Aradi Közlöny, 1928. március (43. évfolyam, 49-75. szám)

1928-03-01 / 49. szám

i HTIMftnn*r ­li numeros clausus bevezetése volt, nem Ke­resztúri mondta neki. A legnagyobb igazság­­­talanság, hogy az a zsidó (Waiszlavich), aki két románn diá­kat súlyosan megsebesített, sza­­­badnaiban­ van. Tessék őt is a vádlottak pad­jára ültetni — követeli energikus hangon. Vé­gül a hatóságok magatartását bírálja. .Popescu kihallgatása után Negrulescu­­ügyész indítványozza, hogy akadály­ozzák meg a vallomásnak a lapokban való megjele­nését. Zbarcea elnök elutasítja az indítványt, mert nem lehet megakadályozni, hogy elyilt h­adbírósági tárgyalásról ne jelenjenek meg­­tudósítások a lapokban. A délutáni zárt tárgyalásban Kelter kapitányt is megvádolják. A délutáni tárgyalást fél négykor nyitja meg Zbarcea elnök. A bíróság több tanú je­lentéktelen vallomása után Ciontiu Gyulának, a diákszövetség elnökének kihallgatását ren­deli el. Negulescu ügyész ekkor zárt tárgya­lást javasol, tekintettel arra, hogy Sorin Po­pescu vallomása terhelő adatokat tartalmaz a kormányra nézve. A bíróság zárt tárgyalást rendel­t, amely­ több, mint húsz percig tartott. Utána S­am­arineanu újságíró, a Cuvântul ora­­deai tudósítója tesz tanúvallomás. Védi Ke­resztúrit, aki nem vett részt a rombolásokban­ és nem is lazította fel a diákságot. Ismerteti Keller amerikai kapitány inzultál­áisának körül­ményeit. Eitmondja, hogy a kapitány a kon­gresszus má­sodik napján megjelent a Nemzeti Színházban, ahol a tanácskozások folytak és felháborodásának adott kifejezést, hogy­ egy diákcso­port tüntetett a Sonnenf­el­d-nyom­da előtt amely vállalatnál a kapitány állítólag’ér­dekeltséggel bár. Kellert nyilatkozata után ud­variasan feszólítottá le, hogy’ hagyja el a kon­gresszust, aminek a kapitány eleget is tett, de ■rövid idő múltva ismét visszatért. Ekkor már erélyesebben utasították ki. Az incidens azért következett be, mert Keller kapitány nagyon tiszteletlen hangon nyilatkozott a diákságról. Tudomása szerint Keller egy érdekelt pénz­­csoporttól 100 ezer dollárt kapott abból a cél­ból, hogy Oradean zavart támasszon. Sanma­­rineanu vallomása után az elnök a tárgyalást felfüggeszti és annak folytatását este kilenc órában állapítja meg. BdWTkenöCS a lököseket szárítja es eítta tett, egészséges, síita bort csinál FenséUs elJeo Sof szenvS elkerűlünk idnében rtas^Uva a KaOupi-kcrLU!» egzema. szökések, orbáncz. *fc. kiütést sok, bemoroldok..var. sumocs ellen nyairól bejelentett interpellációját, mert arra csütörtökön azonnal válaszolni is akar . Azt hiszik, hogy a­ kormányelnök ezen az ülésen abban a helyzetben lesz, hogy fontos kijelen­téseket tehet a kölcsönre vonatkozólag. «»♦♦♦»♦» WO» Francia kölcsönt kap Románia. A Blair-csoport alá is írta már az előzetes szerződést. — Románia igénybe veszi a népszövetségi kölcsönt. ■­­A­Z Ar­a­di Közlöny bucuresti-i tudósítójának távirata.) Románia külföldi kölcsönével kapcsolatban ma gazda­sági körökben kedvező hírek terjedtek el. E szerint a francia Blair-csoport egyik képvi­selője Parisban kijelentette, hogy a kölcsön­­­tárgyalások a megvalósulás stádiumába jutot­tak­ és az erre vonatkozó megegyezés a leg­közelebbi napokban aláírásra kerül. Ez a hír megerősítésre talál a ,,Financial News“ című­ angol közgazdasági folyóirat egyik legutóbbi számában is, amely azt a hírt közli, hogy tu­domása szerint a Banca Naţionala és a Blair­csoport között folytatott tárgyalások a meg­­valósu­l­ásh­oz közelednek. A kölcsönnel szem­ben a román kormány kötelezi magát az 1913. évi 4­5 százalékos német kibocnt­ású kölcsön felism­érés­­ie. Az angol szaklap értesülése sze­rint a francia kölcsön csak kisebb