Az Ujság, 1907. december (5. évfolyam, 298-309. szám)

1907-12-17 / 298. szám

, az ilyen házsártos vendég nem tetszik s a kissé neveletlen bécsi suszterinas be­veri az ilyennek az ablakait. Tavaly május óta bizonyára új ablakokat tétet­tek a bevertek helyébe a magyar házban, s nyugodtak vagyunk, az idén nem lesz ablakbeverés. Sőt tán barátságos és elő­zékeny is lesz a fogadtatás Lueger váro­sában. Judeo-magyar ide, judeo-magyár oda, a­ki pénzt és ajándékot hoz Bécs­­nek, mosolygó ábrázatokra számíthat. Kuruczaink pedig az idén sok minden jót visznek. Előre küldték az osztráknak tetsző kiegyezést, a magyar bioknál gavallérosan koncredált száz milliós borra­valót, a dalmát vasutat s egyéb jókat, s most viszik magukkal a két százalékkal magasabb kvótát, csekélyke évi hat millió koronát. Ha még ezért sem dukál egy kis barátságos vendéglátás, akkor igazán telhetetlen a bécsi zseb. És mit fognak csinálni Bécsben kuru­czaink ? Valami olyat, a mi a negyven esztendős rabszolgaság idejében nem volt ? A mitől nemzeti önállóságunk egyszerre világismertté lesz s a mitől közös ter­­heink csökkennek ? Barabás vagy Holló, Batthyány vagy Koltsy, ez utóvégre is a szokás kérdése. De micsoda hódításra viszik Bécsbe kuru­­czaikat ? Ez már érdekelné kissé az or­szágot. Ugy­e az lenne a fontos, hogy­ a közös kormányzat gazdálkodását meg­vizsgálják, ellenőrizzék és irányítsák. Végre is zsebkérdésről van szó, tömérdek­ű ,az idén már tetézett milliókról, a­miket a közösség fen­tartásáért fizetünk. Tizet egy ellen, hogy megint csak a hadsereg­­szállítások körül fognak rágódni, a­mit már rég elintézett a számukra Tisza István. De a hadsereg s a haditengeré­szet költségei, hitelei és póthitelei épp oly szentség lesz nekik az idén, mint volt a hazaáruló 67-eseknek negyven esz­tendőn, s nekik két éven át. Az ágyukért csak úgy megszavazzák a milliókat, s az F és H torpedónaszádok és czirkálók nyugodtan épülhetnek tovább a pólai kikötőben. Egy fillérrel sem fogják meg­rövidíteni a hadügyminiszter urat, s Magyarország a közös költségekben csak annyiban érzi meg a pénzügyi haladást, hogy többet, sokkal többet fog fizetni. Tán külpolitikai dem­arche-ot remél­jünk a kuruczoktól ? Oh, a hármas­ szövet­ség békén alhatik. A kuruczok, a­kik új szövetségről, a franczia-oroszr­ól harsog­tak honboldogító frázisokat, azóta keresz­tül mentek a horvát kalandon s a nem­zetiségi barátkozáson. S nagyon meg­égették a kezüket. Az idén talán szóba sem merik hozni már a szláv­ szövetséget, a­melytől Magyarország­ új s Európa tér­képét fenyegető külpolitikáját remélték. Aerenthal báró, a­kit Goluchowski he­lyébe kaptak, olyan német-olasz bará­tokká hódítja meg őket, hogy akár meg­fésülheti oroszlánsörényüket. Maradnak a katonai dolgok. Sze­rencsére, a koa­liczió szerencséjére, ezek ki vannak kapcsolva s a szent paktum védelme alatt állanak. Magyar vezény­szóról, katonai létszámemelésről tehát ne várjunk filippikákat. De arra csak kiván­csiak lehetnének, mi lett a kilenczes bizott­ság programmjából ? Hisz az már meg­­állapított, megszerzett vívmány volt: ha­talmas étappe a magyarság érvényesü­lésére s kidomborítására a hadseregben. Vájjon hová sikkadtak el ezek a pontok ? Ezeket is elnyelte a paktum örvénye s nem maradt egyéb belőlük, csak a czipő­­talpra­ ragasztott czimer- és zászlókérdés ? Hiú kérdések, meddő találgatások. A függetlenségi delegáczió egy lépéssel sem viszi előbbre közjogunkat, egy fillér­rel sem csökkenti közös terheinket s egy czentiméterrel sem változtatja meg Európa térképét. Talán mitoroszlánkodik még s plékorditásával az erő és indulat látszatát kelti lefelé, de