küldeni. Név....................................................................... Cím .................................................................... Város ...................................Állam ............ van. Xnamok Vfinalatí Egj-ent a«<$k Alabama __ 53.951,113,71 $2,082,003.27 Arizona ___ 993,282.03 653,840.02 Arkansas__ 8,054,290.09 2,113,030,62 California _ 61.602,849.57 46.487.204.49 Colorado __ 8,389.255.71 8,918,517.02 Connecticut . 16,474,125.84 15.273,779.06 Delaware __ 8,788.550.78 8425,068-55 Florida ___ 17.679,748.17 28.99S.920.30 Georgia____ 9,703,1S8.61 4.461,788.48 Hawaii___ _ 4,724,668.96 1,111.288.39 ■fdaho ... 1.221355.28 222.080.17 minői»____ 114.267.679.93 77,833,567.07 Indiana ___ 18,715,311.12 8,757.781.05 Iowa _____7,570,«91.15 4,203.817.38 Kansas ___ 14.263,434.06 3,875,960.65 Kentucky __ 9,806,820.75 6,230,580.49 Louisiana __ 8,410.829.23 5A73,.»00.13 Maine .... 5,715,285.23 3,392.836.54 Maryland 6s District ot Columbia.... 25,839,377-93 19,208 77643 Massachusetts 56.813,882.09 47,268.378.84 Michigan __ 108.869.297.S6 38,816,774.25 Minnesota .... 21,435,647.08 7,834.458.09 Mississippi ... 2,337.846.27 .1,232.136.43 Missouri ..... 39,087,222.57 17,072,917.19 Montana ...._ 1.470,247.84 767,303.09 Nebraska ... 3.983.528.97 2.208,634.88 Nevada ___ 260.034.27 ISO,601.00 N, Hemps hire 1,428.272.30 1,588,842.38 Now .Tersov .... 43,033.403.88 34.558.821.23 New Mexióo - 369,063.70 246,009.22 New York ...... 276,299,217.78 342.115.S36.0T N. Carolina .... 14,354,580.10 4,746,030.83 N. Dakota ... 382,713.44 263,039.33 Ohio ... 83.519,977.39 36.280,041.21 Oklahoma ..... 9.287.819.02 11.119,458.08 Oregon ____ 4,036.097.97 83,378,029.57 Pennsylvania.. 130.040,325.09 83,378,629.57 Rhode Island 8.234.429.07 6.092,940.83 S. Carolina _ 3,221,738.13 090.261.04 S. Dakota_ 549,299,60 388.612.94 Tennessee _ 8,940,445.97 3,785,432.21 Texas ____ 2S,293,907.37 12.023,802.43 TTtah _____ 3,030,650.78 740.528.66 Vermont ___ 1,013,381.89 1,100,944.36 Washington 6s Alaska .. 9,767,143.79 3,212,104.92 W Virginia.... 10,988,966.09 3.034,055.76 Wisconsin 24,493,324.01. 8,501,132.96 Wyoming__ 1,128,384,41 386,461.46 NEM JELENTKEZETT A DIÁK SZELLEME MADISON, jan. 26.—Walter C. Noe, a wisconsini egyetem hallgatója a napokban agyonlőtte magát és búcsúlevelében azt írta, hogy szerdán éjszaka jelentkezni fog diáktársainál és közölni fogja velük túlvilági tapasztalatait. A diákok komolyan vették az ígéretet és virrasztással töltötték el az éjszakát, azonban a szellem nem jelentkezett. SZÉPSÉGET ÉS BAJT DDE ARCOT ÉS HÓFEHÉR RÉMET NYER RÖVID IDŐ ALATT AZ,,aki a1 DR. BOLGÁR-FÉLE LILIOM CSOKROT használja, mely négy szta&Gl: Liliom K*8rtt£81, Szappanbél, Liliom Tejből és fehér vagy rózsaszínű Fndterből áll. Pattanást, szeplőt, ráncokat és minden bőrtisztátalanságtot TarázEsserüen eltstptetnek. Mind a négy szert postán bárhová bérmentve küldjük használati utasítással ISUO-ért. INTELEM! Sokan hamisítják asereket, tehát, vigyázzunk és mindig csak a valódit rendeljék meg ezen a csaneni Vörös Kereszt Patika S.WSRi'A. FREUDOT MEGOPERÁLTÁK BÉCS, jan. 26. — Dr. Sigmund Freudot, a világhírű pszichoanalitikust, aki a bécsi egyetemen a neurológia professzora, súlyosnyelvrákban megbetegedett, úgy, hogy műtéti beavatkozás vált szükségessé. Az operáció nagysza® iűen sikerült. Orvosai szerint a 70 éves Freud rövidesen fel fog épülni súlyos betegségéből. Hot Nancy ) 143 Riverdale Avenue \ \ Herriot Street sarok / (YONKERS, N. Y.