Az Est, 1916. október (7. évfolyam, 274-304. szám)
1916-10-30 / 303. szám
2. oldal Hétfő, 1996 október 30. Hindersburg és nyilatkozatai a harcterek mai helyzetéről és a béke kérdéséről Bécs, október 29. (Az Est tudósítójától) A Neue Freie Presse mai számában Goldmann Pál beszámol arról a látogatásáról, amelyet a német nagyfőhadiszálláson tett. — Abban a megtiszteltetésben részesültem, — írja , hogy tündén- Ivurg és Ludendorff között foglalhat * tam helyet. A vacsora nagyon egyszerű volt, Hering, burgonya, kenyér és sajt. A vacsorához bort szolgálnak fel, utána pedig sört. Aki szereti, a bor és a sör között még konyakot is kaphat. A harctéri helyzet Először a harctéri helyzet iránt érdeklődtem. — A lehető legkedvezőbben állunk, — mondotta Hindenburg — és minden továbbra is jól fog menni. Arra a kérdésre, hogy meddig még, Mindehburg vállát vont es így fiait: — Ez teljesen ellenségeinktől függ. Hálátlan feladat a jósolgatás és a legjobb, ha a háborúban egyáltalán felhagyunk vele. Aháborúnak még nincs vége, ez bizonyos. Lehetséges, hogy ez 1917-iki év hozza meg a döntő harcokat. Éz, nem tudóra, de senki sem tudja. Annyit tdok azonban, hogy ezt a háborút végig fogjuk küzdeni egésze a döntésig. A béke kérdése Most Ludendorff veszi át a szót : — Mi nem gondolunk a békére. Teljesen el vagyunk határozva, hogy tovább folytatjuk a háborút. A szövetséges hadseregek vezetőségeinek összes intézkedéseiből, amelyeket ki részletesen nem érinthetek, világosan kitűnik ez. Kindenburg ezután melegen érdeklődik a Magyarországon és Ausztriában uralkodó hangulat iránt. Az újságírónak arra a válaszára, hogy nálunk bizakodással várják a jövőt, de természetesen épp úgy, mint más hadviselő államokban, nálunk is várják a háború végét, Kindenburg így nyilatkozik : — Ezt megtudom , 11 én. A háború végét kívánjuk mi mindnyájan. A magyúr és az osztrák nép ebben a háborúban valóban tökéletesen teljesítette kötelességét. Meghozta mindazt az áldozatot, amit meg kellett hozni. De a beteljesedés ideje még nem jött el. Még új áldozatokat kell hozni, hogy az eddigiek hiábavalóknak ne bizonyuljanak. Ezután ismét Ludendorff vette át szót és a következőket mondta: — Mondja meg odahaza a barátainak, hogy csal, egyetlen biztos mód van arra, hogy a háborút megrövidítsük. Ez pedig az a szilárd akarat, hogy a háborút győzelmesen fejezzük be. Mindenkinek át kell hatva lenni ettől az akarattól. Mindenkinek a maga módja szerint és a maga hatáskörében részt kell venni a háborúban akár tettel, akár érzelemmel, akár mint katonának, akár mint polgárnak. Kell , hogy mindenki tudatában legyen annak,hogy a békének most nincs más útja, mint a hábor . Hogy csak egy példát említsek, felhozom a muníció kérdését. Megengedem, hogy a muníció még nem minden. A döntést nem a gránát fogja meghozni, hanem a katonák szelleme. És ami ezt illeti, bizony a német, magyar és osztrák katonának a szelleme nagyon is felülmúlja ellenségeink katonáinak a szellemét. A muníció mégis rendkívül sokat jelent a modern háborúban. A hadviselés egyik legfontosabb feladata a muníció előállítása, mégpedig a legnagyobb mértékben, és éppen ezért gondoskodni kell arról, hogy ezen a téren a marian- Bi ot érjük el. Nem elég, ha egyes fegyvergyárak akármilyen kiváló munkát fejtenek ki, szükséges, hogy minden munkát a muníció gyártására összpontosítsunk. Ezt teszik ellenségeink, ezt kell tennünk nekünk is. A t,diintő csapás**" A beszélgetés megint csak arra terelődik, hogy