Athenaeum, 1840/2. félév
1840-11-22 / 42. szám
üvegen keresztül a’ nap nem hat világosan szobáinkba, ’s ügyetlen nyelven bajos mivelődni. Innen nyelvképezésben valóban nem tudom, van-e „lana caprina“, hacsak p. o. avval nem vesződünk, hogy az ő felibe két kis vonatot, vagy két pont közé egy vonatot tegyünk-e inkább ? 2. Nyelvnek a’ hang eleme, mellyet a’ levegő’ kitolása a’ gégéből szól, ’s melly embernél tagolt, azaz szó, állatoknál pedig tagolatlan, tulajdonképen hang. A’ levegőnek puszta kitolásai adják a’ hangzókat; a’ szájtagok , névszerint nyelv, fog és ajak miatt, melylyek a’ levegőnek szabad kimenetelét akadályozzák, lesznek a’ mássalhangzók. Ezen hangakadályozás teszi az emberi hangot tagolttá, ’s ez az, mit az állatok nehezen tudnak utánozni, mert a’ papagáj’ csevegésében épen a’ mássalhangzók tökéletlenek. A’ mássalhangzók tehát sokkal nyomosabbak, mint a’ hangzók, miből, úgy tartom, következik azon törvény, hogy sok nyelvben csak amazokat írják le, nem gondolván a’ hangzókkal. Ezek mintegy magoktól lesznek , ’s úgy látszik, magokban nem is bírnak jelentőséggel. Azt hinnéd, a’mássalhangzóhoz eredetileg van kötve a’ hangzó. Innen két más nyelvtörvény látszik folyni: egyik, hogy minden nyelvijén a’ mássalhangzók inkább kimivelvék mint a’ hangzók *) a’ tájbeszédeket (provincialismus) és nyelvhajlásokat (dialectus) leginkább a’ hangzók’határozatlansága teszi—másik, miszerint több nyelvben mássalhangzó után változik a’ hangzó, minek ellenpéldáját egy nyelvből sem tudom. A’ magyar nyelvben szembe tűnik a’ hangzók’ aránylag tökéletes kiképeztetése ’s uralkodása, ellenkezőleg a’ sémi nyelvekkel, melylyekhez azt olly szívesen mérjük. Benne minden hangzó tökéletes ejtésű ; nincs fél, nincs kétes vagy lebegő hang köztük, hanem az ejtést mintegy rajtuk nyugasztva mondatnak ki. Mindenik vagy rövid, vagy hosszú; egy hosszú két röviddel ér fel. Mássalhangzó, mint határozója a’ hangzónak, ha egy, az ejtésben nem változtat, ha kettő, azt megnyujtja. Mert a’ hangzót mintegy nyugodva kellvén kimondani, míg az ejtés a’ két akadályt legyőzi, annyi időbe telik, mintha hosszú hangzót ejtett volna. Nálunk hát két mássalhangzó igazán hosszúvá teszi a’ megelőző hangzót vagy inkább szótagot, más nyelvekben azt csak élessé teszi, azaz, az ejtés a’ mássalhangzókra támaszkodik. Ha mind ezt összefoglaljuk, azon közönséges törvényt lehet elvonni, hogy a’ magyar ejtésnek a lap mértéke lassú, mit is minden romlatlan fül érez. *) nimfáit. (Folytatatik.) Élet és halál. (Vége.) Az élet’ határideje bizonyos arányban van az élelműves anyag’ kifejlődésével; minél hoszszabb idő kívántatik ezen kifejlődésre, annál tovább terjed az élet, és megfordítva; a’ kifejlődés’ tetőpontján nem a’ gyümölcsözhetést és szaporodhatást értve, mi élőfokban Linné szerint a’ 6-dik évben, embernél serdülés utái történik, hanem azon időpontot, midőn az életműves test elérte anyagi és erőbeli növekedésében a’ lehetőséget ’s fogyni kezd, melly időpont egyforma távolságra áll az élet’ kezdetétől és végétől. Némelly növények alig bújnak ki anyjok’ méhéböl a’földből, már elhervadnak; az aloé száz esztendőben virágzik; adansonia digitatát, a’Libanus’ hegyén, sok százévest említenek a’ természet vizsgálók, mint azt a’ héjnak évenkénti megfásulásából származott gyűrük mutatják; azalékok közöl némellyek huszonnégy óra alatt végzik el életüket; a’ bogarak, mihelyt párosodnak, elhalnak, sebesen futva meg azon életpályát, mellyen sok csiga századig elcsúsz mász ; az ember méltének határidejét pedig közönségesen 70—80 esztendőkre terjedni már bölcs Salamon észrevette; így kell ennek szükségképen történni azon viszony, szoros egybeköttetés, ugyanazonosság miatt, melly van erő és anyag között; ’s valamint a’ mozgásnak mechnikai és hydraulicai szabályok szerint történt megindítása kelti fel az életet, úgy annak ha *) Vart nemzetek’ nyelvpéldái, a’ mint könyvekben találjuk, többnyire a’ hangzók’ kellemetlen halmozását mutatják. *) Tartja is az élet az ejtési alapmértéket, csak némelly színészeink hadarázzák annyira a’ nyelvet, hogy néha nem tudom, angolul beszélnek-e vagy magyarul. Én nagyot nem hallok , szóvonó sem vagyok , de társalgási darabban mindig megelégszem , ha felét megértem. Mert igazán , ha ,,bonton“ szerint beszélnek, mint malomkerek egy forog nyelvek ; illyenkor én nem a’ darabot , nem az előadást, hanem azt bámulom, hogyan győzik lélekzettel. De higyék nekem , az nem szép, ’s a’ magyar nyelv’ természete ellen van, ha mindjárt divattá válnék is a’ szóértés. Hogy illy vágtató beszédben szavalásról nem lehet szó , azok sem tagadhatják, kiknek tildéjük kovácsműhelyi fúvóval ér fel. //•