Az Én Ujságom, 1916. július-december (27. évfolyam, 28-53. szám)

1916-07-02 / 28. szám

28. szám. AZ ÉN ÚJSÁGOM 439 kutyát s a vén, fogatlan oroszlánt, mely álmosan gubbasztott egy vaskalitka zu­gában, holott a falragaszok azt híresz­­telték róla, hogy már ötven szakállas férfit felfalt szőröstül-bőröstől. Már-már azt hittem, hogy a cirkusz az idők vé­géig itt marad az óriási vásártéren, mi­kor most egyszerre megdöbbenve áll­tam meg, hiszen oly rettenetes és hihe­tetlen volt, hogy ezek a csillogó tüne­mények mindörökre elhagynak bennün­ket. Elszoruló szívvel közeledtem a szét­­züllött ponyvasátorhoz s­ miután jó da­rabig hallgatva ácsorogtam ott, végre alázatosan megkérdeztem Benedetti apótól: — Mikor utaznak el? — Hogy mikor? — kérdezte gúnyos hangon, miután egy nagy kötélcsomót összenyalábolt. — Azt hiszem délután hat órakor. — És hova mennek innen? — Hova? Hívtak bennünket Párisba és Londonba, a japán mikádó udvari fu­tárt küldött értünk, az orosz cár ajánlott levelet írt, hogy megállás nélkül sies­sünk Pétervárra, de mi tagadó választ küldtünk Párisba is, Pétervárra is s egy­hangúlag elhatároztuk, hogy Ádánd- Csobánkára utazunk, ami Londonnál is, Tokiónál is különb város. Csak nem bolondultunk meg, hogy az orosz cár előtt játszszunk, mikor az ádánd-cso­­bánkai közönség előtt is játszhatunk? Lehorgasztott fejjel ballagtam haza­felé s a különös szavak, melyeket Bene­detti apó hozzám intézett, még ebéd közben is ott kóvályogtak a lelkemben. Álmodozó fiú voltam, akinek mindig ka­landokon, furcsa történeteken járt az esze. Ezidőben a második gimnáziumba jártam s szüleim, akiknek én voltam egyetlen gyermekük, azt remélték, hogy derék és szorgalmas kereskedőt nevel­nek belőlem. Szegény apám sokat be­szélt arról, hogy ez a pálya épp oly tisz­teletreméltó, mint az előkelő, diplomás foglalkozások, s téli estéken, amikor ott ültünk a nagy cserépkályha körül, egész sor történetet beszélt el olyan férfiakról, akik mint világhírű kereskedők alapí­tották meg szerencséjüket. Édes­anyám ilyenkor helyeslőleg bólongatott, de én kételkedve így szólottam magamban: — Mi gyönyörűség lehet abban, hogy az ember cukrot, kávét vagy színes pánt­likát ad el a kisvárosi asszonyoknak? Azt hiszem, megőszülnék unalmamban, ha arra szánnám el magamat, hogy egy fűszeresboltban, egy alacsony árú polc mögött töltsem el az életemet. Az én fejemben más dolgok járnak: vitorlás hajón szeretnék végigröpülni az egész világon s akkor lennék csak elemem­ben, ha vadállatokkal, emberevőkkel küzdhetnék a beláthatatlan őserdők mé­lyén. Csak ezért érdemes élni, hogy ka­landokban, viszontagságokban, ritka és emberfeletti izgalmakban legyen ré­szünk. A vágy, mely már eddig is szüntelen kalandok után való futkosásra ösztökélt, most egyszerre élénkebben fellobogott bennem, mint valaha­; úgy képzeltem, hogy igazán boldog emberek csak a cir­kusz művészei közt vannak, akik szellős kocsipalotákban járnak az országutakon és az erdők mélyén, ott vernek tanyát, ahol éppen kedvük tartja, s esténkült arannyal hímzett, tündöklő ruhákban, szilajul száguldó, vad lovak hátán jelen­nek meg az ámuló közönség előtt. Meny­nyivel különb életük van ezeknek, mint a boltjuk szűk falai közt bóbiskoló kal­mároknak! Amíg a levest kanalazgat­ A Dr. Hommel-féle Haematogen kiváló tápláló- és erősítőszer felnőttek, gyermekek és kis babák részére mindenféle emésztési zavaroknál, vérszegénységnél, sápadtságnál. Kapható gyógyszertárakban. Üvegje 4 korona.

Next