Aradi Közlöny, 1929. március (44. évfolyam, 49-74. szám)

1929-03-01 / 49. szám

f 1­929 március­a. I ARADI KÖZLÖNY saws la fer. Megkezdik az új bankjegyek kibocsátását A kormány kétmilliárdos hitelt nyújt a bankoknak.­­ Tízmillió dollár közmunkára. (A z Aradi k u z i u u g. b u c u r e s t i-i tudósítójának távirata.) A Curentul értesülése szerint a kormány elhatározta, hogy likvidálja az államnak a Banca Natio­­nalanál levő összes adósságait és két milliár­dos hitelt nyit a bank számára a pénzügymi­nisztérium utasítása szerint. Ennek következ­tében a Banca Nationala áttöri a jegykibo­csátó plafondot és megkezdi m­ás bankjegyek kibocsátását. Az erre vonatkozó intézkedése­ket már meg is tette a Banca Nationala, a­mely Charles Rist stabilizációs tervét veszi e tekintetben irányadóul. A­ kormány munkaprogrammjával kap­csolatban még az alábbiakat jelentik Buka­restiből: A vasútnak szánt ötven millió dolláron kívül a kormány tíz millió dollárért közmun­kákat végeztet, amennyiben a megrongált hi­dakat, a telefon- és távíró-hálózatot javíttatja ki. Amint az idő megengedi, megkezdik a köz­munkákat, amelyeket később újabb Programm­mal bővítenek. A Banca Naţionala legközelebb az arany fedezetű devizák alapján újabb ki­­bocsájtást eszközöl, hogy a jelenlegi pénz­hiányt enyhítse. Román repatriáltak a curtici-i határon. Ma 29, Amerikából hazavándorló román lépte át a határt Curtici-nál. Beszélgetés egy repatriált erdélyi románnal. (Arad, február 28.)’ Hónapokkal , ez­előtt nagyszabású agitáció indult Ameriká­ban a bevándorolt románok körében, hogy mennél többen térjenek vissza az óhazába.­­Az akciót az Amerikában megjelenő „America“ című román újság indította, amit azután a ro­mán kormány is felkarolt és a lehetőségekhez képest igyekszik a visszavándorlók hazajöve­telét lehetővé tenni. Az akció eredményeként több ezer Ame­rikában élő román jelentkezett, kik haza akarnak jönni. A repatriáltaknak első nagyobb cso­portja már megérkezett és tegnap 29 amerikai román visszavándorló­­ lépte át Curticinál a román határt. Megható jelenetek játszódtak le, amikor a hazatérő Amerikát járt emberek hazai földre léptek. Örömtől sugárzó arccal újságol­ták a­ vámtiszteknek, hogy több ezren jönnek haza és máris igen so­kan vannak útban Románia felé. A­ vonaton alkalmunk volt beszélgetni a hazatérő amerikai románokkal. Marie Ion szebeni származású gazdálkodó részletesen beszámolt a künn élő románok nehéz helyze­téről és küzdelmeiről. — A mi testvéreink csaküan nehéz mun­kát végeztnek — mondotta. A pénz,utáni haj­sza tönkreteszi egészségüket, és merem mon­dani, hogy nemcsak a Kanadában, h­anem­ a Kerupeiben (Ohio) élő románok között már alig van egészséges ember. A nehéz gyári munka felőrli a legegészségesebb szerveze­tet is. — Én is kis megtakarított pénzemet, a­miből földet akartam idehaza vásárolni, nagy­részben doktorokra és orvosságokra költöt­tem. Elmesélte azután­, hogy Amerikában is nagy a munkanélküliség és az elhelyezke­dés szinte lehetetlen. A gyárak redukált üzemmel dolgoznak és a munkások ezreit bo­csátották el­, kik most munka és kenyér nél­kül küzdenek a­z élettel, vannak gyárak, a­hol hetenként csak 3—4 nap dolgoznak. Több hazatérővel beszéltünk, kik vala­mennyien azt hangoztatták, hogy igen nehéz ma már künn is a megélhetés és ennek tulaj­donítható az, hogy­ minden román, aki csak teheti, most ragadja meg az alkalmat, hogy hazajöhessen. nimii. . 