Autó-Motor, 1976. január-június (29. évfolyam 1-12. szám)
1976-01-06 / 1. szám
Cikkünk címe méltán lehetne hivatalos elnevezése is annak a rendelkezésnek, amelyhez igazodva immár január elseje óta közlekedünk. A több mint kétszáz megváltozott — vagy némiképp módosult — szabály között merőben új fogalmat jelent, és egyben a szemléletünkben szükséges fordulat elvárására utal. Találóan megfogalmazott, szellemét is jól tükröző bevezető tétele újonnan hatályba lépett közlekedési kódexünknek. A maga nemében minden bizonnyal példa nélkül áll hazánkban az a roppant széles körben kibontakozó erő, amely az új forgalmi szabályok átadása és befogadása iránt az előkészítés időszakában, jelenleg és még távlatban is tömegeket tud magával ragadni és mozgósítani. A hazai motorizáció robbanásszerű fejlődésének vagyunk a kortársai. És mi, közlekedők — akarva-akaratlanul, felkészülve és felkészületlenül is — mintegy generációváltással felsőbb osztályba kellett, hogy lépjünk. Ennek a két irányban is ható változásnak a régi, igen sok tekintetben túlhaladott szabálygyűjtemény többé már nem tudott megfelelni. Meg aztán azt sem hagyhattuk figyelmen kívül, hogy az ugyancsak fejlett motorizációjú országok gyűrűjében, a kulturált közlekedést feltételező forgalmi áramlatban élünk. Múlhatatlan volt tehát, hogy a közlekedési kódexünk gépjárművezetői magatartást előíró szabályainak alapvető korszerűsítésével mi is felzárkózzunk... A jogalkotókat — közöttük a közlekedés tudományát magas szinten értő egyetemi tanárokat éppúgy, mint, szép számmal, gyakorló gépkocsivezetőket — döntően az vezette, hogy korszerű, közérthető közlekedési szabálygyűjteményt adjanak közre. Olyan rendelkezést, amelynek alapvetően már a szelleme tükrözi, hogy az ember érdekében, az ember védelméért szerkesztették. Egymás iránti segítőkészségre serkent, ugyanakkor minden tétele valóban eligazodni és kulturáltabban közlekedni tanít mindannyiunkat. A bizalmi elv — mint tudjuk — azt jelenti, hogy a közúti forgalom minden résztvevője számíthat arra: Bizalmi elv ha ő maga szabályosan jár el, a közlekedési szabásokat mások is megtartják. Mindaddig számíthat erre, amíg a körülményekből ennek ellenkezője nem következik. Az új rendelet tehát a bizalmi elvet a bevezetőben a biztonságos és zavartalan közlekedés előfeltételeként, mintegy etikai követelményként az egész szabálygyűjteményre kisugárzóan veszi fel az erkölcsileg ugyancsak kötelező kölcsönös előzékenység és türelem mellett. A bizalmi elv értelmezéséből adódik azonban az is, hogy minden eddiginél nagyobb súlyt kell helyeznünk majd a volán mögött a körültekintésre és előrelátásra. Olyan vezetésmódszertani és autós szakmai ismeretek szerzésére, amelyek a gépjármű feletti uralomhoz ugyancsak nélkülözhetetlenek. Ugyanakkor ezek a többletismeretek vértezhetnek fel bennünket arra, hogy a mások által előidézett veszélyhelyzeteket — olykor saját előnyünk feláldozása árán és ügyes manőverezéssel — kivédhessük. Aztán a bizalmi elvről szőtt eszmefuttatás elindíthat egy újabb, de a lapunkban nem is új gondolatsort. A gépjárművel közlekedő ember, aki természetesnek veszi, hogy szabályokhoz, a közlekedési előírásokhoz kell igazodnia, legalább olyan természetesnek tartja azt is, hogy ezek az előírások — kiváltképpen a legújabb, legkorszerűbb előírások — az útjaink építésével, karbantartásával, a forgalmi és útbaigazító jelek kialakításával, a forgalom ellenőrzésével megbízott szakemberekre is elodázhatatlan kötelezettségeket rónak. Hogy mielőbb csökkenjen a száma az életveszélyes kátyúknak, a szintkülönbségük miatt nyaktörő útpadkáknak. Végre valóban egységes szabvány szerint érdesítsék az országban mindenütt (!) az utak felületét. Ne kerülhessen ki sehova akár útbaigazítást „segítőn”, vagy akár a valamilyen veszély előjelzésére szabálytalan tábla, vagy petróleumlámpás hatásfokú primitív jelzés, figyelmeztetés. A bizalmi elv ugyanis közlekedésünk egész területén a lelkiismeretes, legjobb szándékú és hatásfokú munka elvárására is utal... Almássy Tibor 3