Amerikai Magyar Népszava, 1928. november (29. évfolyam, 307-336. szám)
1928-11-01 / 307. szám
ELEVENEN MEG AKARTAK ÉGETNI A PINCÉBEN KOT FIATAL TANÍTÓNŐT Egy illinoisi kisvárosi rendőrség épületében akadtak rá meztelenül és félig megégve CHICAGO, okt. 31. — Elfrida G. Knakk 33 éves volt chicagói és illinoisi egyetemi hallgatónő, aki egyidőben népiskolai tanítónő is volt, legutóbb pedig ügynökösködéssel foglalkozott, félig megégve került a lake bluffi (Illinois), városháza és rendőrség pincéjéből a kórházba. Teljesen titokzatos, hogy mi történt a volt tanítónővel. Lehet, hogy valaki szerelmi merényletet akart elkövetni ellene a pincében s a leányt bedobta a kemencébe. Viszont az is lehet, hogy a leány, aki spiritiszta volt, önként fel akarta áldozni magát és megégette a tagjait. Egyelőre még az sem derült ki, hogy a fiatal nő hogyan került a városháza pincéjébe. Miss Knaakot reggel félig megégve találták a pincében. Teljesen le volt vetkőzve, az arca kormos volt, a karja csontig megégett. A nyomozás megállapította azt, hogy Miss Knaak a hatósági épületben előző este meglátogatta Charles R. Hitchcoock nős rendőrt, akinek négy gyermeke van. A rendőr tagadja azt, hogy közte és a volt tanítónő között szerelmi viszony lett volna. Hitchcoock, mielőtt rendőri állást vállalt, moziszínész, később pedig egy kereskedelmi iskola tanára volt. Miss Knaakkal azon a réven jutott kapcsolatba, hogy előzően ügynökösködni tanította. A leány sokszor meglátogatta. A kórházban a leány többizben felsóhajtott: “Oh Hitch!” Mikor kérdéseket intéztek hozzá a rendőrrel valókapcsolatban, azt felelte, hogy ők csak “lelki értelemben” voltak barátok. Titokzatos, hogy a nő a pincébe milyen módon jutott be, mert az épületet már este 9 órakor bezárták. LAKE BLUFF, 111., okt. 31. Miss Knaak esete nagy feltűnést keltett. A leány a Chicago Publishing Companynak volt az ügynöke. Igen jó családból származik. Kétféle vélemény van arra nézve, hogy mi történt vele. Az egyik feltevés az, hogy valaki elevenen meg akarta égetni. Lehetséges, hogy brutális merénylet áldozata lett. A másik vélemény az, hogy a leány, aki spiritiszta, fel akarta áldozni magát. Az államügyész azt tartja, hogy Miss Knaakot valami mániákus ember lecipelte a pincébe és elevenen meg akarta égetni. A nőnek a karja és a lába megégett. Ha életben marad, a karját amputálni kell. A leányt a házmester találta meg a pincében. Miss Knaaknak három fitestvére van, az egyik városi hivatalnok, a másik gyógyszerész, a harmadik pedig automobilgarázstulajdonos. “BAYER ASPIRIN’ MINDIG BIZTOS Szedje bátran úgy, ahogy a “BAYER” csomag előírja Nem árt a szívnek Ha a “Bayer Kereszt’’-et nem látja a csomagon vagy tablettán, akkor nem kapja a valódi Bayer Aspirint, melyet milliók találtak jónak s amelyet az orvosok több mint huszonöt éve rendelnek Meghűlés Fejfájás Fogfájás Derékfájás Neuritis Reuma Neuralgia Fájdalmak ellen. Minden feltöretlen csomag kipróbált utasításokat tartalmaz. Egy csinos doboz tizenkét tablettával néhány centbe kerül. Drug Storeokban 24 és 100 darabot tartalmazó üvegeket is árusítanak. *** HÍREK az ország MINDEN BALTIMORE, MD. A száraz ügynökök 12 személyt letartóztattak és 5 másikat törvény elé idéztettek titkos italcsempészéssel kapcsolatban. * * * Mrs. Chester Gannon 34 éves asszony öngyilkos lett édesanyja lakása közelében. A ruhaszárítókötéllet i felakasztotta