Az Én Ujságom, 1916. július-december (27. évfolyam, 28-53. szám)
1916-07-02 / 28. szám
_______________________________________________________________________ 440 AZ ÉN ÚJSÁGOM 28. szám. tam, mindegyre csak Pietrora, Giulio mesterre s Benedetti apára gondoltam s mikorra édes anyám a mákospatkót tányéromra rakta, már végképpen meggyökeresedett lelkemben az elhatározás, hogy képzelt rabszolgaságomnak mindörökre véget vetek. Ebéd után — alig vártam, hogy az utolsó falatot lenyeljem — sietve elszaladtam a vásártérre, ahol már nyoma se volt a ponyvasátornak; a cirkusz helyén két hosszú pirosra festett kocsi állott, két kényelmes, kerekeken járó ház, melyekből oroszlánbőgés, kutyaugatás, emberi pörlekedés zaja hallatszott ki. Az egyik kocsi ablakából egy hegyesorrú vénasszony tekintett ki kémlelődve a külvilágba. — Hol találom kérem az igazgató urat? — kérdeztem félénken a vasorrú bábától. — Menj a szomszéd kávéházba, ott megtalálod bizonyosan a borospalack mellett, — mondta az öregasszony mérgesen. Megemeltem a kalapomat s elsiettem a Hét gunárhoz címzett kávéházba, ahol csakhamar felismertem a sovány igazgatót, aki esténkint vörös frakkban, fehér cilinderkalappal a fején szokta elővezetni a tajtékszínű Szultánét, a kövér táltost, mely úgy járta a keringőt, akár egy kitanult táncosnő. Reszketve sompolyogtam a hatalmas ember asztalához, mely csakugyan tele volt rakva boros palackokkal. — Az igazgató úrral szeretnék beszélni — mondtam sápadtan s a fogam vacogni kezdett a félelemtől. Szultána gazdája barátságosan megsimogatta az arcomat. — Én vagyok az igazgató, kis fiam. Ülj le szépen az asztalomhoz és meséld el bátran, hogy mit kívánsz tőlem . . A nyájas beszéd megerősített elhatározásomban, éreztem, hogy a félelem elpárolog a szívemből s bátran szólottam: — Arra akarom kérni, szerződtessen és vigyen el magával . . . Az igazgató jókedvű kíváncsisággal nézett végig rajtam. — Azt kívánod, hogy a társulatomhoz szerződtesselek? — kérdezte elámulva s meglepetésében jót húzott a borospalackból. Be akarsz állani művésznek a cirkuszba? Ez nagyszerű elhatározás, de mit tudsz, mihez értesz, kis fiam? — Hogy mit tudok? — dadogtam megdöbbenve s elhallgattam aztán. Az igazgató úr azonban nyájasan folytatta: — Mi az, amiben leginkább jeleskedel? Tudsz szálfa módjára ugrálni a száguldó paripa hátán s tüzes abroncsokon átugrálni, anélkül, hogy a földre pottyannál? A nyújtón, a drótkötélen, a gyűrűs hintán vagy talán művész? Avagy a bukfencezés, a cigánykerékhányás terén művelsz csodákat s mint bohóc akarsz könyeket kisajtolni a kacagó közönség szeméből? Esetleg ahhoz értesz, hogy a vérszomjas tigrist vagy a dühöngő oroszlánt megfékezed? Annyira megfélemlített ez a sok kérdés, hogy egyetlen szóval se tudtam válaszolni rájuk, még csak azt se tudtam megmondani, hogy e rengeteg tudomány közül én fájdalom egyikhez se értek. Az igazgató — miután pár percig hiába várta, hogy bővebb felvilágosításokat kap tőlem — még egyszer megsimogatta a hajamat. A szabadban való játékoknál legjobb pajtás a Játékkönyv. Gyermekek számára írták: Barna Jakab és Újhelyi Sándor. Ára korona 50 fillér.