Amerikai Magyar Világ, 1976. augusztus (13. évfolyam, 31-35. szám)

1976-08-29 / 35. szám

. 16. OLDAL ERDÉLYI KÉPESLAP NAGYENYEDI KOLLÉGIUM sí SZÁZADIK SZÜLETÉSNAP Tordáról Nagyenyedre olyan vidéken visz az út, mint a tengerfenék. Kagylós-hullámos, dimbes-dombos rét, sehol egy szál fa, bokor, csak kopott, szürke fű. Amit birkák rágnak. Bámulatosan zord vidék ebben a gyönyörű országban. Nagyenyed is körülépült már gyárakkal. Blokkházakkal is, persze. De azért a közepén a várkert, benne a szép komoly vártemplom, körülötte a kollé­gium és más öreg házak, hangulatos, barátságos, sóhajos múlt. A szokásos vakációs iskola­kép. Kopott, barna ajtók, bánatos iskolafolyosók, csorba lépcsők. A könyvtár az első emelet végén, idegesitően sivár iroda. Hosszú kimustrált iskola­asztalok, rideg tárlók, melyek­ben sokszázéves könyvek, leve­lek, iratok kifeszités nélkül, függőlegesen állanak s lapjaik visszarogynak, valahogy töl­cséralakban. Vajon miért ez a barbár megőrzési mód? A könyvtáros bevitt az igazi,­­ óriás könyvtárba, mely az ő irodájából nyílik. Sötét, mert az ablakait fatáblák védik. S éppen ezért porszagu és dohos. Plafonig érő állványok sűrű sorban, könyvek tömkelege rak­­társzerűen és hozzáférhetetlenül. Régi, gazdag, nagyon gazdag könyvtár. Szokás, tradíció volt, hogy a professzorok a kollégium könyvtárára hagyták kincseiket. E század háborúi után kasté­lyokból, kolostorokból, ahonnan csak mód volt rá, ide gyűjtötték a könyvet. Óriási méretű és értékű gyűjtemény már ez, nem is a kollégiumé, hanem a Kolozsvári Egyetem Könyvtárá­nak része. — Minden könyvtárnak más a stílusa — mondta egy tanár az igazgatói irodában. Mert oda mentünk át a sötét és felfoghatatlan és beláthatat­lan könyvtárból. Még nincs tanítás, Romániá­ban szeptember tizenötödikén kezdődik az iskolaév. Csak a beosztott tanárok készítgetik a terveket s csak öten-hatan ülnek az igazgatójuk közül. A kollégiumnak most 1000 növendéke van, és hatvan pedagógusa, tizenkét évfolyama. Vagy tizenhárom. Mert: 8 általános osztály és 5 évfolyamos óvónői, vagy tanító­női képző, vagy 10 általános és 2 érettségire előkészítő osztály, vagy 8 általános és 4 egyetemre előkészítő osztály. Milyen a színvonal? — Nem dicsekedhetem. Va­lamivel jobb a közepesnél. Egyre kevesebb a beiratkozásra jelent­kező. Az elsőosztályosok részére hatvannégy helyünk van. Az idén ötvennégyen jelentkeztek. Erre alábbszálltunk az igények­kel és felvettünk tizenhét gyen­gébb képességű gyermeket. — S ha már itt is gyengék, hogy kerülnek később egye­temre? — Továbbtanulásra? Az idén hetven érettségizettünk közül 60 százalék próbálkozott egyetemi felvételivel. Húsz százalékot felvettek, vagyis hetvenből tizen­négyet. Általában az a tapasz­talat, hogy a magyar iskolában érettségizett magyar fiatalok könnyebben bejutnak az egye­temre, mert jobban felkészültek, mint a román iskolában végzet­tek. Ott ugyanis erősen nyomja őket a nyelvtudás, a tökéletes nyelvtudás hiánya. — Azt hallom, csökken a magyar iskolák növendékeinek száma. — Nem csökken a létszám. Inkább emelkedik. Természe­tesen mi is tanítunk románul. Románul tudni kell, naponta van román óra