magát. BOSTON, MASS. Négy órai működés után bezárták a First Bankers Union Inc. magánbankot, amelynek vezetősége visszaélést követett el. Louis Laporito igazgató és családja megszöktek a városból. CHICAGO, ILL. A tűzoltókocsi nekiment egy autónak és súlyos szerencsétlenséget okozott. Az autó elől ülő utasa, Ira Douglas, a helyszínen meghalt, másik két utas súlyosan megsebesült. * + * Három napi házasélet után Mrs. Eleanor Hart beadta a válási keresetet férje, Norman Hart ellen. Az asszony hűtlenséggel vádolja máris az urát. CINCINNATI, O. ‘Óriási tömeg vett részt Mansonban a “WLW”, a világ legerősebb rádióleadó állomásának megnyitásán. * ** Dr. Carlton W. Atwater, a Lincoln parki baptista templom lelkésze, kijelentette, hogy a karácsonyi ünnepségekben túl sok a Santa Claus és túl kevés az igazi keresztényi érzés és áhitat. DETROIT, MICH. McKay rendőrbiró 90 napi börtönre ítélte Walter Cibuska 29 éves embert, akit a rendőr sebeshajtásért fogott el és a rendőrparancsnokságra akart vinni. Ütközében azonban Cibuska bilincsbe vert kezével fejbevágta a rendőrt. * V* A város rendeletet adott ki, amely szerint a jitneyk nem működhetnek és nem járhatnak egyes utcákon. A város rendeletét a Michigan állami főtörvényszék jóváhagyta. Az új szabályrendelet értelmében sok jitney tulajdonos a kenyerét veszti. rr CLEVELAND. O. Allianceból jelentik, hogy a közelben az emberek egy égő repülőgépet láttak lezuhanni. A hatóság a repülőgép segítségére akart sietni és széleskörű kutatásokba kezdtek, azonban sehol sem tudtak a roncsokra rátalálni. Miután konstatálták, hogy repülőgép az időben nem indult és nem járhatott Alliance környékén, megállapították, hogy égő meteorkövet néztek és véltek az emberek zuhanó repülőgépnek. PHILADELPHIA, PA. Major George Scapini szemevilágát vesztett francia hadirokkant a philadelphiai American Legion vendégeként a városba érkezett. “Mindenki, aki egy prosperáló vidéken ingatlanba fekteti be a pénzét, a legbiztosabb módját választja annak, hogy független lehessen, mivel az ingatlan a gazdagság alapja.” THEODORE ROOSEVELT, AZ EGYESÜLT ÁLLAMOK VOLT ELNÖKE A LEGTIPIKUSABB AMERIKAI A GAZDAGSÁG ALAPJÁNAK AZ INGATLANT TARTJA. PARTOS C. MIKLÓS MÓDOT AD ÖNNEK ARRA, HOGY ÖN IS LERAKHASSA A GAZDAGSÁG ALAPJÁT AZÁLTAL, HOGY RÉSZESEDIK HATALMAS NEW YORKI INGATLANLÁNCÁNAK NAGY JÖVEDELMÉBEN. JEGYEZZEN MEG MA A PARTOS REALTY HOLDING CORPORATION RÉSZVÉNYEIBŐL, AMÍG A MAI OLCSÓ ÁRON KAPHATJA. HÁLÁS LESZ NEKÜNK, HA MÉG MA KITÖLTI ÉS BEKÜLDI AZ ALANTI SZELVÉNYT. SZELVÉNY MR. N. C. PARTOS 285 MADISON AVE., NEW YORK, N. Y. Tisztelt Partos ur.— Kérek részletes felvilágosítást ajánlatáról, amelyet az Amerikai Magyar Népszava olvasóinak nyújt. Név Cím IGYON KÍNAI 1578 First Ave. (corner 82ml Street) n mm jgn&T*nHusast. Valódit csupán a VAS BORT GOODMAN- patikában New York, N.Y ST. LOUIS, MO. Az elnökválasztás napjára hazavárják Col. Lindberghet Mexicoból, ahol jelenleg medvékre és egyéb duvadakra vadászik. IJBF* ÚJDONSÁG! AZ IDŐJÓSLÓ RÓZSA é Éppen most érkezett Kuppiból egy különleges Jonsoff, amit ön még látott életében * Csorgatos és bámulatos! Az IDŐJÓSLÓ RÓZSA három különböző színre és pedig: levendula, kék és rózsaszínre változik át mindannyiszor, mielőtt az idő megváltozik. Ez a rózsa a színekben való változásával 24 órával előbb pontosan megmutatja az időjárásnak bekövetkező megváltozását. Ez egy virágcserépben