Athenaeum, 1839/1. félév
1839-06-16 / 48. szám
793 794 séffé. ’S az egyház! Vandali korszakot élénkre. Méff 1550ben létezett effy emlékkő, melly szerint két séffet nem szenved, hogy a’ templom eredetileff a’ 13dik római seffio’ vezére Ilpius Mutianus által Antoninus Pius’ és anyja Julia’ tiszteletére építtetett. ’S hol van most a’ tanuké ? Sehol! A’ gyarló nép igy szól: „Mi gondom a’ múltra ?“ ’s még a’ miveltebb is győződve van, hogy eleget tud, ha mondhatja, mikép István Gyulát megfutamtatva, a’ nyert zsákmányból a’ keresztény isteni tisztelet’ számára újra épített egy romot.“ A’ hídhoz élénk, ’s a’ férfi a’ lelkesedés’ hevével kiáltott fel: „Imhol a’ Dacicus erbe remoto Apulus.“ Majd halkra szállítván hangját, mintha szíve’ szenteli!) titkait gyónná, csaknem sugdosá „öcsém uram — én mondom — e’ hely classicus.“ ,Igen — felelém — classicus e’ hely, ’s nemcsak, sőt főleg nem is azért, mert egy időben rómaiak lakták; hanem“-------------de már búcsút veszek utazónktól, ’s felétek fordulok, kikkel együtt mutatásom hosszabb, ’s viszonyom, ha álmaim nem csalnak, maradóbb leend, minden rendű olvasók, ’s nektek ismétlem, e’ hely classicus és szent. Mind az, mit e’ szegény haza, küzdelemei’ és nyugodalma’ súlyos évei után, romboló csapásai köztt a’ viszálynak és tespedésnek, még mint kincseit, ’s az olly sokkal adós sorstól a’ valahai visszafizetés’ biztosításául hagyott zálogot, önérzettel felmutathat: egy marok hamv a’ múltból, ’s egy ez által formált reménydús követelés a’ jövendőre. Mert a’ nép, melly híven őrzi hajdankora’ emlékeit, még elhanyaglásában is jogosítva van az életre és dicsőségre. Hiszen a’ pusztákon, hol a’ pyramis magaslik, tenyészik a’ pálma is! A’ hamv, annyi nagy tettek’ és szenvedélyek’ pora, Fejérvár székesegyházába van letéve. Hunyadi János, kora’első hőse, az országigazgató és a szabadító, ki annyi éveken által küzdve az ozmáni óriás erővel, dicsőséggel tartá fenn honunk’ külhatalmaktóli függetlenségét. Bethlen Gábor, a’ had’, czélirányos nevelés’, belső igazgatás’, törvényhozás’, és mindenek felett a’ lelkiösmeret-szabadság’ felszentelt bajnoka; e’ két nagy férfi — kiknek ha neveit kimondók, semmit nem hallgatunk el, mi a’ honboldogitás’ fogalmában összeolvadva van — itt nyugszik, másodszor adva ez által meg az egyháznak a’ szentséget. Nem szólok Bethlen István és Géczyröl, hallgatok a’ Rákóczyakról, ’s maradjanak említetlen több hamvak is. Csak egy egyszerű emléket hozok még fel, noha merőben másnemű okból. Bibornoki süveg van vésve egy kőbe, ’s szent Pál rendé’ czímerei, alatt e’ felírás : „Moriendum est omnibus 1552“ sokszor állottam e’ helyen, mert az, ki itt nyugszik, titkos ’s ellenállhatatlan erővel bírta minden gondolataimat. Tőle, sötét nyugalma’ helyéről, mint az éjből a’ káprázolatok, fel- ’s felém szállanak az álmok’ ’s ábrándok’ kisértetes csoportai; ’s akartalanul tekintett anda szemem illyenkor délnyugotra, hol Vincz, születésem’ ’s neki halála’ helye áll. A’ kedves tájék! Domb és róna, erdős bérezek, mosolygó völgy, hullámai a’ Marosnak, kis házak, ’s bennük csak akkora gondok; olly magát egészen odaadó csüggés a’ jelen’ pillanatain, nem sok vád a’ múltért, kevés követelés a’jövendőtől, szóval minden együtt, mi kellemes, és semmi, mi nagyszerű. Csak egy van ellentételül, melly fölveri a’ megszokott, de meg nem únt jelenetek közti szendergő képzelmet, ’s megrázólag hat szívre és elmére ,néhány vér folt a’ káptalan kastélya’ egyik tereme’ falain és padolatain. — A’ vér itt, ’s az említett egyszerű sír ott, hogy kié, a’ krónika feljegyezte egy sötét lapra, hol minden szó dúlás és rablás, koczkára tett magánybirtok, felforgatott közbátorság , pazérul kiontott élet, harcz és megveretés volt. Tudjátok meg, Martinuzzi a’ bibornok, váradi ’s Csanádi püspök, kincstárnok, és főkormányzó, küzdött utolszor itt, s nyögött meg először ott. Sokszor vizsgáltam ifjúkorom’ elsőbb éveiben e’ férfi’ lelkületét, a’ szegény Paulinustól a’ Zápolya-párt mellett nagy befolyású izgatóig, onnan a’ király gyám’ ’s korlátlan hatalmú kormányzó könnyelműleg magára vont viszontagságokkal ’s kiküzdött nyugalommal, pazérul szórt áldozatokkal ’s megzsugorgatott nyereségecskékkel, folttal és fénynyel, gyalázattal és dicsőséggel, beárnyéklott és ragyogó pályáján. ’S ő, ki egy mindenét vesztett kalandornak, ’s egy már semmivel sem biró csecsemőnek országot nyújta, ’s bajnokul tett fel olly főre, mellynek joga nem vala ahhoz, egy koronát, ’s majd a’ szentelt halántékokról elorozta azt, ki megrablotta nyugotot, hogy keletet meg ajándékozhassa, ’s viszont megcsaló