Az Ujság, 1908. június (6. évfolyam, 132-156. szám)
1908-06-02 / 132. szám
2 felé való kulturczibálás áramlatába esnek, belátható, hogy a népoktatás extenzív kiterjesztése és a néptudás gyarapodása még nem fogja azt jelenteni, hogy a nemzeti állapot belső rendje és biztossága ezáltal már eo ipso gyarapszik. Az elemi oktatás kiterjesztésével egy egész sor népszerű kultúrintézetet szükséges tehát összekapcsolni, nehogy a szerzett tudás eltorzuljon a népért versengő eszmei irányok toborzása miatt. Máskülönben nincs fedele a háznak. Mindazáltal az mégis bizonyos, hogy az alsóbb népréteget mostani sötét állapotában meghagyni szörnyű bűn volna. Akármilyen bizonytalan legyen is a jövő, mely a néplélek mostani vergődéseiből ki fog hámozódni, a tárgyias és helyes elemi tudás a népfejlődés egyetlen igazi útja. És e részben senki sem fog elzárkózni attól az igazságtól, hogy Apponyi gróf kultuszminiszter ma beterjesztett két törvényjavaslata, egymagában véve, a haladás nem csekély ösztönzője lehet. Semmiesetre sem jelentéktelen esemény az, ha az állam végre levonhatja — bizonyosan kedvező pénzügyi viszonyok között — az általánosan kötelező népoktatás utolsó következését is. Bár a meghagyott 50 fillér könyvtár-illeték még mindig egy kis szépséghiba a javaslaton. Nagyjában véve ugyanezt lehet mondani a gazdasági népoktatás berendezéséről is. Ez a terv egyébiránt már szintén régi, de nehezen lehetett beilleszteni a felsőbb népiskolák, ismétlő iskolák, ipariskolák stb. bonyolódott rendszerébe. Úgy ahogyan a javaslat beilleszti, hézagpótló, nem kevéssé komplikált intézmény lesz. Népszerűvé is alig lesz, amint az ismétlő iskolák sem voltak ilyenek soha. Úgy látszik, egészségesebb lett volna a földmivelő nép elemi iskolája főjegyző rájuk förmedt, hogy megint szégyent akarnak hozni a fejére ? Imhol, most ment el egy magyar színtársulat, amelyet csakhogy suppon nem kellett kivitetni, olyan csúnyául megbuktak. Végre is Szilágyi Pál csak azzal bírta rá a haragos protonotáriust, hogy balsiker esetén pandúrokkal kérte magát és társait a városból elkortétoztatni. Ez a nagy elbizakodottság imponált a főjegyzőnek s az első előadás (a »Szevillai borbély« előadása) fényesen rehabilitálta a magyar színészeket. Tudvalevőleg akkor Temesvár egyik főfészke volt a német színészetnek. Sokáig is az maradt. Kétszeresen kényes kérdés volt tehát a másik magyar társulat esetleges fiaszkója. Ha ez is megbukik , Temesváron még elő sem szabad hozni a magyar színészet nevét. Azonban másképp akarta a gondviselés. A Szevillai borbély diadala egyszerre megalapította a magyar színészet becsületét, melyet egy-két ripacs-trupp eljátszott. Ott akarták őket tartani hónapokig. Persze, nem maradhattak, mert kötelezettségük tovább szólította őket. Szilágyi azonban nem állhatta meg, hogy a főjegyző urat meg ne kérdezze : »Készen vannak-e a pandúrok ?