Amerikai Magyar Népszava, 1992 (93. évfolyam, 43-51. szám)
1992-10-23 / 43. szám
93. ÉVFOLYAM. VOL. 93, NO 43. 1992. október 23., péntek AMERICAN HUNGARIAN PEOPLE’S VOICE Amerikai Magyar Népszava AN AMERICAN NEWSPAPER IN THE HUNGARIAN LANGUAGE - MAGYAR NYELVŰ ORSZÁGOS HETILAP CIRCULATION NATIONALLY AND IN CANADA - PUBLISHED EVERY FRIDAY - WEEKLY ENGLISH SECTION Kiáltvány Amerika magyarságához! Halljátok meg az otthon, a szülőföld, a haza, Magyarország segélykérő, hívó szavát! Szükség van rátok! Nem pénzt kér az ország, hanem azt, hogy jelenlétetekkel, hangotokkal, befolyásotokkal, kemény kiállásotokkal az Egyesült Nemzetek Szervezetének épülete, valamint Csehszlovákia New York-i képviselete előtt adjátok tudtára a világnak, hogy nem engedjük elvenni tőlünk a Dunát! E folyó olyan elszakíthatatlan része szülőföldünk ezeréves történelmének, melyhez ugyanúgy ragaszkodunk, mint édesanya a gyermekeihez! Békés, demokratikus érzületű nemzet vagyunk. Példával kívánunk szolgálni mindenkinek: mi nem fegyverrel, vérontással, hanem az igazunkba vetett hit legemberibb kifejezésével, hangunk felemelésével és feliratos transzparensekkel hozzuk az illetékesek tudomására, hogy nem hagyjuk elvenni azt, ami a miénk! Ezrek vonulnak majd a tett színhelyére Dunacsúnnál is. A mi feladatunk pedig az lesz, hogy New Yorkban tartsuk a vasat a tűzben! Ezúton kérünk Benneteket, New York, New Jersey és Connecticut állam magyarjai, hogy ha korábban sohasem tettétek, most az egyszer mutassátok meg, hogy szívetek legmélyebb csücskében van még helye a haza szónak! Legyetek 1992. október 24-én délután 1 órakor az Egyesült Nemzetek Szervezetének épülete előtt, szemben annak főkapujával, a 42nd Street és 1st Avenue találkozásánál! Gyertek százával, ezrével! Fogadjátok el a haza segélykérő, hívó szavát! S ha ott lesztek, meglátják Magyarország sohasem felejtkezik meg rólatok! Regős Péter ALELNÖKI VITA A Quayle-érv: két rossz közül minket válasszatok ATLANTA — A három alelnökjelölt is összemérte erejét, mégpedig az első elnöki vitánál jóval szabadabb formátumban. Dan Quayle alelnök kapta azt a feladatot, hogy próbáljon halálos ütéseket mérni Bill Clintonra, s ebbe bele is vetette minden erejét: az elsőtől az utolsó percig fő mondanivalója az volt, hogy a demokrata elnökjelölt hol ezt mondja, hol azt, ne bízzunk benne. Al Gore szenátor, a demokrata alelnökjelölt a kampány eddigi témáihoz próbált ragaszkodni: George Bush 12 évi működése alatt az ország elvesztette gazdasági vezető szerepét, s nincs ok azt hinni, hogy a következő négy év sikeresebb lesz. Az alelnök Clinton szavahihetőségén kívül még azt is igyekezett bebizonyítani, hogy a demokrata elnökjelölt gazdasági programja, megtoldva Gore maximalista környezetvédő programjával óriási adóztatással és költekezéssel jár majd együtt. A vita harmadik szereplője, James Stockdale admirális, Ross Perot alelnökjelöltje nyolc évig tartó és hősiesen viselt vietnami hadifogsága miatt mindenki szim(Folytatás a 24. oldalon) Rádióbeszéd, távirat, kiáltvány... Dokumentumok 1956-ból a 12. oldalon ELNÖKVÁLASZTÁS’92 A kiütés elmaradt... ST. LOUIS — Az elnökválasztási vitákat általában úgy értékelik, mint a boxmeccseket: ki hány pontot aratott, illetve sikerült-e a kiütéses győzelem? Az első elnöki vita azonban nem egészen hasonlítható sportküzdelemnek, mert a résztvevők bizonyos pontokkal érkeztek, melyeket csakis egy jól irányzott knockout törölhetett volna le az eredménytábláról. Ilyen kiütéses győzelemre volt szüksége a hátrányát behozni eddig képtelen elnöknek, de erre nem került sor. A vitáról annyit el lehet mondani, hogy mindhárman jól szerepeltek, feltűnő hibát nem követtek el, s civilizált légkörben zajlott le. Aki váratlan fordulatot várt , csalódott. A meglepetés hiányát tán maguknak a kérdéseknek az egyszerűsége okozta. A kérdéseket feltevő három riporter elkerülte az agreszszív kihívást, nem próbálta a résztvevőket zavarba hozni vagy olyan kérdéssel zaklatni, amelyre nem számítottak volna. Maguk a vitázók is kesztyűs kézzel bántak ellenfeleikkel: az elnökválasztási hadjárat eddig azt mutatta, hogy a túl éles kirohanások, vádaskodások a választópolgárban ellenszenvet keltenek, sőt szimpátiát a, megvádolttal szemben. Erényesebb lett az amerikai polgár? Hiszen 1988-ban még Michael Dukakist ki lehetett ütni negatívumainak hangsúlyozásával, eltúlzásával? A válasz erre többrétű. Először is az idén a gazdasági bajok oly mértékben váltak központi kérdéssé, hogy a legtöbb polgárt egyéb dolgok nem nagyon érdeklik. Másodszor, s ez ellentétben van a „közbölcsességgel”. Dukakisszal kevésbé szimpatizált a közönség, mint Clintonnal, így jóval könynyebb volt befeketíteni. Nincs kizárva, hogy akkor is vesztett volna, ha a kampány nem vesz negatív fordulatot. Ezúttal Bush hiába próbálta demokrata ellenfele hazafiasságát, ítélőképességét és jellemét kétségbe vonni, nemcsak Clinton hárította mesterien el magától, hanem — talán az est egyetlen meglepetéseként — Ross Perot is az arkansasi kormányzó védelmére kelt, mondván, hogy más egy fiatalember tévedése, és más egy felelős, idős államférfi hibás politikája. Perot kétségtelenül a vita legszínesebb foltját nyújtotta, jó bemondásokkal fűszerezte az ország helyzetére vonatkozó nézeteit. Egyes felmérések szerint a vitát követően a texasi (Folytatás a 24. oldalon) US $1.50 Can $1.75