Athenaeum, 1842/2. félév
1842-11-22 / 62. szám
ásodik félév. Pest, kedd, november’ 22. 18-43. 62. szám. ATHENAEUM. ----------------"A HATODIK ÉV :111 -------------- Az Athenaeumból hetenként háromszor, úgymint kedden, csötörtökön és vasárnap jelenik meg fél félév. Ara helyben kihordással félévre 3 ft., postán 3 ft. 48 krép. Évnegyedenként is válthatni példányt 1 ft. 40 kr. helyben, és 2 ft postán. — A’ szerkesztőség ismeretlen kéztől csak bérmentes leveleket fogad el — Kiadó hivatal Pesten, Borz-utczában (Neumayer ház 222. szám) az apácza-templom’ közelében, földszint jobbra. Az igazság* egyik mártyrjának életpályája. Társaságokban épen nem szokatlan , hogy saját tökélyeink’ szünetlen fölhordásával mulattatjuk a’jelenlevőket. De hiszen, ha természetes kötelességünk , fele barátinkról csak jót beszélni, úgy véljük, min magunkat, mint közelebbi nemcsak fele, sőt inkább tele- (azaz teljes tökéletes) barátunkat dicsérni, nem kevésbbé köteleztetünk. Nincs kedvem ezen bohó önszeretet valódi okait fürkészni, mert nem akarok magamnak még halálom után is elleneket szerezni. Ezt egyedül azért említem, hogy ebbeli szándékomat némileg igazoljam. Ha annyi béketűréssel viseltetel azok iránt, kik magukat életükben magasztalják, ne vond el tőlem figyelmedet, midőn halálom után nyilvánítom kilétemet. Abban magam is egyenlő vagyok a’ többi halandókkal, hogy nevemet halhatlanná tenni óhajtom, habár testemnek el is kell porhadnia. Ám ha életpályám’ elbeszélését megtiltani kívánnád, úgy szerencsétlenebb volnék mindazoknál, kiknek érdemeit legalább addig hiszik , mig az örökség el nem fogyott. Az igazság’ szeretete olly nyomorú helyzetbe jön, hogy elhúnytamat alig tudá meg más, mint a’ halottjegyző. Ha nevezetes vagyonnal bírtam volna, úgy elkeseredett örököseim az egész várossal tudatandották, hogy derék rokonuk istenben boldogulva kimúlt, vagy még halott-ágyamban hiteles szónokot valék szerezhetendö, ki a’ keresztény községnek azon örök igazságot magyarázta volna meg , hogy minden rettentők közt legrettenetesb a’ halál , és hogy erényes lelkem felette korán távozék hatvanhárom éves hüvelyéből Azonban illy pompásan búcsúzni el a’ világtól, mazurságom nem engedé. Mint az igazság’ vértanúja hánytam el, azaz szegényen és meg nem könyezve senkitől; és hogy az utókor tudhasson valamit felőlem, magam vagyok kénytelen fölszólalni. Hogy 1774. évi sept. 17-én M. városkában születtem, ez nem épen különös fontosságú körülménynek látszik lenni, valamint saját vétségem nélkül történt, hogy apám méltóságos, nagyságos és tudós , örökös főispán és három uradalom’ korlátlan dynastája nem volt, hanem csupán, ha egyébként anyám’ szavainak hitelt adhatni, ugyanitt polgár és szabómester vala. Két joggal jövök a’ világra, és mindjárt első évemben beszélni tanultam, ’s már két éves koromban képes voltam szüleimet fecsegésemmel megszéditeni. Ők ezt örvendetes előjel gyanánt tekinték, hogy idővel nagy jogtudós leendők. Tévedtek azonban , és a’ következés megmutatá, hogy ez az igazsághozi vonzalmam’ szerencsétlen előpostája valt. Mit rajtam elég korán észre lehetett venni. Alig valók négy éves, midőn sejteni kezdem, hogy apám hivatásában nem épen lélekismeretesen jár el. Ezt ugyan gyermekileg, de mégis elég érzékenyen, szemére lobbantam nemzőmnek , és mivel ezt nem gyéren tevem , végre derekasan megvesszőzve , izlelteté velem az igazság’ első gyümölcseit. Mindazáltal ez el nem rettente. Atyám behunyá örökre szemeit, ’s anyámat, mint fiatal özvegyet, engem pedig mint neveletlen gyermeket hagyott a’ világban. E’ fölött szülőm végtelen elkeseredettnek mutatkozék. Jajveszékelt ’s kiáltozott, mély gyászba burkolozék, férjével vágyott elhamvadni ’s az egész világról lemonda. Gyermeki együgyűségemben mindezt valónak hivém , ’s tizenkét hétig éltem e’ tévedésemben. Ezek’ lefolytéval anyám’ borús ege derülni kezde, enyelgett, mosolygott , szomszédait meglátogató, és én különféle fiatalokat láttam ki és bejárni a’ nélkül, hogy ő ezért boszankodnék. Szóval, férjét elfeledé, ’s nem vala többé kedve azzal elhamvadni. Kérdém, valljon miért amit f igy el engem és másokat? A’ válasz egy pár arczcsapás jön. Egykor a’ tükörben nézdelve magát, kérdé: nincs-e szép anyám? Én nem-et mondok, ’s ez minden szülői szeretettől megfoszta. Nem szivelhete többé maga mellett, ’s iskolába küldetésem elhatároztaték. Mi megtörténvén, néhány évig a’ nyelv’ alapszabályait tanulgatám. Jónak találtatok , más iskolába leendő áttétetésem; én engedelmeskedém, ’s velem eleinte elégültek valának; ez azonban nem soká tartott. Iskolatársaim’ néhányai hanyagok valának,’s én restségüket korholni bátorkodóm. Némellyek olly tudományok’ tanulásával foglalkodtak, mellyekről én azt hittem, hogy ízléstelenek, ’s a’ tudósnak csak terhére válnak.Mások dölyfösek valának, mivel képesek voltak latin és görög nyelven megmondani, kitől alkottattak. Ezek előtt azt nyilvánitám, hogy nem nézhetek rájuk kaczaj nélkül. De nyiltszivüségemet senki meg nem köszöné, ’s mindnyáját elleneimmé tevém. Egyik tanítom’ boszusága, kiről azon alapos ítéletet hozom, hogy erősebb öklére mint tudományára, olly nyomatos volt, hogy rövid idő alatt az iskolát odahagynom és nyilvános bocsánatkérésem’ alkalmával meg kellett köszönnöm , hogy egyéb gyalázat nélkül elbocsáttatom. Ezen véletlen csiny majd mamelukká teen- 62