Amerikai Magyar Népszava, 1957. február (56. évfolyam, 27-50. szám)

1957-02-01 / 27. szám

2-IK OLDAL £iiMnO tm «aound O» tun« at «ha Olsralanú Pon OHM« arndu Ik* Act of March 1879. ■'ubUsh*<j dally, except Sundays and legal Holiday* AMERIKAI MAGYAR NÉPSZAVA, I*c. i786 EAST 22nd STREET, CLEVELAND 14. OHIO Editor: ZOLTÁN GOMBOS Cditoruu ana Circulation Office — Szerkesztőség es Kiadóhivatal 305 EAST 80th STREET, NEW YORK 21, N. Y. Telefon: REgent 7-9370 'Előfizetési arak Subscription rates United States of America and Canada Egy évre (on* year) $15.00. — Félévre (half year) $8.0». Negyed évre (quarter year) $4.25 BRANCH OFFICES — FIÓK IRODÁK Garfield, N. J„ 32 Division It New Brunswick, N. J„ 98 French II Perth Amboy, N. J., 403 Lawrle St. Philadelphia, Pa„ 1811 N. Franklin St Toronto, Ont., Can., 368 Spadlna Rd Trenton. N. J„ 511 Genesee Street **• nlleg* at. «4,4-3905 Lakás, BA 1­8324, Toronto a-B, Om., Cenad* KANADAI FCIRODA_____________________ A VENDÉG Eisenhower elnök meghívására érkezett Arábia királya Washingtonba népes kíséretével. Tekintet nélkül arra, hogy a demokratikus Amerika népe mint vélekedik a feudális uralkodóról, akinek országában még törvényes védelmet élvez a rabszolgakereske­delem, a vendégjog tiszteletének szem előtt tartásá­val a nemzet minden rétege udvariasan vette tudá­­sá­ul Ibn Saud jelenlétét. Amerikának és Európá­nak szüksége van az olajban gazdag arábiai olajme­zőkre és igy nem kétséges, hogy Ibn Saud ne­mcsak parádés felvonulást kap Washingtonban, de újabb segítséget is. A szárazságsújtotta amerikai farmerek nem kapnak annyit és nem olyan gyorsan, mint Saudi királya. Érdekeink úgy kívánják, hogy ne engedjük az orosz szférába sodródni az örökké sodródó arabo­kat. Saud befolyása nagy a Közép Keleten. Bár Nas­ser a szövetségese, egyben veszedelmes vetélytársa is. Nem kétséges, hogy az arab király szívesen venné Nasser bukását, de tehetetlen vele szemben, mert az utcai csőcselék szemében Nasser “a nemzeti hős.” A véresszájú uszító ma az arabok kis hitlerje. Egyip­tom súlyos válságba, került, kincstára kimerült, ha Amerika ellentáll és nem ad párszáz milliót a nyu­gati világ halálos ellenségének és a szovjet barátjá­nak,. Nasser elmerül a maga csinálta érvényben Félő azonban, hogy Nassert ismét kihúzzák a csává­ból azok, akiknek csak bajt, bosszúságot okozott. A demagóg zsaroló azoknak a hátán kapaszkodik ki ismét a mélyből, akiket ő szúrt hátba. Ibn Saud “misz­­sziójának’ ’egyik főbb pontja, hogy Egyiptomot talp­ra kell állítani. Ez esetben a szovjet hadierőre tá­maszkodó diktátor továbbra is állandó háborús ve­szélyt jelent majd a középkeleti arab országok között A szövetséges nemzetek gyámoltalanul asszisztál az olajérdekeltség diktálta politikához. a Illene., o.. TM E. Summit Street Jethlehem. Pa., 703 E. 4th Street Srliteeport Conn 578 Bostwlck a»*. Chi---a -K 111 8341 Pram* Av* SJstroll Mich 8129 W Jefferson Av* A LAZULÓ KANTÁRSZÁR Nincs többé kétség, hogy a kommunizmus vilá­gában nem minden út vezet Moszkva felé. Akinek efelől kétségei voltak, érdeklődéssel olvashatja a tu­dósításokat a Cominform