| ( A LEGJOBB MAGYAR ) ( »^GYÓGYSZERTÁR ) |YONKERSEN!( 3 Bármilyen orvosságot a leg is olcsóbb áron kaphat nálunk. ládik. megbízhatóak, | \ Recepteket pontosan / | | ELKÉSZÍTÜNK ! \ \ TELEFON: YONKERS Gfldl. f - rsr-r . --------—------------------— Külföldi vállalati részvény jegyzése a new piti fern A külföldi ipari részvényeket is regisztrálni fogják A new yorki tőzsde a nemzetközi bankárokkal folytatott megállapodások alapján rövidesen központja lesz a világ pénzügyi műveleteinek és a belföldi értékeken kívül az idegen vállalati részvényeket is jegyezni fogják az itteni tőzsdén. Amint a new yorki tőzsde megnyitja a kapuit az idegen államok vasúti és ipari kötvényei előtt, a tőzsde üzletmenete és szabályzata is lényegesen át fog alakulni. Az idegen részvényértékeknek a new yorki tőzsdén való jegyzése már annyira előrehaladott terv, hogy néhány napon belül a new yorki törvényhozáshoz javaslatot fognak beterjeszteni, mely némi módosításokkal megváltoztatja az eddigi biztosítékokra vonatkozó állami törvényeket. Az állami törvény alapján ugyanis a tőzsdén jegyzett vállalati részvények regisztrálás alá esnek. Az európai kötvények majdnem kivétel nélkül a bemutatóra szólnak s ez a körülmény meg fogja könnyíteni a new yorki tőzsdén is jegyzésüket. Amint az állami törvényhozás módosítja az értékpapírokra vonatkozó törvényt, az idegen országok kötvényei eredeti formájukban s az európai országok nyelvén lesznek a tőzsdén regisztrálva, épp úgy, mint ahogy az amerikai iparvállalatok részvényeiről is listát vezetnek. Robert Gibson, a tőzsde árjegyzői bizottságának az elnöke értesítette a külföldi pénzembereket, hogy amint a törvénymódosítás megtörtént, a new yorki tőzsdén megkezdődik az üzletkötés a külföldi vezető ipari értékekből is. A törvényjavaslat előkészítésében a tőzsdetanács ügyvédei működtek közre. Az albanyi politikai élet vezetőinek sincs kifogása az új törvény ellen s közreműködésüket ígérték a vezető emberek abban az irányban, hogy a new yorki tőzsdének a működését kiszélesítsék és a világpiac egyik leghatalmasabb faktorává tegyék meg. Eddig oly nehézkes és anynyira komplikált volt, hogy a külföldi vállalatok részvényeit a new yorki tőzsdén jegyezzék, hogy az európai vállalatok meg sem isérülték azt, a törvényhozási intézkedések által azonban az eljárás le fog egyszerűsödni s a pénzügyi műveletek könnyű szerrel lesznek megejthetők. ANYA! A csecsemő legjobb hashajtója a “California Fig Syrup” Ha babyknek dugulása, bélgörcse, lázas lehelete, bevont nyelve, vagy hasmenése van, egy fél teáskanál valódi “California Fig Syrup” azonnal eltávolítja a gázokat és a megsavanyodott eledelt. Soha sem okoz görcsöket vagy megerőltetést. Kérjen droglistájától valódi California Fig Sgrupot, melynek minden üvegéhez csecsemők és minden korú gyermekek részére használati utasítás van mellékelve. Anya! Azt kell mondania, hogy “California,” ellenkező esetben hamisítványt kaphat. B. Chamault, a Mercantile Trust Company éjjeli őre rálőtt George P. Burkhardt 27 éves baltimorei lakosra és életveszélyesen megsebesítette. I Chamaultot letartóztatták. Azt vallotta, hogy Burkhardt megtámadta őt, azért lőtt rá. Az életveszélyesen megsérült embert eddig nem tudták kihallgatni. Felépüléséhez igen kevés a remény. Mrs. Edith T. Atldnsonnak, : férje, George