Athenaeum, 1841/1. félév
1841-06-10 / 69. szám
1091 1092 munkáját, vagy más képpel élve, Augiás’ istállója’ tisztításának herculesi szerepét felvállalni. — Nem lehet ugyan a’ crilicának minden botorságot megróni, melly a’ sajtót elhagyja; felesleges volna bonczkése alá venni, minden literatúrai tüneményt, mellyre elölegesen is rá lehetne ütni az „imprimatur“ helyett az „aetatem non feret“ bélyeget; ha az írási fáradságot és a’ nyomtatási költséget nem sajnálják, hadd támadjanak és enyészszenek literaturánk’ kérészi (ephemera) tüneményei, a’ holnapi napot életben már nem látandók, időszakot alkotni úgy sem fognak, de néha néha irányadlásul és intésül a’ gombaszaporasággal tenyésző kivált kezdő literatorokhoz, szükséges szót emelni, és legalább fadarabot vetni a’ nádak’ és miniature-tavak’ kuruttyuló lakói közé hogy elnémuljanak. — ’Se’munka, a’mint gyűlölséget szokott okozni, úgy épen nem kellemetes, sokszor martyrkoszorút érdemlő fáradság, főképen midőn hosszabb a’ munka, mellyet észrevételeinkkel akarunk kisérni. Hinni nem merem, hogy szavaimmal a’ szándékolt czélt egészen elérném, de megelégszem , ha nem egészen hangzanak el a’ pusztában. Ha ki iró akar lenni, annak korántsem elég Börne’ tanácsa szerint leülni és három napig felírni mind azt mi eszében megfordúl, ’s a’ kitöltött három fatalis nap után mint eredeti iró kilépni. — Eredetiség illy íróban lehet, de vannak eredetiségek, mellyekkel sem a’ critica’ mezején, sem azon kivűl megbarátkozni nem lehet. Még akkor sem értünk czélt, ha Pope’ tanácsát követve törlésbe helyezzük a’ fő érdemet, mert nehezebb ám törleni mint írni, ’s különösen ifjú író többet szeret adni mint szükséges és szelleme’szülöttjeinek— gondolatinak — törlésétől, mint gyermekgyilkolástól visszaborzad ; ’s a’ nonum prematur in annum nálunk olly ritka! A’ criticusok e’ tekintetben jobban állanak, nekik sietniük kell, ha gyakran nem akarnak halotti szónoki lenni a’ munkának, mellyet bírálni akartak. — Nem elég hát írni; ’s hogy valaki mint író sikeresen felléphessen annak hatalmába kell kerítenie a’ tárgyat nem kevesbbé mint formát , különben vagy üres szót adand dolog helyett , vagy sárban aranyat. — Feladását illetve, ne legyen benne homály, tisztán álljon az előtte, mint felhőtlen égen a’ déli nap; tudományos munka mellett e’ tekintetbeni hiány a’ munka halála. De a’ költészetről is ugyan az áll. — Szabadabb ott a’ tér — az érzelmek és tettek’ egész világa áll ott szolgálatunkra, ’s a’ költő’ képeit teremti és rontja , mint azt szelleme súgja. — De érzeménye és phantasiája ’s egész belső világa felett uralkodjék meggondoltság (Besonnenheit), melly mintegy ösztönszerű tapintattal ott sem hagyja el, hol lelkesedésében magasan szárnyal, az érzemény’ felsőbb tartományaiban ; hogy műve, ha napfényre jő, ollyan legyen mint a’ teremtő isten’ légyenére az örök haosból kifejlett világ t. i. részeiben és összesen egy ’s egész; legyen bár e’ mik hosszú dráma vagy rövid költemény. — E’ tiszta meggondoltság’ hiányával vannak sokan, kik napjainkban költők akarnak lenni. Tán azt gondolják, hogy szavak mértékbe szedve vagy rímre szorítva, mellyekben, hogy modorokban szóljak kebelnek borzalom-rémködén vagy az élet’ létének kéttengerén lengő álmai tolongó bőszültséggel hatalmasan remegve tőrnek elő a szülés rémületes borzadalmaival ihletve vajúdó létekből“ teszik a’ költészetet. Szánandók! ők azt képzelik, hogy gondolatnak is kell lenni hol szó van, mert hiszem a’ szó a’ gondolat’ jele , ’s hogy a’ gondolat annál felségesebb minél nagyszerűbb szótakaróba van burkolva; ők azt gondolják, hogy Isten tudja mi szépet szülőnek, ha ember nem érti, ’s kénytelenek vagyunk elhinni, hogy magok sem értik magokat, ha lelkök’ józanságán kétkedni nem akarunk. Dagályos képek, miilyenek Kuthy’ költeményeinek bélyege, csillogó szótömeg, mellyben a’gondolat egészen elvesz, szócsengés , rímpengés, nagyszerű semmiségek és silány fellengzések , beteges epekedés jellem és erő nélkül, émelygést okozó nyögések még nem költészet, ’s legkeveshbé lyrai. — E’nyavalygó költészet pedig még a’ „Nemzeti Almanachba“ is utat lelt. Nézzétek Gyújtót, ki rózsaszál óhajt lenni, hogy dicső halált halhasson Emmie’ keblén, ’s kérdjétek Marbachhhal: Nem szégyenli-e halhatatlan lelke, e’ nyomoré tehetetlenséget (impotentia) taglaljátok Pajer’ „érzetbányáját“ vagy Kuthy’, ha jól emlékezem „feltámadását“ vérző szive’ újonnan felhangolt csonka húrjaival, ’s látni fogjátok, hogy olylyanok mint a’ szalmaszáron felfújt szappanbuborék, melly minél színesebb, annál könnyebb és üresebb. — ’S fájdalommal legyen mondva, illy modor még drámáinkban is űzi játékát. — A’ dagály’ örvényét kerülve, mások’ ellenkező hibába esnek, ’s meztelenségig pongyola költészetükben olly üres és józan prózát verselnek , rímelnek, miilyen a’ grammaticalis iskolák’ latin