Aradi Közlöny, 1923. március (38. évfolyam, 46-72. szám)

1923-03-01 / 46. szám

2 utak, a posta, a távíró és a telefon­­üzem számos tisztviselőjének behí­vót kézbesítettek, amely szerint be kell vonulniuk a megszállott né­met területekein való szolgálatté­telre. OIOIOIOIOIOIOIOÉQ Bohus László lakása. (A lakásbizottság helyszíni szem­léje.) Az aradi lakásbérbeadó bizott­ság tegnap délután tartott ülésén foglalkozott dr. Krenner Zoltán volt közjegyző már régen húzó­dó lakásügyével. Több, mint egy fél esztendővel ezelőtt helyezték Aradra Mihaileanu lakásügyi in­spektort, aki akkor dr. Krenner la­kásából vett igénybe egy szobát, amely tulajdonképpen nem is dr. Krenneré volt, hanem báró Bohus Lászlóé.­­Az inspektor azt állítot­ta, hogy dr. Krenner nem a lakás­hivatal engedélyével lakik a la­kásban, ezért arra joga nincsen és azt el akarta tőle rekviráltatni. Dr­. Krenner Zoltán azonban be­igazolta, hogy a lakás báró Bohus Lászlóé, aki ideiglenesen gyógy­kezeltetés céljából tartózkodik Budapesten és a báró távolléte alatt csak vendég a lakásban. Dr. Krenner Zoltán azóta kilépett dr. Pascutiu Silvius közjegyzői iro­dájából és ügyvédi irodát nyitott. A napokban a belügyminisztérium­tól rendelet érkezett a lakáshiva­talhoz, amelynek értelmében az ügyet újra meg kell vizsgálni, mert a minisztériumnak informá­ciói vannak, amelyek szerint Bo­hus László sohasem tartózkodik Aradon és Krenner jogtalanul la­kik a lakásban. A lakásbérbeadó bizottság a tegnapi ülésen úgy ha­tározott, hogy ma a bizottság ki fog szállani a­ helyszínére és ott fogja megvizsgálni az ügyet. Ma délben Alexianu György táblabíró és Stefanut Sabin lakáshivatali fő­nök vezetésével meg is jelent a helyszínen a bizottság és az ott beszerzett adatok alapján a leg­közelebbi napokban fog határozni ebben a vitás és kényes lakásügy­ben ■ Még egyszer felnéztem a kék égre és azután elszántan vezettem.­­Megtapogatom a hátsó zsebem, re­volverem ott van. Tudom a köte­lességem. Remegő kézzel nyitom kabi­nom ajtaját. — Parancsoljon admirális úr! Belép. Körülnéz egyszerű kis dolgozó­szobámban, majd félre vonja a függönyt. Én hátra nyúlok a revolveremért. Mögéje néz. Sen­ki és visszaejti. Értelmetlenül bá­mulok reá. — Kapitány túr! A feljelentő nem mondott igazat. Az eljárást ellene fogom megindítani. Tiszte­leg­ és kezet nyújt. — A reviderei. Megmeredve állok, majd félre rántom a függönyt. Senki.­­A kerek ablak nyitva. Ki­tekintek. Alig egy méterre alatta, vilá­gos zöld, fehér faragó hullámok te­­tején, himbálva úszik: egy kék matróz­sapka. Még most is rajta: az én két vérvörös rózsám. ARADI KÖZLÖNY. Grozavescu nem működhetik Romániában — Kizárták a román Opera tagjai sorából — Szigorú ítélet a tenorista ellen. — Az aradi színház kiváló ven­­dég-tenoristáját, Grozavescu Tra­­jánt szigorú ítélettel sújtotta a cluji (kolozsvári) román Opera igazgatója. Grozavescut kizárták a román Opera tagjai sorából és el­tiltották attól, hogy Románia terü­letén hangversenyt rendezzen vagy színházban játszék. A példátlan eset előzménye az, hogy a cluji (kolozsvári) román Operai leg­utóbbi­­Bajazzók-előadását Groza­­vescu lemondta nagyfokú indiszpo­zíciójára való hivatkozással. A színház igazgatósága az ügyet színházi törvényszék elé vitte, a­mely meghozta szigorú ítéletét. E szerint a törvényszék egyhangúlag elhatározta, hogy Grozavescu Tra­jánt a szerződés rendelkezései és a szabályzat 23-ik szakasza alap­ján a cluji (kolozsvári) Nemzeti Operától kizárja mindama követ­kezményekkel kapcsolatban, ame­lyek ebben a szakaszban foglaltat­nak és pedig: 1. Kötelezi Grozavescut a szer­ződésben kikötött és az ő magatar­tása miattt az opera által szenve­dett károk megtérítésére;. 