Athenaeum, 1841/2. félév
1841-09-21 / 36. szám
fáradozik, mellyet napunk’ rendszerének nevezünk. Úgy vélem tehát, sokak’ meggyőződését mondom ki, azt állitván, hogy a’ természetben eddigelé csak az első elemeket kezdjük ismerni, hogy a’ természeti iskolának csak ábéczéjénél vagyunk — ’s valódi természettudomány csak föladás előttünk, nem pedig birtokunkban lévő lény. A’ tudománynak mindenhatónak kell lenni; mi a’ természet’ gyönge fiai vagyunk, ’s legfittebb egykét erővel rendelkezhetünk; midőn fajunk a’ természettudományt kirándja, mindenható leend; mitől azonban jelenleg igen távol van. A’ tudomány nem annyira egyes lények’ töredékes ösmeretében áll, mint az egész’ törvényeinek kitalálásában, az okok és okozatok’ fölfedezésében, ’s a’ mindenség’ harmóniájának átlátásában. Ez az a’ nagy czél, mellyre mint emberek ezen oldalról törekedhetünk ’s mellyre, ha emberi nevünket meg akarjuk érdemelni, törekednünk szükség is. Midőn tehát azt mondom , nincs még az emberi faj’ birtokában a’ természettudomány , nem mondom-e egyszersmind azt is, hogy természettudomány egy általában nem létezik? Távol legyen tőlem e’ vakmerő állítás. Igen is, van természettudomány, kész, teljes, tökéletes; de idegen nyelven van írva, ’s a’mi nyelvünk’birtokába csak fordítás által jöhet. E’ tökéletes tudomány szerint van alkotva a’ mindenség,alkotva legbölcsebben, a’ szabályok’ legnagyobb összehangzatával, legmélyebb viszonyismerettel. E’ nyelv a’ természet’ nyelve, betűi a’ tünemények; szavai a’viszonyok, ’s mondatai az okok és okozatok’ kapcsolata. E’ nagy munkát kell nyelvünkre áttenni, ’s ha elsők lehetnénk a’ nemzetek között a’ lefordításban (’s ez nyelvünk’ hajlékonysága mellett, ha a’ többi körülmények is kedveznek, nem volna lehetetlen) , bizonynyal miénk lenne a’ pálma, a’ diadal’ dicsősége, ’s a’ helyett, hogy most alig ösmertetünk a’ két szárazon ’s még kevesebbé a’ vizeken, akkor hangadókká lennénk, ’s az igazság magyarszinben vándorolná keresztül a’ földtekét. — „Nem érdemes versenyt futni, nekünk hátramaradtaknak — mondjátok — mi az előttünk levőket soha utól nem érjük, annál kevesbbé hagyhatjuk el“. Közel igazatok van, barátaim, — de ki tudja, a’ sok irány közöl mellyik vezet legközelebb czélhoz ; hátha a’ miénk legegyenesebb volna? — azért csak rajta, nézzünk és gondolkozzunk , törjünk és hassunk; mindenesetre érdemes pályázni illy jutalomért. A’ természettudományról szóljunk tehát, nem arról ugyan, melly szerint az alkotóerő legnagyobb tökélylyel munkálkodott, hanem azon töredékesről, melly nekünk gyönge halandóknak birtokunkban van; ’s lássuk, minő hatást gyakorol az egyes emberekre? Ki ki tudja azt, hogy azon természettudomány, melly a’ természet’könyvében csak jelekkel van leírva, nekünk mit sem használ; sőt az is bizonyos, hogy ha ismert nyelven volna is megírva, de mi a’ könyvet betéve hagyjuk heverni, belőle semmi hasznot nem huzandunk; miből az következik , hogy nem annyira a’ tudomány maga, mint annak növelése, ismerete ’s birtoka van hatással ránk. Mi következései vannak ez ismeretnek, fejtegessük. Legelső, mi e’ föladás’ mezején élőnkbe akad, a’ természet és tudományainak bájos volta. E’ bájos és kellemes létet bebizonyítanom fölösleges, a’kinek szeme van látta ezt, kinek füle van hallá ezt, ’s kinek érzékei rendén vannak, tapasztalja ezt. Kétlem, hogy legyen ember, kinek szíve már nem repesett volna örömben , midőn a’ derült szép egen ragyogni látá a’ napot, midőn éjjel fölbámult a’rezgő csillagok’ milliárdjához, midőn megérkezni látá a’ tavaszt ezer virágaival. Még borzasztó játékaiban is nagyszerű ’s kedves a’ természet. Midőn a’ zápor ömlik, a’villám csapkod, a’ mennydörgés egész tájakat ráz meg, midőn a’ Balaton kirohanni látszik nyughelyéből, ’s a’ tenger fenekéig fölforr, az ember’ felingerült kebele bizonyos félelmes kéjben úszik, sőt a’ kéj magas fokára emelkedik, ’s mint félisten pillant a’ feje fölött ’s lábai alatt küzdő viharokra. ’S hogyne volna szép, kellemes és éldeletosztó azon tudomány, melly e’ szép és borzasztó jeleneteknek magyarázatát és okait adja , melly fölnyitja a’ szemeket, hogy lássunk, és kijózanítja, fölfegyverzi érzékeinket, hogy a’ legparányibb szépségeket is fölfedezzük és érdemi képesek legyünk. Nem akarok hosszadalmas lenni, csak röviden mondom el, hogy a’ természet bájakkal kínál kicsinyben és nagyban, télen és nyáron, avatottat és avatatlant, a’jelen’ emberét és a’ lefolyt idők’ íiját. Ki a’ zajos emberi társaságot megunta, biztos helyre megy ki az ő kebelébe, kivel a’ sors méltatlanul bánt itt ben, az megbékíti vele ott kinn. — Mig az emberi balgaság polczokat gondol ki, mely-