Az Ujság, 1908. március/2 (6. évfolyam, 67-79. szám)

1908-03-17 / 67. szám

2 függetlenségi párt koalíc­ióba állván, meg­egyezett olyan feladatok megoldásában a többi párttal, melyek nem a függetlenségi párt program­­i javai függnek össze. De hát jobban össze kellene tanulniok a higgadt vezéreknek. Egyszer azt halljuk, hogy, sajnos, a darabont korszak beleköpött a tálba, kényszerhelyzetet, fait accompli­­kat teremtett, azért kellett tíz évvel el­halasztani a függetlenséget. Máskor azt halljuk, hogy ennek oka a paktum, mely tiltja a függetlenségi pártnak, hogy meg­csinálja azt, a­mit paktum nélkül ter­mészetesen csinálna. Harmadik variáns pedig — szintén Czegléden hallottuk — a függetlenségi politika nem szamár, hogy erőpróbákat vállaljon, mikbe beletörik a bicskája, hanem a megoldandó feladatok között válogat bölcsen, megfontoltan, czéltudatosan és önmegtagadással, mintha csak cseresnyét ennék. Szóval, egyazon jelenség igazolásául ugyanazok a hazafiak három magyarázatot is tudnak adni, a­miből világos, hogy egy negyedik az igazi ok. Hogy melyik a negyedik ? Kossuth Ferenczről lévén szó, a­ki hisz abban, a­mit mond, nem akarjuk kifejteni. De nem hiszszük, hogy ez az udvariasságunk a szókimondásnak rovására esnék, hiszen egyebet sem teszünk nap-nap után, mint rámutatunk arra az elhallgatott negye­dik , mondjuk: dimenzióra. Justh Gyula sem olyan sárkány, a­ki kolofóniumot evett, ő is valódi tüzet okádott s valódi széket emelt Per­­czel Dezsőre november 18-ikán. S ma ő is állítja, hogy sohasem volt a ház­­szabályrevízió ellensége, éppen csak ellen­szegült, s ő maga, már mint a pártja felajánlotta Tisza Istvánnak, éppen csak azzal a különbséggel, hogy erről senki sem tudott akkor, mikor Tisza pártközi konferencziát akart összehívni, csak akkor, mikor november 18-ika után Andrássy Gyula mosta a kezecskéjét. Hogy el­tolódnak, hogy eltörpülnek az események s a szempontok a politikai érdekek és személyi helyzetek szerint! Most csak azt a húsz embert látják, a­ki esztendőre is megkötheti az ország kerekét, akkor éppen csak ezt a kerékkötő veszedelmet nem látták, mert meg kellett védelmezni az országot attól az ördögtől, a­kit ma­guk festettek a falra. Még ma is mondják, hogy Tiszának az ország ellen kellett a házszabályrevízió, nekik pedig az ország javára kell. Mit mondjunk az ilyen frázi­sok ellen ma, a­mikor már arcz kell az ilyenek pattogtatásához ? Hiszen mind igaz, a­mit ezek az urak mondanak. Igaz, a­mit Kossuth mond, hogy a nagy vérontásnál nem kisebb erény egy egész élet önmérséklete és c­éltudatos munkája. De mert hogy ez csak most volna igaz, s mikor Tisza Kálmán hirdette ezt Nagyváradon, akkor lehazafiatlanozták, s a­mikor a régi kor­mányok egy egész életen át a legnagyobb keserűség elszenvedésével gyakorolták ezt az erényt, akkor a Kossuth Ferenczek és Justh Gyulák tüzet okádtak ellenük, mint a nemzeti élet elárulói, megbénítói és a nemzeti erkölcsök kiírtói ellen ? Hát csak két év óta erény az önmérsék­lés ? Csak a függetlenségi pártnál erény, hogy válogatja, mit lehet, mit nem lehet most megvalósítani ? Csak nekik szabad ezt magukban megtenni, holott azelőtt mindig egy más párt más elvekkel szabta a kormányok elé, mit hogyan csináljon meg most, s ha nem tette, szétszaladtak az országban s márcziusi beszédekben az úristent a lábánál fogva húzták le a tomboló választók közé ? Ezt az ellentmondást, ezt a kétlaki­­ságot magyarázzák meg, ha merik. Mert