Amerikai Magyar Népszava, 1957. február (56. évfolyam, 27-50. szám)
1957-02-01 / 27. szám
2-IK OLDAL £iiMnO tm «aound O» tun« at «ha Olsralanú Pon OHM« arndu Ik* Act of March 1879. ■'ubUsh*<j dally, except Sundays and legal Holiday* AMERIKAI MAGYAR NÉPSZAVA, I*c. i786 EAST 22nd STREET, CLEVELAND 14. OHIO Editor: ZOLTÁN GOMBOS Cditoruu ana Circulation Office — Szerkesztőség es Kiadóhivatal 305 EAST 80th STREET, NEW YORK 21, N. Y. Telefon: REgent 7-9370 'Előfizetési arak Subscription rates United States of America and Canada Egy évre (on* year) $15.00. — Félévre (half year) $8.0». Negyed évre (quarter year) $4.25 BRANCH OFFICES — FIÓK IRODÁK Garfield, N. J„ 32 Division It New Brunswick, N. J„ 98 French II Perth Amboy, N. J., 403 Lawrle St. Philadelphia, Pa„ 1811 N. Franklin St Toronto, Ont., Can., 368 Spadlna Rd Trenton. N. J„ 511 Genesee Street **• nlleg* at. «4,4-3905 Lakás, BA 18324, Toronto a-B, Om., Cenad* KANADAI FCIRODA_____________________ A VENDÉG Eisenhower elnök meghívására érkezett Arábia királya Washingtonba népes kíséretével. Tekintet nélkül arra, hogy a demokratikus Amerika népe mint vélekedik a feudális uralkodóról, akinek országában még törvényes védelmet élvez a rabszolgakereskedelem, a vendégjog tiszteletének szem előtt tartásával a nemzet minden rétege udvariasan vette tudásául Ibn Saud jelenlétét. Amerikának és Európának szüksége van az olajban gazdag arábiai olajmezőkre és igy nem kétséges, hogy Ibn Saud nemcsak parádés felvonulást kap Washingtonban, de újabb segítséget is. A szárazságsújtotta amerikai farmerek nem kapnak annyit és nem olyan gyorsan, mint Saudi királya. Érdekeink úgy kívánják, hogy ne engedjük az orosz szférába sodródni az örökké sodródó arabokat. Saud befolyása nagy a Közép Keleten. Bár Nasser a szövetségese, egyben veszedelmes vetélytársa is. Nem kétséges, hogy az arab király szívesen venné Nasser bukását, de tehetetlen vele szemben, mert az utcai csőcselék szemében Nasser “a nemzeti hős.” A véresszájú uszító ma az arabok kis hitlerje. Egyiptom súlyos válságba, került, kincstára kimerült, ha Amerika ellentáll és nem ad párszáz milliót a nyugati világ halálos ellenségének és a szovjet barátjának,. Nasser elmerül a maga csinálta érvényben Félő azonban, hogy Nassert ismét kihúzzák a csávából azok, akiknek csak bajt, bosszúságot okozott. A demagóg zsaroló azoknak a hátán kapaszkodik ki ismét a mélyből, akiket ő szúrt hátba. Ibn Saud “miszsziójának’ ’egyik főbb pontja, hogy Egyiptomot talpra kell állítani. Ez esetben a szovjet hadierőre támaszkodó diktátor továbbra is állandó háborús veszélyt jelent majd a középkeleti arab országok között A szövetséges nemzetek gyámoltalanul asszisztál az olajérdekeltség diktálta politikához. a Illene., o.. TM E. Summit Street Jethlehem. Pa., 703 E. 4th Street Srliteeport Conn 578 Bostwlck a»*. Chi---a -K 111 8341 Pram* Av* SJstroll Mich 8129 W Jefferson Av* A LAZULÓ KANTÁRSZÁR Nincs többé kétség, hogy a kommunizmus világában nem minden út vezet Moszkva felé. Akinek efelől kétségei voltak, érdeklődéssel olvashatja a tudósításokat a Cominform feltámasztásának visszautasításáról. A Communist Information Bureau — röviden Cominform — a nemzetközi kommunizmus szerve az egyetlen szervezet, amely a világ különféle kommunista pártjait összekapcsolta. Rajta keresztül Moszkva képes volt befolyást gyakorolni világszerte. Sokak szerint Stalin egyéni fegyvere volt. Bárhogy álljon is a dolog, a Cominform megszűnt, mintegy engedményként amikor Moszkva közzétette “liberális” politikáját. Most, hogy a lengyel és magyar események feltárták a kommunizmus lazuló erejét, az oroszok újból fel akarták támasztani. Az előzmények után nem meglepő, hogy