Amerikai Magyar Népszava, 1956. január (58. évfolyam, 1-24. szám)
1956-01-03 / 1. szám
2-i?* 07.,DAL • «r«j as «*<tona Cixtu Matin st dr* Cleveland f<m Otöwn «ad« Ui* ACT of W (trcT iflTO Publlahac vji- ily. except Sundays and legal Holiday» aMEíüKAI MAGYAR NÉPSZAVA, Inc. »** 54A.ST «2nd STREET, CLEVELAND 1«, OECK’ Editor: ZOLTÁN GOMBOS duooriai *"■ iT.~Ko*lon n«t» — Szerkesztőség es Kladonivata, MO EAST 79th STREET, NEW YORK 21, N. Y. ,»» -i»oer,i l-»3'ir. <^§|gg|s> Á8 iaLAí'/Aiíti^ > jí .'jvH 'CJuiteo Sta/DH of Am«rfc* tuo Cttuid» nr* (one year) $15.00 — Félévre (half year) 8.00. Jegyed evre quarter year) **.2£, RANCH OFFICES - FIÓK ERODAK Garfield, N. J„ S3 Division St. New Brunswick, N. J., 08 F^erch it. Perth Amboz, N. J., 403 Lewne St. Philadelphia, Pa., 1811 N. Franklin St Toronto, Ont., Can., 368 Spadlna Rd. Trenton. N. J., 511 Genesee Street rőERODA: idgeport, Conn., 578 BostwTV ív« írice. O.. 766 E. Summit Street ethlehem, Pa., 703 E. ttn Strut uííaio 17, N i. 70 Urcnard Brlv» hlcago 19, 111., 8341 Prairie Av«. etrolt, Mich., 8129 W. Jeííersor Av» KANADAI ,69 College St., WA 4-3905 Lakas: BA 1-8324, Toronto 2-B. Ont., Canada FELLENDÜLÉS KÜSZÖBÉN Az újévre érkező jóslatokat egybevetve, örömmel állapítjuk meg, hogy nemcsak aköltők és politikusok, de a gazdasági szakértők is prosperitást, fellendülést ígérnek Amerikának, a világnak. Nincs ok aggodalomra, mondják azok, akik a múlt és jelen forgalmát tanulmányozták, többszáz nagyvállalat igazgatói és egyetemi tanárok. 1956 forgalma még az ideit is felülmúlja. Jóból is megárt a sok, teszik hozzá az óvatosabbak. A magunk részéről beérjük azzal, ha nem lesz visszaesés és valóban ismétlődik majd az 1955 évi rekord minden vonalon. Ideértve nemcsak a kereskedelmet, de — a világbékét is, melyet sikerült anyayi veszélyei közepette megóvni a háborútól. De nincs öröm üröm nélkül. A fellendülés árnyoldala — a túltermelés. Amerika problémája, hogyan adjon túl élelmiszer feleslegén, anélkül, hogy a belföldi, vagy a külföldi piacot sértené vele. Európában reszketnek az amerikai gabona és vaj dumpingtől, amely lenyomná az árakat. A farmerek viszont azt követelik a kormánytól, hogy folytassa feleslegeik felvásárlását. Ha ezt az óriási tömeget piacra vetnék, felére zuhannának az árak. Ingyen tejet, vajat, tojást, sajtot, húst kapnak az iskolák növendékeik részére. Hasonlóképpen a különféle jótékonysági intézmények, árvaházak, agymenhelyek is tetemes adagot kaptak e földi javakból. De a kormány raktárai még így is duzzadoznak a feleslegtől és az új termés részére egyelőre nincs hely. Az elmaradt nemzetek népei kézen nyújtják Amerika felé karjaikat. Nekik is jut e tejjel-mézzel folyó Kánaán természeti kincseiből. Talán nem ártana, ha a kormány a kiskeresetű dolgozókról is gondoskodna oly módon, hogy szintén kedvezményes áron jussanak mindennapi táplálékaikhoz? Annál is inkább, mert a felárat, illetve a különbözetet egy izben már adóban — melyből a farmereknek a különbözetet fizetik — megfizették és talán mégsem helyes egy rókáról két bőrt lenyúzni? ENGEDMÉNY A szovjet a nyugati nemzetek számos ajánlatát utasította el, mert nem akarja megengedni, hogy népei közelebb kerüljenek a Nyugathoz. Most egy csekély pontban