tudnák, ha mernék. Megmondani nyíl­­tan és becsületesen, hogy a­mikor fönt a levegőben dörögtek, másnak látták a világot, mint most, a porban mászkálva. Hogy maguktartásában a rikító ellentét őket nyomja legjobban, s a­mit szépítésül, kifogásul kigondolnak, azzal csak a lelki­ismeretüket és a bennük bízókat akarják elámítani. Hiszen sok ilyen részleges val­lomást hallottunk. Kossuth Ferencztől különösen, a­ki ismételten kifakadt, könnyű az ellenzéken követelni, de nehéz a miniszternek cselekedni. Hát nekik is könnyebb volt követelni és ígérni, mint teljesíteni és beváltani. Ha nem volna paktum, darabontbeli kényszerhelyzet, teremteni kellene ilyeneket, mert az a tiszteletreméltó önmérséklés és c­éltuda­­tos munka olyan erények, melyeket a függetlenségi párt harmincz esztendőn keresztül nélkülözni és legyalázni tudott. A sárkány most a porban van, de nem mert szárnyát szegték s most tehetetle­nül törekszik a magasba, hanem legyünk csak őszinték : a koncz lent van a por­ban s a sárkány letelepedett melléje és igen jól érzi magát, a­mig csak tart belőle. Ha elfogyott, ha elveszik tőle, ismét fönt fog félelmeteskedni s a márcziusi beszé­dekből ismét hiányozni fog az a passzus, mely egy élet önmérsékletét és a munka czéltudatosságát a vértanuk erényeivel egy sorba helyezi, találkoznunk kellett már, de egymáshoz is kellett tartoznunk. Önkénytelen mozdulattal vettem kezembe egy csomó lazán megkötött sárga mezei virá­got, s a közénk furakodó kocsik tömkelegén át gyöngéden az arczába hajítottam. A lágy virágszirmok hizelgető simogatá­­sára lehunyta a szemét s egész testében meg­remegve húzódott vissza a sötétvörös rózsák közé. De mintha az a rejtelmes hatalom, mely rajtam uralkodott, őt is a jármű alá hajtotta volna, a pillantása újra csak visszatért hoz­zám. És ez az álomszerű, bizarr asszony egy­szerre nyugtalankodni kezdett, mint olyan valaki, ki az emlékezet zárt ajtói mögött kutat egy fel nem található perez futó benyomása után. A szemeink magnetikus áramokban egye­sültek, a lelkünk már meglelte egymást, de nem tudta összeforrasztani az eltörött kapcsot, mely életünknek egy vissza nem idézhető szakában kettőnket egymáshoz fűzött. Ez az emlék olyan volt most már előttem, mintha elhomályosult üvegen át néznék reá. Egyik perezben azt hittem, megtalálom, a másikban attól féltem, hogy futó hasonlatosság az egész, mely oly valakit juttat eszembe újra, a kit régen elfelejtettem s a kinek létezése mégis mint egy soha választ nem nyerő kérdőjel van beirva agyamba. Már csaknem fizikai fájdalomként éreztem e kétséget. Azt hittem, ha elfordulok ettől a sajátszerű teremtéstől, visszaszerzem józan­ságomat s hirtelen rántással újra kezembe vettem a gyeplőszárat. De mielőtt elindultam volna, még egyszer visszanéztem, hogy lássam, figyel-e arra, a­mit teszek és észrevette-e szándékomat ? » Csaknem felkiáltottam meglepetésemben. Az ő arczából kimondhatatlan szenvedés tükröződött, úgy látszott, mintha ez a gyötrő bizonytalanság, a­mely engem futásra ösztön­zött, őt még jobban kínozná, mint engem. Mintha könyörgő tekintete azt kívánná tőlem, hogy vessek véget e kínlódásnak s mondjam ki a szót, mely megfejti a titkot. Most­ már egész bizonyossá vált előttem, hogy miként én, ő is visszaemlékezik arra, hogy egyszer, egy hétig, egy napig, csak egy óráig talán, megszűntünk idegenek lenni egy­másra nézve. És mintha az a titkos hatalom, mely lelkünk fölött uralkodott, megelégelte