Az Est, 1915. július (6. évfolyam, 183-213. szám)
1915-07-01 / 183. szám
Csütörtök, július 1. Lembergtől keletre Lemberg, június 27. (Az Est haditudósítójának távirata) (A sajtóhadiszállás jóváhagyásával) A hivatalos jelentés azt mondta, hogy a harcok Lembergtől keletre folynak. Az oroszok a Miklaszovtól keletre húzódó dombokon fejtenek ki ellentállást. E felé a Miklaszov felé igyekeztünk, de csak egy Winniki nevű faluig jutottunk el. Abban a pillanatban, amikor itt Winnikinél a 414-es magaslat körül kanyargó országútra tértünk, amely magasan húzódik a hegyoldalban, és lenéztünk a völgybe, ahol Miklaszov falu nagy kupolás temploma villog ki a füstből, Miklaszov mögött egyszerre megnyílott a föld, a zöld mezőből fekete szökőkút vágódott fel olyan magasan, mint a templom, azután sárga füstbe borult minden: az oroszok nehéz gránátokkal lőttek Miklaszov mögé. Megálltunk az országút szélén és aztán egy óra hosszant innen néztük a tüzérségek pokoli harcát. SK Az út idáig a folyton lármázó városon át vezetett. Lemberg valamivel csendesebb, mint a bevonuláskor. De azért lárma van, ágyuk, szekerek közt a boldogságban fürdő zsidók szaladgálnak, cigarettát és virágot adnak a katonáknak, a lovas tiszteknek majdnem felkapaszkodnak a lovára, csakhogy a bokrétát odaadhassák. A lengyel lakosság nem ilyen temperamentumos, az csendesebben és komolyan örül. Az oroszok megkínozták itt a lengyeleket és a ruténeket is, de olyan mélyen nem aláztak meg senkit, mint a zsidókat, akik ellen valósággal külön háborút viseltek. Ezért ez a majdnem extázissá fajuló öröm. A külvárosban — mint mondják — közben táncoltak tegnap a zsidók. Lépten-nyomon megszólítja valaki az újságírókat az utcán. Már megszokja az ember ezt a jelenetet: valaki megállít az utcán és bemutatkozás vagy köszönés nélkül megkérdi: — Wollen Sie Material? Mindnyájának tele van a zsebe »anyaggal«. Anyagnak neveznek minden orosz zsarolást, minden üldözést, minden testi bántalmazást, minden száműzetést, minden korrupciót. De anyag az itt elbújt magyar és osztrák katonák története is. Egy könyvesboltban orosz tisztek fényképfelvételeit látom. Ráismerek ezekre a házakra, amelyeken most a mi lobogóink lengenek, de a képeken orosz tisztek sétálnak a házak közt, az után orosz gyalogság vonul. Látom a przemysli foglyok hosszú sorát, a mint szuronyos oroszok közt vonul. Különös és fojtogató érzés először látni a fordítottját annak, amit már annyiszor láttunk : a mi katonáinkat, a mint foglyokként vonulnak bámészkodó oroszok közt. Látjuk a képen a városházát, ahol Frigyes főherceget fogadták. De az erkélyen gróf Bobrinsky áll, mellette szakállas orosz főtisztek, lenn a téren ezernyi tömeg. A kép címe: Bobrinsky kihirdeti Lembergben Przemysl kapitulációját. Egy másik képen a lembergi temető sírkeresztjei közt egy ortodox pompába öltözött főpap lépdel nagy egyházi és katonai kísérettel; ez Eulogios volhyniai gyémántos arany keresztet küldött érsek, a nagy térítő, a kinek a cár és azt írta mellé levélben, hogy személyesen győződött meg róla, milyen szépen terjeszti Galíciában a pravoszláviát. Most milyen messze vannak mind a ketten innen. Mint kuriózumot mutatják a fényképeken azt az időt, amikor