feltámasztásának vissza­utasításáról. A Communist Information Bureau — röviden Cominform — a nemzetközi kommunizmus szerve az egyetlen szervezet, amely a világ különféle kom­munista pártjait összekapcsolta. Rajta keresztül Moszkva képes volt befolyást gyakorolni világszerte. Sokak szerint Stalin egyéni fegyvere volt. Bárhogy álljon is a dolog, a Cominform megszűnt, mintegy engedményként amikor Moszkva közzétette “liberá­lis” politikáját. Most, hogy a lengyel és magyar ese­mények feltárták a kommunizmus lazuló erejét, az oroszok újból fel akarták támasztani. Az előzmények után nem meglepő, hogy a Krem­lin kínos visszautasításban részesült. A lengyel, kí­nai és olasz kommunista pártok visszautasították a javaslatot és a jugoszlávokat meg sem merték kér­dezni. A lazuló kantárszer fontos tünet. Egy bizonyos értelemben a nemzeti akarat megnyilvánulásának tekinthetjük. Annak bizonyítéka, hogy a nemzeti gon­dolat még a kommunisták soraiban is létezik, vagy legalább is ébredezőben van. Egyelőre még túl erős a párt fogása, semhogy a nemzeti gondolat teljes kifejezési formát találjon, de amilyen mértékben la­zul Moszkva befolyása az egyes kommunista pártok­ra, olyan mértékben fognak azok gyengülni és lép előtérbe a nemzeti gondolat. AZ “ELLE­N­FOR­RAD AS­MZ ÁROK” BTA budapesti kommunista kormánynak egyetlen módszere van a kormányzásra: a terroruralom vis­­­szaállítása. Napról-napra olvasunk “ellenforradal­márok” letartóztatásáról — ellenforradalmár alatt értve mindenkit, aki a legkisebb mértékben ellenzi a kormányt. Úgy tűnik, hogy a kommunisták már feladtak minden látszatot, hogy kormányrendszerük a nép he­lyeslésével találkozik. Szinte nem is tartanak igényt többé, hogy a nép ezt elhigyje. Nyílt arcátlansággal orosz gyarmatként kezelik Magyarországot. A ne­hézséget abban fogják találni, hogy terrorizálni ta­lán képesek lesznek, de kormányozni soha. AMERIKAI MAG-JAK NÉPSZAVA­ A RÉGI JÓ ÍRÓK II. TÓTH JÓZSEF TEKINTE­TES ÚR Már az bizonyos, hogy a krumplit meg zabot termő Tótországban másfajta naturával áldotta meg a Teremtő az emberiséget, mint — teszem azt — a Hortobágyon, vagy Debrecenben. Ez utóbbiak a jólét meg a bőség Kánaánját jelen­tették a régi jó időkben, amikor kommencióért kellett a nemes városnak koldust fogadni, mert erre a hivatalra ingyen nem akadt vállalkozó. Amikor pedig a kommenciós koldus megköszönte Nagy János uramnak az alamizsnaképpen ka­pott szalonnát, kenyeret a szokásos áldással . . . adjon Isten érte ezerannyit . . hát akkor Nagy János uram csak a vállán vont egyet, válaszol­ván eképpen: — Ne adjon ugyan nékem, — most se tudok tüle hova lenni . A régi jó időkben a Felvidékre nyaralni jártak a pestiek. Egy pesti család is kikötött ilyen cél­ból egy kis tót faluban, kibérelték az öreg Janó bácsi tiszta szobáját, ahonnan csodaszép kilátás esett a havasokra. Első este kiültek a ház elé gyönyörködni a tündöklő csillagos égben, meg az áldott nagy csendességben ... az öreg Janó is odakuporodott a küszöbre, — békésen szor­­tyogtatva vászonpipáját. Elragadtatva szól a pes­ti úr: — De gyönyörű ez az este, de boldog, aki