elhelyezett RÓZSA, amely soha sem hal ki és mindig él víz nélkül. Bárhová is helyezi el, mindig ékesíti a helyet és érdekelni fog mindenkit. — A megrendelésnél küldjön be 50 centet money orderen és mi utánvét mellett elküldjük a CSODÁLATOS RÓZSÁT. Pénzt bélyegekben nem fogadunk el. — HÁROM RÓZSA ARA $1.25. — Ügynököknek különleges engedmény. Variety Sales Company 1723 N. Kedzie Ave. Dept. 841. CHICAGO, ILL. AMERIKAI MAGYAR NÉPSZAVA POLITIKAI HIRDETÉS A LEGJOBB EMBERT AZ ELNÖKI SZÉKBE! Miért kell minden amerikai magyarnak HOSVÉRRE szavazni? HOOVER TISZTA JELLEMŰ, HOZZÁFÉRHETETLEN, BECSÜLETES Évtizedes közpályája alatt a gyanúnak, a vádnak még csak árnyéka sem érintette soha Herbert Hoovert, a legtisztább jellemű, legönzetlenebb, legbecsületesebb és hozzáférhetetlen politikust. A háború alatt öt éven keresztül, majd két évig a háború után megszámlálhatatlan milliárd volt Hooverre bizva. Roppant összegek fordultak meg a kezén, milliók, tíz milliók hová fordítása ■ függött egyetlen szavától és soha senki még csak vádolni sem merte azzal, hogy, akár magának, akár másoknak illetéktelen hasznot juttatott volna. Amikor milliárdokat adott ki emberbaráti célokra, ő maga fizetés nélkül dolgozott és még a saját költségei megtérítését is visszautasította. De nemcsak vele szemben nem emelődött soha semmiféle vád: a gyanú árnyékával sem illette soha senki az ő adminisztrációját. Dacára annak, hogy senki annyi pénzt nem kezelt, mint Hoover, az ő hivatalában nem volt graft, nem volt visszaélés, mert Hoover féltékenyen őrködött afölött, hogy az ország pénzéből senki egyetlen centet se költhessen el fölöslegesen. Minden háborús hivatal veszteséggel zárta a működését, a Hoover hivatala, a legnagyobb valamennyi között, volt az egyetlen, amely a háború végén, több száz millió dollárt utalt át a kincstárnak, mint a tiszta hasznot. Az ő adminisztrációja után haszon maradt: ragyogó bizonyítéka Hoover sugárzóan tiszta jellemének és annak a kontrollnak, amelyet kérlelhetetlen szigorral gyakorolt minden alantasa fölött. Rá kell szavazni mindenkinek, hogy ezt a sugárzóan tiszta jellemű férfiút, ezt a páratlanul önzetlen, becsületes, tisztességes embert ültessük az elnöki székbe! Holnap: Mit jelent Hoover neve a nemzetközi életben Ford kis “lizzset” kedott ajándékba az angol királynak Az angol király és az autókirály nagyon összebarátkoztak LONDON, okt. 31.—Henry Ford detroiti autókirály és neje múlt nyáron Angliában vendégei voltak Lady Astornak, akinek clivedoni nyári palotájában az angol király és a királyné is látogatást tettek Lady Astornál. Ott a két király, az angol király és az autókirály, nagyon összebarátkoztak. Beszélgetés közben az angol király azt mondta, hogy sok mindenféle viccet hallott a kis Fordgépekről, de őszintén bevallja, hogy még soha nem kocsikázott Ford-gépen. Diktum-faktum: Henry Ford nemrégiben kérdést intézett az angol külügyminisztérium útján az angol király kabinetirodájához, várjon a király elfogadna-e tőle ajándékba egy “kis Lizziet” , aminek a Fordkocsit csúfolják. A válasz igenlő volt. És erre Henry Ford gyönyörű legújabb modell Lizziet küldött az angol királynak, aki a tréfás ajándéknak módfelett megörült és “legmagasabb köszöneté nyilvánítására kegyelmesen engedélyt adni méltóztatott.” A JULIAN OLAJTÁRSASÁG KÉT VEZETŐJÉT ELÍTÉLTÉK LOS ANGELES, okt. 31. — A Julian petroleum társaság két