Amerikai Magyar Népszava, 1955. november (57. évfolyam, 280-282. szám)
1955-11-28 / 280. szám
2-IK OLDAL “»''•a tn Second Clan W*tt»r *t th* Clavaland Post OtfWs ander tha Act of March 1879. Publish-äd uuily, except Sundays and legal Holidays AMERIKAI MAGYAR NÉPSZAVA, Inc. IT»« KAST 22nd STREET, CLEVELAND 14, OHIO Editor. ZOLTÁN GOMBOS finaorial ana Circulation Office — Szerkesztőség és Kiadóhivatal 340 EAST 79th STREET. NEW YORK 21. N Y. Tlefon REgent 7-9370 Jőflzetésl Arak - Subscription rates United Sta. :s of America and Canada Kgy évre (one year) »15.00 — Félévre (half year) 8.00. Negyed évre tquarter year) »4.25 SRANCH OFFICES — FIÓK IRODÁK ldgepült, Conn. 578 Bostwlck Av«. iliance. O., 766 E. Summit Street »ethlehem, Pa., 703 E. 4th Street .iuffaio 17, N. i’.f lo Orchard Drive ;hicago 19, 111., 8341 Prairie Ave Detroit, Mich., 8129 W. Jeffersor Art KANADAI 269 College St., Wa 4-3905 Lakas: E Garfield, N. J., 32 Division It. New Brunswick, N. J., 98 Zver ch St i er Mi Aluuor, 19. j., «03 Lawne St Philadelphia, Pa., 1811 N. Franklin St. Toronto, Ont., Cat., 368 Spadina Ra. Trenton, N. J., 511 Genesee Street FŐIRODA: A 1-8324 Toronto 2-B, Ont., Canada A SZOVJET GONDJAI Ugy látszik nemcsak a kapitalista országoknak, de a szovjetnek is vannak gondjai és bajai az ifjúsággal. A moszkvai rádió felhívást intézett a “jómódú” orosz szülőkhöz, kérve őket, hogy ne engedjék szabadjára gyermekeiket. A mai ifjúság elpuhult,lusta, csak a szórakozás, rádió, TV, tánc és ital érdekli — így a hivatalos nyilatkozat. Majdnem úgy hangzik, akár egy európai, vagy amerikai újság panasza. Aztán így folytatódik: — Iskolásgyerekek ponyvaregényeket olvasnak. .-Ialand, alvilág izgatja őket, ahelyett, hogy tanulnának . . . Lám, lám, aki hitte volna, hogy a vörös Paradicsomban ilyesmi lehetséges? De a “leleplezés” végén van a csattanó : — Tizenhatéves fiúk és lányok titokban találkoznak, éjfélig csavarognak, színes, cifra ruhákba öltöznek és— a lányok rúzsozzák a szájukat, lakkozzák a körmeiket. Borzasztó. Még elgondolni is rettenetes. Égnek meredt a hajunk szála, míg a fenti sorokat olvastuk. A múlt század végén sopánkodtak így boldogult nagyanyáink . . . Rúzs és körömlakk. Bárcsak ennyi volna az amerikai szülők baja gyermekeikkel. De a szovjet konzervatívabb, vagy helyesebb ennd maradibb. Ők még az ekhós szekér korszakában ballagnak, már ami a családi kört és a nevelést illeti. Az atomkorszakkal ezt kissé bajos lenne összeegyeztetni — a vasfüggönyön innen. MINDENT ŐK FEDEZTEK FEL Már belefáradtunk a tréfálkozásba a szovjet “felfedezők” elsőségéről, de Moszkva ma ismét letette a garast. A hírre, hogy Amerikában napfény energiát összpontosító gépeket gyártanak és azokkal főzni, melegíteni lehet, nyomban jelentkeztek. Mi sem természetesebb, hogy kommunista feltaláló jött rá elsőnek, mint hasznosítsák a nap kimeríthetetlen erőtartalékait. Fotócelláik segítségével villamos árammá alakították át a naperőt és ilymódon működésbe hoztak kisebb gépeket. Rádiót is megszólaltattak ezzel az energiával. Mondani sem kell tán, hogy amerikai és európai laboratóriumokban évtizedek óta folytak hasonló kísérletek. Egyetlen ország fizikusai, vegyészei, mérnökei