min­dig ezt láthatja. Feleli Janó bácsi: — Hát ez már csak megvan nekünk — ilyen­kor, de mikor gyan ősz . . . esöcske esik fur­tomfurt, ojojoj. — Akkor mit csinálnak Janó­ bácsi, — kérdezi az asszony. — No hogy mit? Hát hagyjuk esni ttet. * (Panaszolja a hegyeshasú Balogh Debrecenben a rossz időjárást, meg annak a következményeit. — Mi a baj, — kérdezem, — nem termett bú­za? — Búza? No még csak a kéne, hogy üsse le­­gyik. Búza a lett, amennyi kell. — Avagy talán a kukorica fizetett rosszul? — Kukorica? Az is lett bőven. Lesz mit adni a hízóknak. — Akkor már bizonyosan a takarmányban van hiányosság . . . zabban, árpában, kölesben. — Nem ért ahoz a doktor úr. Azokért se kell a szomszédba menni. — Hát akkor mi nem termett? — Nem termett mák . . . egye ki a feki. — Mák, — hördülök fel, — hiszen Balogh uram magyar valláson van, nem eszik maga má­kot csak egyszer egy esztendőben, nagypénte­ken, — akkor is csak azért, mert akkor mást nem főz a nemzetes asszony . . . — Az saját mindegy, mák teremj­ik, mer az az a dóga, hogy osztán én megeszem-e, vasse, —­a meg az én dógom, akihez a máknak semmi köze. * Mindannyian tudtuk nyolcadikosok, hogy Misz­­ti Mihály kollegánk papnak készül,­­de volt ar­­ra bizonyosság is . . . az, hogy Miszti félévkor kegyetlenül megbukott a német nyelvből. Hát az igy esett. A nyolcadikban könyv nélkül kellett tudni a Das Lied von der Glocke jó néhány száz sorát,, — nagy súlyt helyezett arra nagytiszteletü Nagy Zsigmond úr, a német tanárunk, aki egyben pa­pi képesítéssel is rendelkezett. Innen a cím. Áldott jó gyerek volt Miszti Miksa, de a német szót nem vette be a természete. Feladja neki a nagytiszteletü ur egyik órán a könyvnélkülit, la is fújja Miska a vers első sorát hiba nélkül. — Tovább — szorítja Nagy Zsiga. — Nincs tovább, nagytiszteletű tanár úr, nem kenyerem nékem a német nyelv, nincs is rá szük­ségem, meg nem is lesz, mert én papnak készü­lök. De olyan ekklézsiát akkor se vállalok, ahol németül kell prédikálni. — úgy, hát maga papnak készül. Akkor mond­ja csak meg frissen, — melyik a 39-ik zsoltár? Bizony nem tudta azt fejből Miska megmonda­ni, bizony meg is buktatta Nagy Zsigmond né­metből, nem a Glocke miatt, hanem azért, mert nem tudta a 39-ik zsoltárt. Hát ez volt rá a bi­zonyság, hogy­­Miska papnak készült. * Mindezeket a következendők aláfestésére kel­lett elmondanom, most pedig térjünk rá Tóth József tekintetes tanár úrra. VACSORA HATKOR Kecsk­améli Erai Laci és én, mi jó vidékiek, abban a tévhitben­­eledzettünk, hogy New Yorkban is vacsoráznak az emberek, főleg he meghívják az embert hat órára, még­hozzá vacsorára. Ne­hogy hasonló keserves sors ér­jen bárkit közeli és távoli ba­rátaink közül, l­írom, mint fo­lyik le egy vacsora hatkor New Yorkban, előkelő nagyvárosi keretek között. Meghívásunk egy igen előkelő és gazdag ház­ba szólt. A hideg keserves volt, az előkelő ház a város előkelő részén, ami igen távol esett tő­lünk, tehát nekifeszülve az ir­galmatlan szélnek, idejében nekiindultunk. Ki­számítottuk, hogy barátam­nál három leánygyer­mek van és egy feleség. Üres kézzel nem lehet menni. A