T. Atkinson, az Equitable Fuel Co. elnöke ellen indított tartásdíj kereseti perét a bíróságon kívül intézték el oly módon, hogy az asszony 21,500 dollárt kap a férje birtokából és azon kívül évi 4000 dollár tartásdíjat. * * *:• Joseph F. Wilson baltimorei- i lakost, aki a Pinehurst Roadon lakott, halva találták meg a Charles Streeten. Koponyájában két revolver golyót találtak.. A vizsgálat megállapította, hogy Wilson öngyilkosságot követett el. BOSTON, MASS. Egy itteni rendőrt a bíróság négy és fél évi fegyházra ítélt egy részeg ember meggyilkolása miatt. A gyilkosság egy külvárosi lunchroomban történt, ahová a részeg ember pénz nélkül jött be az utcáról félig összefagyva a hidegtől. A rendőr ki akarta dobni a részeget a lunchroomból, majd, amikor az nem akart eltávozni, lelőtte. ** * * Az itteni javítóintézetnek egy 1ű éves volt lakója házassági engedélyt akart kivenni, hogy feleségül vehesse az intézet volt gondnoknőjét. A házassági engedélyt a városi hivatal természetesen megtagadta. CINCINNATI, OHIO . H. C. Duncan, neves cincinnatis kereskedő, aki tevékeny , részt vett a politikai mozgalmakban, a Cryer avenue 1320 szám alatti lakásán 46 éves korában meghalt. Duncan a republikánus pártnak volt egyik legaktívabb tagja. # * * * A Cincinnatus Association most tartotta meg tisztújító gyűlését. Új elnökké Fred K. Hoehlert, titkárrá Herbert Schaffert választották meg. * * * A közoktatásügyi tanács bérbe vette a 9-ik utcában, a Sycamore avenue közelében levő Richardson épületet, amelyet át fognak alakítani az adminisztrációs hivatal céljaira. A munkálatokat már a közeljövőben meg fogják kezdeni. CLEVELAND, OHIO Az itteni munkásszervezetek nagy harcot indítottak az iskoai tanácsnak azon rendelete ellen, hogy az iskolai épületeken végzendő munkákra 45 éven aluli festőket ne alkalmazzanak. ** * A Cleveland Railway Company részvényesei most tartották meg gyűlésüket. Ezen a gyűlésen került szóba először a társaság vonalainak megnagyobbítása. 5 millió dollárt fognak valószínűleg belefektetni a vonalak kiépítésébe. ❖* * A Kokoon Clubnak ezévi báljára nagyban készülnek a helybeli művészek. A bál szenzácjósnak ígérkezik. A Kokooni Club most ünnepli meg fennállásának 50-ik évfordulóját. ** * Ohio állam több helyén kiöntötték a folyók. Helyenként nagy károkat okozott az áradás. Egyes hírek szerint az egész, állam területén legalább egy millió dollárra rúg az árvíz által okozott kár. Edwin C. Gearing neves, clevelandi üzletembert halva találták meg Akronban az autójában. Gearing üzleti ügyeinek elintézésére ment Akronba és az autójában szívszélhűdés ölte meg. * Hír: A rendőri ügyész megtagadta egy szülő abbeli kívánságát, hogy a Kinsman School egyik ,j tanítónője ellen vádat emeljen, amiért az iskola egyik tanulóját megverte. A városi hatóságok ily módon precedenst nyújtottak arra nézve, hogy helyeslik az iskolában a testi fenyítés alkalmazását. A detroiti klubok nőtagjai mozgalmat indítottak, hogy a nők számára Detroitban is létesítsenek külön bíróságot a chicagói és new yorki ilyenfajta bíróságok mintájára. ** * A Detroit Hotel Association elnökévé a legutóbbi gyűlésen W. J. Chitendet, a Book Cadillac Hotel managerét választották meg. **A rendőrség elfogott két banditát, akik egy gazolintöltő állomás ellen hote-up támadást kíséreltek meg. A két banditát csak hosszas üldözés után sikerült elfogni. Az üldözés közben a banditák többször rálőttek a rendőrökre, de egy rendőr sem .