bizonyos, hogy suba alatt leveszi a maskarát s a nagy­méltóságu közös miniszter urakat barát­ságos mosolylyal meg fogja nyugtatni: — Ne tessék félni, én csak Zuboly vagyok, a takács­­ mindeneknél drágább tüzet, ha csak látszólag is, kialudni hagyták, és vádat emelhetnek azok ellen, a­kik ma is távollétük által tündökölnek ez irodalmi ünnepen. De én nem vádolok sen­kit, mert nem magyar lélek az, ki a mai sú­lyos viszonyok közepette vádaskodással mér­gesíti el az amúgy, is minden oldalról vissza­vonásra hajló pártos elemeket. Csak panaszo­san kérdem, mi értelme van annak, hogy el­vitatni akarjuk valakitől az érdemet, melyet ő becsülettel megszerzett. Oh botor kislelkű­­ség, mely azt képzeli, hogy több rész jut neki a hitből és dicsőségből, ha másvalakinek jogos részét elvitatja, letagadja. Hát nem tanulták meg a­ történelemből, hogy a babér, melylyel vetélytársunkat megrövidíteni akarjuk, két­szeresen térül meg neki az idők folyamán; hát nem látják, hogy éppen az a koszorú, melyet Kiss József ma valahonnan nem­ kap, éppen az az ő legszebb, legfényesebb koszorúja. .Ezért ne is panaszkodjunk tov­ább egy pillanatig sem, hanem örvendjünk inkább e szép pillanat harmóniájának, gyönyörködjünk az egységes lélekben, mely­re a társulatunk mindenik tagját áthatja, mert csakis ez az egy­séges lélek az, mely bennünk sí Petőfi láng­szellemének méltó hagyományosává tehet. És mondjunk köszönetet társulatunk nobilis gon­dolkozást, elnökének, valamint bölcs vezető­ségének, hogy az általános zü­llékenység riasztó tünetei közepett tervszerűen egy magasabb czél szolgálatában egyesíti erőinket, ilyen fé­nyes alkalmat nyújtva nekünk leróni egy régi, tartozásunkat és megadni a költőnek, a­mi őt már oly régen megilleti , belemerülvén az ő életművének esztétikai taglalásába. Mondom, kétféle szellem az, melyet Kiss József egy lé­lekben egyesíteni, egymásba ömleszteni immár négy évtizedre terjedő költői munkásságban iparkodik. Ott van az ő gondviselésszerű­ helye, a­hol nemzeti szellemünk egyik mellékfolyója beleszakad nemzeti művelődésünk főfolyamába. Ott, a­hol fajilag különböző lelkek és évezre­des hagyományok omlanak át egymásba , ott buzog Kiss József költészetének éltető forrása. És a történelem ezernyi példája azt tanítja, hogy a­hol a különböző fajták lelke egymással ölelkezik, ott rendszerint újszerű, eladdig is­meretlen szellemi jelenségek állanak elő. Kiss József költészete nem is egyéb, mint egy káprá­zatos fénytünemény, melyet kétféle szellemnek elektromos vonzódása és egymásba való szik­rázó utalcsattanása hozott létre. Hogy az ilyen szellemi fénytünemény egészen új és eredeti jellegű valami, azt, nemde, szükségtelen bizo­nyítgatni. Kiss Józsefnek voltaképpen nincsen elődje irodalmunkban és ha jól meggondolom, igazi utódja sem lehet. Mert csak egyszer tör­ténhetik meg az, hogy egy folyó a másikba szakad és kétszeri torkolatnak a természet rendje szerint sem szüksége, sem lehetősége nem forog fenn, így hát ő egy különálló, páratlan jelen­sége költészetünknek, ki olyan helyet tölt be, melyet senki más a legkisebb mértékben sem tudna betölteni. A­mivé ő lett, azzá ő maga tette önmagát , hiszen még a feladatot is, melyet ő magára vállalt, ő fedezte föl, el­­annyira, hogy ez a feladat ő előtte még nem is létezett és így annál kevésbé nyerhetett volna másvalaki által költői megoldást. Az ő szívében találkozott össze két különböző ha­gyomány és érzésrendszer és ő próbálta össze­­e­melni azt a kétféle szívverést, mely még azelőtt sohasem iímelődött egymással, így ő igazán egymagában álló irodalmi tünemény és én nem csodálnám, ha olyan öntudatos lé­lek, mint a