Az Est, 1914. október (5. évfolyam, 250-280. szám)
1914-10-01 / 250. szám
ír. oldal — Minden órában vártuk, hogy agyonlőnek bennünket, főleg engem, akinek az útlevelébenaz állt, hogy mérnök vagyok. Szentül meg voltak győződve, hogy német kém vagyok, aki hidakat jöttem robbantani Franciaországba. Hiába tiltakoztam, nem használt. —A halától való rettegéshez hozzájárult, hogy a háború kitörése után néhány héttel sebesült zuávokat hoztak a harctérről, akiket hozzánk csuktak a börtönbe. Ezek az órák és napok, amiket a zuávok megérkezése után átéltünk, nem emberi ideg és szív számára valók. A zuávok bő nadrágjaiban levágott német fejek voltak, amelyeket állati röhejjel húztak elő és mutogattak. A vadállatok nyakába pedig zsinórra fűzve levágott fülek, orrok és gyűrűs ujjak voltak akasztva. Ennél rettenetesebb ékszert még az emberevő vadak sem viselhetnek. Ezekkel a vadállatokkal kellett együtt lennünk. — Zlinszky István és én katonák voltunk, tehát úgy a hogy érthető a velünk való eljárás, de Károlyi nem teljesített katonai szolgálatot és így ő értünk szenvedett. Őt ugyanis többször el akarták engedni, de a gróf nem akart bennünket elhagyni és megosztotta velünk a börtön rémségeit. Ugyancsak el akarták engedni Károlyi inasát, a derék és, becsületes Bakos Mihályt is, a ki mikor tudomására hozták, hogy elengedik, csak ennyit ,mondott: ■— Huszonhat éve szolgálom becsülettel ezt az urat — és Károlyira mutatott — nem hagyomel most sem.. — Együtt szenvedtünk tehát négyen. Károlyit többször figyelmeztették, hogy hagyjon el engem, mert német kém vagyok,de ő mindig tiltakozott ez ellen és nem is hagyott el. Így teltek a napjaink. Közben többször felszólítottak bennünket, hogy fogadjuk meg becsületszavunkra,hogy nem fogunk Franciaország ellen harcolni. Ezt természetesen egyikünk sem fogadta el. A háború kitörésének napjaiban két értékes áruval megrakott német, hajó érkezett, gyanútlanul Bordeauxba, valahonnan Délamerikából. A két hajó gyanútlanul kikötött Bordeauxban, de röviddel megérkezésük után a két kapitányt és a legénységet, mintegy kétszáz embert elfogták és levonszolták a hajókról. A rakodóparton a kikötőkigülevész népsége fogadta őket : asszonyok és férfiak vegyest. Mikor a gyülevész had megtudta, hogy németek, rájuk rohantak és sokaknak letépték a fülét és orrát. Végül ezeket is börtönbe vetették. — Mindezt csak azért mondom el, mert az egyik kapitánynyal kerültem valami haditörvényszék-fele elé. A kapitány szép szál német ember volt és mikor gúnyos hangon megkérdezték tőle, hogy mit csinálna, ha szabadon engednék, emelt hangon így válaszolt: — Teljesíteném katonai kötelezettségemet és harcolnék Franciaország ellen. — Azután tőlem kérdezték, hogy én mit csinálnék, ha szabadon engednének. Én is azt feleltem, hogy harcolnék. A haditörvényszék elnöke erre azt válaszolta, hogy ha ez így van, akkor minket különválasztanak a többi fogolytól, mert velünk külön fognak végezni. Két katona azonnal mellénk állt és másfél óráig vigyázott ránk egy szomszédos helyiségben. Ez a másfél óra volt talán a legrémesebb egész fogságunk alatt, mert meg voltunk győződve, hogy fölrelőnek bennünket. — A másfél óra azonban elmúlt és nem lett semmi bajunk, visszakisértek újból a börtönbe. A börtönről még csak annyit mondok, hogy velünk egy helyiségbe volt bebörtönözve Max Kordán is, aki borzasztó dolgokat tapasztalt már Parisban és akkor hagyta el Bordeaux, mikor mi. Ugyancsak ebbe a börtönbe, volt