Az Ujság, 1909. október/1 (7. évfolyam, 232-244. szám)

1909-10-01 / 232. szám

l­ lemző és semmi elvükért sem kár. Hát nem szomorú, hogy ilyen emberek nél­külözhetetlenek Magyarországon ? A vezényszóért a kárpótlás a gazda­sági függetlenség lett volna. De — most már maguk is kérdik — szolgálja-e a gazdasági függetlenséget az a svindli, a­mit a vámszerződés formájával csinál­tak ? Ha ez a forma a bankra is vonat­koznék, könnyebben csinálhatnák meg az önálló bankot? S váljon 1917-re ez a szerződés már tehetetlenné teszi Ausztriát hasonló harczra, a­milyet most a bank ellen folytat ? Túl lenni a helyzet ké­nyelmetlenségén,­­ erre való minden politika. S egyebet soha semmi téren nem értek el, csak túltették magukat a számonkérés napján, a­hogy a dolgában nem biztos ügyvéd abból él, hogy a végtárgyalást egymásután újból kitüzeti. Nem kell nekik a hatalom, csak az ország joga. Vájjon elfelejtette már az ország, micsoda undok tánczot sej­tettek pártkülönbség nélkül s mégis első­sorban a függetlenségiek az osztrák borjú körül az első delegácziók idején, mikor Barabás meglátta Bécset s vala­mennyien tengerészek lettek a durrogó pezsgős palaczkok nyitogatása mellett ? Hogy ordítottak akkor : félre kell tenni a paktumot s végleges leszereléssel vég­leges békét teremteni hosszú uralmuk biztosítására. Akkor nem volt szó ön­álló bankról, de igenis szó volt a vám­közösség állandósításáról, húsz évre, har­­mincz évre, az ő emberi koruk legvégső határáig. És aztán jött az annexió. Mi egyébnek tekintették azt, mint aulikus megbízhatóságuk­ próbakövének? Hoz­zájárulni, megszavazni ezt a tisztán di­nasztikus érdekű ügyet, ezért elismerés jár a korona részéről. Tudtak a közjogi bajokról, tudtak a pénzbeli áldozatokról,­­ mindegy, minél súlyosabb ez az ál­dozat, annál nagyobb lesz az elismerés. Folytassuk ? Nem teszszük. Inkább keressük azt, mit váltott be ez a rezsim s mit tett az országnak. Sokkal kurtább munka, mert már el van végezve a kérdés puszta föltevésével. Semmi, de éppen semmi. S ha most összegezzük s látjuk, hogy az előzményeket, a­mikből a mos­tani krízis fakadt, ők teremtették, a bonyodalmat, mely a válságot teszi, ők provokálták, akkor egészen és szomorúan nyilvánvaló: a politikus emberanyagban van a baj, s mivel más emberanyag nincsen, a baj gyógyíthatatlan. Jól mondja, noha a maga szempontjából, a nemzetiségi Mihályi, ez a krízis a dualiz­mus krízisének kezdete. Ezt csinálták ők, a­kiket mint megváltókat üdvözölt a nemzet, mert az ő hitvány ember­­arnyagukat forgalomba hozták, s a bomló proc­esszus elháríthatatlan, mert kény­szer-árfolyammal forgalomban tartják. AZ ÚJSÁG Péntek, 1909. október 1. BELFÖLD.­ ­ Az egyházjogi tanszék. A budapesti tudo­mány-egyetem tanácsa az egyházjogi tanszékre Molic­ár Kálmán dr. honvédelmi miniszteri taná­csost jelölte első helyen. Apponyi Albert gróf ellen­ben Noller Antal dr. nagyváradi jogakadémiai rendkívüli tanárt, a néppárt egyik public­istáját akarja kineveztetni a tanszékre. «­ Új államtitkár. A király Pap Elek állam­­titkári czímmel és jelleggel felruházott pénzügy­minisztériumi miniszteri tanácsost államtitkárrá nevezte ki. Pap Elek államtitkár nem a nemzeti korszak kreatúrája. Bár aránylag fiatal ember, mégis régi, kipróbált, kiváló munkája a pénzügyi közigazgatás­nak, hosszabb időn át ő vezette, még­pedig igazi szakavatottsággal a hitel- és költségvetési osztá­lyokat és szaktudása a kiegyezési tárgyalásoknál is nagy szolgálatokat tett. Igazságosságát és mo­dorát a tisztviselői kar osztatlan becsüléssel és szeretettel övezi s mostani kinevezése a pénzügy­minisztériumban