3 Könyvkedvelők, könyvbará­tok. Alkalmi vásár. Március hónapban az összes raktáron lévő könyvet s mélyen leszállított árban lesznek kiárusítva a I LÖBL hírlap Irodában, Arad« KST Győződnin men, tényén próbavásárlást! *8£3i | ■$♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦$♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦ Javult a helyzet Arad külvárosaiban Sikerült a gépü­zemeknek minden nagyobb zavart elhárítani. (Arad, február 28.) Az Aradi Közlöny a napokban beszámolt azokról a súlyos mizériákról, amelyeket a hideg időjárás, különösen a külváro­sokban okozott. Az esővízcsatorna és a vízveze­tékek befagyása miatt, az olvadás beálltával, ha­talmas sártenger borította el a külvárosi utcákat és akadályozta a közlekedést. Az aradi ví­zművek igazgatója és szerelői éjjel-nappal munkálkodtak, hogy a város lakosságát megmentsék a kellemetlen helyzetből. A fáradtságos és emberfeletti munká­nak meg lett az eredménye. A befagyott vízveze­­tékcsövekhez nehezen lehetett hozzáférni, mert a csontkeménnyé fagyott földet még csákányokkal is alig bírták felásni. A befagyások leginkább ott történtek, ahol a csövek csekélyebb mélységben vannak elföldelve. Ma már az a helyzet, hogy az utcai vezeték­től a vízóráig csak két helyen van befagyva. Na­gyon sok helyen bent a házakban még ma is be vannak fagyva a belső vezetékek, de ezeket házi­lag is ki lehet javítani. Csőrepedések az idén sok­kal több esetben fordultak elő, mint más években és a javításhoz szükséges anyagok nem­ voltak raktáron a vízműveknél, de megtörtént az intéz­kedés azok beszerzésére. Tripa Mihály gépüzem­­igazgató véleménye szerint, a kellő időben be lesznek fejezve az összes javítási munkálatok és sikerülni fog megelőzni minden zavart és kelle­metlenséget.­­ Nagyszabású kommunista összeeskü­vést lepleztek le Budapesten. Budapestről táv­iratoztak. A rendőrség rajtaütéssel elfogott egy Rottensbiiller-utcai tejcsarnokban négy, kom­m­unista vezért, Ellenbogen Jánost, Rózsa Mihályt, Sebes Istvánt. A negyedik nem haj­­landó nevét elárulni. A náluk talált iratokból kiderült, hogy nagyszabású bolsevista össze­esküvést terveztek. Eddig hatvan gyanús em­bert állítottak még elő. Kiderült, hogy a ve­zetők hatalmas pénzösszeggel rendelkeznek­­, a szovjet bécsi és berlini megbízottjaival ösz­­szeköttetésben állanak. nak látszani. Csak azt kérdezte még bizonyta­lan reszkető hangon: — Leoltsam a villanyt? Alpárné halkan felnevetett, azután kihívó kacérsággal felelte: — Ahogy akarja. Jánoska megérezte a fölényes gúnyt az asszony hangjában és egy pillanatig nem tud­ta, mit cselekedjék. Hirtelen eszébe jutottak mindazok a kalandok, amiket barátai meséltek el neki, de harcolt benne a nőknek az az apo­­tézisa, amit otthon gyermekkorától fogva belé­­neveltek. Ha pillanatnyilag gondolt is arra, hogy most ő is kalandba sodródott és egy ka­cér, fiatal asszony szándékosan kiszolgáltatja magát neki — elhessegette magától a gondo­latot. Nem akart nevetségesnek sem látszani, azért nem csavarta le a villanyt — de hátat fordított az asszonynak és az ablakhoz állt. Mintha a most kezdődő napfelkeltét figyelné a tó fölött. Hallotta a nő minden mozdulatát, a leve­tett selymek sustogását, majd a párna zizegé­­sét, amikor az asszony az ágyba bújt. Kukk — hallotta egyszerre Alpárné hang­ját — már