mégis engedményt tett a Kremlin. Megengedte, hogy az orosznyelvű “Amerika” nevű információs magazint ismét forgalomba hozzák Oroszországban. Cserébe a washingtoni szovjet követség információs bulletinjének terjesztését fogják megengedni Amerikában. Amikor 1952-ben az oroszok betiltották az “Amerika” terjesztését, arra hivatkoztak, hogy senkit sem érdekel. Ez nem felelt meg a tényeknek, mert a szovjetunió népe éhes mindenre, ami a határon túlról érkezik és kiváncsi a nyugati világra, melytől vasfüggönnyel zárták el. Régi, kopott példányok éveken át kézről-kézre jártak. Mindössze 50,000 példányt engedélyeztek, de ez is jobb, mint a semmi. Ennek az 50,000 magazinnak milliók lesznek az olvasói. Kis rés csupán a vasfüggönyön. A félrevezetett orosz tömegek azonban tudni akarják, hogy túl a rácson mi történik. KÍNA KERESKEDNI AKAR India, Anglia már többizben szót emeltek vörös Kína érdekében. Az érvek hatásosak. Kína kereskedni akar és ha a nyugat elismeri, ha bekerül a NN kebelébe, hatalmas rendelésekkel árasztja majd el a szabad demokráciákat. Ettől függetlenül, háborus-kodás helyett békét ígér és —amit főleg az angolok remélnek — elsodródik majd a szovjet mellől, amely ma, elszigeteltségében egyetlen barátja. Nem kétséges, hogy nyernénk vele, ha az aján ' latot elfogadnánk. De a bökkenő Formosa szigete. Erre fáj kommunista Kína foga. Amerika nem engedheti át ezt a fontos bázist a vörösöknek. Egyrészt, mert Chiangnak védelmet ígért, másrészt, mert ilymódon megnyitná az utat ellenségeink előtt Amerika felé, így hát ha Kína békét akar, elsősorban Kormosáról kell lemondania. AS52P / AI ■“» A.G'i AS ps”AP^!JA | A Egy női arckép Barátnőnk Marion — akárcsak Magyarország — mindig rosszul helyezkedett. Mindig nős emberekbe szeretett bele, forrón, halálosan, minden jobb jövő reménye nélkül. Titokban persze mindig reménykedett, akárhogy is tagadta. Az első ilyen nagy szerelem, jobban mondva az azt követő csalódás, érdekes nyomokat hagyott az arcán. Kis, keserű vonás jelent meg huszonötéves szája-szögletén, telt alsóajka keserű- gúnyosan biggyedt le és hosszúkás szép arca fölényesen ironikus kifejezést öltött. Akkor kezdte a haját is hátrafelé fésülni, lazán, formátlanul, kiszámított nemtörődömséggel. Szempilláit félárbócra eresztve hordta, mint aki nem akar túl sokat látni ebből a csúnya világból. Cigarettáit menyke hosszú szipkából kezdte szívni, s magas cipősarkain úgy imbolygott, mint egy testetlen árnyék. Barátnőinek mély, meggyötört hangon magyarázta (a hang is új volt, azelőtt normális női hangon társalkodott) : “Utóvégre nem történt semmi. Én akartam így. Sohasem hagytam volna, hogy elváljon. Intellektuális szerelem volt ez, semmi más. Én nem vesztettem semmit. De őt!” Mély értelmű legyintéssel, lihegve rázta ki a csigaretta-csonkot a hosszú szipkából. A nagy színészt bizonyára ez a gúnyosan bigygyedő, cinikus alsóajak állította meg. Persze ő is nős volt. Marion szívvel-lélekkel vetette magát az új szerelembe . Természetesen platónikus alapon, mondotta. A férfi művészete iránti csodálatból. És mert persze, a nagy színésznek veszett szüksége volt rá. Marionra. Néha azonban, a nagy színész ideges volt és goromba. “Mond, mit légsz folyton az öltözőmben ?” márdúlt