örömet és megelégedést keltett. Pap Elek 1858-ban született, így csak ötvenegyedik f­l­­­ latát. Kissé elhanyagolt külsejűnek látszott ez az ember, de lehet, hogy életuntságával füg­gött össze ez a nemtörődömség. Antal meg­érezte, hogy jó emberrel áll szemben, a­kit épp a lágysága miatt kihasználtak, megcsaltak. Félénk, szerény modorában volt valami ügye - hagyottság, élhetetlenség. * Együtt mentek végig a tenger partján. — Ön vőlegény ? — kérdezte hirtelen az angol. — Honnan sejti ezt ? Vagy úgy, a karika­gyűrűmről ! Vőlegény vagytok — mondta Antal — és csap a menyasszonyomnál voltam láto­gatóban, a­ki itt nyaral Boulogneban. Bizony, alig várom az őszt, hogy egybekelhessünk. Engem a hivatalom Parisba köt és csak vasár­naponként szökhetem ki ide a tenger mellé. A menyasszonyom viszont kénytelen itt lenni, mert az orvosok tengeri fürdőt ajánlottak neki, hogy megerősödjék. Az angol nagyot sóhajtott : — Három évvel ezelőtt nekem is karika­gyűrű villogott az ujjamon. Vőlegény voltam. És boldogabb voltam mindenkinél a földön, mert először volt rajtam hajóshadnagyi egyen­ruhám. A greenwichi iskolából kerültem ki a legnagyobb kitüntetéssel. A nyári szabadsá­gomat Folkestoneban töltöttem a rokonaimnál. Itt ismerkedtem meg két franczia kisasszony­nyal, az egyiket Lucienek hívták, a másikat Margótnak. Antal hirtelen figyelni kezdett, mert az ő menyasszonyának is Lucie volt a neve. Egy pillanatra meg is hökkent. — Nővérek voltak — folytatta az angol és Antal egyszeriben megnyugodott, mert az ő menyasszonyának nem volt nővére. — Az egész napsugaras, boldog nyáron keresztül — beszélte az angol — minden áldott nap együtt voltam Lucievel és Margotval. A két kis göndör szőke fürtű leánykát a fürdőhelyen nem is hívták másképp, mint »a két bárányka«. Vidámságuk, ártatlanságuk, csacskaságuk roppant tetszett az angoloknak és én boldog voltam, hogy őrizőjük lehettem. Az egyenruhámnak meg volt a hatása, hogy senki sem mert felénk közeledni gonosz szán­dékkal. — Pedig — és itt nagyot sóhajtott az angol — alapjában véve mind a hárman na­­gy­on félénkek voltunk. Én magam is szelíd, ostoba bárányka voltam, még a légynek sem tudtam véteni. Huszonkét éves, félig gyerek­emben voltam. Még csak szerelmes sem voltam a szónak férfias értelmében, hanem serkedzett bennem valami érzés, a­mi Luciehez inkább fűzött, mint Margóthoz, a­ki két évvel volt idősebb Lucienél. És ostoba fejjel nem a leány­nak vallottam meg a szerelmemet, hanem az anyjának. — Lucie édesanyja — folytatta az angol — még egészen csinos és vidám asszony volt, a­milyenek csak párisi nők tudnak lenni har­­minc­hét éves korukban. Valósággal féltékeny volt a leányaira és engem üldözött, mert nem neki udvaroltam. Mikor elmondtam neki, hogy Luciet szeretem, kijelentette, hogy nem ad­hatja hozzám feleségül, mert ő föltette magá­ban, hogy először az idősebbik leányát, Mar­gót-t adja férjhez. Erre én" megint csak gyere­kes fejjel kinyilatkoztattam, hogy'­ megvárom, a­míg Margót férjhez megy és akkor engedje meg, hogy feleségül vehessem Luciet. — Miért nem fordult egyenesen Lucie­hez ? — kérdezte Antal. — Olyan szerelmes voltam belé, hogy nem mertem neki megmondani — felelte az angol. — Féltem, hogy elriasztom magamtól. Lucie szelíd és félénk volt, mint a bárány. E helyett elhatároztam, hogy Margot-nak fér­jet szerzek, de csak azért, hogy Lucie mennél hamarább az enyém lehessen. Kapóra jött éppen Paddy barátom, a­kit levélben hívtam meg, hogy töltse el velem együtt a szabad­ságát Folkestoneban. Paddy testi-lelki jó ba­rátom volt és az iskolában a »feleségemnek« hívták. Nem volt