Athenaeum, 1841/1. félév
1841-05-16 / 58. szám
dor-színészi művészséggel hallgatnánk már el, midőn most még azon színészeink is, kik Budapesten némileg művészszé képezték magokat, Dobrosy’ igen jó kifejezése szerint, a’ vándorszinészélet’ czafrangjaival jönek vissza vidéki vendégjátékaikról. Mikor szűnünk meg már a’ kontárságot is művészetnek nevezni! — Arról, hogy —Fáncsy szerint — a’ vándorszínészek annyit szenvedtek, annyit éheztek, és sirának, ’s hogy apjokat, gyermekeiket és feleségeiket elhagyák, ’s édes anyjuk’ megvetését húzták magokra, ’s a’ közönség részvétlen és lenéző volt irántok, arról, mondom, sem a’ kor, sem emberei nem tehettek. Hát miért mentek el hazulról, ha ott jobb dolguk vala, és ha már elmentek vándorolni, miért nem játszottak jól, úgy mint művészekhez illik. — Hja nem lehet mindent egyszerre! Persze hogy nem ! De a’ hajdani hires, görög és hetruriai edényművészek sem valának mindjárt kezdetben művészek, hanem csak közönséges fazekasok. A’ művészetnek is, mint mindennek e’ világon, megvan a’ maga haladási processusa; azért hát a’fazekasból csak lassanként ’s időfolytával válhatik edényművész. Kérdezzétek csak a’tudományosan kiképzett, igen derék Egressy Gábort , ’s ő meg fogja nektek vallani, hogy míg a’ bécsi udv.varszínház’ remeklőit nem látá , fogalma sem volt a’ valódi színművészeiről, ’s ha neki nem, a’ többinek még kevésbbé. ’S igy maga Egressy is , ha nyugodtan fontolja meg a dolgot , bizonyosan elismerendi azon igazságot, miszerint mostani fővárosi színészeink’ egykori vándorélete nem egyéb, mint egy rész ’s jó napok közt töltött átmeneti időszak mesterségről a’ művész e t’ megalapítására , valamint a’ felöl is meg kell győződnie, hogy csak úgy lehetne itt szó a’ martyrságról, ha vándorszínészeink közt több valódi művész bírta volna a’ közönséget csodálatra, ’s mind e’ mellett is átalános hideg részvétlenség mutatkozék irántok , vagy üldözés’ áldozatául esének. De a’ mi vándorszínészeink igen messze kalandoztak a’ színművészet’ kivonatai és czéljától, és mégis jó lélekkel nem mondhatják, hogy kivált újabb időkben, több kis városi közönség, sőt egész testületek’hő pártolásában ne részesültek volna. Minden csak attól függ, hogyjó-e vagy rész. Alig van kor és nemzet, melly kivált mulatságszerző, jeles embereit illőleg ne méltányolná. Milly korban élt Garrik és Baron, és mégis milly dicső állást vívtak ki magoknak; ’s a’ genialis Megyery’ jó neve, nálunk is mióta hangzik már a’ közvélemény’ magasztaló szózatai közt! — Továbbá Fáncsy szerint vándorszínészeink nem dőleg- vagy iskolakerülés miatt hagyák el polgári állásukat (a’ mink nem is volt), mert melly hivatalban van több tanulás és fáradság mint a’színészetben? (Igen, ha mindnyájan stúdiummal járulnának a’ Musák’ oltárához.) Valljon a’ színész nem sírig tanul-e? (Vajha!) — Azt is mondja Fáncsy , hogy a’ vándorszínészek nem anyagi érdek, sem dics vágy, hanem hon- és művészet iránti szeretetöknél fogva, hagyák el polgári állásukat. Már ez ismét nagy kérdés. Hiszen ha a’ legtöbb vándorszínész igazán szeretné honát és a’ színművészetét , érezve haszontalan kontárságát, egy két hónapi vagy évi próba után, lelépne a’ színpadról , ’s nem kínozná nézőit és a’ Musákat. — De F.urnak még azon állítását sem hagyhatjuk szó nélkül, miszerint vándorszínészeink’ érdeme az is, hogy a’ kor’ szellemével ért szándék, — állandó színészetet alapítani, Pest’ megye lelkes rendei által előleges áldozatokkal, utóbb annak példájára a’ dicső nemzet által megvalósíttatott. Igaz, ebben van érdemük, mert színészek nélkül ki látott színházat i de az nem áll, hogy dicső nemzetünket Pest megye’ példája inditá a’ színészet’ megalapítására, sőt inkább ez hamarkodá el *) és vontá meg amannak nagyszerű és czélirányos tervét. Aztán mi lett belőle? A’vándorszínészek, Pest megye, és mi a’ dicső nemzet, összevetett váltakkal alapítottunk állandó színészetet! — Igen, igen, állandó színészetet, melly mint valami villámzúzta fiatal tölgy, mindig egy helyben áll, nem halad,nem mozdul előre ; miért? már gyakran megmondták , de lesz még idő erről bővebben értekezni. Fővárosi színészeink’ mostani állása — a’ balkörülmények’ daczára is — igen különbözik vándoréletök’ helyzetétől ’s minden viszonyaitól, és ők magok is meggyőzödvék a’ felől, hogy mi jelen állásukat sokkal inkább tiszteljük, mint az egykorit, mellynek emlékezete sem előttünk sem elüttök nem lehet kedves. Azért hát jobb, az illy criticus dem ii vé *) Nem Pest megye, hanem egypár ember, ki mindenhez akart érteni. A szerk. 58 *