Az Est, 1928. január (19. évfolyam, 1-25. szám)

1928-01-28 / 23. szám

Szombat, 1928. január 28 Őszinte beszélgetés­­ Schalk Ferenccel Véleménye a karmesterekről, a modern zeneszerzők­­ről, Kodályról, Kispuráról, a „Jonny‘‘*ról s a távo­­zásáról terjesztett hírekről „A bécsi operaház legszebb négy hangja magyar művész ajkáról csendül fel“ Schalk Ferenc —, Az Est tudósítójától­­. Tegnap este Tanul Hiuser előadásul, ve- s­zényelte­ az Operaháziján Schalk­­e­ I reme, a bécsi ope­raház kitűnő igaz­gatója, aki most ismét hosszabb ideig vendége lesz Budapest zenei életének. Ma este a Falstaff előadást ■ dirigálja, és vezé­nyelni fogja a hét­fői filharmóniai hangversenyt is, amikor Beethoven »Kilencedikjét« szólaltatja meg. Hétfő óta van Budapesten és délelőttönként szorgalmasan vezeti a próbákat az Ope­raháziján, sőt már hétfőn este is pró­bát tartott a Falstaff-ből. Ma délelőtt felkerestük szállásán, az egyik simaparti hotelben és kérdést intéztünk hozzá budapesti impressziói­ra vonatkozóan, elsősorban pedig, hogy megkérdezzük tőle, mik igazak azok­ból a hírekből, amelyek Clemens Krauss ,frankfurti intendánsnak a bécsi ope­­raházhoz történt kinevezésével kap­­csolatban az ő személyéről a sajtóban Bécsben és­ Budapesten elterjedtek. Sc­halk­ Ferenc mindenekelőtt moso­lyogva adta meg­ a felvilágosítást a Clemens Krauss kinevezésével kapcsolatos hírekről. — Krauss intendánsnak moh­, flotta Schalk — a bécsi Operaház­­hoz történt meghívásában semmi különös,és nevezetes új momentum nincsen. A bécsi operaháznak évek óta nincs első karmestere. Négy évvel ezelőtt még Clemens Krauss is a bécsi állami ope­­aháznál mű­ködött, onnan hívták meg inten­dánsnak Frankfurtba. Időközben elment Bécsből Strauss­­Richard is, aki csak a múlt évben tért ismét vissza és most nem történik egyéb, mint hogy Clemens Krauss is visszatér férfi működési­ helyére. Igaz, hogy időközben a bécsi ál­­lami Operaház szerződtette Heger Róbert urat, aki kitűnő karmes­ter, elsőrangú munkaerő és bizo­nyos mértékben levette váll­amról a nagy terheket, de mindamellett nem­ olyan elsőrangú karmester, amilyen a karmesteri gárda élén mindig állt és­ működött a bécsi Operah­áznál. Hosszas tárgyalások után így történt körülbelül végle­ges megegyezés Clemens Kraus­­­­sal­, akinek kinevezése azonban még nem egészen perfekt. Egyelőre csak megállapodás jött létre, de az osztrák pénzügyminisz­ter még nem hagyta jóvá a szer­ződést és Clemens Krauss sem kérte elbocsáttatását még Frank­furtban. Minderre csak ezután fog sor kerülni. Ezzel az üggyel kap­csolatban egyébként a holnapi bécsi lapokban egy nyilatkozatom fog megjelenni, amely kommüniké formájában ugyanígy világítja m meg a helyzetet. Hangsúlyoznom kell ezzel kapcsolatban, hogy szó sincs az én távozásomról, eszem ágában sincs elmenni az ope­raház éléről és tudomásom szerint hivatalos helyről sem merült fel annak a gondolata, hogy engem felmentsenek. Erre annál kevésbé sem kerülhet sor, mert hiszen én indítványoztam Krauss újbóli szer­ződtetését és én vezettem az erre­ vonatkozó tárgyalásokat. Két év­vel ezelőtt ugyanilyen irányban tárgyaltam már Furtwaengler Vil­mossal is, akit szerettem volna megnyerni a bécsi operaház szá­mára, de rájöttem arra, hogy a mai viszonyok között rendkívül ne­héz igazi nagy, vezető egyéniségű dirigenst stabil és megszakítás nél­küli állásra megnyerni. A nagy dirigensek ma olyanok, mint a primadonnák, egyre-m­ásra vendégszerepelnek mindenfelé és így állandó jellegű munkára nem igen alkalmasak. Hiszen én magam is elég gyakran vendégszerepelek, csak nemrég jártam Berlinben, Mannheimban, Kölnben, itt vagyok Budapesten és tulajdonképpen nem­ igazgathatom a bécsi Operát. A meghívások elől azonban a mai gazdasági viszonyok között egy je­lentős karmester sem térhet ki, mert hiszen hol van az az operaház, amely egy karmesternek esténkint ö1 milliót is fizethet.