Az Én Ujságom, 1926. július-december (37. évfolyam, 19-36. szám)
1926-07-01 / 19. szám
292 az a fontos, hogy kövér legyen, hanem szépen keresztülugorjék a karikán és nagyokat ordítson. Ha éhes, akkor még szebbeket fog ordítani és ez kell a közönségnek. — Rinaldo még megkockáztatott egy kérdést: — Jó, de mi lesz a kilences számú mutatvánnyal. A közönség minden este megköveteli, hogy beledugjam a fejemet az oroszlán torkába. Ez az előadás fénypontja, ezt nem lehet kihagyni. Már pedig ha Omár éhes, akkor, nincs az a pénz, amiért a fejemet bedugjam a torkába. Mit csinálok, ha leharapja a fejemet? Az igazgató legyintett a kezével: — Attól nem kell félni. Omár roppant békés természetű. Soha még egy tyúkot se fogott meg, pedig járt eleget itt a cirkuszban szabadon. — Már bocsánatot kérek — felelt Rinaldo — Omár mégis csak a sivatag királya. Ez fel is van írva a ketrecére és ezt ő nagyon jól tudja. Egyszer mégis csak eszébe juthat, hogy . . . — Nem juthat az eszébe! — vágott közbe Göncöl, az igazgató, — hogy teljesen megnyugtassalak, elárulok neked egy titkot, amit azonban senkinek se szabad elmondani, különben teljesen tönkretesszük a cirkusz tekintélyét. És Göncöl halkabb hangon folytatta: — Omár nem a sivatagból került ide! Omár egy állatkertben született és a papája meg a mamája éppen olyan ketrecbeli oroszlánok voltak, mint ő maga. Zizi megbotránkozva kérdezte: — Hát Omár sose látta a sivatagot? — Soha, — felelt Göncöl. — Omár a ketrec gyermeke és következéskép Omár nem is lehet a Sivatag királya. Ezt ő nagyon jól tudja. Nem kell tőle jobban félni, mint egy macskától! Ezzel Göncöl köpött egyet és hozzátette: — Holnaptól kezdve mindenki félkosztot kap. Érted? Mindenki! Vigyázzatok az etetésnél. Ami eddig egy napra volt szánva, abból most már két napig kell kijönni. Ha lesz majd pénz, lesz dupla koszt is. Aki panaszkodik, vagy fellázad, az annyit se fog kapni! Sajnálom, de nem tehetek egyebet. Mindennek a bolhaszínház az oka! Azzal Göncöl morogva eltávozott. Rinaldo és Zizi még sokáig ott ültek lehorgasztott fejjel. Végre Zizi megtörte a hallgatást: — Hol vannak azok a szép idők, amikor minden este úgy tele volt a cirkusz, hogy az emberek összeverekedtek a jegyekért! Úgy látszik, hogy ma már az emberek nem lelkesednek a művészetért. Rinaldo az asztalra ütött s így szólt: — Én pedig azt mondom neked, hogy huncutság van a dologban! Van pénze Göncölnek, csakhogy nem akarja ideadni. Inkább félkosztra fogja a cirkuszt. Ám ellássa, mert ennek az lesz a vége, hogy be kell zárni a cirkuszt! Azzal Rinaldo is felkelt és elment aludni. Zizi még ott maradt, mert végig akart szívni a pipáját. Eltűnődött egy kicsit, mc sajnálta nagyon az állatseregletet. Mc előre fájt a szíve, amikor arra gondolhogy holnap csak félannyit adhat neki enni, mint eddig. Bizony eddig se tartották őket valami bő koszton, de hogy ennek is elvegyék a felét, ez sehogyse fért Zizi fejébe. Ahogy tűnődött, alaposan elverte az álmát, de sehogy se jutott semmi okos az eszébe. Végre felkelt hogy ő is lefeküdjék, de ahogy kiverte a pipáját, egyszerre mintha valami zajt hallott volna. Mintha valaki a sátorponyva mögött hallgatózott volna és most szaladvást menekülne. Zizi arrafelé irányította lépéseit, ahonnan a hangot hallotta, de nem talált semmi gyanúsat a cirkusz körül. Fenn az égen gyönyörűen ragyogtak a csillagok. A cirkuszban mindenki mélyen aludt. Végigjárta az udvart, benézett mindegyik ketrecbe, de nem talált semmi gyanúsat. Csak Pak, a fekete pudlikutya nem volt a házikójában. Fittyentett néhányat, de Puck nem jelentkezett. — Bizonyosan ürgét hajt a mezőn — gondolta Zizi, azzal bezárta a drótkerítés ajtaját. Zizi nagyon lelkiismeretes ember volt. Olyan vékonyka kis aszott külsejű emberke, se nem fiatal, se nem öreg, senki se tudta hány éves. Ő gondozta az egész cirkuszt, ő vásárolt be a konyhának, a cirkusz minden gondja az ő nyakában volt, mert mindenki minden bajával őhozzá fordult. Vékonypénzű kis emberke volt Zizi, hosszú vörös orra, mint egy madár csőre horgadt elő sovány arcából. És Zizi mindig barátságos volt. Mindenki számára volt egy-egy mosolya, ha pedig megharagították, akkor se kiabált, csak dünnyögött, de nem tudta a haragot sokáig tartani. (Folyt, köv.)