Artmagazin, 2010 (8. évfolyam, 1-6. szám)
2010 / 5. szám
S 8 //artmagazinúl Duna-parti szobrok U. MÉLYI József A BUDAI OLDAL EMLÉKEZETE Duna-parti szobrok 4. A Szabadság hídtól a Margit hídig | Vékony Dorottya fotóival A budai Duna-part szobrai között első látásra nincs összefüggés. Egyes szakaszain nincs kimutatható eredeti alapkoncepció, mint a Duna-korzó esetében, nincs olyan épület, amely — a Parlamenthez hasonlóan — tömegével vagy funkciójával kikövetelte volna környékének viszonylag egységes szellemű szobordíszítését, és nem akadt az utóbbi évtizedekben olyan nagyszabású beruházás sem, amely akár a szerencsétlen Nemzeti Színház módjára, nagyobb mennyiségben újabb szobrok felállítására adott volna lehetőséget. A Gellért-hegy — amennyiben a Dunára tekintő távolabbi alkotásokat is a partszakaszhoz számítjuk — a maga egyedülálló és meglepő volumenével az egyetlen olyan terület, amelynek szobrai - nagyságuk és részben történetük révén - kiemelkedő hangsúlyokat helyeznek el a városképben. A budai Duna-part egyszerre megmerevedett és folyamatosan változó világ. Mintha Buda még Pestnél is konzervatívabb lenne a szobrok tekintetében, s a partszakasz olyan terület, amelynek díszítéséhez első megközelítésben csak az akadémizmus jegyei mentén lehetne hozzányúlni. Ha elvétve új szobor készül, az szinte kizárólag didaktikus emlékmű lehet, ha új emléktáblát avatnak, rajta a dombormű csakis profilból ábrázolhatja a csaknem mindig jellegtelen arcú elhunytat. Sok mindent elmond a Szabadság híd és a Margit híd közötti partszakaszról, hogy messze a leginnovatívabb alkotás Borsos Miklós 1975. április 4-én felavatott Nulla kilométerköve. Az eredeti origó nem is az Alagút, hanem a királyi palota előtt állt, majd a Lánchíd építése idején került le a partra, ahol aztán nyoma veszett. A Clark Ádám téren 1932-ben állították fel Körmendi Frim Jenő alkotását, amelyen a Madonna alakja volt látható, talapzatán pedig három dombormű: a gyalogos, a kocsis és az autóvezető. A második világháborúban ez az útjelző is elpusztult, így került a helyére 1953-ban Molnár László sematikus szerelő-figurája, aki egyik kezét sapkájához emeli, úgy tekint egyszerre a távolba és a jövőbe, másik kezével pedig a háta mögött elhelyezett felnis gumi (mészkő) kereket tartja. A szobor 1974-ben már a városatya-politikusok számára is igazi anakronizmusnak Furcsa érzés a gyomorban Különböző tagozatok