sem nevezték saját “találmányuknak” a készülékeket, miután azok sok nemzet fiainak közös erőfeszítésének eredménye. De az oroszokkal ezt nehéz lenne megérteni. Valami furcsa kisebbrendűségi kényszer hajtja őket nevetséges végletekbe, hogy azonnal belekapaszkodjanak minden újdonságba, mondván, hogy “mi voltunk az elsők”. Német, amerikai és angol kísérletek után lélekszakadva siettek jelenteni, hogy levegőből, vízből élelmiszert is tudnak készíteni bonyolult vegyi eljárások segítségével. Mi udvariasan csak annyit jegyzünk meg, hogy szeretnénk már látni az első ilyen ebédet, amit ezek a kommunista feltalálók készítettek a levegőből. Ámbár ami az elvtársak lelki kosztját illeti, imár évtizedek óta levegő az egyetlen táplálékuk . . . BRAZIL VÁLASZTÁS A robajló brazíliai események mellett szinte eltűnik a fő kérdés: el tudja-e foglalni hivatalát januárban a törvényesen megválasztott Kubitchek kormány? Egyelőre a hadsereg közbelépése meghiúsította az állítólagos kísérletet a Kubitchek kormány beiktatásának megakadályozására. Nem vagyunk hívei annak, hogy a hadsereg vegye kezébe a politiká irányítását®, de úgy látszik, hogy az adott viszonyok között ez volt az egyetlen lehetőség Brazíliában. A brazíliai hadsereg általában az alkotmány védőjének tekinti magát. Más kérdés azonban, hogy a hatalom birtokában nem esik-e kísértésbe, hogy megtartsa vagy átjátsza annak, aki kedvére való politikát űz. Ez a kockázat — a diktatúra örök kockázata — a mai brazil helyzetben. AMERIKAI MAGYAR NÉPSZAVA Rossz hírek az újságban Az olvasó kezébe veszi az újságot, futólag átlapozza és kijelenti, hogy “nincs semmi benne.” Abban az újságban, amiről az olvasó ilyen megvető ítéletet mond, többszáz ember szellemi és testi erőfeszítése testesül meg, a szerkesztőtől kezdve a nyomógép olajozójáig. Egy másik, sokkal alaposabb megfigyelés, hogy az újság csak rossz híreket közöl. Ebben sok igazság van. Háború, gyilkosság, természeti katasztrófa, nemzetközi feszültség — ez az újsághír igazi anyaga. "Ritkán olvashatunk olyan hírt, ami örömmel tölt el bennünket, valami új gyógymódról vagy tudományos felfedezésről. Öszszegezve: a jó hír nem hír csak a rossz. A régi rómaiak újságja, az Acta Diurna — valószínűleg a világ első rendszeres újságja — egy mottót hordozott fejlécén: Káröröm kormányozza a világot. Ezt lehet kétségbe vonni, de bizonyos, hogy egy kissé benne van az újságcsinálás lélektana. Mert az igazság az, hogy az embereket a jó hírek nem érdeklik. Ki vásárolna egy újságot, amelyben olyan hírek lennének olvashatók, hogy Kovács és Kovácsné boldogan turbékolnak? Figyeljük meg, hogy a halálozásoknak állandó rovatuk van az újságban, de a születéseknek nem. A baleset például mindig hír, de ha valaki felgyógyul a balesetből, az már nem, kivéve persze ha olyan prominens személyről van szó, mint az elnök, akinek egészségi állapota országos érdek. Néhány év előtt egyik nagy magazinunk helytelenítette, hogy az újságban csupa rossz hír jelenik meg és elhatározta, hogy állandó rovatot létesít a “jó hírek” részére. Meg is kezdte, de nem sokáig folytatta. A hírrovat egyre zsugorodott és végül hat hónap alatt kimúlt. Egyszerűen nem volt