­­ Ez egy abúzus, amivel szá­molni kell és bár Clemens Krauss megtart­ja a frankfurti múzeum­­koncertek vezetését, sikerült őt mégis állandó jelleggel megnyerni első karmesternek a bécsi opera­házhoz. Kérdést intéztünk ezután Schalk igazgatóhoz, Ernst Krenek, s Johnny spielt auf« című operájának bécsi elő­adására vonatkozólag. Schalk finoman elmosolyodott. — Ezzel ■ a szilveszteri premier­rel kapcsolatban, — mondotta — szintén mindenfélét híreszteltek rólam a Sajtóban. A támadások kereszttüzébe kerültem az Opera­házzal együtt és az egyik legte­kintélyesebb bécsi kritikus, Julius Horngold, a Pressében annyira el­ragadtatta magát a támadásokban, hogy összekerült a szélsőséges szo­cialista és kommunista sajtó­val.­­ A támadások nem hogy ártot­tak volna, hanem egyenesen hasz­náltak az operának, mert a Kre­­nek-mű tulajdonképpen csak a nagy sajtókampány után vált igazi szenzációvá és került az érdeklő­dés középpontjába. Nem áll az, hogy ennek a műnek az előadását Schneiderhahn, az állami színhá­zak főigazgatója követelte volna, az sem igaz, hogy a pénzügymi­niszter oktrojálta a Johnny-t az operaházra. A való igazság az, hogy­­ én fogadtam el előadásra Kre­nek művét, elfogadtam pedig azért, mert meg­gy­őződésem szerint egy olyan nagy világváros első zenei szín­háza, mint a bécsi állami opera­ház, minden tradíciója ellenére sem zárkózhat el egy világszerte ját­szott és sikerrel előadott modern opera színrehozatala elől. Ebben a­­ tekintetben a színház érdeke az irányadó és az igazgató magán­véleménye nem szabhatja meg a ki­zárólagos irányt a színház műkö­désére és műsorára. Nagyon érde­kes mű ez a Krenck-opera, de sze­rény véleményem szerint csak múló sikere lehet, mint igen sok mai modern írének, amely hirtelen tűnik fel és gyor­san merül feledésbe. Hogy nem egészen komoly művészi vállalko­zás, azt hangsúlyozni kívántam az­zal, hogy a premiert Szilveszter estéjén tartotta meg a bécsi opera­­ház. Ez az opera a mai művészi irányt jellemzi, amikor minden művészi megnyilvánulás a véglete­­­ki­g megy, a közönséges, banális és úgy, mint az abszolút művészi.­­Meglepő, hogy az utóbbi időben a­­ elmúlt évtized­ alatt az összes új művészi irányok, az összes moder­neknek nevezett zeneművek igen rövid életűek voltak. Schrecker is, tíz évvel ezelőtt még a legnagyobb modern újító számba ment, ma pe­dig már teljesen letűnt nagyság. Az egyedüli, aki a különböző áram­latok váltakozása közben is megmaradt abszolút értékű szuverén művésznek. Strauss Richárd. — És a magyarok közüli — kérdez­tük Schalk igazgatótól. — Nem ismerem őket kellően a­hoz, hogy abszolút bírálatot mondhatnék felettük. Hubay, Doh­­nányi a régi irányhoz tartoznak. Bartókot nem ismerem behatóan, de nagyon sokat tartok róla is, úgyszintén Kodály Zoltánról, aki­nek Psalmus Hungaricus­a rendkí­vül nagy sikert aratott Bécsben. Véleményem szerint a modern magyarok­ közül kétségkívül ő a legfigyelemreméltóbb és legértéke­sebb tehetség. Ha már a magyar 3. oldal. ♦ _____ _____

Next