Az Ujság, 1909. október/1 (7. évfolyam, 232-244. szám)
1909-10-01 / 232. szám
l lemző és semmi elvükért sem kár. Hát nem szomorú, hogy ilyen emberek nélkülözhetetlenek Magyarországon ? A vezényszóért a kárpótlás a gazdasági függetlenség lett volna. De — most már maguk is kérdik — szolgálja-e a gazdasági függetlenséget az a svindli, amit a vámszerződés formájával csináltak ? Ha ez a forma a bankra is vonatkoznék, könnyebben csinálhatnák meg az önálló bankot? S váljon 1917-re ez a szerződés már tehetetlenné teszi Ausztriát hasonló harczra, amilyet most a bank ellen folytat ? Túl lenni a helyzet kényelmetlenségén, erre való minden politika. S egyebet soha semmi téren nem értek el, csak túltették magukat a számonkérés napján, ahogy a dolgában nem biztos ügyvéd abból él, hogy a végtárgyalást egymásután újból kitüzeti. Nem kell nekik a hatalom, csak az ország joga. Vájjon elfelejtette már az ország, micsoda undok tánczot sejtettek pártkülönbség nélkül s mégis elsősorban a függetlenségiek az osztrák borjú körül az első delegácziók idején, mikor Barabás meglátta Bécset s valamennyien tengerészek lettek a durrogó pezsgős palaczkok nyitogatása mellett ? Hogy ordítottak akkor : félre kell tenni a paktumot s végleges leszereléssel végleges békét teremteni hosszú uralmuk biztosítására. Akkor nem volt szó önálló bankról, de igenis szó volt a vámközösség állandósításáról, húsz évre, harmincz évre, az ő emberi koruk legvégső határáig. És aztán jött az annexió. Mi egyébnek tekintették azt, mint aulikus megbízhatóságuk próbakövének? Hozzájárulni, megszavazni ezt a tisztán dinasztikus érdekű ügyet, ezért elismerés jár a korona részéről. Tudtak a közjogi bajokról, tudtak a pénzbeli áldozatokról, mindegy, minél súlyosabb ez az áldozat, annál nagyobb lesz az elismerés. Folytassuk ? Nem teszszük. Inkább keressük azt, mit váltott be ez a rezsim s mit tett az országnak. Sokkal kurtább munka, mert már el van végezve a kérdés puszta föltevésével. Semmi, de éppen semmi. S ha most összegezzük s látjuk, hogy az előzményeket, amikből a mostani krízis fakadt, ők teremtették, a bonyodalmat, mely a válságot teszi, ők provokálták, akkor egészen és szomorúan nyilvánvaló: a politikus emberanyagban van a baj, s mivel más emberanyag nincsen, a baj gyógyíthatatlan. Jól mondja, noha a maga szempontjából, a nemzetiségi Mihályi, ez a krízis a dualizmus krízisének kezdete. Ezt csinálták ők, akiket mint megváltókat üdvözölt a nemzet, mert az ő hitvány emberarnyagukat forgalomba hozták, s a bomló processzus elháríthatatlan, mert kényszer-árfolyammal forgalomban tartják. AZ ÚJSÁG Péntek, 1909. október 1. BELFÖLD. Az egyházjogi tanszék. A budapesti tudomány-egyetem tanácsa az egyházjogi tanszékre Molicár Kálmán dr. honvédelmi miniszteri tanácsost jelölte első helyen. Apponyi Albert gróf ellenben Noller Antal dr. nagyváradi jogakadémiai rendkívüli tanárt, a néppárt egyik publicistáját akarja kineveztetni a tanszékre. « Új államtitkár. A király Pap Elek államtitkári czímmel és jelleggel felruházott pénzügyminisztériumi miniszteri tanácsost államtitkárrá nevezte ki. Pap Elek államtitkár nem a nemzeti korszak kreatúrája. Bár aránylag fiatal ember, mégis