méretű és nem is a román államnak, hanem a Banca Na­­tk.na anak szól, minek következtében Románia minden valós­­zínűség szerint kénytelen lesz a Népszövetség kölcsönét is igény­be venni. A lap közlése szerint a Népszövetség márciusi ülésszakán a román kölcsön ügye is szóba fog ker­üln­i. Más out­uresti-i forrásból úgy értesültünk, hogy Chiriacescu, a Banca Naţionala helyettes kormányzója Parisba uta­zott. Útközben kiszállt San Remóban, hogy Ti­­tulescu külügyminiszterrel találkozzék s meg­beszéléseket folytasson vele. Chiriacescu Paris utcái, Londonba,is ellátogat. A kormány egyébként renkívül optimista a külföld kölcsön ügyében, bővebb felvilágo­sítást­­azonban kormánykörök nem nyújtanak. Magánfelelések szerint a kölcsönre vonatko­­zó preliminari szerződést a Blair-csoport már alá is írta. A végleges szerződés megkötése néhány nap múlva bekövetkezhetik. Ezzel ma­gyarázzák Bratianu kormányelnöknek Radu­­canu nemzetii parasztpárti szenátorhoz intézett kérését, hogy halassza el a költségvetés hiá- Szürke tanácsülés Aradon. Szabályrendeleteket tárgyalt a város tanácsa. (Arad, február 29.) Ma délután négy órakor tartotta meg a tanács februári ülését, amelynek tárgysorozatán úgyszólván csak szabályrendeletek elfogadása szerepelt. Az ülés szürkén folyt le. Egyetlen incidens történt, ami azonban szintén csendes lefolyású volt. Az ülés elején Voszm­ár György szót kért és miután Angel István dr. polgármester nem adta meg a szót, Baga János­­sal együtt eltávozott az ülésről. Gáspár János ki­nevezett tanácstag letette az esküt, majd a tanács jóváhagyta a permanens bizottság ama határoza­tát, amelyen beolvasztották a városi tisztviselők alapfizetésébe a pótlékokat, ami a jövőre nézve 200—2000 lejes fizetésemelést jelent. Ezután a lát­­ványossá­gi adó beszedését felülvizsgáló bizott­ságba a város részéről dr. Moldovan Silviust vá­lasztották meg, helyettese pedig Teodorescu Constantin lett. A temetkezési illeték, helypénz és a Maros kihasználásáról szóló szabályrendeletek második olvasásban is simán keresztülmentek, majd kisebb területátengedéseket hagytak jóvá. A közmun­kamegváltásról szóló szabályrendeletnél Álba Livius javaslatára a köztisztviselőket, nyug­díjasokat és hadirokkantakat felmentették ezen il­leték fizetése alól, majd a vágóhídi illetékekről és a tüdőszanatóriumról szóló szabályrendeleteket hagyták jóvá. A tárgysorozat ezzel ki is merült és miután sem javaslata, sem interpellációja nem volt senkinek, az ülés végét ért. Útközben. Feljegyzéseim életemről s eddigi pályafutá­somról. Irta: FEDÁK SÁRI. V. „Jánykám, sohse fogsz tudni táncolni!“ A bátyám, István, hat esztendővel volt idősebb, mint én és Kassán tanult a konvik­­tusban, a fehérpapoknál. Kapott karácsonyra egy kis penny-fogatot. Nagyon szép kis lovat, kocsit, szerszámot. A kis lovat úgy hívták: Kedves. Bátyám mindenben ellentétem volt. Mindig úgy éreztem életünk folyamán, hogy neki kellett volna leánynak születni és nekem fírnak. Szelíd gyerek volt és mindig csak pap akart lenni. Mikor vakációra hazajött, folyto­nosan csak hókusz-pókuszokat csinált és mi­sézett. Én ezt mind nagyon nevettem. Semmi különösebb hajlandóságot nem éreztem az ily dolgok iránt. Nem azért, mintha nem lettem volna vallásos. Én is vallásos voltam, de csak a magam módja szerint. Rövidlátó lévén, so­hasem láttam, mit csinál a pap az oltárnál, so­hasem tudtam, „hol tartanak“. Külsőségekre, zenére, csengetésre nem igen figyeltem, mert mikor templomban ültem, nagyon el voltam foglalva a saját furcsa kis világommal. Vala­hogy úgy külön beszélgettem Istennel. Magas­­ságos Isten, ha még megérném élve, hogy a beregszászi öreg templomban lehetne Hozzád