bérkocsit lespóroltuk fagyos bőrünk­ről, hogy vihessünk virágot a feleségnek, csoko­ládét a gyerekeknek. Ez röpke hét dollárba ke­rült, dehát ha az embert vacsorára hívják régi ismerősökhöz . . . Az ismeretség Californiából származik és barátaink new yorki lakóhelyét nem ismertük. De megtaláltuk baj nélkül és il­lően elámultunk. Gyönyörű privát ház, ami New Yorkban nem mindennapos. Az előszobában ele­gánsan kidiszített szobalány fogadott bennünket és utasított, hogy egy piros bársony padra ra­kosgassuk le a holmikat. Nem mondom, jó tíz percbe került, míg kihámozódtam különböző szvetterjeimből, sálaimból és sárcipőmből. Az elegáns szobalány el is unta. Otthagyott kellő un­dorral és közölte, hogyha megtalálom magamat a szvetterek alatt, akkor haladjunk be a legkö­zelebbi terembe. Ezt meg is tettük. A legközeleb­bi terem egy márványcsarnok volt, amelyben 3—4 asztal állt gondosan megtérítve, csodás ab­roszokkal, metszett poharakkal, s a falnál egy találón hatalmas tálak sorakoztak megrakva gyü­mölccsel, dióval. A helyzet igen biztató volt, csak a háziakból még nem mutatkozot­t senki Ellenben előugrott valahonnan egy másik szoba­lány, kissé kövérebb mint az előző és felszólí­tott bennünket arra, hogy nyugodtan haladjunk tovább a könyvtár szobáig, ahol is méltóztassunk leroskadni és megvárni a háziakat. Ezt gondo­san meg is tettük. A család legkisebb leánygyer­meke, akit hat hónappal ezelőtt láttunk utoljára Calif­orniában, elérte a hatodik esztendőt. Saj­nos, nem ismert meg bennünket. Igen régen jött el Californiából, mondta fontoskodva és már el­felejtette a szülei barátait. Ez nagyon rendjén is volt. Hat éves koromban én sem emlékeztem a szüleim barátaira. Ültünk Lacival egy elegáns könyvtár­szobában és várakoztunk, miközben a környezethez híven, előkelően társalkodtunk egymással, akár egy an­gol színdarab második felvonásában szokásos. De az idő kegyetlenül haladt. Fél hét lett és hét. És aztán fél nyolc és nyolc.. Nyolc óra után hir­­tele­n forgalom kerekedett. Vendégek­ érkeztek. Egymás után. Két házaspár, néhány fiatal em­ber, egy fiatal leány. A fiatal leány a ház­ leg­idősebb leánygyermeke volt, és igen kedves. Azonnal italokat kezdett keverni és azokat szét­osztogatta. Saját magának hatalmas pohárban kevert valamit, s azzal leült a lábaim elé, s úgy társalogtunk. Kissé éhesek voltunk már, de úgy éreztük, egyenesben vagyunk. A sok vendég már mind összegyűlt, az asztalok meg vannak terít­ve, a személyzet kint a konyhában nyüzsög. Disz­kréten ugyan, de mégis csak beszivárogtak biz­tató ételszagok a vastag függönyökön át. Társal­kodtunk, mialatt a fiatalabb leánygyermekek az általunk hozott csokoládéval tömték magukat. Minket is kínáltak, de Laci intett nekem, hogy nem. Nem szereti, ha elrontom az étvágyamat csokoládéval. Tehát csak ittam és cigarettáztam, miközben csillagokat láttam az éhségtől. Nem mondom, igen érdekes emberek voltak. Kulturáltak, műveitek, valódi ,elegáns new yor­­kiak. Mind jártak Európában, ismerték a ma­gyar helyzetet, összehasonlították a római pálya­udvart a párisival, Hollywoodot New Yorkkal és