elég jó hír. A rovatban olyan jó hírek szerepeltek, hogy Delaware államban 10,000 iskolásgyerekkel több kap tejet, vagy Görögországban 3000 új kutat fúrtak vagy polipbetegek részére újabban repülőgépen szállítanak vastüdőt Alaskába, stb. Valamennyi emberséges és örvendetes hír, csak épen nem elég érdekes, nem csiklandozza az olvasó képzeletét. Az újság pedig nem légüres térben él, hanem kénytelen alkalmazkodni olvasói érdeklődéséhez. Minden újság szerkesztőségének alkalma van megfigyeléseket tenni, hogy mi érdekli az olvasót. Vegyünk egy konkrét esetet. Amikor a Sheppardgyilkosság foglalkoztatta az országot, a mi lapunk számos kérést kapott levél és telefon útján, hogy közöljünk “több adatot” a gyilkosságról. Azokban a napokban fontos nemzetközi események voltak forrongóban, amelyek mindnyájunk sorsát befolyásolhatták. Senki sem követelte, hogy azokat részletesebben tárjuk fel, ellenben az a kérdés, hogy Dr. Sheppard jobb vagy balkézzel verte agyon a feleségét, és az ágy melyik oldalán állva, nagyon fontos részletté emelkedett a bűnperben. Természetesen, igazságtalanság lenne azt állítani, hogy mindenkit csak a szenzációs, az idegtépő, a hátborzongtató hírek érdekelnek. Igenis, van egy réteg, amely szeretne egy alaposabb, kiegyensúlyozottabb képet kapni a világról és mindenről ami benne történik. Szeretné megismerni az események hátterét, okozóját és azok valószínű következményeit. Csakhogy ez a réteg nem elég nagy, hogy döntően befolyásolja a sajtó általános hangját. Van néhány újság, amely kimondottan ennek a rétegnek érdeklődését akarja kielégíteni. A többi a többséghez igazodik. Ha nem igazodna, nem sokáig élne. Más szóval, az újság olyan, mint az olvasói. És milyen az olvasó? Talán vérszomjas vagy rosszindulatú, hogy csak a rossz hírek érdeklik? Szó színes róla, egyszerűen kíváncsi és szenzációéhes. A jó hírek nem elégítik ki kíváncsiságát és szenzációéhségét. A jó hír az élet természetes, normális menetét ecseteli, amiben nincs semmi izgató anyag. Tudjuk, hogy például a háború után európai romvárosokban élő emberek csak olyan filmeket élveztek, amelyek a busás, fényűző életet mutatták be. A saját, nyomorúságos életüket ábrázoló “realista” filmek megbuktak, ellenben óriási sikert arattak Amerikában. A háború utáni olasz filmipar azon nőtt naggyá, hogy az amerikai közönség hajlandó volt milliókat fizetni a nyomorúságot ábrázoló filmekért. Az olaszokat viszont csak a párnázott amerikai lakásokat, gyönyörű nőket, fényes autókat mutató filmek érdekelték. A újsággal sincs másként. Az újság is elsősorbban az olvasó kíváncsiságát ingerli, és próbálja kielégíteni. A békés családapa azon borzonglegjobban, hogy egy másik családapa megölte a feleségét. A kényelmes otthonok lakói arra gondolnak, mi lenne, ha az ő városnegyedükbendúlna a földrengés. Egy hold-up azért érdekes, mert velünk is megtörténhetett volna és holnap meg is történhet. Egy tűz azért, mert a mi házunk is leéghet. Egyszóval, az azonosítás érzése az, ami a hít érdekességét megadja — egy szenzáció, egy kaland, egy rendkívüli élmény, amitől mi sem vagyunk mentesek, és amíg ez így van, az újságban mindig “rossz hírek” lesznek. Nógrádi Béla HAZAFI