és bizonyos tárgyakat románul oktatunk. A kollégium 1972 novem­berében ünneplte 350 éves születésnapját. — Az biztos, hogy Enyed nélkül elképzelhetetlen az er­délyi kultúra. Bethlen Miklós, Misztótfalusi Kiss Miklós, Kö­rösi Csom­a Sándor, Bolyai Farkas, Mikó Imre, Barabás Miklós, Barcsay Jenő, Groza Péter, Sütő András... Sorolják, soká a régi híveket. — 350 év! És ugyanebben a házban? — Nem. 1622-ben Gyula­­fehérváron kezdődött. Csak 1662-ben költözött ide Enyedre, a kutyafejű tatárok irtózatos pusztítása után. — Apafi fejedelem, Bethlen János tanácsára költöztette ide a kollégiumot. Úgyis itt volt az uradalom központja, itt éltek a gazdasági szakemberek, politi­kusok, papok, iskolamesterek. Itt volt legjobb fejlődésre kilátá­sa a kollégiumnak. — Kezdetben gazdasági is­kola volt. Csak a 19. században lett belőle általános gimnázium. De akkor is megmaradt benne és mellette a mezőgazdasági iskola, az csak 1935-ben került ki Csombordra. — Nagyenyed mezőgazda­­sági vidék? — és a sivár tengerfenékre gondolok, amely ide vezet. — Enyed 25 000 lakosú ipari központ. Fémgyár, tejtermékü­zem, betonelemgyár van itt. Órásiparunknak nagy a hagyo­mánya. És kisebb üzemek. Van elég munkahely, fejlődhet a város. És ezzel együtt a kollégiuma. — Tehát nincs mezőgaz­dasága? — Dehogy nincs. Szőlőter­melő vidék. És mindenféle mező BUDAPEST, Pest m. — A kedves Margit száz éve szolgálja Pest-Buda népét. Száz éve adták át a forgalomnak a Lánchíd után második Duna-hidunkat, a két part között mindmáig fiatalos készséggel nyújtózó Margit­­hidat, amelynek építését 1870- ben határozta el a Közmunkata­nács, hosszasan vitatva, hogy az akkori Fővám téren épülő a mai Szabadság-híd — kövesse a Lánchidat, vagy a Lipót körút folytatásaként Budát Pesthez kapcsoló Margithid. Amikor a döntés megszületett, a tervezett Margit-híd budai hídfője már beépített terület volt, a pesti hídfő némiképp elvadult vidék, de a tervezők fejében és rajz­­papírján már bontakozott a Nagykörút és a Kiskörút foly­tatásaként a mai Szent István körút, amely a Margit-híd megépítésével Pesthez kapcsolta a budai körutat. Budapest e tört évűi, sajátos szépségű hídja a nemzetközi pályázat eredményeképpen fran­cia alkotásként került be az európai hidak történetébe. Er­­nest Gouin pályadíjnyertes tervei alapján a Société de Constrution des Battignoles cég kapott megbízást az építkezésre, de a pillérszobrokat is francia mű­vész, Thabard díszítőszobrász alkotta. 1872-től 1876-ig épült az eklektikus remekmű, amelynek két szárnyhídja a Margitsziget déli csúcsánál százötven fokos szöget zár be s felsőpályás szerkezetével nem zavarja a budai látképet enyhe törésével gazdaságra alkalmas az éghaj­latunk is, a talajunk is. Erről mindjárt hall Csombordon. — Csombord. Mit jelent ez a szó? — Jó éles fűszernek neve. Néhány kilométer csak E­nyedtől. Mindjárt kimentünk, két tanárral, ebéd után. Kelle­mes lankás táj. A szép bokros Maros-parton bivalyok bandu­kolnak. Istenem, itt még mindig akad bivaly? Mondják, igényte­len, engedelmes és szorgalmas, vastagtejű jószág. A kisded parkban a régi földesúri lak­ormán 1811-es évszám. Kemény István alapította ezt a szőlészeti szakiskolát, az ő szakemberei tanultak és tanítot­tak benne. Móricz Virág belesimul a városképbe. A századfordulón született 1899. évi VII. törvénycikk döntött a középső pillérről a Margitsziget­re vezető szárnyhíd építéséről, amely már teljes egészében magyar alkotás. Zsigmondy Béla és Eckermann Ede tervei alapján a MÁV Gépgyár építette. 