imádkozni! Magyarul szólani Hozzád, mint régen! Külön beszélgetni Veled, mint gyermek­koromban! Érdekes, hogy ez a külön beszél­getésem Istennel és furcsa módja a valóssá­gomnak ma is megvan. Nem úgy vagyok val­lásos, mint más. Nem szeretem a külsőségeket. Meggyőződésem, hogy az a legszebb és Isten­nek legjobban tetsző imánk, mikor azt mond­hatjuk: „Uram! Én a rájra szabott kötelességet ma is a legtisztább szívvel teljesítettem“. Ez szerintem minden imádságnak a kezdete és a vége. Szóval, hogy folytassam, Pista bátyám­nak a szép kis fogata, lévén ő jóformán állan­dóan Kassán, lassacskán az én birtokomba ment át. Megtanultam hajtani, befogni, sőt lo­vat és szerszámot pucolni! És a kis giggen be­­kószáltam az egész környéket. Mindig egye­dül. Már akkor is mindig egyedül. — Bereg­szászt félkör alakban veszik körül a kedves szőlőhegyek. Az első az Ardói hegy. A máso­dik a Jánosi-hegy, a harmadik a Sároshegy, azután a Hosszúhegy, a Szunyoghegy és a Verebeshegy. A Szunyoghegy alatt van a te­mető. Hányszor hallottam temetéseknél. — Viszik már szegényt a Szunyoghegy alá! Gyerekkoromban mindig úgy gondoltam, hogy engem is oda fognak vinni. El sem tud­tam képzelni, hogy máshol is adatik örök nyu­godalom, mint a Szunyoghegy alatt. Későbben gondolkoztam is sokat azon, hogy csináltatok­ egy családi sírboltot. Milyen jó, hogy nem si­ettem vele. A Szunyoghegy azóta Csehszlová­kia lett, Ruszinszkó. Nem hiszem, hogy csa­ládom bármely tagja megtalálná Ruszinszkó­­ban az örök nyugodalmat. Én soha. Ezek kö­zött a kedves, szelíd szőlőhegyek között kóbo­roltam én éveken keresztül. Elmeséltem ne­kik minden bánatomat, örömömet. Szerettem a hegyeken túl menni. Onnan tiszta időben jól lehetett látni a munkácsi várat. A Jánosi-völgy­ben, miután kibeszélgettem magam a mezei virágokkal, a sok pipitérrel, katángkóróval, tá­tikával, elővettem a zsebkendőmet és lenget­tem a munkácsi vár felé: — Hej, Rákóczi! Hej, tündérszép Zrínyi Ilona! Különös kis,­gráfia nélküli, hosszúkezű, ügyetlen Tabu lány voltam. Milyen furcsa lehe­tett, mikor hősises pózban, rajongó, csúnya arcommal Rákóczi Ferenccel beszélgettem. Azután eleresztett kantárral, dűlő utakon szép lassan, lépésben, haza. Szerettem dűlő utakon járni. Közelebb volt hozzám a föld, a fa, a vi­rág. Furcsa, hogy ebben a társaságban milyen jól megfért együtt az istálló, a kocsipucolás, a ló, a parádéskocsis barát, a szerszámtisztítás és a berepedt bőrű, piszkos kis kezek. Viszont ezekhez a mezei virágokhoz tartozott az a kis­lány, aki ellopta a nagyok könyveit — szenti­mentális regényeket — lehasalt a kút mellé a földre és hosszú délutánokon keresztül olva­sott. Hiába kiabálták: — Zsazsuka, hol vagy Zsazsuka, merre kószálsz megint? Zsazsuka, gyere­kzson­názni ! Zsazsuka csak olvasott, semmi által nem zavartatta magát, nyugodtan hasalt a földön, lapítva a kút mellett, teljesen védve és elrejt­ve az óriás orgonabokrok által. Hívhatták ezer­szer, beszélhettek, amit akartak, a komoly, csúnya kis fej bárányfellegek között járt és mosolyogva tekintett le azokra, akik a földön járnak és emberi hangon beszélnek. Szegény, emberek. A mezei virágok és a Kedves penny-ló tár­sasága — sajnos — nem akadályozta meg azt, hogy tánciskolába kelljen járnom. Azért mon­dom: sajnos, mert nem szerettem táncolni, de még sehogy sem pászolt nekem a táncolás. Nem szeretném, ha nagyképűnek tartanál, ked­ves Barátom, de hidd el nekem, hogy m­árgipá­­­szolt nekem a táncolás, így van, ahogy mon­dom. Kedvem se igen volt hozzá, de még ha lett volna is, nagyon ügyetlen, butapofájú gye­rek voltam a legegyszerűbb tánclépéshez is. Csak anyám túlzott pedantériája volt az egész tánc­tanulás.

Next