Az Ujság, 1908. március/2 (6. évfolyam, 67-79. szám)
1908-03-17 / 67. szám
2 függetlenségi párt koalícióba állván, megegyezett olyan feladatok megoldásában a többi párttal, melyek nem a függetlenségi párt programi javai függnek össze. De hát jobban össze kellene tanulniok a higgadt vezéreknek. Egyszer azt halljuk, hogy, sajnos, a darabont korszak beleköpött a tálba, kényszerhelyzetet, fait accomplikat teremtett, azért kellett tíz évvel elhalasztani a függetlenséget. Máskor azt halljuk, hogy ennek oka a paktum, mely tiltja a függetlenségi pártnak, hogy megcsinálja azt, amit paktum nélkül természetesen csinálna. Harmadik variáns pedig — szintén Czegléden hallottuk — a függetlenségi politika nem szamár, hogy erőpróbákat vállaljon, mikbe beletörik a bicskája, hanem a megoldandó feladatok között válogat bölcsen, megfontoltan, czéltudatosan és önmegtagadással, mintha csak cseresnyét ennék. Szóval, egyazon jelenség igazolásául ugyanazok a hazafiak három magyarázatot is tudnak adni, amiből világos, hogy egy negyedik az igazi ok. Hogy melyik a negyedik ? Kossuth Ferenczről lévén szó, aki hisz abban, amit mond, nem akarjuk kifejteni. De nem hiszszük, hogy ez az udvariasságunk a szókimondásnak rovására esnék, hiszen egyebet sem teszünk nap-nap után, mint rámutatunk arra az elhallgatott negyedik , mondjuk: dimenzióra. Justh Gyula sem olyan sárkány, aki kolofóniumot evett, ő is valódi tüzet okádott s valódi széket emelt Perczel Dezsőre november 18-ikán. S ma ő is állítja, hogy sohasem volt a házszabályrevízió ellensége, éppen csak ellenszegült, s ő maga, már mint a pártja felajánlotta Tisza Istvánnak, éppen csak azzal a különbséggel, hogy erről senki sem tudott akkor, mikor Tisza pártközi konferencziát akart összehívni, csak akkor, mikor november 18-ika után Andrássy Gyula mosta a kezecskéjét. Hogy eltolódnak, hogy eltörpülnek az események s a szempontok a politikai érdekek és személyi helyzetek szerint! Most csak azt a húsz embert látják, aki esztendőre is megkötheti az ország kerekét, akkor éppen csak ezt a kerékkötő veszedelmet nem látták, mert meg kellett védelmezni az országot attól az ördögtől, akit maguk festettek a falra. Még ma is mondják, hogy Tiszának az ország ellen kellett a házszabályrevízió, nekik pedig az ország javára kell. Mit mondjunk az ilyen frázisok ellen ma, amikor már arcz kell az ilyenek pattogtatásához ? Hiszen mind igaz, amit ezek az urak mondanak. Igaz, amit Kossuth mond, hogy a nagy vérontásnál nem kisebb erény egy egész élet önmérséklete és céltudatos munkája. De mert hogy ez csak most volna igaz, s mikor Tisza Kálmán hirdette ezt Nagyváradon, akkor lehazafiatlanozták, s amikor a régi kormányok egy egész életen át a legnagyobb keserűség elszenvedésével gyakorolták ezt az erényt, akkor a Kossuth Ferenczek és Justh Gyulák tüzet okádtak ellenük, mint a nemzeti élet elárulói, megbénítói és a nemzeti erkölcsök kiírtói ellen ? Hát csak két év óta erény az önmérséklés ? Csak a függetlenségi pártnál erény, hogy válogatja, mit lehet, mit nem lehet most megvalósítani ? Csak nekik szabad ezt magukban megtenni, holott azelőtt mindig egy más párt más elvekkel szabta a kormányok elé, mit hogyan csináljon meg most, s ha nem tette, szétszaladtak az országban s márcziusi beszédekben az úristent a lábánál fogva húzták le a tomboló választók közé ? Ezt az ellentmondást, ezt a kétlakiságot magyarázzák meg, ha merik. Mert