a Kremlin kínos visszautasításban részesült. A lengyel, kínai és olasz kommunista pártok visszautasították a javaslatot és a jugoszlávokat meg sem merték kérdezni. A lazuló kantárszer fontos tünet. Egy bizonyos értelemben a nemzeti akarat megnyilvánulásának tekinthetjük. Annak bizonyítéka, hogy a nemzeti gondolat még a kommunisták soraiban is létezik, vagy legalább is ébredezőben van. Egyelőre még túl erős a párt fogása, semhogy a nemzeti gondolat teljes kifejezési formát találjon, de amilyen mértékben lazul Moszkva befolyása az egyes kommunista pártokra, olyan mértékben fognak azok gyengülni és lép előtérbe a nemzeti gondolat. AZ “ELLENFORRAD ASMZ ÁROK” BTA budapesti kommunista kormánynak egyetlen módszere van a kormányzásra: a terroruralom visszaállítása. Napról-napra olvasunk “ellenforradalmárok” letartóztatásáról — ellenforradalmár alatt értve mindenkit, aki a legkisebb mértékben ellenzi a kormányt. Úgy tűnik, hogy a kommunisták már feladtak minden látszatot, hogy kormányrendszerük a nép helyeslésével találkozik. Szinte nem is tartanak igényt többé, hogy a nép ezt elhigyje. Nyílt arcátlansággal orosz gyarmatként kezelik Magyarországot. A nehézséget abban fogják találni, hogy terrorizálni talán képesek lesznek, de kormányozni soha. AMERIKAI MAG-JAK NÉPSZAVA A RÉGI JÓ ÍRÓK II. TÓTH JÓZSEF TEKINTETES ÚR Már az bizonyos, hogy a krumplit meg zabot termő Tótországban másfajta naturával áldotta meg a Teremtő az emberiséget, mint — teszem azt — a Hortobágyon, vagy Debrecenben. Ez utóbbiak a jólét meg a bőség Kánaánját jelentették a régi jó időkben, amikor kommencióért kellett a nemes városnak koldust fogadni, mert erre a hivatalra ingyen nem akadt vállalkozó. Amikor pedig a kommenciós koldus megköszönte Nagy János uramnak az alamizsnaképpen kapott szalonnát, kenyeret a szokásos áldással . . . adjon Isten érte ezerannyit . . hát akkor Nagy János uram csak a vállán vont egyet, válaszolván eképpen: — Ne adjon ugyan nékem, — most se tudok tüle hova lenni . A régi jó időkben a Felvidékre nyaralni jártak a pestiek. Egy pesti család is kikötött ilyen célból egy kis tót faluban, kibérelték az öreg Janó bácsi tiszta szobáját, ahonnan csodaszép kilátás esett a havasokra. Első este kiültek a ház elé gyönyörködni a tündöklő csillagos égben, meg az áldott nagy csendességben ... az öreg Janó is odakuporodott a küszöbre, — békésen szortyogtatva vászonpipáját. Elragadtatva szól a pesti úr: — De gyönyörű ez az este, de boldog, aki mindig ezt láthatja. Feleli Janó bácsi: — Hát ez már csak megvan nekünk — ilyenkor, de mikor gyan ősz . . . esöcske esik furtomfurt, ojojoj. — Akkor mit csinálnak Janó bácsi, — kérdezi az asszony. — No hogy mit? Hát hagyjuk esni ttet. * (Panaszolja a hegyeshasú Balogh Debrecenben a rossz időjárást, meg annak a következményeit. — Mi a baj, — kérdezem, — nem termett búza? — Búza? No még csak a kéne, hogy üsse legyik. Búza a lett, amennyi kell. — Avagy talán a kukorica fizetett rosszul? — Kukorica? Az is lett bőven. Lesz mit adni a hízóknak. — Akkor már bizonyosan a takarmányban van hiányosság . . . zabban, árpában, kölesben. — Nem ért ahoz a doktor úr. Azokért se kell a szomszédba menni. — Hát akkor mi nem termett? — Nem termett mák . . . egye ki a feki. — Mák, — hördülök fel, — hiszen Balogh uram magyar valláson van, nem eszik maga mákot csak egyszer egy esztendőben, nagypénteken, — akkor is csak azért, mert akkor mást nem főz a nemzetes asszony . . . — Az saját mindegy, mák teremjik, mer az az a dóga, hogy osztán én megeszem-e, vasse, —a meg az én dógom, akihez a máknak semmi köze. * Mindannyian tudtuk nyolcadikosok, hogy Miszti Mihály kollegánk papnak készül,de volt arra bizonyosság