Autó-Motor, 1980. január-június (33. évfolyam, 1-12. szám)
1980-06-15 / 12. szám
Előző számunkban — az 1980-as Ford Taunus bemutatásakor — jeleztük, hogy ennek az autónak a napjainkban különösen nagyra értékelhető újdonságára, az energiatakarékos Venturikarburátornak az ismertetésére még visszatérünk. Nos, az az igazság, hogy hiába fürkésznénk, kuriózumok után kutatva, a tesztkocsi nyitott motorházteteje alatti erőforrást és segédberendezéseit szemléltető képen. Első rátekintésre minden bizonnyal nem sikerül sok újat felfedeznünk. Az igazi újdonság, a Venturikarburátor eredetien ötletes szerkezeti megoldása ugyanis rejtve marad előttünk. Némi kárpótlást kaphatunk azonban azzal, hogy felépítését, részegységeinek működési elvét és alkotó elemeit viszonylag jól szemléltetik ezek a röntgenrajzok. Közreadásukkal — minthogy immár széles körben bevezetett és védett találmányról van szó — nem is sérthetjük meg a szerzői jogot. A lényeg tehát: ennél az új, pontosabban továbbfejlesztett karburátorváltozatnál a Venturi-elv gyümölcsöztetésével kialakított szerkezeti elemek gondoskodnak a lehető legkedvezőbb energiafelhasználásról. Vagyis arról, hogy a motor minden körülmények között — üresjáratban, gyakori veszteglésekkel együttjáró, lassú városi menetben, vagy akár a nyílt országúton nagy tempójú száguldás közben — a belső térbeni „lecsapódás” veszélye nélkül mindig a legjobb hatásfokkal elégő, ugyanakkor a legnagyobb erőkifejtést, rugalmasságot nyújtó keveréket előállíthassa. A megoldás lényege, hogy a hagyományos, fixen beépített, állandó keresztmetszetű Venturi helyére egy változtatható szívási ellenállású, illetve változtatható átömlési sebességet megvalósító rendszer került. Ez a változat magába foglalja a fúvókában nagy rugalmassággal elmozdulni tudó speciális rendeltetésű csúszószelepet, amely igen érzékenyen szabályozza a gáz áramlását. Mindig csak annyit enged bejutni az égéstérbe, amennyi adott körülmények között lecsapódási veszteség nélkül tökéletesen elég, és amennyi a legjobb erőkifejtéshez, motorműködéshez feltétlenül szükséges. A sikeres (az SU-karburátorhoz kicsit hasonló elven működő) találmányt egyesítették a teljesen automatikusan működő hidegindító rendszerrel is, így indításkor a vezetőnek nincs más dolga, mint elfordítani a gyújtáskulcsot, s tíz másodperc múlva a karakírozás és a motorlefulladás veszélye nélkül elindulhat A laboratóriumi ellenőrző mérések igazolják, hogy ezzel a karburátorral számottevően (mintegy 30%-kal) tisztább égéstermék, és igen jelentős — 6—8%-os — üzemanyag-megtakarítás érhető el. Persze, nincs olyan zseniális találmány, amelynek hatásfokát az ember — ha nem méltányolja — ne tudná lerontani. Mert az ilyen, eredendően energiatakarékos karburátorral felszerelt autó is lehet a durva, zaklatott vezetési stílust követő ember kezére bízva mértéktelenül túlfogyasztó. (almássy) mm Az 1980-as legújabb Ford Taunus tesztkocsink „gépháza” A nevezetes találmány, a Venturi-karburátor röntgenrajza, a hozzá tartozó részegységek — a híres „sonic idle” üresjárat, a gyorsító szivattyú, a főfúvóka, valamint az automata szívatók működési elvét szemléltető vázlatokkal