itt voltak Az egyház és a hadsereg a vallási és katonai orosz hatalom minden erejével, minden örökkévalóságával feküdt rá Oroszország erre a városra és most itt Winniki fölött a hegyen kirándulók állanak Lembergből, kocsin jött urak, néhány asszony, egy elegáns fiatalember lovon, néhány paraszt a környékről és színházi gukkeren át nézik, hogyan kergetik a Skoda-ágyuk ott lenn a mezőn egyre messzebbre ezt a egész társaságot, ezt a szép nagyszakállú érseket a palástos kíséretével,a cártások óriási tábornokkal, ezeket a politikai grófokat a Bobrinskyakat, a Scheremetieffeket mind, mind, ahogy az ember az ágyuk haragos dörgésében elnéz a távoli dombok mögé, az az érzése, hogy ott a dombok mögött együtt szaladnak valamennyien a mezőkön keresztül a nagy, fényes társaság ... Elől a cár és a tömegben bukdácsolva hosszú arany szoknyájában a volhyniai érsek ... Előttünk lapos völgy, amely mögött igen messze emelkednek azok a bizonyos dombok. Maga a völgylapály olyan, mint egy térkép : zöld alapon fehér utak kanyarodnak rajta, erdőparcellák sötét foltjai váltakoznak sárguló vetéssel, köztük négy-öt kis falu házait látni. Balról a dombok felé ég egy falu, a füstje felmegy a felhőkig. Középütt előttünk Miklaszov füstbe borulva szintén ég szürke-sárga füsttel, amelybe csak akkor keveredik fekete gomolyag, amikor újabb orosz gránát csap belé. Jobbkéz felől igen messze ég a mező. Mintha maga a föld égne, szélesen terjeng rajta a füst és felhúzódik magasra; innen úgy látszik, mintha az égig nyúlna. Az égő mező egyre szélesebb füstöt bocsát és az égés egyre távolodik. Mint valami öntudatos lény megy ez a tűzvész a saját szeszélye szerint a nagy mezőkön tovább, mintha sétálna. Az orosz ágyuk, amelyeknek hangját pontosan meg lehet a mieinktől különböztetni, ritkán szólnak. A miklaszov dombok megint halálraszánt orosz parasztokkal vannak megrakva, akikre szakadatlanul zuhognak a szemünk láttára a Böhm-Ermolli gránátjai és shrapnelljei. Az oroszokat nem látjuk, csak onnan tudjuk a helyüket, hogy a dombok oldalát tüzes mennykövekkel rajzolja végig egyenes vonalban a tüzérségünk. A dombháton erdő van, a domb alsó része legelő. réz erdő és a legelő közt vonulnak az orosz árkok. Itt egyik tűzrózsa a másik után jelenik meg a fák fölött. Vakító lánggal robban a shrapnell és vastag hófehér füstgömböt bocsát ki magából. Olyan sűrű, fehér és masszív ez a shrapnell-felhő, mintha vattából volna. Valósággal megáll a kék égen és percekig nem oszlik szét. Néha négy-öt függ így egymás mellett a levegőben. Mindeniknek az alsó részén van egy füstfoszlány, olyan piros, mint a híg vörös bor. Onnan tudjuk, hogy a mienk, mert a füstje ilyen pirosfehér. . . Baloldalt a mi állásaink fölött, de sokkal ritkábban tiszta fehér füstgolyók akadnak fenn a levegőben : ezek az oroszok. Zivatar készül. Már csöpög is. Most konstatálni kell, milyen jó az a közhely, hogy az ágyú mennydörög. Ennek az itt dolgozó rendkívül erős tüzérségnek a vontatott dombok fölött guruló dörgése oly tökéletesen hasonlít a mennydörgéshez, hogy nem is veszszük észre a különbséget. Viták támadnak az előttünk álló katonák közt, hogy egy-egy pillanatban az ágyuk dörögnek-e, vagy a felhők? Előttünk