is . . . az, hogy Miszti félévkor kegyetlenül megbukott a német nyelvből. Hát az igy esett. A nyolcadikban könyv nélkül kellett tudni a Das Lied von der Glocke jó néhány száz sorát,, — nagy súlyt helyezett arra nagytiszteletü Nagy Zsigmond úr, a német tanárunk, aki egyben papi képesítéssel is rendelkezett. Innen a cím. Áldott jó gyerek volt Miszti Miksa, de a német szót nem vette be a természete. Feladja neki a nagytiszteletü ur egyik órán a könyvnélkülit, la is fújja Miska a vers első sorát hiba nélkül. — Tovább — szorítja Nagy Zsiga. — Nincs tovább, nagytiszteletű tanár úr, nem kenyerem nékem a német nyelv, nincs is rá szükségem, meg nem is lesz, mert én papnak készülök. De olyan ekklézsiát akkor se vállalok, ahol németül kell prédikálni. — úgy, hát maga papnak készül. Akkor mondja csak meg frissen, — melyik a 39-ik zsoltár? Bizony nem tudta azt fejből Miska megmondani, bizony meg is buktatta Nagy Zsigmond németből, nem a Glocke miatt, hanem azért, mert nem tudta a 39-ik zsoltárt. Hát ez volt rá a bizonyság, hogyMiska papnak készült. * Mindezeket a következendők aláfestésére kellett elmondanom, most pedig térjünk rá Tóth József tekintetes tanár úrra. VACSORA HATKOR Kecskaméli Erai Laci és én, mi jó vidékiek, abban a tévhitbeneledzettünk, hogy New Yorkban is vacsoráznak az emberek, főleg he meghívják az embert hat órára, méghozzá vacsorára. Nehogy hasonló keserves sors érjen bárkit közeli és távoli barátaink közül, lírom, mint folyik le egy vacsora hatkor New Yorkban, előkelő nagyvárosi keretek között. Meghívásunk egy igen előkelő és gazdag házba szólt. A hideg keserves volt, az előkelő ház a város előkelő részén, ami igen távol esett tőlünk, tehát nekifeszülve az irgalmatlan szélnek, idejében nekiindultunk. Kiszámítottuk, hogy barátamnál három leánygyermek van és egy feleség. Üres kézzel nem lehet menni. A bérkocsit lespóroltuk fagyos bőrünkről, hogy vihessünk virágot a feleségnek, csokoládét a gyerekeknek. Ez röpke hét dollárba került, dehát ha az embert vacsorára hívják régi ismerősökhöz . . . Az ismeretség Californiából származik és barátaink new yorki lakóhelyét nem ismertük. De megtaláltuk baj nélkül és illően elámultunk. Gyönyörű privát ház, ami New Yorkban nem mindennapos. Az előszobában elegánsan kidiszített szobalány fogadott bennünket és utasított, hogy egy piros bársony padra rakosgassuk le a holmikat. Nem mondom, jó tíz percbe került, míg kihámozódtam különböző szvetterjeimből, sálaimból és sárcipőmből. Az elegáns szobalány el is unta. Otthagyott kellő undorral és közölte, hogyha megtalálom magamat a szvetterek alatt, akkor haladjunk be a legközelebbi terembe. Ezt meg is tettük. A legközelebbi terem egy márványcsarnok volt, amelyben 3—4 asztal állt gondosan megtérítve, csodás abroszokkal, metszett poharakkal, s a falnál egy találón hatalmas tálak sorakoztak megrakva gyümölccsel, dióval. A helyzet igen biztató volt, csak a háziakból még nem mutatkozott senki Ellenben előugrott valahonnan egy másik szobalány, kissé kövérebb mint az előző és felszólított bennünket arra, hogy nyugodtan haladjunk tovább a könyvtár szobáig, ahol is méltóztassunk leroskadni és megvárni a háziakat. Ezt gondosan meg is tettük. A család legkisebb leánygyermeke, akit hat hónappal ezelőtt láttunk utoljára Californiában, elérte a hatodik esztendőt. Sajnos, nem ismert meg bennünket. Igen régen jött el Californiából, mondta fontoskodva és már elfelejtette a szülei barátait. Ez nagyon rendjén is volt. Hat éves koromban én sem emlékeztem a szüleim barátaira. Ültünk Lacival egy elegáns könyvtárszobában és várakoztunk, miközben a környezethez híven, előkelően társalkodtunk egymással, akár egy angol színdarab