Artmagazin, 2010 (8. évfolyam, 1-6. szám)

2010 / 5. szám

S 8 //artmagazinúl Duna-parti szobrok U. MÉLYI József A BUDAI OLDAL EMLÉKEZETE Duna-parti szobrok 4. A Szabadság hídtól a Margit hídig | Vékony Dorottya fotóival A budai Duna-part szobrai között első látás­ra nincs összefüggés. Egyes szakaszain nincs kimutatható eredeti alapkoncepció, mint a Duna-korzó esetében, nincs olyan épü­let, amely — a Parlamenthez hasonlóan — tö­megével vagy funkciójával kikövetelte volna környékének viszonylag egységes szellemű szobordíszítését, és nem akadt az utóbbi év­tizedekben olyan nagyszabású beruházás sem, amely akár a szerencsétlen Nemzeti Színház módjára, nagyobb mennyiségben újabb szobrok felállítására adott volna lehe­tőséget. A Gellért-hegy — amennyiben a Du­nára tekintő távolabbi alkotásokat is a part­szakaszhoz számítjuk — a maga egyedülálló és meglepő volumenével az egyetlen olyan terület, amelynek szobrai - nagyságuk és részben történetük révén - kiemelkedő hangsúlyokat helyeznek el a városképben. A budai Duna-part egyszerre megmereve­dett és folyamatosan változó világ. Mintha Buda még Pestnél is konzervatívabb lenne a szobrok tekintetében, s a partszakasz olyan terület, amelynek díszítéséhez első megkö­zelítésben csak az akadémizmus jegyei men­tén lehetne hozzányúlni. Ha elvétve új szo­bor készül, az szinte kizárólag didaktikus emlékmű lehet, ha új emléktáblát avatnak, rajta a dombormű csakis profilból ábrázol­hatja a csaknem mindig jellegtelen arcú el­hunytat. Sok mindent elmond a Szabadság híd és a Margit híd közötti partszakaszról, hogy messze a leginnovatívabb alkotás Borsos Miklós 1975. április 4-én felavatott Nulla kilométerköve. Az eredeti origó nem is az Alagút, hanem a királyi palota előtt állt, majd a Lánchíd építése idején került le a partra, ahol aztán nyoma veszett. A Clark Ádám téren 1932-ben állították fel Körmen­di Frim Jenő alkotását, amelyen a Madonna alakja volt látható, talapzatán pedig három dombormű: a gyalogos, a kocsis és az au­tóvezető. A második világháborúban ez az útjelző is elpusztult, így került a helyé­re 1953-ban Molnár László sematikus szere­lő-figurája, aki egyik kezét sapkájához eme­li, úgy tekint egyszerre a távolba és a jövő­be, másik kezével pedig a háta mögött elhe­lyezett felnis gumi (mészkő) kereket tartja. A szobor 1974-ben már a városatya-poli­tikusok számára is igazi anakronizmusnak Furcsa érzés a gyomorban Különböző tagozatok

Next