Kiss Józsefé, ezzel teljesen tisz­tában is volna. Meg is vagyok győződve, hogy az a mélyen melankolikus árnyék, mely köl­tészetén végig borong, ennek a tudatnak forrá­sából ered. Nem lehet könnyű sziva­dalos ma­dár az, a ki érzi, hogy első és utolsó példánya a maga nemének, így fogván fel Kiss József költői egyéni­ségét, az a nevezetes kérdés tám­ád, hogy a kétféle szellemi komponens, melyből az ő életműve összetevődik, miképpen nyilatkozik meg alkotásaiban, miképpen isméerhető fel egyes költeményeiben ? Első tekintetre az ilyen elemzést keresztülvinni és a kétféle szel­lemet, mely Kiss József egyéniségében oly sajátosan összeforrott, külön-külön felmutatni, szinte lehetetlenségnek látszik ; de a­ki gon­dosan tanulmányozza költeményeinek egészen egyénies kompozíczióját, az olyan megfigyelé­seket tehet, melyek könnyű szerrel rávezetnek a látszólag oly nehéz probléma megoldására. Kiss József ugyanis egyrészt vérbeli epikus, másrészt pedig ugyancsak vérbeli lírai költő, vagyis művészi lényében ő olyan szélsőséges tényezőket egyesít, melyek ebben az össze­tételben semelyik hazai, de merem mondani, hogy semelyik idegen poétában sem talál­hatók. Nem tudok rá példát, hogy költő ugyan­abban az egy költeményben egyik pillanatban tisztára epikusnak, a másikban merően lírai költőnek tűnjék föl. Epikája révén költészete Arany Jánoséval, lírája révén pedig a zsoltá­rokkal lép kapcsolatba. Mint epikai költő a szó legszorosabb értelmében érzéki realistá­nak mondható, mint lírai költő ellenben val­lásos érzése által eszményies magaslatokra ragadtatja magát. Így ölelkezik benne két ellenkező tartalmú világ, s a­mi a legcsodála­tosabb ebben a szellemi kémiában : az, hogy a kétféle tartalomnak kétféle művészi meg- Kedd, deczember 17. AZ ÚJSÁG felfeld. : A képviselőház ülése. A képviselőház hol­nap, kedden, délelőtt folytatja a kvótaemelés tár­gyalását. Ezt a kormány nemcsak a delegáczió bécsi ülésezése alatt, hanem a karácsony két napja kivételével a karácsony hetében is folytattatni akarja. · A főrendiház ülése. A főrendiház deczember tizennyolc­adikán, szerdán, délelőtt tíz órakor ülést tart. Delegátusokat választ s ezután az egy­szakaszos javaslatot és a tarifát tárgyalja. · A delegáczió. Vasárnap a hivatalos lap a következő királyi kéziratokat közölte : Kedves báró Aehrenthal! A közös ügyek tárgyalására a magyar országgyűlés részéről az 1867. évi XII. törvényczikk értelmében az 1907. évre kiküldendő és a birodalmi tanács, által az 1867. évi deczember 21-én kelt törvény alapján az 1907. évre választandó bizottságokat, másolat­ban idezárt kézirataimmal, folyó évi deczember 20-ára Bécsbe egybehívtam és megbízom Önt, hogy az illető előterjesztések megtétele iránt intézkedjék. Kelt Bécsben, 1907. évi deczember 13-án. Ferencz József s. k., Aehrenthal s. k. Kedves ifr. Wekerle! A közös ügyek tár­gyalására a magyar országgyűlés részéről az 1867. évi XII. törvényczikk értelmében az 1907. évre kiküldendő bizottságot, valamint a birodalmi tanács által az 1867. évi deczember 21-én kelt törvény alapján az 1907. évre megválasztandó bizottságot, a részekre törvényileg meghatározott teendők elintézése végett, folyó évi dec­ember 20-ára Bécsbe ezennel egybehívom. Midőn ehhez képest egyúttal közös minisztériumaimat alkot­­mányszerű előterjesztéseik megtételére utasítom, megbízom Önt, hogy a magyar országgyűlés bizottságának kiküldése s e bizottság tagjainak egybehivása iránt intézkedjék. Kelt Bécsben, 1907. évi deczember 13-án. Ferencz Józsefe,, k., Wekerle Sándor s. k. Egy harmadik királyi kézirat is jött, ez Beck báró osztrák miniszterelnöknek szólott teljesen

Next