második felvonásában szokásos. De az idő kegyetlenül haladt. Fél hét lett és hét. És aztán fél nyolc és nyolc.. Nyolc óra után hirtelen forgalom kerekedett. Vendégek érkeztek. Egymás után. Két házaspár, néhány fiatal ember, egy fiatal leány. A fiatal leány a ház legidősebb leánygyermeke volt, és igen kedves. Azonnal italokat kezdett keverni és azokat szétosztogatta. Saját magának hatalmas pohárban kevert valamit, s azzal leült a lábaim elé, s úgy társalogtunk. Kissé éhesek voltunk már, de úgy éreztük, egyenesben vagyunk. A sok vendég már mind összegyűlt, az asztalok meg vannak terítve, a személyzet kint a konyhában nyüzsög. Diszkréten ugyan, de mégis csak beszivárogtak biztató ételszagok a vastag függönyökön át. Társalkodtunk, mialatt a fiatalabb leánygyermekek az általunk hozott csokoládéval tömték magukat. Minket is kínáltak, de Laci intett nekem, hogy nem. Nem szereti, ha elrontom az étvágyamat csokoládéval. Tehát csak ittam és cigarettáztam, miközben csillagokat láttam az éhségtől. Nem mondom, igen érdekes emberek voltak. Kulturáltak, műveitek, valódi ,elegáns new yorkiak. Mind jártak Európában, ismerték a magyar helyzetet, összehasonlították a római pályaudvart a párisival, Hollywoodot New Yorkkal és Floridával, szóval telt az idő nemes eszmecserével. S végül is, fél 9-kor befutottak a háziak. Örömük óriási volt, a mienk még nagyobb. Minket 6-ra hívtak vacsorára és elmaradott vidéki szokásaink szerint mi olyankor már valóban éhesek is vagyunk. De nem az előkelő new yorkiak. A háziak nekiestek ismét italt keverni, mindenkinek osztogattak is buzgón, sőt a cigarettát is tolták az orrunk elé fél percenként. Étel helyett füstöt nyelni, az is egy megoldás. Buzgón nyeltük a füstöt és társalkodtunk. Már kifogytak az európai pályaudvarok amelyeket meg lehetett volna tárgyalni. A hat éves leánygyermek hirtelen pityeregni kezdett, hogy vele nem társalkodik senki. Ő még sosem volt Európában, mondta és legyek szíves, beszéljek vele az iskolájáról. Helyette a csillagos égboltról kezdtem vele társalkodni, ami érthető, mert gyönyörű csillagokat láttam, s nem tudtam már egyébről beszélni. Élénk és izgalmas párbeszédünket a vendégek búcsúzkodása zavarta meg. Ez egy kicsit meglepett. De gondoltam, ezek máshol vacsoráznak. Ezek csak bejöttek egy italra elegáns new yorki szokás szerint, s most hogy ők elmentek, mi és a szűkebb család leülünk a terített asztalokhoz. A háziak most osztatlanul nekünk szentelték az idejüket. Megbeszéltük a közös californiai emlékeket, elmondották, hogy élnek ők New Yorkban, s mikor mindezen túl voltunk, kezdtem gyanút fogni. Ugyanis már 9 óra elmúlt és sem a gyermekek, sem a háziak nem mutatták az éhség legkisebb jelét. A háziasszony is füstöt nyelt és szagolgatta a virágainkat, amit az egyik szobalány (a soványabbik) szépen elrendezett egy vázában. Akkor már Laci is gyanút fogott. Írta: KECSKEMÉTI ERZSI Próba szerencse, gondoltuk. Felálltunk és közöltük, hogy Úgy érezzük, kissé túl sokáig maradtunk. Sebaj, mondták, a háziak, hiszen alig várták, hogy new yorki házukban üdvözölhessenek, s még legalább öt percnyi idejük, van, míg nekik is el kell menni, tehát, “take-oljuk easy”, öltözködjünk fel lassan, nyugodtan. Azzal vendégszeretően kikísértek bennünket az előszobás piros padhoz, keresztül a gyönyörűen megterített asztalokkal zsúfolt márvány padlójú ebédlőn át. A piros kis pad roskadozott a szvetterjeim, sálaim és bundám súlya alatt. Kissé kapkodtam, amikor láttam, hogy elunták ruhadarabjaimat és nekem még a sárcipőimet is fel kellett okoznom a lábaimra. De végül is elkészültünk. Barátunk oly messzire ment, hogy ki is kisért minket a csikorgó hidegben az utcára. A gyerekek még