meddig tart még a háború. Az újságíró erre a kérdésre megint csak olyan választ kap, ami bizony nem hangzik nagyon biztatóan. Újból kérdezi: — Van-e kilátás arra, hogy a háborút egy döntő csapással be tudjuk fejezni. — Tatán — mondja Mindenburg. — Az események fejlődése fogja ezt megmutatni. Ugyebár világos, hogy Tannenbergnél nekem sokkal könnyebb volt döntő csapást mérni az ellenségre, mint most, amikor keleten egy Dönaburgtól a Fekete-tengerig terjedő frontot kell tartaniDe lehetetlenség nincs a világon. Az oroszok kimerülése — És mi Van az orosz tömegekkel ? Ki fognak ezek merülni ? — Oh igen, — válaszolja Kindenburg — ki fognak merülni. Erről mindenekelőtt maguk az orosz hadvezérek gondoskodnak. Természetesen Oroszországban is új és új tömegek nőnek fel, ez azonban nem tesz semmit. Elsősorban nekünk is van emberünk elég. Németországnak még bőségesen van emberanyaga és Magyarországon és Ausztriában sincs még távolról sem kimerülve minden tartalék. Egyébként pedig az oroszoknak a nagy számától mi soha sem féltünk. Nem ismerünk semmiféle túlerőt Arra a kérdésre, hogy igaz-e, az uj orosz seregek, amelyeket a nyáron vetettek harcba, harci ügyességben felülmúlják a régieket, Ilidenburg tagadóan int és a következőket mondja: — Az uj orosz seregek éppen oly jók, vagy éppen olyan rosszak, mint a régiek. Az a tulajdonság, ami az orosz katona hadi ügyességét teljesen kimérik, továbbra is csak a vak engedelmesség. Katonai tekintetben nem fejlődtek. Csak az orosz tüzérség teljesítő képessége jobb most, ennek pedig elsősorban az az oka, hogy francia és japán tisztek képezik ki és nagyrészt vezetik is. A német, a magyar és az osztrák tüzérség még most is felülmúlja az oroszt. Ők egy ideig több munícióval rendelkeztek, mint régen, mert szövetségeseik ellátták őket munícióval. Most azonban készletük csökken és a szállítmányok, amelyek eddig Arhangelszken és Vladivosztokon át jöttek, a teljesen meg fognak szűnni, mihelyt beköszönt a tél és a kikötőket jég fogja borítani. Hindenburg haditervei Az újságíró ezután megemlítette, hogy amikor Hindenburgot vezérkari főnökké nevezték ki, általában az a vélemény volt elterjedve: író most végre fogja hajtani Hindenburg az ő régi programját, amely abban áll, hogy a háborút csak keleten lehet befejezni. — Az emberek talán nem is sejtik, — mondja Hindenburg — hogy milyen esztelenséget mondanak ezzel. Nagy igazságtalanság egy hadvezérrel szemben, ha kitálalunk egy programot és ráfogjuk, hogy ez a hadvezér programja. Nem szabad azt képzelni, hogy a hadvezér valami ivén szépeé kidolgozott haditervet hoz magával s azt időnkint kiveszi a zsebéből, hogy utána nézzen, hogy vájjon minden rendben van e ? Természetes és igaz, hogy a hadvezér fejében kialakul egy haditerv, a háborúnak egy általános képe, amely felvonásaiban mindig világosabbá és világosabbá válik. De szó sincs arról, hogy bármelyik hadvezérnek kész programja volna. Legfeljebb csak az, hogy győzzön. Hogy hol és miképp érheti el ezt a győzelmet, azt mindig az eseményeknek kell megmutatni. És éppen ezért ebben a háborúban a döntés épp úgy lehet keleten, mint nyugaton, mindig a szerint, hogy az események itt, vagy ott teremtenek kedvező előfeltételeket. Moltke mondotta: e a stratégia az egészséges emberi értelem alkalmazása egy bizonyos esetre«. A nyugati front Hindenburg azután így folytatta: — Esztelenség azt állítani, hogy én a nyugati frontot meg akarom rövidíteni. Ez a frontrövidítés bizonyos