VERAY JÁNOS Kár volnaúgy elengedni az esztendőt, hogy meg ne emlékeznénk egy évfordulóról, amely valószínűleg senkinek a világon eszébe nem jutott: az idén volt 50 esztendeje, hogy a komikus emlékű “népköltő”, Hazafi Veray János meghalt. Velem együtt még élnek jócskán abból a kisgimnazista nemzedékből, amely a század elején küzködött a latinnal meg egyebekkel a magyarországi iskolákban. Amikor én a gimnáziumba mentem, a régi tanterv szerint még délután is voltak előadási órák. Amikor négy órakor kizúdult a sisera-had aziskolák kapuján, nem egyszer ott találta a “nemzet költőjét.” Hazafi Veray János bácsit, a kisdiákok nagy barátját az utcán, nagy köteg színes papirossal a kezében, amelyekre legújabb “megóvási kalandjai” voltak nyomtatva. Egy krajcárért vesztegette őket darabonként, ami nem volt ugyan nagy pénz, de mégsem hánytavetette magát a lyukas diákzsebekben. János bácsi, ahogy mindenki hívta, kis haszonra dolgozott és tökéletesen meg volt elégedve, ha egy egy ilyen délutáni kirándulása csak pár krajcárt eredményezett. Zsinóros magyar ruhában járt az öreg, helyke coll volt a kalapja mellé tűzve. Általában tiszteletreméltó külseje volt, vigyázott magára, tisztán, rendesen öltözködött. Az akkori idők borzas költői divatja nem ragadt rá. Körülálltak a gyerekek, János bácsi pedig kéretlenül is rázendített a legújabb “megrovási kalandra” s mikor készen volt vele, egyenkint kinállgatta a szines lapokat. Mindig akadt gyerek, akinek volt egypár krajcárja és akiben az “irodalom” szeretete már akkor is meglévén, szivesen megvált a krajcárjaitól, egy kis irodalmi érték ellenében. Ilyen népköltők mindig voltak Magyarországon, de senkit sem ismertek jobban, mint Hazafi Veray Jánost. Utánozták is többen, de az eredetinek zamatját senki sem tudta utolérni. Egyik sem tudott ilyen rigmusokat rögtönözni: “Nem vagyunk mi gyáva barmok, Dőljön rád az Iparcsarnok!” Vagy amit egy nagy kalapu politikusra mondott, aki kötekedett vele, hogy őrá nem tud rigmust rögtönözni. “Bármily nagy a kalap, Nincs alatta alap!” — volt a válasz. Tulajdonképen Ververa János volt a neve az öregnek. Szatmármegyei parasztlegény volt ésbéres, udvaros vagy ilyesmi volt Bársony Istvánnak, az ismert írónak apjánál Bőjteken. Afféle mókás, fürgelegény volt, akit kicsit hibbantnak is tartottak, az “okos -bolondoknak” abból a fajtájából, akik igazság szerint egyáltalában nem bolondok, csak bizonyos bogaraik vannak. János bácsi bogara aköltészet lett s amint egyszerbelekóstolt, többet nem tudott szabadulni tőle. Annál is inkább, mert hamar rájött, hogy ellentétben a téle írta: Vasváry Ödön ki költővel, ő mégmeg is tud élni, sőt vagyonkát is tud szerezni a “költészetéből.” Valamikor a nyolcvanas évek elején szállta meg a soha többé el nem maradó ihlet János bácsit. Mint költő, egy darabig még hol bakter, hol csősz volt, de mivel ezek a hivatalok némi kötelezettségekkel jártak, hamarosan a maga szárnyára került s attól kezdve nyakába vette az országot, ami elég nagy volt, hogy legalább egy népköltőnek gondtalan életet biztosítson. “Hazafi Veray János, a haza -koszorús vándorköltője” — ez volt minden megrovási kalandnak az aláírása. A “megrovási