Floridával, szóval telt az idő nemes eszmecse­rével. S végül is, fél 9-kor befutottak a háziak. Örömük óriási volt, a mienk még nagyobb. Min­ket 6-ra hívtak vacsorára és elmaradott vidéki szokásaink szerint mi olyankor már valóban éhe­sek is vagyunk. De nem az előkelő new yorkiak. A háziak nekiestek ismét italt keverni, minden­kinek osztogattak is buzgón, sőt a cigarettát is tolták az orrunk elé fél percenként. Étel helyett füstöt nyelni, az is egy megoldás. Buzgón nyel­tük a füstöt és társalkodtunk. Már kifogytak az európai pályaudvarok amelyeket meg lehetett volna tárgyalni. A hat éves leánygyermek hirte­len pityeregni kezdett, hogy vele nem társalko­­dik senki. Ő még sosem volt Európában, mondta és legyek szíves, beszéljek vele az iskolájáról. Helyette a csillagos égboltról kezdtem vele tár­­salkodni, ami érthető, mert gyönyörű csillagokat láttam, s nem tudtam már egyébről beszélni. Élénk és izgalmas párbeszédünket a vendégek búcsúzkodása zavarta meg. Ez egy kicsit megle­pett. De gondoltam, ezek máshol vacsoráznak. Ezek csak bejöttek egy italra elegáns new yor­ki szokás szerint, s most hogy ők elmentek, mi és a szűkebb család leülünk a terített asztalok­hoz. A háziak most osztatlanul nekünk szentel­ték az idejüket. Megbeszéltük a közös califor­­niai emlékeket, elmondották, hogy élnek ők New Yorkban, s mikor mindezen túl voltunk, kezd­tem gyanút fogni. Ugyanis már 9 óra elmúlt és sem a gyermekek, sem a háziak nem mutatták az éhség legkisebb jelét. A háziasszony is füstöt nyelt és szagolgatta a virágainkat, amit az egyik szobalány (a soványabbik) szépen elrendezett egy vázában. Akkor már Laci is gyanút fogott. Írta: KECSKEMÉTI ERZSI Próba szerencse, gondoltuk. Felálltunk és közö­l­tük, hogy Úgy érezzük, kissé túl sokáig marad­tunk. Sebaj, mondták, a háziak, hiszen alig vár­ták, hogy new yorki házukban üdvözölhessenek, s még legalább öt percnyi idejük, van, míg ne­kik is el kell menni, tehát, “take-oljuk easy”, öl­tözködjünk fel lassan, nyugodtan. Azzal vendég­­szeretően kikísértek bennünket az előszobás pi­ros padhoz, keresztül a gyönyörűen megterített asztalokkal zsúfolt márvány padló­jú ebédlőn át. A piros kis pad roskadozott a szvetterjeim, sá­laim és bun­dám súlya alatt. Kissé kapkodtam, amikor láttam, hogy elunták ruhadarabjaimat és nekem még a sárcipőimet is fel kellett okoz­nom a lábaimra. De végül is elkészültünk. Bará­tunk oly messzire ment, hogy ki is kisért min­ket a csikorgó hidegben az utcára. A gyerekek még mindig nem fejezték be a csokoládés dobo­zokat. Most már elfogadtam volna néhány tucat bon­bont, de már senki sem kínált. Féltizikor, farkasordító* *hidegben, ott találtuk magunkat az elegáns csendes utcában, s már csak az a reményünk volt meg, hogy a magyar ven­déglőben még lehet vacsorát kapni. Autóbuszra pattatunk és vágtattunk a hires 19-ik utca felé. A vendéglő már üres volt. Ám Munkácsi Marci barátunk a híres fényképész, ott ült az egyik sa­rokasztal­­mellett és székelygulyást evett. Ha ne­ki szabad, nekünk is, gondoltuk. Kikönyörögtük a pincértől az utolsó adag székelygulyást és ne­kiestünk mint a farkasok. “Jó