vezetőemberét: Lewis volt elnököt és Berman pénzügyi tanácsadót, posta útján elkövetett csalásért nyolc vádpont alapján bűnösnek mondták ki. Öt évig terjedő börtönbüntetés vár reájuk. KONDOR MARISKA, BRAVER IRMA, OLAJI BÖLIJE ÉS 30 TAGÚ TÁRSULATA CIGÁNYBÁRÓDBAN NOVEMBER 1 KÉN A CORNI,IMI AZIJAN Sikeres mentőpróba katonai léghajóval a Horseshoe tavon A Te—52 léghajó kiemelte a vízbe zuhant léggömbrepülőt ST. LOUIS, okt. 31. — A hadsereg TC-52. számú léghajója Granite City (111.) közelében, a Horseshoe tó vizén, leszállóit, hogy egy léggömbrepülőt megmentsen és a léghajó a rendkívül érdekes vállalkozás teljesítése után ismét felszállt a vízről a levegőbe. Egyedülálló teljesítmény volt ez az aviatika történetében és hasonló mutatványt léghajó még nem végzett. Ralph E. Holmes katonai léggömb-repülő beleesett a tóba és a léghajónak az volt a feladata, hogy őt kimentse. Holmes háromnegyed óráig volt a vízben. A léghajót Edward White hadnagy kormányozta szakavatott emberek segítségével. Holmes hadnagy közönséges katonai léggömbön szállt fel. A léggömböt teherautón szállították a tóhoz. A hadnagy a tó közepéig repült a léggömbön, ott azonban a ballon a vízbe esett. A TC-52, a hadnagy segítségére sietett. Holmes hadnagynak kötélen leeresztettek a léghajóból egy gummicsolnakot, melyben feltarthatta magát addig, amíg a léghajó a tavon le tudott szállani. Holmes a léggömbből átszállott a gummicsomnakba és várta a léghajóközeledését. A TC-52, százötven láb távolságban szállt le Holmes hadnagytól. Két gummiponton tartotta a léghajót, miközben a tóra leeresztették. A pontonok a léghajót olyan magasságban tartották, hogy nem került a vízzel érintkezésbe. Holmes hadnagy a gummicsomakon a léghajó közelébe evezett és nehézség nélkül felemelték a léghajóra. A léghajóból 200 font súlyú homokzsákot dobtak le, mikor Holmest felvették. White hadnagy kijelentette, hogy a kísérlet fényesen sikerült és bebizonyította azt, hogy a léghajó a víz felett is le tud szállni. 25,000 KÖBLÁB HÉLIUMGÁZ ÖMLÖTT KI A LÉGGÖMBBŐL LAKEHURST, N. J. okt. 31. — A fémváznélküli J-3. számú kormányozható tengerészeti léggömb a lakehursti légállomáson, leszállás közben megsérült. A léggömb vászonburkolatán kis rés támadt, amelyen át 25,000 köbláb héliumgáz ömlött ki és veszett el a levegőben. Karl Lange nyolc katonai növendékkel repülőgyakorlatokat végzett vele a levegőben. Közülük senki sem sérült meg a leszállás alkalmával. KITILTOTTAK EGY ISKOLAI KÖNYVET A VÁLASZTÁS IDEJÉRE CLIFFSIDE PARK, N. J., okt. 31. — A helyi demokrata párt felszólalására a népiskolából kitiltottak egy könyvet, melyben Amerika “legértékesebb emberei” között Hoover J fel volt említve, de Al Smith- ről nem volt említés. A könyvet a választás utáni időszakban lehet újból elővenni az iskolákban. SS MUELLERS SPAGHETTI — A legkönnyebb és legkönnyebben emészthető Spaghetti, amit Mesggben evettel már Nyugodt, Üdítő. Alvás erőt ad a szervezetnek, a fáradtságot leküzdi és friss éberdést biztosít. Az álmatlanság egyike a legborzalmasabb tüneteknek, az idegbajok legkellemetlenebb kísérője. Az álmatlanság oka az idegrendszer elgyengülése, leromlása. Az idegeknek táplálása, új energiával való megtöltése küzdi le az álmatlanságot. Évtizedek óta erre legjobban a Saturnin Életital képes. A Saturnin Életital tartalmazza mindazokat a hatásos gyógyszereket, melyekkel az elgyengült idegrendszernek