nem egyszer a tétován imbolygó árnyékra. “Nem akarok miattad bajba kerülni a feleségemmel. Botrányt se akarok. Nem is szeretlek . . .” “Gondolod ?” hörögte Marion misztikusan és kirázta a szipkáját. “Gondolod?” hörögte Marion misztikusan és kirázta a szipkáját. “Tudom!” üvöltötte a nagy színész. “Az idegeimre megy ezzel az affektált, hörgő hangoddal.” “Lehet, hogy nem szeretsz”, mosolygott Marion gúnyosan, mialatt belül a szívére cseppenként hullottak a forró könnyek, “de élni nem tudsz nélkülem többé.” A nagy színész csak hallgatta. “Én adom neked az inspirációt. Nélkülem lélektelen papírmasé figura lennél, aki képzelt karakterek szenvedéseit szajkózza a cukorkát ropogtató tömegnek. Csak amióta melletted vagyok, vannak igazi, emberi hangjaid. A legutóbbi kritikák engem igazolnak. Nekem szólnak.” “Igen? Hát ez is neked szól”, recsegett az országos biró hang: “Friggy a fenébe!” /‘Tessék?” kérdezte Marion hitetlenül és megingott magas cipősarkain. “Hallottad,” bömbölte a nagy ember, “untatsz, idegesítesz, beleártod magad az ügyeimbe, utánban vagy. Tűnj el a balfenéken!” Hogy az útirányt is ilyen pontosan megszabta, Marionnak nem maradt választása. Ez alkalommal nem tudta eltitkolni barátnői elől hogy halálos csapás érte, bár Isten látja lelkemet, igyekezett. “Mi lesz belőled?” jajgatott a barátnők kara. “Térj már észhez! Gondolj a jövődre. Keress egy jólkreeső nőtlen embert!” “Ah,” nyögte Marion, “ti ezt nem értitek,” és balszemöldöke furcsán felugrott homloka közepére. Ezt a szokást a nagy színésszel való civakodásai során honosította meg. Első csalódásának emléke, a lebiggyedt alsóajak következtében most úgy nézett ki szegény, mintha éppen tüsszenteni készülne. Barátnői összenéztek és a vállukat vonogatták. Segíteni nem tudtak rajta. Csak remélték, hogy legközelebb majd jobban fog helyezked’ni. A következő halálos szerelem egy politikus volt, épp polgármesternek készült futni. Persze nős volt, de a felesége nem értette meg. Oh, milyen gonosz asszony, mesélte Marion. Ez a remek ember már rég otthagyta volna, de nem volt miért, kiért. Most hogy velem találkozott, végre célja van az életének. “Fogd meg, fogd meg,” uszította a barátnők kara. “Ez másodrendű kérdés”, magyarázta Marion fölényesen, mialatt az első és második nagy szerelem emlékei végigviharzottak hűséges arcán, s úgy nézett ,ki mint aki gúnyos tüsszentésre készül, de juszt se fog tüsszenteni, fulladjon meg mindenki a “Grundheit”-ján. “Egyelőre segíteni akarom a pályáján. A felesége csak akadályozza.” Ezzel elrohant korteskedni. Annyi “stickert” nyalt fel automobilokra, hogy beledagadt a nyelve. Áradozni azért tudott. Hogy ilyen halálos szerelem a földön még nem volt! Hogy ő nem önző. Hogy neki a férfi karrierje fontosabb mint a saját boldogsága — és persze, hogy nem engedi a Kecskeméti Erzsi Iecsetnik sas halála otujiiliovicii Iviiniciiy mentiAuil juguszlav urnagy, aki menekülése közben Európa nagy részét bebarangolta, négy évvel ezelőtt érkezett Amerikába ás egy fél évvel ezelőtt Californiába, most a Los Angeles melletti Pasedenában egy milliomos parkjában kertészkedik. Rendkívül érdekes egyéniség. Éli, szolnoki származású magyar felesége révén ismerkedtem meg vele. Sztojanovich