volna a játékot, lassanként áttetszővé vált az függöny, a­mely mögé az emlékezés rejtőz­ködött. Előbb csak halaványan, mintegy kör­­vonalazva, vázlatosan elém állt a múlt. Először ő ismert rám. Láttam ezt, mert fájdalmas tekintete egyszerre ijedtté vált, szinte kitágult, mintha csak egy általa érzékel­hető víziót akarna magába fogadni. A keze pedig, a­mely egy rózsát tartott, mint egy sebzett szárnyú madár, csapódott az ölébe. Lassan, lassan aztán visszaemlékeztem én is. Ő volt az . . . Ő, a kit betegségem egész ideje alatt lázálmaimban egyre, mindig lát­tam, ő, a­ki képzelmeimnek fantasztikus alakjai közül kitartóan vissza-visszajárt hoz­zám, azért talán, hogy nekem, hitetlennek, bebizonyítsa, hogy a természetben különös rejtélyek is vannak, s hogy nemcsak a halottak lelkeit látják viszont az álmodozók, de az élőknek lelke is élhet, külön életet. . . És míg azon gondolkodtam, mit mondjak neki, hogy szóljak hozzá, álmaimra hivat­kozzam-e, vagy csak úgy mutatkozzam be, mint akármelyik idegen férfi, a­kit megbabonázott szépsége, a sötét árvácskákkal és fekete ró­zsákkal elborított kocsi lassan elhaladt mel­lettem és elveszett, eltűnt a virágerdő között, mint egy t­ündérálom . .. _________AS5 U­JSA___________ 1. Kedd, márczius 17. JELFÖLD. — A képviselőház ülése. A képviselőház ked­den délelőtt tíz órakor folytatja a házszabály­­módosítás tárgyalását. — Az új ágyuk. Az új gyorstüzelő ágyuk ki­osztását a negyvenkét hadosztály-tüzérezrednél —a­mint Bécsből jelentik — ebben a hónapban kez­dik meg. Egyidejűleg keresztülviszik a meglevő tábori és hegyi tüzérségi csapatoknál azokat az újjászervezéseket, a­melyek nélkül az új tábori és hegyi tüzérségi anyag értékesítése elégtelen és ezzel a hadsereg harczképessége veszélyeztetve volna. Ez az intézkedés a meglevő ostromütegek­nek öt ostromtaraczk-osztályra való kiképzésére vonatkozik, egy-egy törzskarral, három üteggel és egy pótkerettel. A megszállott tartományokban levő vártüzér-zászlóaljak mindegyike 25—25 em­berrel lesz szaporítandó. E reformok keresztül­viteléhez 4800 ember kell, melyek a magasabb újonczlétszám megszerzéséig, a gyalogságból vé­zetnek. — A balpárt. A balpártot az ország igen sok függetlenségi kerületéből üdvözölték márczius ti­zenötödike alkalmából. Csikszentmár­tonban Nagy György képviselőt, a­ki beszámolót mondott, nagy ováczióval fogadták. Az élesdi kerületben Farkas­­házy Zsigmond képviselőt ünnepelték, a­hol Farkasházynak az arczképét is megfesttették a függetlenségi kör díszterme számára. Pilisy István Erdődön, Csépány Géza Hatvanban mondott be­szédet.­­ Beszámolók: Jászalsószentgyörgy lakos­sága ünnepséget rendezett márczius tizenötödikén. A programm keretében Nagy Emil képviselő nagy­­szabású beszámoló beszédet tartott, a­melynek végeztével bizalmat szavaztak neki s határozati javaslatot fogadtak el, a­melyben felkérik a függet­lenségi pártot, hogy az ország konszolidácziója érdekében a házszabályok módosítását teljes erő­vel vigye keresztül. Este lakoma volt. Szatmárott a függetlenségi párt márczius 15-én díszközgyűlést tartott, a­melyen Kelemen Samu képviselő beszámolót mondott. Beszédében ki­emelte, hogy egy netáni trónutódlással beállható politikai bizonytalanság is szükségessé tette, hogy a gazdasági élet nagy területeit ne engedjük át a bizonytalanságnak. Azért van a kormány mel­lett és addig mellette marad, míg hiszi, hogy nem­zetét így szolgálhatja. Este bankét volt.

Next