régi, kipróbált, kiváló munkája a pénzügyi közigazgatásnak, hosszabb időn át ő vezette, mégpedig igazi szakavatottsággal a hitel- és költségvetési osztályokat és szaktudása a kiegyezési tárgyalásoknál is nagy szolgálatokat tett. Igazságosságát és modorát a tisztviselői kar osztatlan becsüléssel és szeretettel övezi s mostani kinevezése a pénzügyminisztériumban örömet és megelégedést keltett. Pap Elek 1858-ban született, így csak ötvenegyedik fl latát. Kissé elhanyagolt külsejűnek látszott ez az ember, de lehet, hogy életuntságával függött össze ez a nemtörődömség. Antal megérezte, hogy jó emberrel áll szemben, akit épp a lágysága miatt kihasználtak, megcsaltak. Félénk, szerény modorában volt valami ügye - hagyottság, élhetetlenség. * Együtt mentek végig a tenger partján. — Ön vőlegény ? — kérdezte hirtelen az angol. — Honnan sejti ezt ? Vagy úgy, a karikagyűrűmről ! Vőlegény vagytok — mondta Antal — és csap a menyasszonyomnál voltam látogatóban, aki itt nyaral Boulogneban. Bizony, alig várom az őszt, hogy egybekelhessünk. Engem a hivatalom Parisba köt és csak vasárnaponként szökhetem ki ide a tenger mellé. A menyasszonyom viszont kénytelen itt lenni, mert az orvosok tengeri fürdőt ajánlottak neki, hogy megerősödjék. Az angol nagyot sóhajtott : — Három évvel ezelőtt nekem is karikagyűrű villogott az ujjamon. Vőlegény voltam. És boldogabb voltam mindenkinél a földön, mert először volt rajtam hajóshadnagyi egyenruhám. A greenwichi iskolából kerültem ki a legnagyobb kitüntetéssel. A nyári szabadságomat Folkestoneban töltöttem a rokonaimnál. Itt ismerkedtem meg két franczia kisasszonynyal, az egyiket Lucienek hívták, a másikat Margótnak. Antal hirtelen figyelni kezdett, mert az ő menyasszonyának is Lucie volt a neve. Egy pillanatra meg is hökkent. — Nővérek voltak — folytatta az angol és Antal egyszeriben megnyugodott, mert az ő menyasszonyának nem volt nővére. — Az egész napsugaras, boldog nyáron keresztül — beszélte az angol — minden áldott nap együtt voltam Lucievel és Margotval. A két kis göndör szőke fürtű leánykát a fürdőhelyen nem is hívták másképp, mint »a két bárányka«. Vidámságuk, ártatlanságuk, csacskaságuk roppant tetszett az angoloknak és én boldog voltam, hogy őrizőjük lehettem. Az egyenruhámnak meg volt a hatása, hogy senki sem mert felénk közeledni gonosz szándékkal. — Pedig — és itt nagyot sóhajtott az angol — alapjában véve mind a hárman nagyon félénkek voltunk. Én magam is szelíd, ostoba bárányka voltam, még a légynek sem tudtam véteni. Huszonkét éves, félig gyerekemben voltam. Még csak szerelmes sem voltam a szónak férfias értelmében, hanem serkedzett bennem valami érzés, ami Luciehez inkább fűzött, mint Margóthoz, aki két évvel volt idősebb Lucienél. És ostoba fejjel nem a leánynak vallottam meg a szerelmemet, hanem az anyjának. — Lucie édesanyja — folytatta az angol — még egészen csinos és vidám asszony volt, amilyenek csak párisi nők tudnak lenni harminchét éves korukban. Valósággal féltékeny volt a leányaira és engem üldözött, mert nem neki udvaroltam. Mikor elmondtam neki, hogy Luciet szeretem, kijelentette, hogy nem adhatja hozzám feleségül, mert ő föltette magában, hogy