a zöld térképmezőn, a fehér országúton muníciós kocsik hosszú sora megy be a zivatarba az égő falu felé. Az előbb itt jöttek mögöttünk, a kocsisok nyugodtan pipálva ültek a bakon, lassan, méltósággal, rendben mennek a tűzvonalba. Közben az erdő szélére egyre lövik a shrapnelleket a mieink. " Meg lehet figyelni, hogy felváltva lőnek fel ütegekkel hol gránátot, hol shrapnellt. Azt a parcellát, amely hozzánk legközelebb esik, úgy lövik, hogy minden három percben mennek a shrapnellek. Órával a kézben ellenőrizzük. Másodpercre pontosan szakad szét a levegőben a vakító fényes fűzfőit és mereven áll meg fölötte a sötétbe boruló égen a fehér füstcsomó. Mi csak egy órája nézzük, de a tüzérség már délelőtt óta végzi a pontos munkát. Sötétedik. Az égő falvak és az égő mezők füstje lassan piros fénynyel izzik át alulról, amit a délután napfényében nem láttunk. A robbanások is haragosvörösek. Lassan homályba borul előttünk a táborozó trénoszlop és távolabb egy egészen a front közelében álló muníciós szekértábor. Most látni, hogy a trénkatonák szekerei közt is kis tüzek égnek. Egy erősebben lobogó tűznél tábori kovácsok kalapálnak, dolgoznak, ének hallatszik a szakadatlan ágyúdörgésben. A lábunk előtt az országút meredek szélén ebből a táborból való trónkatonák ülnek, pipázva, lábukat lelógatják a csatatérre. Sorban ülnek egymás mellett mint a karzaton és nézik az égő tájképet, amely fölött a viharfelhős sötét égboltot tűzpontokkal rakják ki a tüzérek. A zivatar nem jött meg, másfelé vonult el, most az oroszok mögött mennydörög versenyt az ágyúval. Mögöttünk lassú kocsik másznak Lemberg felé súlyos sebesültekkel. Egy-egy lovas trappol a tűzvonal felé. A lembergi kirándulók már eltűntek mellőlünk, magunkra maradtunk. Este van, korai sötétség a zivatar miatt. Megyünk visszafelé és ahogy hátranézünk a kocsiból, most már tüzes a láthatár mindenfelé és meg-megiijuló erővel ordítanak fel az ágyuk. Néha egy egy percre elcsöndesednek, aztán mint az összeverekedő kutyák, egyszerre támadnak egymásra. A mieink hosszan bömbölő strófáiba mérgesen, de ritkásabban szólnak bele az orosz dörgések és az egész mögött, messze az égő láthatáron túl, morogva távolodik az abbamaradt zivatar mennydörgése: most már világosan hallani, hogy nem ágyuk, amint sértődött dörmögéssel komoran megy el innen messze, messze a hegyek mögé. Hét órakor jöttünk vissza a városba. Éjjel kettő és három óra között ugyanezen az utón jött be kétezerötszáz orosz fogoly, lassan vonszolva a lábát. Ezek guggolhattak ott a dombon az erdő szélén, ahol minden három percben nyíltak a tűzvirágok már délelőtt óta. Lemberg, amelynek lakossága az orosz uralom alatt állítólag megnövekedett, nemcsak a Przemyslből kiűzött zsidók tízezreivel, de egyéb menekülőkkel, elbújt foglyokkal és bevándorlókkal ezen a napon azt a benyomást teszi, hogy most bontakozik ki benne egy elnyomott, tíz hónapig rejtőzött suttogó, titkolódzó második élet, amit az oroszok tudta nélkül élt végig. Mint egy régi regény fejezetei, bújnak elő százával a történetek az emberi jóság végtelenségéről. Történetek egy átöltözött és bujdosó világról, amely a forró felebaráti szeretet melegénél élt itt a föld 3. oldal