Athenaeum, 1837/2. félév
1837-09-21 / 24. szám
3720 sáros azon halomra hordja asztalait, melly a’ tengerre ad kilátást, a’ bellevuei fogadós pedig kertje’ sétányait tisztogattatja. Legjelesb pedig, hogy azon napon, mikor a’ földön semmi havat, az égen semmi téli ködöt nem látni, Kopenhága’ lakosai kiállhatatlan hőséget vélnek érezni ’s mindjárt a’ mezőn keresnek nyugalmat és tartózkodást. Készületeket csinál ekkor minden, ki csak legkisebb darab földet a’ városon kívül magáénak mondhat. A’ tudományok’ és aristocratia’ minden ajtaja bezáratik ; az igazságtétel is kivándorol, ’s a’ tanítók és bírók csak kétszer, háromszor jőnek hetenként a’ városba, tanitandók, ülést tartandók. A’ föld alig kezd ismét életet kapni, a’ fák fagyoskodnak még az éjszaki szélben ’s a’ kifejteni kezdett virágok megfagynak, a’ napot kell keresni, hogy melegedni lehessen, a’ nyári lakok’ ablakai légszorosan elzáratnak ’s kiki a’ kályhához vonul, mint januárban; de ez mit sem tesz: a’ szép évszak jelen van, a’ tavasz megjött ’s a’ városban többé nem maradhatni, mihelyt a’ kalendáriumban a’ nyár kezdődött. Ezen időben közös a’ kivándorlás; én is követém a’ folyamot ’s a’ dán napot a’ Sunda’ partján, ’s az Esrum tó körül kerestem föl. Sehol nem láthatni talám olly szép, felséges bükkerdőket, mint Dániában, sehol rajtok olly fris, gyönge zöld szint. Seelandban utazván, gyakran illyen a’ tájkép, sik, mellyen barmok legelnek ’s a’ szélmalom nagy szárnyait terjeszti ki; mély nagy erdő, néhány rendetlen úttól vágva keresztül, titokteljes , csalogató erdő, itt ott homályos árnyékú, máshol világos fényben ragyogó. Belé lépvén, megmagyarázhatlan érzést érezünk; előbb ismeretlen nyugalmat lehelünk, ’s azon édes határozatlan szomorúság lep meg, mellyet a’ dánok veemond-nak neveznek. Itt lakik a’költés, itt a’ lélek’ minden húrja látatlan kéztől érintetik ?s harmoniásan zendül öszve. Itt hinni, szeretni lehet ; nem tudom, minő vonzó erő, minő határozhatlan sejdítés tölti meg a’ kebelt. Az egész természet hajlandónak látszik titkait mind felfedezni, — a’ fal figyel itt, a’ lélek vizsgálódik. Az erdő’ aljában a’ tó terül el, hol a’ pirók iszik, hol a’ faágak a’ nyugvó nap’ sugaraival tükröződnek, mellette áll pedig a’ mezei lak, melly szalmafödelét félénken emeli a’ vad rózsagyepü fölé, ’s a’ templom, melly minden angol-szász templom’ módjára téglából épült, négyszegű, tömeges tornyával, lépcsőféle csúcscsal, melly kétség kívül azon mysticus hágcsó’ képe, mellyen a’ gondolatnak a’ földről fölemelkedni ’s az égbe szállni kell. Westmorelandot nem látom, de úgy gondolom, hogy Dánországéihoz kell azon tavaknak hasonlítani, mellyek’ szélén Wordsworth, Wilson és Southey vették lakásokat. A’ helsingőri itt Seeland’ legszebb erdőinek egyike ’s a’ tenger között megy. Az ég gyakran komor itt, ’s alatta az egész mosolygó életteljes tájék gyászfátyolba rejtezik , mint valami fiatal lány’ arcza. Az erdő felé ékes mezei lakokat látni, ’s virágkoszorús kerti sétányokat. A’ tenger felé csak a’ tal part látható, karókra feszített halászhálló ’s a’ halászlak, mint a’ vízből kihúzott bárka. Ezen reggel és estve a’ dagálytól mosott homokon csak egyetlen egy virág találtatik, az emlékezésé, a’ nefelejts. Azt mondhatni, azért születik itt, hogy a’ távol parton kiszálló hajóst megemlékeztesse honáról, mellyet hátra hagya, ’s barátairól, kiknek isten-hozzádat monda. A’ helsingöri út a’ tengerészet’ (Marine) karavan seraia. Ide minden felől jó az ember, itt minden nyelven beszélnek. Reggeltől estig lobognak a’ London az éjszak’ és dél’ zászlói. Az idegen hajósok kiszállnak ’s járkálnak az utczákon. Minden fogadó eléjük mosolyog, minden kalmár várja őket. Kiki a’ tengerészet’ számára dolgozik itt ’s hajósi álmokkal alszik el. A’ város’ végén fekszik Kroneborg. Azon földcsúcs, mellyen e’ vár fekszik, hajdan Oekrekrog (fülczimpa) nevű volt, ’s egyszersmind Dania’ füle, minden Iliinek ’s minden tengeri újságnak megnyílva. A’ Kroneborg meglepő épület, három sánczczal, katonákkal és ágyúkkal kerített, mint nagy kötelességű erősség: úti pénzt szedni. Minden hajó e’ vár’ alján vitorláz el ’s adót fizet a’ védő várnak ’s az utat megvilágító fénytoronynak. Van nap, mikor százasával is jőnek a’ hajók ’s számok évenként szaporodik. 1769-ben számokön 7,578-at, 1836-ban ellenben 11,916-ot. Ezen időközben nem egyformán haladtak elő a’ népek. Némellyek más oldalra