1933-37 között a hidat kiszélesí­tették. A történelmi viharok ezt a szépséges hidunkat sem kímél­ték meg. 1944 novemberében a visszavonuló németek felrobban­tották a pesti hídfő és a Margit­sziget között feszülő szárnyat, 1945 januárjában pedig a többi Duna-hidunkkal, s az ország valamennyi hídjával egyetemben a budai szárnyat is. A felszaba­dulás után a Margitszigeten átvezető, szovjet katonai pon­tonokra telepített ideiglenes híd, a ,,Manci” iparkodott ellátni az elszakított városrészek összekap­csolását, de a Ganz-gyári mun­kások­­ Orsós Emil irányításá­val már 1946-ban hozzáláttak az újjáépítéshez, s 1947. november 16-án fele szélességben, 1948. augusztus 1-én teljes szélességé­ben átadták a forgalomnak. Száz éves tehát a kedves Margit, amelynek születéséről Arany János a „Hídavatás” dübörgő soraiban emlékezett meg. Az újjászületett Pest és Buda között ives, könnyedén viselve a százszorosra növekedett forgalmat, mintha nem is hömpölygött volna el fölötte száz esztendő, s mérhetetlen víz a vén Duna medrében. AMERIKAI MAGYAR VILÁG KÉTEZER ÉVES SÍREMLÉK BAGODVITENYÉD, Zala. m. — A Zala megyei Bagodvi­­tenyéd község határában szántás közben megreccsent az ekevas: a talajfelszín csaknem 2000 éve odakerült márványtömböt ta­kart. A régészek megállapítása szerint az időszámításunk utáni második századból származó fehér márványból készült sírem­léket tépett föl az eke. A háromtagú családot ábrázoló emlék feltehetően egy módos római család sírköve volt, hiszen a fehér márvány akkor is drága lehetett, s nagy messzeségből került Bagodvitenyédre. Az is­meretlen mestertől származó sírkövön a férfi kardot tart, a nő pedig karjával védelmezi a családot. Az értékes lelet a zalaegerszegi Göcseji Múzeum kőtárát gazdagítja. Éheznek A VÍZI MADARAK SZENTES, Csongrád m. — Csongrád megyei megfigyelések szerint a vizimadarak arra kényszerültek, hogy a nagyobb tavakat keressék fel, vagy a halastavakon csoportosuljanak. Legutóbb óriási tömegben sereg­lettek össze a kócsagok, a gémek és a gólyák a pusztaszeri tájvédelmi körzet szigorúan vé­dett tavain. A pusztaszeri szikestó területén néhány napon át mintegy nyolcszázas fehér­gólya csapatot figyeltek meg, amire a korábbi esztendőkben nem volt még példa. Az éhes madarak jó része a környékbeli megyékből vagy még távolabbról érkezett. PIAC HELYÉN VÁSÁRCSARNOK KECSKEMÉT, Pest M. - Kecskeméten is korszerűsítik a piaci árusítást. Megszüntették a régi piacteret, s a helyét vásárcsarnok foglalja majd el. A már korábban kitelepített piac­téren megkezdődött az építke­zés. A mintegy 5000 négy­zetméter alapterületűre tervezett létesítményben megfelelő arány­ban kapnak helyet az üzletek és a szabad eladóterek. A korszerű kereskedelmi létesítmény a jövő év vége felé készül majd el.

Next