Az Én Ujságom, 1895. június-december (6. évfolyam, 27-52. szám)
1895-06-30 / 27. szám
iliillllillllllllllllllllllllllll[Mill II II I I ii Iiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiii AZ ÉN ÚJSÁGOM A VASEMBER FIA. (A Vasember czimű történeti elbeszélés folytatása.) Történeti elbeszélés. Az Én Újságom számára irta : Gaál Mózes. (Folytatás.) — Megmutatjuk most is az egész világnak, hogy a magyar mindig magyar marad. Hajtogatta fejét a nádor, s az apához fordulva megjegyzé: — Ennek a gyermeknek helyén van az esze, tud már úgy beszélni, mint egy született szónok. Az apa szivét büszke öröm töltötte el. Gondolá magában: — Ha az Isten élteti, nem hoz fiam a Wesselényi névre szégyent. Segítse meg az Isten, hogy többet tehessen, mint az apja! Azok a fényes öltözetű magyar urak, kik Nagy-Károlyban meg a többi városokban nádor szavára összegyülekezének, nemsokára hazaszéledtek, mert a háborúból mégsem lett háború. De már azt elhiheti akárki, hogy a tizenkét éves kapitány emberül megállotta volna a helyét a vitézek sorában, pedig gyermek volt még az istenadta. Csakhogy a Vasember fiának volt a gyermeke. v. A háladatosság olyan szép dolog. Néhány héttel utóbb egy gyékényes kocsiban, mely elé hosszú sörényű, apró lábú erdélyi lovak voltak fogva, egy öreg ember zakatolt fel a zsibói kastély udvarába. Nem volt valami fényes a ruhája, sem ékes a szekere, a lovai sem mutattak arra, hogy gazdag úr tartja zab- ablakon. Az udvarbeli népség erősen csodálkozott: — Kit keres az a vedlett bőrű öreg itt? , — Hé, atyafi, mi jót keres nálunk? | — Én bizony, öcsém uram — mondá | tisztességtudással az öreg — a fiamat | jöttem meglátogatni. — A fiát? | — Úgy— Aztán miféle szolgálatban áll a | fia nálunk ? Csak nem a parádés kocsis, annak él valahol az apja. — Rém kocsis az, öcsém, hanem — 1 — Talán urasági inas ? X — Azt sem mondanám, hanem hát — 1 — No, csak ki vele, sok itt a szolga. 1 — Úgy gondolnám, öcsém, hogy több az én édes fiam annál... de nini, hiszen amott látom, az ám, ott jön a fiam... én édes fiam, te vagy-e ? — Én vagyok, lelkem apám, én vagyok testestűl-lelkestűl — mondára- gyogó arczczal Pataki Mózes, az úrfiú tanitója, ki épen akkor érkezett oda | Miklóssal. | A jó fiú a porlepte öreget ölelte- | csókolta, aztán megfogta a kezét s reánézve a tanítványára, így szólott hozzá : | — Nézd, kedves Miklósom, ez a jó öreg ember az én édes apám, kelmed | pedig apám uram az én jó tanítványo | mat, a báró úrfit látja maga előtt. Az egyszerű öreg levette a kalapját, | s nagy meghatottságában a báró úrfi | keze után nyúlt, hogy — megcsókolja. No hiszen rajta vesztett az öreg, mert | Miklós sem nem kérdett, sem nem hal- I 27. szám. lllllllilllllllllllllll!l l!lll'lllli:il!ll!l!!l;.l I III I I I I 1'llllllllllllllllllilllliJIIIIII)