kaland” természetesen azt jelentette, hogy a koszorús vándorköltő a maga módja szerint kritizálta, gúnyolta vagy megrótta a közélet és politika visszásságait. Bár örökké vándorolt, egy kis házacskát, állandó otthont is szerzett magának. Pénze is volt, mert például részt vett az egyik magyar küldöttségben, amely a párisi világkiállításra ment, pontosan megfizetve a 600 forint részvételi diser Ingben, gatyában ment oda és egyik “megrovási kalandját” így irta Parisban, az Eiffel toronyegyik emeletén. 1905-ben halt meg, anélkül, hogy méltó utódot hagyott volna maga után. Azóta is voltak imitációs Hazafi Veray Jánosaink, de ezekről haláluk után 50 esztendővel igazán nem fog megemlékezni senki sem. Irta: NÓGRÁDI BÉLA Fél lábbal a másvilágon. • Írta: HAHN B. JÁNOS Vannak emberek ezen a világon — és talán én ezekhez tartozók — akiket frég baltával sem lehet agyonütni, mert életösztönükhöz ragaszkodva még abba a bizonyos szalmaszálba is belekapaszkodnak, hogy minél hosszabb legyen az életük. Nem én vagyok az első, de nem is az utolsó, akik fél lábbal már bejárták a másvilágot. Megnyugtató azonban a vályogvető cigány mondása odahaza, hogy “bizony nem bánom én, ha a fél lábam elmászkál a másvilág felé, csak a másik lábam maradjon itt ezen a jó földön.” Az operálói kés alá kerülők mindegyike tudja azt, hogy ilyen esetben a mosoly elrepül az arcokról -és mindenki tudja azt is, hogy itt nem lehet szó gyerekjátékról. A műtét mindenkor veszélyes, akár vakbelet vágnak, akár az ember gyomrát veszik ki, mert sohasemlehet tudni, hogy nem-e áll be valami komplikáció. A kórházi ágy a megmondhatója annak, hogy egy súlyos betegnek mi minden motoszkál a fejében és mi mindenre gondol még az álmában is. Ilyenkor nem lehet a jövőre építeni és nem lehet érveket szövögetni. Csak egyet lehet tenni és őszinte imákkal fordulni Őhozzá, aki a menyekben uralkodik. A jó Isten meghallgat mindenkit, aki hozzá fordulés segít mindenkin, aki segítségre érdemes. Megnyugtató érzés az, hogy kibékülünk a világgal és testünket, lelkünket az ő bölcs kezeibe helyezzük. Az ember szervezetét lehet hasonlítani egy motor szerkezetéhez, mert ott egy elromlott alkatrészt lehet kicserélni,míg az emberben egy elkopott részét ha nem is lehet kicserélni, de lehet szépen kiemelni, vagy eltávolítani. Az emésztőcsatorna tőszomszédságában van a gyomrocska, a tüdőcske, a vesécske, a májacska, a belecskék, az izmocskák, és ha ezek egyike felmondja a szolgálatot, akkor a sebészorvosok meglékelik az embert, mint ahogy mi meglékeljük a dinnyét nyáron, hogy meglássuk a vörös belsejét. Nekem könnyű volt a helyzetem, mert csekély 18 fénykép a belsőmről meggyőzte az orvosaimat arról, hogy itt nincs választásom más, mint műtét. Vagykiveszik belőlemi a beteg részt, vagy pedig elmehetek kukutyinba zabot hegyezni, ami szintén nem kellemes, mert tudvalevőleg a zab mindkét végét kell hegyezgetni. És így előlettem késztve a nagy napra. Az aggódás és félelem ilyenkor nem játszik nagy szerepet, mert az orvosok órákkal az operáció előtt eltompítják az érzékeinket és félig kábultan tárnak fel bennünket a gumirádlis ágyon az operáció szobába, ahol nincs ideje az embernek még körülnézni sem, már