2-szor eltiltja az országban hangverse­nyeken vagy operai előadásokon való szerepléstől, mielőtt a kárté­rítést meg nem fizeti. Grozavescu a Pátriához inté­zett hosszú levélben sorolja fel azokat az okokat, amelyek miatt a cluji (kolozsvári) Nemzeti Opera igazgatójával, Popovicival megha­­sonlott. Az igazgató mindenek­előtt mindent elkövetett a színházi idény kezdete előtt, nehogy Bucu­­restben szerződtessék, amire — úgymond — nem is volt szükség, mivel Clujhoz (Kolozsvárhoz) sze­retettel ragaszkodik. Felemlíti az­után, hogy Pilsudszkinak romá­niai látogatása alkalmával táv­irati meghívást kapott Szinajából az udvarhoz; Popovics igazgató pedig azt sürgönyözte vissza, hogy ő nincsen Kolozsváron; a második táviratra pedig, amelyben azt kí­vánták, hogy vigye magával Schu­bert kottáit, az igazgató visszatáv­iratozott, hogy ezekkel a hangje­gyekkel nem rendelkezik. A feb­ruár 23-iki operaelőadásra nézve elmondja Grozavescu, hogy kérte az igazgatót, ne osszon ki rá egy este két szerepet, mert az igen fá­rasztó. Ajánlotta Olariut az egyik szerepre, február 22-én mégis lát­nia kellett a színlapon, hogy a két szerep neki van kiosztva, jóllehet meg sem kérdezték. Azonnal érte­sítette az igazgatót, hogy nem éne­kelheti el mind a két szerepet. Az igazgató nem adott határozott fe­leletet. A" hangversenyre 10 nap­pal előbb volt foglalkoztatva". Pén­teken reggel levélben jelentette be, hogy gyengélkedése miatt is csak egyik szerepben léphet fel. Hoz­zátette még, hogy Olariu voltakép­pen az igazgató sértő magatartása miatt nem vállalta az egyik szere­pet. Popovici igazgató csak este 7 órakor értesítette, — írja Groza­vescu — hogy nem változtatja meg a szereposztást. Erre ő is ragasz­kodni volt kénytelen álláspontjá­hoz és okaihoz. A lelkiismeretes művésznek — folytatja Grozaves­cu — nem is szabad énekelnie, ha a hangja szenvedő állapotban van. Tehát csak akkor énekel, ha a hangjánál van. Igazolni tudja orvo­si bizonyítványokkal, hogy csak olyankor mondott le szerepeiről, a­mikor nem lehetett énekelnie. «=> ■ CD m C3 ■ O ■ CD ■ O ■ O ■<=> H C=> 1923. március 1. BUDAPESTI LEVÉL. Híres művészből fazekasmester Már nem a Stefánia-úti regényes vitamű­teremben, hanem a gömb utcai gyárban találni Ligeti Miklóst, az egykor világhírű szobrászművészt, akinek erős testű istennői, előkelő por­tréi olyan nagy feltűnést keltettek a régi Műcsarnok kiállításain. Hatal­mas gépek a földszinten, titokzatos kemencék a belső épületekben, mel­lettük, mint a komoly szerecsen, a fű­tőmunkás őrködik. Fent az emeleten világos irodák, raktárak, az egyik kis szobában maga Ligeti Miklós te­lefonoz. Milliós összegek, megrende­lések szavai röpködnek a levegőben s mikor a kagylót leteszi, készsége­sen és világfias udvariassággal muto­gatja kész műveit a szekrényekben. Az ablaknál egy kisasszony ül ko­molyan, a debreceni pulykakakas fel­borzolt tollazatát festegeti művészi gonddal. — Void — nevet a művész és vidáman földhöz csap egy kis nyu­szit. Nem tört el, mint ijedten gon­doltam, hát fölveszi és visszadobja helyére. — Nagyszerű matéria az enyébe, ebből gyártom ezeket a kis állatfigu­rákat és bögréket. Aztán agyagból dolgozom. Hihetelen olcsó anyagra művészi festéssel jeleneteket terve­zünk és olcsón eladjuk őket. Kis bögrék, gyertyatartók, vázák sokasága tarkái a polcokon, piros­kék, zöld-barna, sárga-kék-vörös szi­nezésűek motívuma magyaros. — A nagy vázákon kedves