mindig nem fejezték be a csokoládés dobozokat. Most már elfogadtam volna néhány tucat bonbont, de már senki sem kínált. Féltizikor, farkasordító* *hidegben, ott találtuk magunkat az elegáns csendes utcában, s már csak az a reményünk volt meg, hogy a magyar vendéglőben még lehet vacsorát kapni. Autóbuszra pattatunk és vágtattunk a hires 19-ik utca felé. A vendéglő már üres volt. Ám Munkácsi Marci barátunk a híres fényképész, ott ült az egyik sarokasztalmellett és székelygulyást evett. Ha neki szabad, nekünk is, gondoltuk. Kikönyörögtük a pincértől az utolsó adag székelygulyást és nekiestünk mint a farkasok. “Jó étvágyuk van”, jegyezte meg Marci. “Ne csodálja”, mondtuk neki, “vacsoráról jövünk.” Marci nézett ránk: “Maguk californiaiak igen vicces emberek”. Mi a new yorkiakat találjuk vicces embereknek. Vagy lehet az ilyesmit viccnek nevezni? Jelzem, ők holt komolyan csinálták. ígérem, mi is holt komolyan fogunk ezentúl minden hat órára szóló new yorki vacsora meghívást elutasítani. But don’t get us wrong, ahogy egy hires columnista írja mindennapi rovatában, we love New York! Írta: DR. SZÁNTHÓ JÓZSEF Cikkem csattanója érdekében azt is tudnod kell, kedves olvasóm, hogy a debreceni kollégium nagy részben a jámbor hívek kegyes adományaiból épült meg, ki ki adakozott arra tehetsége szerint, ki pénzecskét, ki napszámot teljesített, ki téglát, cserepet, ki faanyagot állított a tetthelyre. Ki néhány fuvarral szolgála a kézijét. Nos hát ezek a tutorok és fundátorok jó pár ezren vannak, nevük beíratott egy hatalmas foliánsba, amely is a kollégium könyvtárában őriztetik ma is — emlékezetnek, meg példaadásnak okáért. Megírtam előző cikkemben azt is, hogy óra végén valamelyikünknek imádkozni kellett, melynek tartalma alatt a tekintetes tanár úr fel szokott öltözködni, nem túlságosan nagy áhitatos érzelmekről tévén azzal tanúbizonyságot . . . kérdezi egyik óra végén: — Khm, — ki imádkozik? —■ Miszti, Miszti, — rúgta rá a klasszikus unisono. Úgy tettünk, ha papnak készül, hadd gyakorolja , Khm, kezdjed Miszti. Imádkozik pedig Miska a következőképpen: — Szentségek jó Atyánk, felséges Atyaistenünk, hálát adunk Néked a tanulásért, áldd meg a mi kegyes szülőinket, akik az ő anyagi áldozataik árán megadták nekünk a módot arra, hogy mi itt ebben az iskolában a tudományok emlőjét szívhatjuk . . . Ez alatt a tekintetes tanár úr már felöltötte a két kabátot, már nyaka köré csavarta az irdatlan hosszú sálat, botja, esernyője már a kezében, csak ennyit mond: Khm . . . Miska folytatja: — Áldd meg tudós tanárainkat, — akik észtöredelmeikkel lehetővé teszik azt, hogy az esméretek tárháza a tudományok tölcsérén keresztül a mi buta koponyánkba beszivároghat. — Khm — zengi a tekintetes tanár úr, de már egy kvinttel magasabb hangon — fújja Miska tovább. — Áldd meg végül azokat, akik ezt az iskolát alapították, áldd meg ennek az iskolának tutorait és fundátorait, névszerint ... — Khm, bagyjdj abba, a fene egyen meg, ámen — rekesztette be Miska fohászkodását a tekintetes tanár úr, aki soha többet Miskát imádkozni nem engedte. KIS TÖRTÉNETEK MŰVÉSZEKRŐL Shaw-nak a Hősök című darabját játszották és lelkesen ünnepelte a közönség a szerzőt. Mindössze egy ember tiltakozott a karzaton, de ez elég volt ahhoz, hogy Shaw megtalálja önmagát. Felnézett a harcias szellemű tiltakozóra és lekötelező mosollyal azt kiáltotta föl hozzá: — Barátom, én teljesen egyetértek önnel, — de mit tehetünk mi ketten ennyi ember ellen? * * $ Laguerre kisasszony, a párisi Opera csillaga, inspirációját gyakran a borból merítette. Egy nap az Iphigénia Tauriszban című operát énekelte és egy néző azt mondta róla a szomszédjának: — Tisztára Iphigénia Champagneban. .