alszik is. És az operálás után nincsen szívünk megkérdezni az orvost, hogy mit vett ki belőlünk, inkább azt szeretnénk megtudni, hogy mit hagyott meg bennünk. Én boldog voltam az operálás előtt egy nappal, mert az orvosom a tudomásomra adta, hogy szükségesnek tartja azt, hogy az operálás után két napig, tehátéjjel és nappal ápolónők üljenek az ágyamnál, akik csakis engem fognak ápolni. Boldog voltam már azért is, mert aképzeletemben már ki is választottam magamnak kettőt, akik ott sürögtek, forgolódtak minden beteg közül. Az egyik egy fiatal, szőke szépség volt, akinek sugártermete felhívta a figyelmemet, a másik egy vöröshajú fiatal bogárszemű leányka volt, aki hivatalból igen szorongatta akarjaimat, reggel, délben és este is. Nem is kell mondanom, hogy mennyire csalódtam. Arra ébredtem fel, hogy egy éltes asszonyság hófehér ápolónői ruháiban pofozgatta az arcomat jobbról és balról is és mondotta rekedt hangon: “ébredj fel már János — nyisd már fel a szemeidet János.” És ez a 200 fontos ápolónő a szemeivel is tudott beszélni, mert úgy mondotta, hogy “én foglak ápolni, te meg fizetsz mint egy katonatiszt.” És mindenki természetesnek fogja tartani, hogy én utána aludtam vagy kétnap és két éjszaka és hiába álmodoztam a szőkéről és a vörös hajú fiatal ápolónőkről. Nyolc nappal az operáció utánkidobtak a kórházból, azt mondogatva, hogy most már otthon is tudok aludni. És hazaérkezve, megtaláltam azt a régi kerékvágást, amelyben már 20 esztendő óta járkálok, és bedugva a fejemet a szokásos járműbe, húzom az igát tovább, szolgálva a magyarságot. Nem hagyhatom szó nélkül azt a rengeteg kártyát és leveleket, amelyeket az íróasztalomon találtam és amelyben mielőbbi felgyógyulásomat remélik a jó magyar barátaim és ismerőseim. Különösen egy levélre óhajtok válaszolni, amely Pennsylvania államból jött egy ismeretlen magyar asszonytól. Azt írja, hogy “bizony vagyok abban, ha maga kedves Hahn úr a menyországba kerül, ott maga nem csak Szent Pétert fogja megnevettetni, hanem maga a jó Isten is mosolyogni fog magán.” Kedves asszonyom, kedvesegy ismeretlen aszszonyom! Nem gondolja ön, hogy mi lesz velem, ha következetesen nem a menyországba, hanem arra a másik helyre fogok jutni, ahol az örök tüzetkell ébren tartani ? Kit fogok én ott megnevettetni? MAGYAR KÖNYVEK Amerikában látott napvilágot Csighy Sándor, New Orleansban lakó magyarköltő legújabb verses kötete, amelynek címe: “Viharok Sodrában.” A költőt nem kell bemutatnunk azoknak, akik a régi Magyarországban éltek, mert közismert mesteri költeményei jelentek meg Budapesten a Singer és Wolfner és a Stephanium kiadásában. Aki szereti a magyar verset, rendelje meg ezt a verseskötetet: A. Csighy, 1717^ Jackson Ave., New Orleans, La. vagy Ohioban Mrs. Anne Szakács, 3097 Ashwood Rd., Cleveland 20. O. címen. A könyv ára $2.00 * * * Szabóné Lévay Margit “Mindent Megmondott Nékem” című könyve gyönyörű magyar nyelvezettel megírt, rendkívül érdekes bibliai írásokat és cikkeket, elbeszéléseket tartalmaz. Előszóval Nr. Borshy Kerekes György, az Amerikai Magyar Ref. Egyesület titkára látta el. Megrendelhető: Mrs. M. Szabó-Lévay, 404 Somerset Ave., Windber, Pa. címen: Ára $2:00.