•sérült meg. ** * Az állami törvényhozó testület nagy területek megvásárlását tervezi nyilvános vadászterületek számára. ** * A városban nagy kampány indult 380.000 dollár összegyűj ttésére, amely összeget az elaggott presbitériánus lelkészek támogatására akarják fordítani. *** Az elmúlt tizenhat óra alatt a hőmérő higanya 39 fokkal sülyedt. A városban iszonyú hideg uralkodik. ]------------------------*%----------------------1 A detroiti üzletembereknek legnagyobb része kijelentette, hogy támogatják azt a mozgalmat, amely a halálos büntetésnek Michigan államban való visszaállítását célozza. Az elmúlt öt év alatt Detroitban 350 percenttel emelkedett a nagyobb gonosztettek száma. Ez készteti a város és az állam lakosait arra, hogy támogassák a halálos itéle visszaállítására indított akciót. ■ ** * Charles L. Bartlett detroiti bíró kilencven napi börtönre ítélte Charles Poli detroiti lakost, mert részegen hajtotta autóját. Poli részt vett az amerikai-spanyol háborúban. * * * Joseph F. Robinson, neves detroiti üzletember, a Central Specialties Co. elnöke, 63 éves korában meghalt itteni lakásán. J. N. Munsell, volt cameroni polgármester, aki most töltötta be 80-ik évét, feleségül vette Mrs. E. Lula Cronkot, aki 66 éves. * ** * Mrs. Cleta A. Reid, aki tevékeny részt vett a kansas cityi társadalmi mozgalmakban, 51 éves korában meghalt. ❖* * Az úgynevezett “roadhouse”ok ellen a megyei hatóságok tüzetes vizsgálatot indítottak, mert több ilyen vendéglő ellen feljelentés érkezett a hatóságokhoz. A feljelentők rendszerint arról panaszkodnak, hogy nem kapnak rendes ételeket a vendéglőkben. *** I ^ Lee Maloney, iowai, Kans, lakos 15 éves öccsét, Raymondot tolvajnak nézte és a sötétben rálőtt. A golyó eltalálta Raymond Maloneyt. A szerencsétlen fiú néhány óra múlva kiszenvedett. Lee Maloney ellen vizsgálatot indítottak. ST. LOUIS, Mr. Parker állami képviselő javaslatot nyújtott be a Házban, amely szerint a megyéket hatalmazzák fel arra, hogy minden 65 éven felüli lakosnak évi 250 dolláros segítséget adjanak. ** * A United Railways Co. most kiadott jelentése szerint, a vállalat vonalain az elmúlt évben több, mint félmillióval kevesebb embert szállítottak, mint 1925-ben. Köteles-e a vasút ülőelyet adni a megváltott jegyért Százezer dolláros kártérítési per a Long Island Railroad ellen . , ,... —— j Köteles-e a vasúttársaság ! ülőhelyet adni annak, aki megváltja a vonatra ajegyét? ! Ezt az érdekes kérdést lesz hivatva eldönteni a bíróság a közeljövőben annak a próbapernek folyamán, amelyet százezer dollár kártérítésre indított egy Paul McMichael nevű flushingi lakos a Long Island Railroad ellen. A kárt, amelyet százezer dollárra becsül a panaszos, nem azzal szenvedte el a keresset szerint, hogy ülőhelyet nem kapott, hanem azzal, hogy amikor ülőhely híján is megtagadta a jegyváltást, ki is dobták a vonatról. A dolog úgy történt, hogy McMichael a feleségével egy, szombaton délután a Long Island vonatok Pennsylvania állomásáról Broadway Flushing- ba volt utazóban. Mikor a vonatra felszálltak, minden ülőhelyet elfoglalva találtak. Jött a kalauz és a jegyeket kérte. McMichael vonakodott mindad-dig felmutatni kommutációs és jegyfüzetét, amíg a kaluz nem I szerez neki ülőhelyet. A kalauz azt mondta, hogy ha nem mutatja fel a jegyet vagy nem váltja meg, kénytelen lesz le- tenni a vonatról. McMichaels