étvágyuk van”, je­gyezte meg Marci. “Ne csodálja”, mondtuk neki, “vacsoráról jövünk.” Marci nézett ránk: “Maguk californiaiak igen vicces emberek”. Mi a new yorkiakat találjuk vicces emberek­nek. Vagy lehet az ilyesmit viccnek nevezni? Jelzem, ők holt komolyan csinálták. ígérem, mi is holt komolyan fogunk ezentúl minden hat órá­ra szóló new yorki vacsora meghívást elutasí­tani. But don’t get us wrong, ahogy egy hires colum­­nista írja mindennapi rovatában, we love New York! Írta: DR. SZÁNTHÓ JÓZSEF Cikkem csattanója érdekében azt is tudnod kell, kedves olvasóm, hogy a debreceni kollé­gium nagy részben a jámbor hívek kegyes ado­mányaiból épült meg, ki ki adakozott arra tehet­sége szerint, ki pénzecskét, ki napszámot telje­sített, ki téglát, cserepet, ki faanyagot állított a tetthelyre. Ki néhány fuvarral szolgála a kéz­ijét. Nos hát ezek a tutorok és fundátorok jó pár ezren vannak, nevük beíratott egy­ hatalmas foliánsba, amely is a kollégium könyvtárában őriztetik ma is — emlékezetnek, meg példaadás­nak okáért. Megírtam előző cikkemben azt is, hogy óra vé­gén valamelyikünknek imádkozni kellett, mely­nek tartalma alatt a tekintetes tanár úr fel szo­kott öltözködni, nem túlságosan nagy áhitatos érzelmekről tévén azzal tanúbizonyságot . . . kér­dezi egyik óra végén: — Khm, — ki imádkozik? —■ Miszti, Miszti, — rúgta rá a klasszikus unisono. Úgy tettünk, ha papnak készül, hadd gyakorolja­ , Khm, kezdjed Miszti. Imádkozik pedig Miska a következőképpen: — Szentségek jó Atyánk, felséges Atyaiste­nünk, hálát adunk Néked a tanulásért, áldd meg a mi kegyes szülőinket, akik az ő anyagi áldo­zataik árán megadták nekünk a módot arra, hogy mi itt ebben az iskolában a tudományok emlőjét szívhatjuk . . . Ez alatt a tekintetes tanár úr már felöltötte a két kabátot, már nyaka köré csavarta az irdat­lan hosszú sálat, botja, esernyője már a kezé­ben, csak ennyit mond: Khm . . . Miska folytatja: — Áldd meg tudós tanárainkat, — akik észtö­­redelmeikkel lehetővé teszik azt, hogy az esmé­­retek tárháza a tudományok tölcsérén keresztül a mi buta koponyánkba beszivároghat. — Khm — zengi a tekintetes tanár úr, de már egy kvinttel magasabb hangon — fújja Miska tovább. — Áldd meg végül azokat, akik ezt az iskolát alapították, áldd meg ennek az iskolának tutorait és fundátorait, névszerint ... — Khm, bagyjdj abba, a fene egyen meg, ámen — rekesztette be Miska fohászkodását a tekin­tetes tanár úr, aki soha többet Miskát imád­kozni nem engedte. KIS TÖRTÉNETEK MŰVÉSZEKRŐL Shaw-nak a Hősök című darabját játszották és lelkesen ünnepelte a közönség a szerzőt. Mind­össze egy ember tiltakozott a karzaton, de ez elég volt ahhoz, hogy Shaw megtalálja önmagát. Felnézett a harcias szellemű tiltakozóra és leköte­lező mosollyal azt kiáltotta föl hozzá: — Barátom, én teljesen egyetértek önnel, — de mit tehetünk mi ketten ennyi ember ellen? * * $ Laguerre kisasszony, a párisi Opera csillaga, ins­pirációját gyakran a borból merítette. Egy nap az Iphigénia Tauriszban című operát énekelte és egy néző azt mondta róla a szomszédjának: — Tisztára Iphigénia Champagneban. .

Next