« Innét, hogy a télre a fentebbi ajánlatot kapták. El nem fogadhatták azonban, s igy a város minden kitelhetőt megtett, hogy kedves emlékkel távozzanak. A megye főjegyzője kétszáz forintot adott át ajándékul a megye nevében, ezekkel a szavakkal : — A magyarok istene vezérelje önöket pályájukon, s ha egykor a sors elszólítaná önöket Kassáról, jöjjenek közénk, itt mindenkor méltó pártolást nyerendenek, mert azt méltán meg is érdemlik ; az idő rövidsége nem engedte, hogy több útiköltséget adhassak, vegyék ezt oly szívesen, mint a mily tiszta szívből nyújtom. Isten vezéreljen benneteket, dicső honfitársaim ! (Lásd Szilágyi Pál: »Egy nagyapa regéli unokáinak«, XXXVIII.) nak tantervét átdolgozni gazdasági irányban s igy növeszteni ki a vidéknek legmegfelelőbb gazdasági tanéveket az elemi iskolákból. Mindez a reform természetesen nem megy áldozatok nélkül. A községek és hitfelekezetek megszűnő iskolapénzeit az állam fogja kárpótolni s e réven évenként öt és fél millió új teher hárul az állampénztárra. A mi idővel, a gazdasági iskolák berendezése által még nőni fog. Érdekes adat a miniszter indokolásában az is, hogy amíg az állami iskolák 185.000, a községiek 246.000 korona iskolapénz-kárpótlást fognak kapni, addig a felekezeti iskolák igényelhető kárpótlása közel 1,2 millió koronára rúg. A mi rikitó világosságot vet arra, hogy népiskoláink mennyire benne vannak a felekezetiesség hínárjában. Alogy azután a kárpótlási eljárás módozatait a miniszter megint csak az »egyházi főhatóságok meghallgatása után« rendeli majd el, az ilyeneket már meg kell szokni. Aki azonban e két javaslatban figyelemmel kíséri a megváltási jogszabályok fölötte bonyodalmas voltát, feltételeit, kivételeit, eshetőségeit és azt a görbe utat, amelyen a javaslat a nemzeti elemet a kárpótlás fejében be akarja alkudni a nem magyar iskolákba , el nem nyomhatja magában azt a gondolatot, hogy Apponyi Albert gróf kultúrpolitikája csakugyan nagyon el van hibázva. Milyen más, mennyivel egyszerűbb, végrehajtásában mennyire sikeresebb, bizonyosabb és határozottabb lenne ez a jótékony reform is, ha Apponyi nem tévedt volna le az iskolák államosításának már előtte kiczövekelt nagy országútjáról a partikularizmus, kivált pedig a hitfelekezeti partikularizmus mellékösvényeire. Az efféle allokácziók akkorában divatosak volának. Kellemesen hangzottak akkor, mikor több száz forintos ajándékok kíséretében hangzottak el. Kellemetlenek valának ellenben, mikor az üres kézzel való tovább bocsájtást takargatták. Ilyenkor nyomatta az a bizonyos szinlaposztó a bucsuzóczédulájára, hogy »Se pénz, se posztó, búcsúzik a szinlaposztó !« Temesvárról Aradra vitt vándorútjak. »A bérlet közepe táján — írja Szilágyi — betoppan hozzánk egy déli termetű magyar úriember. — Uraim, én Rózsa, megyei esküdt vagyok, megyém meghagyásából jövök megtudni önöktől, hány négyfogatu sorspontra és hámos lóra lesz szükségük s határozzák meg pontosan az elindulási napot, hogy pontosan itt lehessek. Addig is küldjenek velem ahhoz értő egyént, ki a színpadot a megye nagy dísztermében elkészíttesse, lesz számára és szolgálatára annyi mestersegéd, amennyire szüksége lesz ! Ez kellemes beköszöntő volt, annál is inkább, mert a következő stáczió iránt nem volt még megállapodás. A társulat elküldötte Rózsa esküdttel a díszítőt, s a társaság a kijelölt napon déltájban tizenkét bérelt szekéren, azonkívül a társaság saját két szekerén, melyek elé négynégy sorspontos ló volt fogva, megindult. A tizennégy szekér úgy repült, mintha szöktették volna a társulatot. Az első és utolsó szekéren egy-egy megyehajdú ült nagyobb dekórum okáért. Rózsa esküdt a legelső kocsin, mint a szélvész hajtatott előre, hogy a társulat illő elhelyezéséről gondoskodhasson. Este Nagykomlósra értek, ahol az egész vendéglő se volt a társulat részére foglalva. Nagy dolog volt ez akkorában, mikor manden