azt felelte: szeretné látni. Meglátta. Amint a vonat berobogott Woodsidera, a kalauz egy udvarias rúgással lerepítette a vonatról. Ezzel nemcsak a nadrágján, hanem a becsületén is nagy sérelem esett. A rúgás t. i. becses részén érte McMichaelt. A Long Island Railroad igazgatósága úgy nyilatkozott, hogy ők az esetről nem kaptak a kaluztól jelentést és hogy a szabályzat szerint a kalauznak joga van letenni a vonatról TENGERPARTI LÉGI KIKÖTŐT TERVEZNEK NÉMETORSZÁGBAN BERLIN, jan. 26. — Több repülőgépforgalmi társaság közös akciót indított, hogy a tengerparton repülőgépállomrásokat építsenek. A német kormány hathatósan támogatni fogja ezt a mozgalmat. Ezeket a tengerparti légi kikötőket részben azért akarják építeni, hogy az európai légi forgalom lebonyolítását megkönynyítsék, részben pedig azért, hogy az Amerika és Európa közötti légiforgalom megindítása esetén készen álljanak a tengerparti légi kikötők. “BSYER ASPIRIN" MIMIC BIZTOS Szedje bátran úgy, ahogy a “B A Y E R” csomag előírja Ha a “Bayer Kereszt”-et nem látja a csomagon vagy tablettán, akkor nem kapja a valódi Bayer Aspirint, melyet milliók találtak jónak s amelyet az orvosok több mint huszonöt éve rendelnek Meghűlés Fejfájás Fogfájás Derékfájás Neuritis Reuma Neuralgia Fájdalmak ellen. Minden feltöretlen csomag kipróbált utasításokat tartalmaz. Egy csinos doboz, tizenkét tablettával néhány centbe kerül. Drug Storeokban 24 és 100 darabot tartalmazó üvegeket is árusítanak. A hírek az ország MINDEN RÉSZÉRŐL . ) W 1 f f1 rí*Minthogy megszünteti a legnagyobb Y x \it\tN ki '.hülést s meggátolja a tüdőgyulladást a ^g^BÜLGIR N em Aj ilgggst. —V*— tizszerte többet ér, mint az ára. Valófjf j Shikar- ban, minden családnál ott kell lennie wil bgaasaJ I S ennek a tiszta növényi gyógyszernek, J I I \ \ £ S ^ mely megszabadít a székrekedéstől, yZ' ~r F r f \ ^ \ \ gyógyítja a köszvényt, a gyomor, más ' k r i* ■* v \ \ és vesebajokat és felfrissíti a vért. Még ma szerezzen be a gyógyszertárban egy dobozra! 75 centért vagy 1 dollár 25 centért. Sokan laknak tanyákon vagy kis falvakban, ahol még gyógyszertár sincs. Mivel nagy szükség van erre a kiváló gyógyszerre, az ilyenek részére postán küldök egy öt hónapra elégséges nagy, családi dobozzal — $1.25-ért. Írjon e címre: H. H. Von Schlick, President, 831 Locust Street, Pittsburgh, Pa. * ** BALTIMORE, MD. *** *** DETROIT, MICH. KANSAS CITY, MD. AMERIKAI MAGYAR NÉPSZAVA T' HÚSVÉTI Társasutazás az Óhazába ÖT KELLEMES NAP ÉS NÉHÁNY ÓRA A TENGEREN A CFNARD HAJÓTÁRSASÁG LEGNAGYOBB GYORSHAJÓJÁN, A BERENGARIA FSZÓ PALOTÁN. * INDULÁS 1927 ÁPRILIS HÓ 5-IKÉN A kirándulást tapasztalt vezető fogja kísérni, aki az egész úton gondoskodni fog az utasok podgyászairól, ügyes-bajos dolgairól, kényelmükről és szórakozásukról. Tiszta privát kabinok, jó hazai konyha. Leszállított harmadosztályú menettérti jegyek. Jutányos másodosztályú jegyek. A visszatérésiengedély beszerzése 4—5 hetet vesz igénybe. Fontos tehát, hogy azonnal jelentkezzék, hogy az engedélyt idejében megkaphassa. Foglalja le helyét haladék nélkül. TOVÁBBI FELVILÁGOSÍTÁSÉRT FORDULJON E CÍMEKRE: C U N A R D L I N E 25 BROADWAY NEW YORK VAGT. Kiss Emil Bankháza UTAZÁSI IRODÁJA FOURTH AVE.29 St. NEW YORK TÖBB MINT NEGYEDSZÁZADA az amerikai magyarok szolgálatában mindenkit, aki nem fizet, sőt nem is tehet egyebet. Az ügy most a bíróság vagy a Transit Commission döntése alá kerül.