egyetlen gondolatunk vagy titkunk, a mi ne lett volna közös. — Paddy megérkezett — folytatta az angol — és én jámbor bárányegyügyüséggel elmondtam neki minden titkomat, sőt egyene­sen megkértem rá, hogy udvaroljon Margóinak, a­ki szép, derék leány és a­kit Isten bizony érdemes feleségül venni. Paddy mindent meg­ígért, de semmit sem tartott meg. Nem Mar­góinak udvarolt, hanem az anyját kezdte el ostromolni olyan tüzesen, hogy az már való­ságos botránynyá fajult a fürdőhelyen. Már attól sem riadtak vissza, hogy nyilvános he­lyen, fényes nappal csókolózzanak. Pedig ma­dame Albert, a leányuk anyja férjes asszony volt és ezt mindenki tudta róla Folkestone - ban. Az egész folkestonei társaság kerülni kezdte Albertnét és ennek a bojkottnak a leányai itták meg a levét, mert velük sem érintkezett fiatalember. — Lucie és Margot teljesen átérezték anyjuk szégyenét, sokat sírtak, de nem mertek az anyjuknak szólni, mert nagyon szerették őt. Én hozzám menekültek és én továbbra is velük sétálgattam, vigasztaltam őket, lelket öntöttem beléjük, de még mindig nem szól­tam, hogy melyiküket szeretem, melyiket aka­rom feleségül venni. Ekkor hirtelen parancsot kaptam, hogy jelentkezzem Liverpoolban, a­honnan a »Sir Horatio« nevű ágyúnaszádon Indiába kell utaznom. Máskor hogy: örültem évében van. Állami szolgálatba 1880-ban lépett mint fogalmazó-gyakornok; 1881-ben pénzügyi fogalmazóvá neveztetvén ki, 1885-ben a volt pénz­ügyi közigazgatási bírósághoz osztották be, a­hol rövidesen miniszteri fogalmazóvá lett. Majd a pénzügyminisztériumban 1891-ben miniszteri tit­­kár, 1896-ban osztálytanácsos, 1903-ban miniszteri tanácsos, ez év április havában pedig czimzetes államtitkár lett. Az 1900. évben nagy érdemeiért a király a harmadosztályú vaskorona-renddel tün­tette ki. — A rendőri büntető eljárás. A belügyminisz­ter és az igazságügyminiszter együttes törvényi felhatalmazás alapján kidolgozták a rendőri bün­tető eljárásnak a közigazgatási hatóságok hatás­körébe utalt kihágási ügyekben követendő szabá­lyait és az ennek eredményeit felölelő rendelkezé­seket ma teszik közzé. A rendelkezések között egészen új intézmény­ként jelentkezik a tiszti ügyészek részéről a köz­­vádnak a közérdek szempontjából való kép­viselete. E rendelkezéssel a tiszti ügyészeknek azon büntető ügyekre nézve, a­melyek ez idő szerint a közigazgatási hatóságok hatáskörébe vannak utalva, új ügyköre nyílik meg. Újítás a rendeletnek a büntetőparancsra vonatkozó tétele is, a­melynek lényege az, hogy tárgyalás nélkül állapít meg büntetést. A reform egységet akar hozni a rendőri büntető eljárásba s a rendőri büntető bírói intézményt és a rendőri büntető bíráskodás alaposságának megszilárdítását czélozza. — A szekularizáczió. Szilágy megye törvény­hatóságának ma Zilahon tartott közgyűlése Hajdú­­megy­e közönségének a szekularizáczió tárgyában küldött átiratára vonatkozólag az állandó választ­mány javaslatára kimondta, hogy az átiratban érintett kérdések tárgyalását ez alkalommal mel­lőzi, mert a jelen válságos politikai helyzetben kerülni kell az olyan kérdések szőnyegre hoza­talát, melyek éles ellentéteket idéznének fel. — Román torzsalkodás. A román nemzetiségi pár lapjai: a Lupta és a Tribuna annak a hírnek a kapcsán, hogy a román mérsékelt párt nevében néhányan K­zilágy­­somlyóról memorandumot küldöttek a függetlenségi párt vezéreinek, kíméletlen támadást intéznek Babes Emil román mérsékelt párti vezér ellen. Ez ma nyilatkozatot tesz közzé, s ismételten kijelenti, hogy a kérdéses memoran­dumhoz semmi köze, és hogy a két román lap ellen bírói után keres elégtételt.

Next