lecsukva egy hetvenkét éves ember is, akit a betegágyából húztak ki Párisban és akinek két fia a francia hadseregben harcol. Ez az öreg ember szerencsétlenségére, német származásúél nem használt semmi, őt is bebörtönözték. Egy szép napon nagy fejetlenség támadt Bordeauxban. A katonáknak azonnal a harctérre kellett menni, mindegyikre szükség volt és e miatt egyszerre nagy kapkodás támadt. A ránk való felügyeletet átadták a civil hatóságoknak. A nagy zűrzavart felhasználtuk és mikor a civilek elé kerültünk, azt magyaráztuk nekik, hogy magyar állampolgárnak lenni nem azonos a német és osztrák állampolgársággal. Ezek a hatósági emberek meglehetős tudatlanok és meglehetős könnyelműek voltak, ez volt a szerencsénk és mikor azt mondottuk, hogy vannak magyarok, akik nem is laknak Magyarországon, mire ezt felelték : »Igen, igen, tudjuk.« — Nyomatékosan hangsúlyoztuk, hogy mi még a háború kitörése előtt kerültünk Franciaországba és teljesen meggyőztük ártatlanságunkról, hatósági embereket. Nem részletezem tovább a dolgot, végül is elhagytuk Bordeaux-t és a Pyreneusokon át Madridba utaztunk. A Bordeauxból való elutazás részleteit gróf Károlyi Mihály fogja előadni. — Madridban felkerestük az osztrák-magyar nagykövetet, herceg Fürstenberget, aki azt a tanácsot adta, hogy semmi szin alatt ne próbáljuk meg a tengerre szállást, mert okvetlen elfognak bennünket a francia vagy angol hadihajók. Mi azonban nem maradtunk Madridban, hanem elindultunk Barcelonába. Zlinszky István nem merte kockáztatni a hajóutat és Madridban maradt. Hogy azóta mi történt vele, nem tudjuk. Károlyi, én, meg a komornyik Barcelonába érkeztünk. — Itt a szállodában találkoztunk Vályi Félix szakíróval, akit úgyszólván Páristól Barcelonáig rugdostak. Török összeköttetései után ugyan szerezhetett volna igazolványt, hogy mint török állampolgár utazhassák haza, azonban nem merte összeköttetéseit felhasználni, mert két német fiatalember, aki török útlevéllel utazott, rettendes árt fizetett a török útlevelekért. A Földközi-tengeren ugyanis francia hadihajók megállították hajójukat és francia tengerésztisztek jöttek a hajóra, akik mikor meglátták a török útleveleket, törökül szólították meg őket. A két szerencsétlen német fiatalember nem tudott egy szót sem törökül, mire az egyik tengerésztiszt előhúzta revolverét és ott nyomban agyonlőtte őket. Ezt mondotta el Vályis óva intett bennünket, nehogy török útlevelet szerezzünk. — Néhány napig Barcelonában kóvályogtunk. A kikötőben feltűnt egy meglehetős rossz karban lévő hajó, amelyről megtudtuk, hogy indulóban van Genuába, ahol ki fogják javítani. A hajó egy spanyol társaságé volt és a kapitány egy igen derék és tisztességes ember, rokonszenvezett a magyarokkal. Előadtuk neki, hogy szeretnénk hajójával Genuába utazni. Ő azt mondotta, hogy szálljunk fel a hajóra, hajlandó elvinni bennünket, azt azonban előre megmondja, hogyha a tengeren hadihajók tartóztatják fel a hajót és kérdezik, ki van a fedélzeten, ő meg fogja mondani, hogy hajóján menekülteket is visz. Becsületes és egyenes eljárás volt ez, nem is várhattunk és nem is kívánhattunk jobbat a kapitánytól. — Huszadikán délben indulunk el Barcelonából és huszonegyedikén este érkeztünk Genuába. Éjjel vihar volt és sokat szenvedtünk, de viszont a vihar mentett meg bennünket. — Fátumszerű szerencsénk volt. Éjjel háromszor állítottak meg bennünket francia és angol hadihajók, reflektoraikkal megvilágították a hajót, de