Apostagi Napló, 1993 (2. évfolyam, 1-12. szám)

1993-01-01 / 1. szám

1993. január APOSTAGI NAPLÓ BAHAMA MŰVEK Községünkben, a Bajcsy Zs. utcán D.egyháza felé ha­ladva találkozunk egy nagyon szerényen meghúzódó, külsejében sem hivalkodó táblával, mely a címben meg­fogalmazott üzemet jelzi. Az üzem már külső megjelené­sében, tisztaságával, ápoltságával is felhívja magára a figyelmet. Az üzemen belüli rend és pedantéria — sza­badjon ezt a kifejezést használnom — még szembetű­nőbb, és még nagyobb... Ennek a női fehérneműket előállító üzemnek a tulajdo­nosa a budapesti illetőségű BARTOS MÁRIA, aki 1991 márciusa óta irányítja, szervezi és vezeti ezt a 65 főnek munkát, munkalehetőséget biztosító üzemet. Ha belegon­dolunk, hogy milyen óriási problémákat okoz és hoz felszínre a munkanélküliség, hogy családok és emberek sokasága él a létminimum alatt, és hogy egyre nehezeb­bek a megélhetést biztosító körülmények, akkor tudjuk csak értékelni igazán ennek az üzemnek a létét és mű­ködtetését. E gondolatokra tekintettel kértem interjút Bartos Má­riától, aki szívesen és nagy szeretettel válaszolt a minket érdeklő kérdésekre: — Mely körülmények motiválták Önt 1991-ben, hogy éppen itt, Apostagon és ezt az üzemet vásárolja meg, holott a jelzett időben nem éppen gazdaságos volt az üzem tevékenysége? — Örömmel vettem a helyi sajtó érdeklődését üze­münkről, és azt, hogy cikket akar megjelentetni az itt folyó életről. Remélem, hogy a cikk olvasása sok ember­ben érdeklődést vált majd ki, ezáltal jobban megismer­tetjük önmagunkat és munkánkat Apostag és a környék lakosságával. Igyekszem a kérdésekre tényszerűen vála­szolni, és igyekszem mindvégig tárgyszerű maradni. Ami a konkrét kérdést illeti: Egyik ismerősömtől hallottam, hogy Apostagon működik egy varroda, a Dunamenti Mgtsz. üzemeltetésében, igaz, nem a leggazdaságosab­ban. Mivel kapacitásbővítésre volt szükségem, felvettem a kapcsolatot az akkori tsz.-vezetéssel. Ennek eredmé­nyeként bérmunka-szerződést kötöttünk. Megállapod­tunk abban, hogy a termékeim nyugat-európai piacra történő megrendeléseinek teljesítését az ott dolgozó asszonyok munkájának felhasználásával fogom megva­lósítani. Szerettem volna egészen a saját irányításom alá vonni az üzemet, így rövid időn belül a megvétel mellett döntöttem. — Hogyan sikerült a kontaktus megteremtése a faluval, az itt élő dolgozókkal? Hogyan sikerült a szubjektív és objektív körülményeket összehangolnia? — Abban az időben már sűrűn lejártam a varrodába és lassan megismertem a dolgozókat. Próbáltam meggyőzni őket arról, hogy a tulajdonosváltozás után is lesz mun­kájuk, sőt egy nagyüzemi formában működő varrodát létesítünk. — Mennyire érzi magát Apostaginak és egy kicsit hely­belinek? — Ha az embernek bárhol a világon működő üzeme van, akkor feltétlenül szűkebb pátriájának kell éreznie azt a helyet, azonosulnia kell az ott dolgozók problémái­val, ezen keresztül így természetesen a helyi problémák­kal is. — Milyen strukturális változások történtek az üzem életében? Volt-e koncepció­váltás és milyen irányban? Elsősorban a régi gárdára támaszkodtam. A volt rész­legvezetőjüket megtartottam, mivel ő az első időkben jobban eligazodott a dolgozókon és a helyi szokásokat is jobban ismerte. Nem akartam a világot megváltani, de tudatosítottam mindenkiben, hogy a jövőben más szem­lélettel kell végezni a közös munkát. Nagyon szigorúak az elvárások a nemzetközi piacokon, ennek megfelelően kell alkalmazkodnunk, mind technikailag, mind moráli­san. —Tudom, hogy a piacon való megmaradás egyik alap­törvénye a minőség és annak folyamatos garantálása. Milyen körülmény­váltások történtek ennek érdekében? — Már korábbi válaszomban utaltam arra, hogy nagy­üzemi termelést akartam megvalósítani. Ennek meg kel­lett teremteni a műszaki, technikai, technológiai, anyagi és nem utolsó sorban az emberi feltételeit is. Én úgy gondolom és látom, hogy elindultunk a folyamatos fejlő­dés útján. Modernizáltam az üzemet, annak gépparkját, kialakítottuk a korszerű szalagrendszert. Fokoztuk és szigorítjuk a minőségi ellenőrzést, a környezetet — amely második otthonunk lett — igyekeztünk emberközpontú­vá tenni. — Eddig csak a múltról és a jelenről kérdeztem Befeje­zésül szeretnék érdeklődni, hogy mit tervez a jövőt illető­en? Lesznek-e olyan mérvű változások a BAHAMA MŰVEKNÉL, amelyek tovább szélesítik kis községünk na­gyon szorgos és dolgos embereinek hírét? Elképzelhető, hogy ez a hírnév tovább jut országhatáron túl is? — Vannak még megvalósítandó terveink. Ilyenek: elin­dítjuk a saját szakmunkásképzést, megszervezzük a tar­tósan munkanélkülivé vált dolgozók átképzését úgy a helyi, mint a környező településeken. A jelenlegi üze­münket bővítjük, tovább építjük. Saját üzemi orvos al­kalmazását, étkezdét és bevásárló­ üzlet megnyitását tervezem. Az általunk gyártott termékek ma már eljut­nak a világ sok-sok országába, a cég nevén keresztül minden szorgos apostagi dolgozó keze munkáját dicsé­rik. Terveink megvalósításához jó egészségre, közös ten­ni akarásra van szükségünk, a többi már szerencse dolga is. — Megköszönöm az interjút, a beszélgetést. Engedje meg nekem, hogy mivel ez a cikk már csak az új eszten­dőben fog megjelenni, sikerekben gazdag, békés, boldog új esztendőt, egy nagyon jól vezetett és menedzselt ered­ményes üzemet kívánjak Önnek és az itt dolgozó vala­mennyi munkatárséinak. — Remélem válaszaim kielégítőek voltak. Én is megra­gadom az alkalmat, hogy a magam és az üzem dolgozói nevében Boldog Új Esztendőt kívánjak Önnek és a “Nap­ló” valamennyi munkatársának. Köszönjük! — Köszönöm az interjút! Pesthy Imre 3

Next