szikár, csontos, karcsú, merész tekintetű, idealizált szerb típusú férfi; jóideig lakott Szabadkán és meglehetősen ért magyarul is. Eredetileg a jugoszláv királyi hadsereg őrnagy pilótája volt; igen képzett ember, amatőr csillagász, hazája nyelvén kívül olaszul, franciául, németül és most más angolul is jól beszél. Amerikába érkezése előtt meglátogatta a menekült fiatal jugoszláv királyt, aki nagy szeretettel fogadta és aki reméli, hogy Jugoszlávia a közeljövőben újra nemzeti királyság lesz. Jóféle olasz sajtok és olasz borok mellett szokatunk vasárnap délutánonként elbeszélgetni. Ilyenkor úgy érzem, mintha a második világháború véres röptű sasmadara teregetné szét szárnyait, hogy visszaidézze számomra a közelmúlt történelem egy-egy izgalmas fejezetét. 1941 április 18-án, a németek a következő hivatalos jelentést adták ki: ... “Ez évi április 17-én a szerb királyi hadsereg minden feltétel nélkül megadta magát, a szerb hadsereg teljes lefegyverezése folyamatban van és harcoló egységek Jugoszlávia területén nincsenek többé.” Mennyi volt ebből igaz? Vagy jobban mondva, mennyi volt ebből a forma szerinti valóság és a nem hivatalos igazság? Való volt, hogy a szerb-jugoszláv királyi hadsereg a sokszoros német túlerő előtt hivatalosan letette a fegyvert, de ugyanekkor a meg nem alkuvó hazafiak Draja (Dragoljub) Mihajlovitch tábornok vezetése alatt lázasan hozzákezdtek az ellenállás megszervezéséhez és hirtelen rajtaütéssel, épen a hivatalos német kommüniké napján, mely azt jelentette, hogy Jugoszláviában nincs többé szervezett ellenállás, a megszálló német és német szövetséges csapatokból ezrek estek el az első éjjeli váratlan rajtaütés következtében. Az elnyomott, eltiport 13 nemzet közül mégis akadt egy: Jugoszlávia, mely legyőzötten is, végső harcra szánva, szembeszállt a hatalmas náci gépezettel, melynek kerekei keresztül gördültek akkor már egész Európán. A jugoszláviai Veliki Garatdh hegység csipkézett csúcsán egy csetnik dal született meg, mely azután végig dübörgött egész Jugoszlávián: “Talpra csetnik, talpra Közeleg a véres küzdelem Bombát a kézbe . . . bombát a kézbe Csetnik . . Egyszerű nyers katonadal volt ez, de mikor felzúgott, felzengett a hegyek között, lúdbörös lett tőle a nácicsapatok háza, mert tudták, hogy ha lálra elszánt csetnikek zengik a csatadalt, melyet mindig a legvakmerőbb rajtaütések követnek. Hinder Márton, a Magyar Bányászlap volt szerkesztője, ekkoriban írt kérvényt a U. S. kormányhoz, hogy csetnik szeretne lenni. Mikor megkérdezték tőle, miért épen csetnik, ezt felelte: “Mert ez az egyetlen pontja a világnak, ahol az eltiport országokban még harcolnak a nácik ellen.” Tréfás levelet írtam akkor Himlernek, miért akarja küzdelmes szerkesztői karrierjét pont kötélen lógva befejezni Mert azt bizonyára tudnia kell hogy a esetniket, ha elfogják, először félholtra verik, azután irgalmatlanul fölakasztják. Hinder válasza körülbelül ez volt: “Jól tudom kedves mester, milyen sors várna reám, ha mint esetniket elfognak. De épen ezért csak azt sajnálom, hogy csak egy életem van és csak ezt áldozhatom fel Magyarországért és uj hazámért: Amerikáért, holott utóbbinak, — Amerikának, — sokkal többel tartozom, mint egy élettel.” A csetnik dal pedig