új erőt adhat. Százezren használják, százezren áldják. Próbálja meg ön is. Egy üveg ára 81.25. öt üvegből áll a teljes készlet, melyet öt dollár beküldése ellenében bérmentve küld meg a feltaláló és egyedüli készítő. Vörös Kereszt Patika, 1901 Buckeye Ed., Cleveland, O. A Los Angeles napi gyakorlatraelrepült az Atlanti Óceánon Rosendahl kapitány volt a kormánykeréknél LAKEHURST, N. J., okt. 31. — A “Los Angeles”, az amerikai tengerészet kormányozható léghajója, amelyet a “Graf Zeppelin’’ mintájára készítettek és hoztak át a németek, a minap az Atlanti Óceán partvidékén, repülőgyarkolat céljából fölszállt. Charles C. Rosendahl amerikai repülőkapitány volt a kormánykerék mellett, aki a “Graf Zeppelin” léghajón jött vissza dr. Eckenerrel Németországból. Minden különösebb incidens nélkül jutott ki a hangárból és rögtön a levegőbe szállott. A “Los Angeles” léghajón 49 főnyi tengerésztiszt és legénység tartózkodott. Több mint 24 óráig volt a levegőben és nem volt célja New Yorkban vagy más városban leszállani. Ezren és ezren látták New York felett a “Los Angeles”-t 9 óra 30 perckor este és sokan azt hitték, hogy a “Graf Zeppelin” tért vissza Európa felé tartott útjáról, összetévesztették a “Graf Zeppelin”-nel, amely pedig észrevehetően nagyobb a “Los Angeles”-nél. Az angol lapok szerkesztőségeit hívták fel telefonon és érdeklődtek, neme a “Graf Zeppelin” volt kénytelen elemi akadályok miatt visszatérni. Ili kell a fiúnak: 3 milliós örökség, vagy a legényélet? Egy milliomos apa végrendeletben kötelezte fiát a házasságra Robert Randolph Ashner brooklyni üzletember névlegesen három millió dolláros örökség várományosának mondhatja magát, de ténylegesen csak akkor kapja meg a nagy vagyont, ha alkalmazkodik apja utasításaihoz. Az öreg Sigmund Ashner, aki a három milliót összegyűjtötte, nagyon megkötötte egyetlen 28 éves fiát, hogy milyen feltételek mellett kaphatja meg a pénzt, illetőleg a vagyon kamatait. Harminckét oldalra terjedő végrendeletben vannak felsorolva a fiú kötelességei. Erkölcsileg nagyon kifogástalan életet kell folytatnia, meg kell nősülnie és csak abban az esetben kapja meg az örökrészét, ha majd negyven éves korát betöltötte. Az örökhagyó az anyát és a Metropolitan Life Insurance Company főembereit bízta meg, hogy a végrendeleti feltételek betartására őrködjenek. Harminc éves koráig a fia évi 4,000 dollár évjáradékban részesül. Ettől fogva fokozatosan emelkedik a fiú évjáradéka 12,000 dollárig. Az örökhagyó özvegye 240,000 dollár után kap évjáradékot. Ha negyven éves korát eléri a fiú és a bizalmi emberek úgy találják, hogy jellem és életmód nézőpontjából méltó a bizalomra, akkor megkapja a rendelkezést a vagyon fölött. De addigra föltétlenül nősnek kell lennie. Ha a bizalmi emberek kicsapongónak, tékozlónak találják és nem házasodik meg, az évi jövedelme csak 12.000 dollár marad, a többi jövedelem pedig az özvegyet illeti meg. A végrendelet arra vonatkozóan is intézkedik, hogy ha a fiú átmenetileg érdemtelennek bizonyulna, de később megjavulna, mi a teendő? Az örökhagyó szerint ebben az esetben a bizalmi emberer kötelesek “honorálni” a fiú megtérését. Ashner végrendeletében jótékony célra és a szegény rokonságnak is hagyott bizonyos összegeket. MÉREG ITAL ÚJABB LOTTJA HA Harry Austin 40 éves embert a Boweryről holtan vitték be a magukba. Gettler vegyész megállapította, hogy a halált mérgezett szeszesital okozta. 