tekintetben nem egészen tiszta fogatom és nem tudom, hogy mit akarnak mondani vele. Nekem soha sem volt ez az eszemben. Miért is tenném, hiszen a nyugati frontunk sziklaszilárd és ha ellenfeleink tüzérségük és muníciójuk óriási felhalzálásával itt vagy ott némi területet nyernek is, áttörni soha sem fognak. Ha ezt akarják, elérni, támadhatnak akár harminc évig is, ha van elég emberük. A Somme menti csata ellenségeinknek már több százezer emberébe került, tehát jóval többe, mint nekünk. A franciák a mostani háborúban nagy szívóságot tanúsítanak, de ezzel a hadviselési móddal ők maguk pusztítják ki magukat. .Szívósságuk sem fog használni, éppen azért, mert végül is teljesen elfogynak. Ezt a sorsot is elsősorban az angoloknak köszönhetik. ■*- A franciák az angolokat hívták segítségül és az a segítség, amit Anglia nyújt, abban áll, hogy kényszeríti a franciákat, hogy megsemmisítsék magukat Angliáért. A fromme melletti offenzívában ottmaradt a francia hadsereg nagy része. Ha az angolok tavaszszal új offenzívát követelnek ugyanebben a stílusban, akkor Franciaországot megfosztják,hadseregének utolsó részétől. Nekünk ez csak hasznunkra lehet, de csodálatos, hogy a franciák nem veszik észre, hogy mibe kerül nekik a szövetségesük. Az angolok értéke Az angolokról Hindenburg még a következőket mondotta l — Azt a véleményt, amely Anglia katonai teljesítményének értékéről el volt terjedve, a jelenlegi háború is csak kevéssé fogja megváltoztatni. Nevezetesen most is elmaradtak a nagy angol stratégák. Csak a fantasztikus gallipoli expedícióra hivatkozom, amely egy fokon áll a románok rahovói dunai átkelésével. Azokból a háborúkból, amelyeket Anglia a bumeránggal felfegyverzett vad népekkel folytatott, nem tanult stratégiát, s megvan az oka annak, hogy Anglia egyedül soha sem tudott elkészülni egy nagy ellenfelével szemben sem. A legdicsőbb angol győzelmet, a Waterlooit, is mi poroszok döntöttük el. Mi isit volna Wellingtonból, — akinek hadseregében nemcsak angolok harcoltak — ha a legválságosabb pillanatban Blücher nem ment volna a segítségére " És hogy köszönte ezt meg Wellington Blüchernek ? . .. A románok Szóba kerül ezután a román hadszíntér. — Erdélyben kitünően mennek a dolgok — mondotta Hindenburg. — A románok visszavonulnak és mi majd megfizetjük nekik, amit megérdemeltek. Egyébként a románok támadását örömmel üdvözöltem, mert hiszen nekik köszönhető, hogy megint kikerültünk az állóharcból és végre ismét friss, vidám hadműveletekre térhetünk át. Azokról a vendégekről beszélgettek ezután, akik a legutóbbi hetekben a főhadiszálláson jártak. Hinderburg és lisztjei meleg szavakban emlékeztek meg Havel pasáról, a bolgár királyról és a mi trónörökösünkről. Vacsora után kedélyes beszélgetés közben elbeszélte Hindenburg, hogy a háború kitörése óta csak egyetlenegyszer ment két napi szabadságra, hogy viszontlássa családját. Amikor a társaság egyik tagja csodálkozott azon, hogy hogyan bírja ki a fáradalmakat ilyen törhetetlen erővel, Ludendorff így szólt : — A jódolog az alvás. A katonának aludni kell tudni. — De hogyan tud aludni egy hadvezér akkor, mikor nagy döntések vannak folyamatban? — Miért ne ? mondotta Hindenburg. — Rém akarok dicsekedni, de mégis elmondom, hogy 1870-ben, a St.-Privát ellen intételt rohamnál, amikor én a gárdánál voltam mint segédtiszt, a ló kantárjával a kezemben egy szakadékban oly mélyen aludtam, hogy valósággal fel kellett kelteni, a mireor megaindult a roham .