zengett, viharzott tovább, a dalmát partoktól a sápadt osztrák Alpokig, lent a zúgva rohanó Duna mentén, a Morava és Vardar völgyeiben, egészen az ókori görög hegyek völgyeiben és szakadékaiban. A csetnikek lelke, toborzója és rettenhetetlen vezére, a professzoros külsejű Draja Mihajlovitch volt, aki egyébiránt előzőleg, mint ezredes, a belgrádi katonai iskola professzora és helyettes parancsnoka volt. Tábornokká és hadügyminiszterré már a menekült szerb kormány nevezte ki 1941 április elején és ugyanakkor utasította, hogy kísérelje meg az ellenállást Délszerbia és Montenegró szakadékokkal, barlangokkal, vad hegyipatakokkal teli hegyei között. Draja Mihajlovitch magához vette adjutánsnak a fiatal őrnagypilótát, Michael Stojanovichot, aki ezer harci poklokat megjárva, most itt ül asztalomnál és történelmet beszél. Mert, amit mond, az maga az élő történelem. Kevesen tudják, — különösen hivatalos helyeken, — hogy a csetnik hadseregnek, — mert a csetnik bandák egész hadsereggé nőttek lassan, — volt egy magyar csetnik divíziója is. Ez a magyar csetnik divízió nagyrészt szökevény vagy fogságba esett munkaszolgálatosokból verbuválódott és jó felerészben magyar zsidókból állott. “Ennél a magyar divíziónál, — mondja elmélázva Stojánovich, — alig volt jobb, elszántabb divíziónk. A vad hegyek tábortüzeinél gyakran beszéltek szörnyű élményeikről, mely átkergette őket hozzánk. Elmondták a szörnyű bánásmódot, amelyben részük volt. Lucsokban, fagyban, vékony ruhában, éhezve, szomjazva, megkínzottan kellett árkot ásniok, mocsarakat lecsapolniuk, hidakat rögtönözniük, szétbombázott vasúti úttesteket napi 16 órás munkával újjáépíteni és bokros, fás mezőségeket tisztára, simára borotválniuk, hogy az ellenség vagy underground ne lelhessen sehol búvóhelyre. És mikor félholtan, félig megfagyottan este hazaérkeztek, akkor sem volt még nyugtuk. Mert alig öblítették le az esti lélöttyöt, amit vacsorára kaptak: a szadista keretlegények saját mulattatásukra, arra kényszerítették őket, hogy dalolják a “zikcene-zakcene” nevű gunydalt, vagy az “elől megy a Náthán, batyu van a hátáraa című gúnyverset, vagy táncoljanak mókás táncokat, szidalmazzák saját szüleiket stb. stb. Akinek “művészi mutatványaival” nem voltak megelégedve, azt felparancsolták egy fára, ahol órákig kukorékolnia kellett. Ha ezzel sem voltak megelégedve, akkor vízfecskendőkkel locsolták őket, amíg félig vagy egészen megfagyva, lepotyogtak a fákról.’ (Folytatom) Szegedy László Írta: SZEGEDY LÁSZLÓ írta: KECSKEMÉTI ERZSI férfit elválni, hiába könyörg térdein ácsorogva. Marion kiállt az utcasarkokra szónokolni szerelme karrierje érdekében, ami enyhén kínos feltűnést okozott. A politikus kezdett egy kicsit görbén nézni Marionra. “Szeretsz engem, csak engem?” kérdezte a férfit unosuntalan, cinikus kacajba burkolózva. Akkor már ezüst csik futott végig lazán felfésült haján. Ezt a kortes-izgalmak szerezték neki. “Hogyne,” mondta a politikus, “csak ne avatkozz az ügyeimbe. Nem engedhetek meg magamnak botrányt. Már egyszer belekerültél a lapokba a nevemmel kapcsolatban. Kikérem magamnak, hogy kiállj a Roden Drive sarkára prezimitálni!” A választási izgalmakba Marion belesorvadt. Hiába. A remek férfiút nem választották meg. Marion agyonvigasztalta és megnyugtató hangon hörögte: “Én melletted állok.’ “Az a baj,” mondta a politikus tiszteletreméltó őszinteséggel. “Alinál kicsit máshová, minden jobb lenne.” “Mit jelentsen ez” kérdezte Marion és sápadt arca az újonnan beszerzett hótezer hajtincs alatt úgy nézett ki mintha irgalmatlan tüsszentésre készülne. A politikus hallgatott. “Nem kapok tőled egyenes választ?” “Politikus vagyok,” mondta a férfi egyszerűen és kilépett Marion életéből. Marion teljesen összeomlott, bár cinikusan mosolygott ránk mialatt látogattuk. Egy halott szerelem volt kiterítve a Marion lakásán. Részvétlátogatásaink során éppen csak hogy a koszorúkat mellőztük. És hagytuk Mariont beszélni. Azt állította, hogy a férfi keserű könnyeket hullatott amikor ő elhagyta. “Esküszöm, megsajnáltam,” tette hozzá, “utóvégre tönkretettem az életét . . HOSSZÚ ÚT Ha egy csekk visszajön, az rosszat jelent, mert a bankok rendszerint azokat a csekkeket küldik vissza, amelyekre nincs elegendő fedezet. Arthur Williams dr. azonban egy teljesen jó csekket kapott vissza. Tíz nappal ezelőtt nyitott ablaknál dolgozott szobájában, amikor váratlanul hatalmas vihar támadt és egy szélroham lesöpörte az asztalon heverő csekket. Williams már lemondott arról, hogy a csekket valaha is visszakapja, amikor most egy becsületes megtaláló a kétszáz kilométernyire lévő Mayfieldből visszaküldte a csekket. A vihar kétszáz kilométernyire sodorta el a csekklapot. Diplomáciai húzás Kurd von Schloezer (1822-1894), német diplomata pályája kezdetén Szentpétervárott Bismarck mellett követségi titkár volt, a nyersmodorn Bismarck egyszer úgy megsértette a titkárt, hogy ez párbajra hívta ki főnökét. Bismarck nem fogadta el a kihívást és Schloezert azonnal felmentették állásától, sőt parancsot kapott, hogy hagyja el az orosz fővárost. A titkár elutazása előtt kötelességszerűen jelentkezett Bismarcknál, hogy elbúcsúzzék. A búcsúzás természetesen nem volt valami meleg. Bismarck hidegen mérte végig az elbocsátott titkárt és csípősen kérdezte: — Nem volna szíves megmondani, hogy most már mit fog csinálni? Talán tehetnék valamit az érdekében ? Schleezer a legnagyobb nyugalommal válaszolt: — Amit excellenciád az én érdekemben tehetett, már megtette. A tervem az, hogy megírom és kiadom az emlékirataimat és excellenciádnak köszönhetem, hogy lesz bennük sok olyan dolog, ami föltétlenül érdekelni fogja az embereket. Bismarck egyet köhintett, egy percig rakosgatta az asztalán fekvő írásokat, azután anélkül, hogy Schoezerre nézett volna, halk hangon ezt a kérdést intézte hozzá: — Ha önt például kineveznék Washingtonban követnek, mikor indulhatna útnak, hogy elfoglalja ezt az állást ? A titkár mélyen meghajtotta magát. — Holnap, kegyelmes uram — mondta. A kinevezés nem is késett soká és Schloezer nem írta meg a memorájait. Szerkesztői üzenet "EGY MAGYAR KALANDOR PORTRÉJA" című cikkünkkel kapcsolatban számos, részben aláírt, részben névtelen levél érkezett szerkesztőségünkbe. Miután nem tudunk minden levélírónak külön válaszolni, ezúton közöljük, hogy FÁY ZOLTÁN pittsburghi viselt dolgaival kapcsolatos ügyészségi akták (többrendbeli sikkasztás vádja) szerkesztőségünkben bárkinek rendelkezésére állnak betekintésre.