idenézhet. Már lefeküdtem. Jánoska megfordult és újból tiszteletteljes hangon búcsúzni akart. — Kezét csókolom, aludjék jól, nagyságos asszonyom. — No ne siessen — tartóztatta kacéran Alpárné. — Ilyenkor, amikor sokat iszom, mint ma a bálban — nehezen tudok elaludni. Ma­radjon még egy kicsit és beszélgessünk. Jó? A fia most már zavarba jött. Mit is akar tulajdonképen ez az asszony­, akit ma este lá­tott először — kérdezte önmagától. Még min­dig nem tudott, nem akart feleletet adni maga­ VUM - nak erre a kérdésre, de azért engedelmesen, sorsába beletörődve ült az egyik székre, az asztal mellé. — No, ne oda üljön, ne olyan messze — mondta kihívóan az asszony. — Ide jöjjön, az ágy szélére. Jánoska engedelmekedett. Leült a fiatal, szőke szépség lábához. És hallgatott. — Jánoska — kezdte Alpárné. — Kicsi Jánoska, miért hallgat? Nézze, most ketten vagyunk, csak ketten. Nem örül ennek? Pirulás volt a válasz és nagy, nagy csend. — Kicsi fitt — folytatta tovább a nő — miért nem beszél? Nevessen, örüljön — sze­ressen Jánoska, szeressen! Hirtelen megfogta a fiú kezét, forró kezé­vel és húzta magához, mint mágnes. És János­kát is sohasem érzett forróság lepte el. Aztán lehajolt az asszony fölé és csókolta izzón, va­­j dúl, sohasem csókolt csókkal és átkarolta,­­ ahogy csak egyszer lehet ölelni, tizenkilenc­­ éves korunkban... Először... ! Aztán legördült a függöny. I * Már erősen virradt, amikor Jánoska kilé­pett a szobából és mint a tolvaj surrant le a földszintre, a saját szobájába. Csendben vetkőzött le, de nem jött álom a szemére. Tüzes katlanban érezte magát és fél révületében azt álmodta, hogy apró manók szaggatják izzó harapófogóval darabokra a testét. Későn kelt. Az első útja a tükörhöz veze­tett és rettegve nézte az arcát, féltve vizsgál­ta magát. Hátha észrevesznek rajta valamit? Hátha megváltozott tegnapról-mára. Félt az édesanyja elé kerülni. Gyötrődés­sel gyűrte le a reggelit — de szerencsésen el­múlt ez is és nem történt semmi. Nem láttak semmit. Amikor anyját karonfogva a parkba in­dultak, messziről meglátta Alpárné lila ruhá­ját. Az asszony mosolyogva, nyugodtan köze­ledett feléjük, mintha mi sem történt volna. De Jánoska, mintha gránát elől menekülne, hirtelen kiszakította magát anyja karjából és a bokrok közé szaladt. Nem akart találkozni az asszonnyal, mert úgy érezte, hogy nem tud a szeme közé nézni. Szégyelte magát. Elmenekült a park legelrejtettebb zugába, hogy­ ne lásson senkit és ott kóválygott fel-alá késő délutánig. Még ebédelni, uzsonnázni sem tért haza. Alkonyodott újra és elérkezett az idő, mi­kor Annussal kellett volna találkoznia. Bizonytalan lépésekkel tartott a tópart, a kettőjük padja felé. Messziről meglátta a leány fehér ruháját. Nem volt ereje közeledni. Úgy érezte, hogy nem mehet többé a kis­lány közelébe. Csalónak érezte magát, aki megszentségtelenítette az eddigi tiszta szerel­met. Ádáz bűntudat marcangolta és nem volt bátorsága ahhoz, hogy ismét úgy közelítsen a leányhoz, mint tegnap, mint tegnapelőtt. Az eddigi templomi orgonazúgás helyett vad ka­kofónia orgiáját hallotta — a zene is azt ját­szotta, a falevelek is azt zizegték, a tó habjai is azt súgták: Bűnös vagy! Bűnös vagy! Nézze, nézze messziről a padon ülő fehér árnyat és egyszerre forró, keserű könnyek buggyantak elő szeméből. Megtörtén, leverten kitért a leány aljáb­ól és hazavánszorgott­

Next