stáczión egy tisztességes ügyért vagy kis kamaráért valóságos harczokat kelAzonban így is jó sikert kívánunk a javaslatnak, amire egyébiránt szövevényes népiskolai szervezetünkben valóban rá is szorul. Ha végrehajtása — ami két év alatt történik — simán megy, idővel lendíthet valamit a népműveltségen. De csakis úgy, ha a népiskolákat fölfelé szintén kifejlesztik az ifjúsági egyesületek és a szabad oktatás szervezetéig. Mindenesetre közvetlenebb és nagyobb lehetne ennek is a hatása, ha a serdülő gyermeknemzedék nem volna kiszolgáltatva az iskolafentartók partikuláris czéljainak, hanem maga az állam osztogatná, intencziók és párthódítási czélok nélkül, a köznép számára a tudást. Mert különös ország ez. Itt a bor- és pálinkamérés az állam kizárólagos joga, de a népkultúra mindenkié. Kedd, június 2. AZ ÚJSÁG BELFÖLD. A képviselőház ülése. A képviselőház holnap, kedden, délelőtt tíz órakor folytatja a büntető novella tárgyalását. Ezután a kassaoderbergi vasútra, majd a helyiérdekű vasutakra beadott törvényjavaslatok lesznek sorom . A paksi választás, Tolna megye központi választmánya a paksi képviselőválasztás napját július huszadikára tűzte ki. Választási elnök Fördős Géza paksi ügyvéd, helyettes elnök Angyal Béla dunaföldvári közjegyző lesz. A kormánypárt Jeszenszky Ödön dr. paksi szolgabirót jelölte függetlenségi programmal. Csendélet a kormánypártban. Holló Lajos függetlenségi alelnök mai képviselőházi beszédében oldalvágást adott Andrássy Gyula gróf belügyminiszternek. Azt várták a nézők, hogy Andrássy gróf riposztot adjon. Andrássy gróf azonban kiment a teremből a folyosóra. — Nem felelek, — mondotta — mert ha felelnék, a koaliczió is felbomlanék, lett vívni, nem lévén kedves vendégei a vidéki korcsmárosoknak a vándor komédiások. Mikor Reszler színigazgató a hatvanas években a Dunán túl járt, a Patkó-világ virágzó korszakában, Somogy megye egy kis falujában rekedtek meg s a korcsma, vásár ideje lévén, zsúfolva volt emberekkel. A társulat drámai primadonnája, Némethy Irma, beteg volt, s az ivóban nyomorgott egy padon. Tamási, a társaság fiatal tagja, akkor még kezdő színész, aki később Szigeti Imre társaságához szegődött, s Pécsett és Veszprémben aratta első diadalait, már akkor is nagy ördög volt, tűzről pattant, tréfálni szerető legény, aki megsajnálta a szegény primadonnát s fogadkozott, hogy szerez neki szobát. Sőt az egész társulatnak. Kilencz óra felé, mikor már hajdú, pandúr, mind elment a szomszéd járásba rekognoszczirozni, — akkor ez a szó jelentette a hivatalos alvást — Tamási kimegy a félszer alá s előczibálja a garderóbost.— Adjon ki kend betyárruhát meg két pandurgatyát, kéket, puskákkal. A szabó káromkodva és álmosan czihelődött elő s ránczigálta ki a kívánt rekvizitumokat, melyeket Tamási két kórista-társával rögtönösen magára öltött az ekhós szekér, ponyvája alatt. Azzal fel a nagy jelenésre ! Vitték be Tamásit, mint a Patkó bandájának elfogott tagját, akit Kaposvárra fognak expediálni, onnan pedig az akasztófa alá. Az egész csárda népe csöndes borzadással bámulta az eszkortot, s mikor a két pandúr látszólag elázott , kérelmetlenül kezdték magukat érezni valamennyien. Egyik-másik szállóvendég csöndesen kérdezősködött is, hogy milyen az út arra befelé ?• Nem lehetne éjjel is tovább hajtatni, mert hogy . .. nagyon sietős az utjuk. A két pandúr látszólag teljesen leitta-