történelmi, bib­liai gyermekkori emlékek, népmesék, a Csodaszarvas regéje, Attila lako­mája, Ádám és Éva a paradicsom­ban, Árpád-kulacs, a hat Árpád­­vitéz hat poháron, kun menyecske a szilaj kun legény karjában évődve, újonc baka homlokába nyomott ka­lap alól hallgatja, hogyan kesereg az Ácsi-cigány hegedűje a kis plakette­ken. A magyar néplélek edényekre, dísztárgyakra motiválva, festve és égetve. Lent a kemencék óriási keb­lében félelmesen izzik a tűz, a Mes­ter visszafojtott lélekzettel emeli fel a fedelet, a munkás összekotorja a porosz szenet. Az ablakok mentén halgatag leányok vázákat festenek. — Hát ez volna az én gyáram, mely már négy milliómat emésztette fel és híremet megalapította Magyar­országon túl is. Ott is vannak meg­rendelőim, ahol száz, százötven év óta fennálló üzemek virágoznak. A magyar ipart hihetetlen könnyű meg­kedveltetni a zöldfölddel; csak meg kell mutatni, hódít az mindjárt. Egy szobában kiterített vászon, rajta félig kész alakok rajzai. Szo­borvázlatok a sarokban. — Mer nem vagyok szobrász, csak fazekas — meséli nyájasait. — Gyermekkori vágyam beteljesült és nem a szalonok, hanem a konyhák számára dolgozom. Néha sokszorosi­tóm nagy sikert aratott művemet is az agyagedény számára, de annyi új motívumot terveztem, hogy tíz évig is elég volna. Auguszta főhercegnő nevet az egyik vázlaton. Ligeti nézegeti. — Csak az enyém lenne, ami itt van! De másé és ez megzavar a munkában, mert nem érzem maga­mat otthon, nem merek újításokat csinálni a gépeken, a kemencéken, melyek a más házában vannak. Sze­retném megvásárolni. Akkor talán még szebbek, még tartósabbak lenné­nek a kis olcsó agyagbögrék, tálak, gyertyatartók és vázák ... A kis en­­gobe-teremtmények, melyekért elhagy­tam a karrarai márványistennőt, a ta­nagra-pásztorleányokat, a hercegi megrendeléseket . . . C3BCDBOBCDBC3BOBCDBC3BO mindenben hiány. Npok óta megint olyan képe­ket látunk egyes üzletek előtt, mint a világégés hosszú évei alatt. Akaratlanul is eszünkbe jutnak azok a szomorú napok, melyeket pedig oly jóleső érzéssel már-már feledésbe temettünk. Tülekedés, átlicitálás egyes szükségleti cikkek után. Újabban a petróleumért folyik a­ harc, s boldogok az emberek, ha több órás várakozás után félliter petróleumhoz jutnak. Néhány nap­pal ezelőtt, amikor a petróleum nem örvendett olyan nagy keresletnek, 3 és fél lejért lehetett k­apni literjét s ma, hogy az áramszolgáltatás csökkent, az petróleumi készlet keve­sebb lett, ezzel szemben az ára 4, sőt 5 lejre emelkedett, de voltak olyan pillanatok is, amikor a kö­zönség szívesen adott volna egy félliterért is 4—5 lejt. A petróleum hazájában nincs petróleum. Hát ak­kor hol legyen? Arad és a környékbeli falvak közönsége az utóbbi időben hihetet­len sokat szenved egyes dolgokat nélkülözve. A" liszt és cukor hiá­nyát talán megértjük, de a fa, a szén és a petróleum hiányát mivel lehet megmagyarázni, mikor Nagy románia olyan nagy erdőségekkel és fatermelő vállalatokkal dicseked­hetik, amilyenekkel kevés más or­szág és miérg is lépten-nyomon van hiány. Lehet mondani, a szénbá­nyák úgyszólván egymást érik Er­délyben, melyeknek mérhetetlen és kiapadhatatlan kincsei nem zárják ki azt, hogy Románia bármilyen nagy szénigényei kielégíthetők le­gyenek, s mégis nagy üzemek, ki­sebb iparvállalatok, nyomdák­, ke­reskedők­ stb. igen nagy károkat szenvednek. Minek, illetve kinek köszönhető mindez, mikor tudjuk, hogy Románia a felsorolt dolgok­ban bővelkedik? Liszt, fa, cukor, szén­ és petróleum után vájjon, még mit fogunk nélkülözni? – Fodor Böske.

Next