tudnák, ha mernék. Megmondani nyíltan és becsületesen, hogy amikor fönt a levegőben dörögtek, másnak látták a világot, mint most, a porban mászkálva. Hogy maguktartásában a rikító ellentét őket nyomja legjobban, s amit szépítésül, kifogásul kigondolnak, azzal csak a lelkiismeretüket és a bennük bízókat akarják elámítani. Hiszen sok ilyen részleges vallomást hallottunk. Kossuth Ferencztől különösen, aki ismételten kifakadt, könnyű az ellenzéken követelni, de nehéz a miniszternek cselekedni. Hát nekik is könnyebb volt követelni és ígérni, mint teljesíteni és beváltani. Ha nem volna paktum, darabontbeli kényszerhelyzet, teremteni kellene ilyeneket, mert az a tiszteletreméltó önmérséklés és céltudatos munka olyan erények, melyeket a függetlenségi párt harmincz esztendőn keresztül nélkülözni és legyalázni tudott. A sárkány most a porban van, de nem mert szárnyát szegték s most tehetetlenül törekszik a magasba, hanem legyünk csak őszinték : a koncz lent van a porban s a sárkány letelepedett melléje és igen jól érzi magát, amig csak tart belőle. Ha elfogyott, ha elveszik tőle, ismét fönt fog félelmeteskedni s a márcziusi beszédekből ismét hiányozni fog az a passzus, mely egy élet önmérsékletét és a munka czéltudatosságát a vértanuk erényeivel egy sorba helyezi, találkoznunk kellett már, de egymáshoz is kellett tartoznunk. Önkénytelen mozdulattal vettem kezembe egy csomó lazán megkötött sárga mezei virágot, s a közénk furakodó kocsik tömkelegén át gyöngéden az arczába hajítottam. A lágy virágszirmok hizelgető simogatására lehunyta a szemét s egész testében megremegve húzódott vissza a sötétvörös rózsák közé. De mintha az a rejtelmes hatalom, mely rajtam uralkodott, őt is a jármű alá hajtotta volna, a pillantása újra csak visszatért hozzám. És ez az álomszerű, bizarr asszony egyszerre nyugtalankodni kezdett, mint olyan valaki, ki az emlékezet zárt ajtói mögött kutat egy fel nem található perez futó benyomása után. A szemeink magnetikus áramokban egyesültek, a lelkünk már meglelte egymást, de nem tudta összeforrasztani az eltörött kapcsot, mely életünknek egy vissza nem idézhető szakában kettőnket egymáshoz fűzött. Ez az emlék olyan volt most már előttem, mintha elhomályosult üvegen át néznék reá. Egyik perezben azt hittem, megtalálom, a másikban attól féltem, hogy futó hasonlatosság az egész, mely oly valakit juttat eszembe újra, a kit régen elfelejtettem s a kinek létezése mégis mint egy soha választ nem nyerő kérdőjel van beirva agyamba. Már csaknem fizikai fájdalomként éreztem e kétséget. Azt hittem, ha elfordulok ettől a sajátszerű teremtéstől, visszaszerzem józanságomat s hirtelen rántással újra kezembe vettem a gyeplőszárat. De mielőtt elindultam volna, még egyszer visszanéztem, hogy lássam, figyel-e arra, amit teszek és észrevette-e szándékomat ? » Csaknem felkiáltottam meglepetésemben. Az ő arczából kimondhatatlan szenvedés tükröződött, úgy látszott, mintha ez a gyötrő bizonytalanság, amely engem futásra ösztönzött, őt még jobban kínozná, mint engem. Mintha könyörgő tekintete azt kívánná tőlem, hogy vessek véget e kínlódásnak s mondjam ki a szót, mely megfejti a titkot. Most már egész bizonyossá vált előttem, hogy miként én, ő is visszaemlékezik arra, hogy egyszer, egy hétig, egy napig, csak egy óráig talán, megszűntünk idegenek lenni egymásra nézve. És mintha az a titkos hatalom, mely lelkünk fölött