3 BÁRMILYEN PÉNZNEMBEN KÜLDJE IS PÉNZÉT. I LEGYEN AZ PENGŐ, CSEH KORONA, LEI, DINÁR VAGY KÉSZPÉNZ DOLLÁR A SÜRGÖNYÉRT MI CSAK EGY DOLLÁRT SZÁMÍTUNK TEGYEN CSAK EGY PRÓBÁT ÉS MEG FOG GYŐZŐDNI A MI SÜRGÖNY! KÜLDÉSÜNK GYORSASÁGAIRÓL KISS EMIL BANKHÁZA FOURTH AVE. — 9th STREET NEW YORK TŰZHALÁLTÓL MENTETT MEG A KUTYA EGY CSALÁDOT John Barrettet, a bronxi St. Margaret Mary katolikus templom sekrestyését és hat tagú családját szerdán reggel hat órakor a kutyájuk ugatása tette figyelmessé arra, hogy a lakásban tűz támadt. A kutya megmentette az egész családot a veszedelemtől. Az orvos keveréket adott neki, hogy köhögési rohamait megszüntesse Annyira köhögött, hogy az emberek felfigyeltek rá — családja már aggódni kezdett KRÁKOGOTT ÉS MINDEN REGGEL SLÁJMOS VOLT “Az az ember, aki köhög mulasztást követ el, ha nem megy orvoshoz” jelentette ki Mrs. D. R. Rhadwell. “A templomban, az irodában, a moziban állandóan köhögtem. Az emberek már figyelni kezdtek. Reggelenkint teher voltam mindenki számára a házban, mert köhögtem és szájmot köptem. Éjjel a számon át lélegzettem, reggelre a szám száraz és kellemetlen izű volt. ELMENT AZ ORVOSHOZ “Öreg orvosunkkal találkoztam az utcán, aki észrevette, hogy csaknem minden percben köhögtem. Mondtam neki, hogy a 25 centes orvosságok nem használnak és nem tudok szedni csukamájolajat. Nevetett és leírta egy papirosra ezt a szót “Linonine” és magyarázatul megemlítette, hogy kellemes izűl Flax-seed keveréke az Eucalyptus-nak stb., sokkal jobb, mint a csukamájolaj, sőt hatása is gyorsabb. CSODÁLATOS EREDMÉNY “Csak a nagyobb alsóvárosi üzletekben volt Linonine, de érdemes volt messze menni érte. A köhögésem enyhült és varázsszerűen eltűnt. Azóta barátnőim közül, akik állandóan fköhögtek, sokan használják a Limonine-t sőt a környék gyermekeit is szedik, amikor meghűlnek vagy köhögnek. Rendbe hozza szervezetét is. ” A köhögés kellemetlen, csúnya dolog, sőt az év eme szakában még veszélyes is. Az 50 centes vagy $l-os üveg odahaza kigyógyít belőle. Nagy raktárral rendelkező gyógyszertárakban kapható a linonine, amelyet az országosan ismert Kerr Chemical Company készít. *** Óvakodjék a hülésektől INFLUENZÁHOZ, sőt ílég veszélyesebb betegségekhez vezethetnek Az évszak, amelyben mindenkinek ügyelni kell, itt van! Hülések, fájós torok, reumatikus fájdalmak, neuralgia, ágyékfájás és mindenféle izomfájdalmak és fájások váratlanul támadják meg Önt. Kéznél tart-e egy üveg PAIN-EXPELLER-t? Ha nem, úgy vegyen eggyel még ma. Ez a családi sósborszesz több mint fél évszázad óta van használatban. Csak rá kell a bőrre dörzsölni. Megtöri a felgyülemlést, fokozza a vér keringését a fájós testrészekhez, és az enyhülés olyan érzetét adja önnek, amelyet sohasem várt Miért szenvedje a fejfájások, hátfájások, ficamodások, erőltetések, zúzódások, izommerevség és fájás kínjait, amikor az ANCHOR PAIN-EXPELLER-rel való erőteljes ledörzsölés minden fájdalmat elűz? A költség csekély. PAIN-EXPELLER jó kell, hogy legyen.— Több, mint egy milló üveggel adtak el belőle múlt évben. Vegyen egy üveggel ma. De a Horgony védjegy okvetlenül rajta legyen a csomagon! 35 és 70 centes nagyság. A gyógyszertárában kapható vagy írjon direkt hozzánk. Érték,a könyvecske van csomagolva minden egye* PAIN-EXPELLER üveggeL The? Laboratories ©/* F. Ad. 8HOITER. fis CO. BERRY AND SOUTH FIFTH STS. BROOKLYN, K.N<