szerencsénkre csak ezt a három kérdést intézték a kapitányhoz : —Honnan jön,hová megy és miért . — Erre a három kérdésre a kapitány, aki a legnagyobb izgatottságban gondolt ránk, nyugodtan azt felelte, hogy Barcelonából jön, Genuába megy és a hajót javítani viszi. Hihetetlen szerencse volt, hogy a hadihajók egyszer sem kérdezték, hogy kik vannak a hajón, mert ebben az esetben elvesztünk volna. Minden eshetőségre készen, minthogy hajónk mindenütt közel a parthoz haladt, a hajó part felőli oldalán a kapitány egy mentőcsolnakot készíttetett el, amely arra volt szánva, hogy ha 9 tengerésztisztek jönnek fel a hajónkra, a mentőcsolnakot leereszszük és azokon szárazföldre juthassunk.Képzelhető,mit szenvedtünk, míg a francia partok mentén haladtunk. Nagy megkönnyebbülésünkre szolgált, mikor az olasz partokhoz értünk. A hadihajók karmaiból való menekülést talán a nagy vihar magyarázza meg legjobban, amely a hadihajókat is zavarta. — Felejthetetlen este volt, a mikor megérkeztünk Genuába. Az egész utazás alatt nem feküdtünk le és mikor behajóztunk a genuai kikötőbe, mind a hárman a fedélzetén álltunk. Összeszorult szívvel léptünk Olaszország földjére, amely hosszas szenvedés után a szabadulást jelentette számunkra. Genuából azután tovább utaztunk, elbúcsúztam Károlyitól és hazajöttem. Sok tapasztalattal lettem gazdagabb, de tapasztalataim között a legértékesebbnek tartom, hogy megismerjem a valódi és őszinte francia jellemet. Csak anynyit mondok, hogy kiábrándultam a franciákból. AAAAXAAiWJVJVWVNVVWWV JEfy százados hőstette A Zágrábban megjelenő Obzor Írja : — Schimann közös hadseregbeli századost a Mária Terézia-renddel való kitüntetésre terjesztették fel. Időközben azonban a százados sebében meghalt a zágrábi kórházban. Schimann Szerbiában Z.-nél kapta sebét. Ezrede D.-nél küzdött. Minden erő megfeszítése ellenére nem sikerült egy magaslatot bevennie. A balszárnyon küzdő ezred hajnalhasadtától este hét óráig volt tűzben. Az ellenséget, amely kitűnő állásokban erősítette meg magát, nem lehetett kiverni. E mellett számbeli túlsúlyban is voltak és gépfegyvereik s ágyúik rejtekhelyeiből Schimann ezredének minden támadását visszaverhették. A brigadéros erre kiadta a parancsot, hogy csapatai újra csoportosuljanak, hogy az összeköttetés az egyes csapattestek közt helyreálljon. Másnap reggel újra támadni kellett az ellenséges hadállásokat. Schimann századosnak az volt a feladata, hogy visszavonulva ezredéhez csatlakozzék. E közben támadt az a gondolata, hogy az ellenséget a sötétben szuronyrohammal ki lehetne verni állásaiból. Észrevette, hogy egy erdőcske fedezete alatt észrevétlenül annyira megközelíthetné, hogy a szuronytámadás lehető lesz. A százados megparancsolta katonáinak, hogy tegyék le borjaikat, ami után az erdőcske fedezete alatt megközelítené az ellenséget. A váratlan támadással meglepett szerbek pánikszerűen menekültek, átengedve Schimann századosnak állásaikat. Ezenkívül két ágyút, egy gépfegyvert és nagymennyiségű muníciót zsákmányoltak. A szomszédos csapatok is meghallották a rohamra vezénylő jelszót, ezek is előnyomultak, hogy segítséget vigyenek. De erre már nem volt szükség, mert Schimann százados hős katonáival már megszállta az állásokat. A százados ezután még öt napon át küzdött százada élén, mikor az ötödik napon egy ellenséges golyó átfúrta a tüdejét. A zágrábi vöröskereszt egyleti kórházban mellhártyagyulladást kapott és meghalt. Csütörtök, október 1.