uralkodott, megelégelte volna a játékot, lassanként áttetszővé vált az függöny, amely mögé az emlékezés rejtőzködött. Előbb csak halaványan, mintegy körvonalazva, vázlatosan elém állt a múlt. Először ő ismert rám. Láttam ezt, mert fájdalmas tekintete egyszerre ijedtté vált, szinte kitágult, mintha csak egy általa érzékelhető víziót akarna magába fogadni. A keze pedig, amely egy rózsát tartott, mint egy sebzett szárnyú madár, csapódott az ölébe. Lassan, lassan aztán visszaemlékeztem én is. Ő volt az . . . Ő, a kit betegségem egész ideje alatt lázálmaimban egyre, mindig láttam, ő, aki képzelmeimnek fantasztikus alakjai közül kitartóan vissza-visszajárt hozzám, azért talán, hogy nekem, hitetlennek, bebizonyítsa, hogy a természetben különös rejtélyek is vannak, s hogy nemcsak a halottak lelkeit látják viszont az álmodozók, de az élőknek lelke is élhet, külön életet. . . És míg azon gondolkodtam, mit mondjak neki, hogy szóljak hozzá, álmaimra hivatkozzam-e, vagy csak úgy mutatkozzam be, mint akármelyik idegen férfi, akit megbabonázott szépsége, a sötét árvácskákkal és fekete rózsákkal elborított kocsi lassan elhaladt mellettem és elveszett, eltűnt a virágerdő között, mint egy tündérálom . .. _________AS5 UJSA___________ 1. Kedd, márczius 17. JELFÖLD. — A képviselőház ülése. A képviselőház kedden délelőtt tíz órakor folytatja a házszabálymódosítás tárgyalását. — Az új ágyuk. Az új gyorstüzelő ágyuk kiosztását a negyvenkét hadosztály-tüzérezrednél —amint Bécsből jelentik — ebben a hónapban kezdik meg. Egyidejűleg keresztülviszik a meglevő tábori és hegyi tüzérségi csapatoknál azokat az újjászervezéseket, amelyek nélkül az új tábori és hegyi tüzérségi anyag értékesítése elégtelen és ezzel a hadsereg harczképessége veszélyeztetve volna. Ez az intézkedés a meglevő ostromütegeknek öt ostromtaraczk-osztályra való kiképzésére vonatkozik, egy-egy törzskarral, három üteggel és egy pótkerettel. A megszállott tartományokban levő vártüzér-zászlóaljak mindegyike 25—25 emberrel lesz szaporítandó. E reformok keresztülviteléhez 4800 ember kell, melyek a magasabb újonczlétszám megszerzéséig, a gyalogságból vézetnek. — A balpárt. A balpártot az ország igen sok függetlenségi kerületéből üdvözölték márczius tizenötödike alkalmából. Csikszentmártonban Nagy György képviselőt, aki beszámolót mondott, nagy ováczióval fogadták. Az élesdi kerületben Farkasházy Zsigmond képviselőt ünnepelték, ahol Farkasházynak az arczképét is megfesttették a függetlenségi kör díszterme számára. Pilisy István Erdődön, Csépány Géza Hatvanban mondott beszédet. Beszámolók: Jászalsószentgyörgy lakossága ünnepséget rendezett márczius tizenötödikén. A programm keretében Nagy Emil képviselő nagyszabású beszámoló beszédet tartott, amelynek végeztével bizalmat szavaztak neki s határozati javaslatot fogadtak el, amelyben felkérik a függetlenségi pártot, hogy az ország konszolidácziója érdekében a házszabályok módosítását teljes erővel vigye keresztül. Este lakoma volt. Szatmárott a függetlenségi párt márczius 15-én díszközgyűlést tartott, amelyen Kelemen Samu képviselő beszámolót mondott. Beszédében kiemelte, hogy egy netáni trónutódlással beállható politikai bizonytalanság is szükségessé tette, hogy a gazdasági élet nagy területeit ne engedjük át a bizonytalanságnak. Azért van a kormány mellett és addig mellette marad, míg hiszi, hogy nemzetét így szolgálhatja. Este bankét volt.