először az idősebbik leányát, Margót-t adja férjhez. Erre én" megint csak gyerekes fejjel kinyilatkoztattam, hogy' megvárom, amíg Margót férjhez megy és akkor engedje meg, hogy feleségül vehessem Luciet. — Miért nem fordult egyenesen Luciehez ? — kérdezte Antal. — Olyan szerelmes voltam belé, hogy nem mertem neki megmondani — felelte az angol. — Féltem, hogy elriasztom magamtól. Lucie szelíd és félénk volt, mint a bárány. E helyett elhatároztam, hogy Margot-nak férjet szerzek, de csak azért, hogy Lucie mennél hamarább az enyém lehessen. Kapóra jött éppen Paddy barátom, akit levélben hívtam meg, hogy töltse el velem együtt a szabadságát Folkestoneban. Paddy testi-lelki jó barátom volt és az iskolában a »feleségemnek« hívták. Nem volt egyetlen gondolatunk vagy titkunk, a mi ne lett volna közös. — Paddy megérkezett — folytatta az angol — és én jámbor bárányegyügyüséggel elmondtam neki minden titkomat, sőt egyenesen megkértem rá, hogy udvaroljon Margóinak, aki szép, derék leány és akit Isten bizony érdemes feleségül venni. Paddy mindent megígért, de semmit sem tartott meg. Nem Margóinak udvarolt, hanem az anyját kezdte el ostromolni olyan tüzesen, hogy az már valóságos botránynyá fajult a fürdőhelyen. Már attól sem riadtak vissza, hogy nyilvános helyen, fényes nappal csókolózzanak. Pedig madame Albert, a leányuk anyja férjes asszony volt és ezt mindenki tudta róla Folkestone - ban. Az egész folkestonei társaság kerülni kezdte Albertnét és ennek a bojkottnak a leányai itták meg a levét, mert velük sem érintkezett fiatalember. — Lucie és Margot teljesen átérezték anyjuk szégyenét, sokat sírtak, de nem mertek az anyjuknak szólni, mert nagyon szerették őt. Én hozzám menekültek és én továbbra is velük sétálgattam, vigasztaltam őket, lelket öntöttem beléjük, de még mindig nem szóltam, hogy melyiküket szeretem, melyiket akarom feleségül venni. Ekkor hirtelen parancsot kaptam, hogy jelentkezzem Liverpoolban, ahonnan a »Sir Horatio« nevű ágyúnaszádon Indiába kell utaznom. Máskor hogy: örültem évében van. Állami szolgálatba 1880-ban lépett mint fogalmazó-gyakornok; 1881-ben pénzügyi fogalmazóvá neveztetvén ki, 1885-ben a volt pénzügyi közigazgatási bírósághoz osztották be, ahol rövidesen miniszteri fogalmazóvá lett. Majd a pénzügyminisztériumban 1891-ben miniszteri titkár, 1896-ban osztálytanácsos, 1903-ban miniszteri tanácsos, ez év április havában pedig czimzetes államtitkár lett. Az 1900. évben nagy érdemeiért a király a harmadosztályú vaskorona-renddel tüntette ki. — A rendőri büntető eljárás. A belügyminiszter és az igazságügyminiszter együttes törvényi felhatalmazás alapján kidolgozták a rendőri büntető eljárásnak a közigazgatási hatóságok hatáskörébe utalt kihágási ügyekben követendő szabályait és az ennek eredményeit felölelő rendelkezéseket ma teszik közzé. A rendelkezések között egészen új intézményként jelentkezik a tiszti ügyészek részéről a közvádnak a közérdek szempontjából való képviselete. E rendelkezéssel a tiszti ügyészeknek azon büntető ügyekre nézve, amelyek ez idő szerint a közigazgatási hatóságok hatáskörébe vannak utalva, új ügyköre nyílik meg. Újítás a rendeletnek a büntetőparancsra vonatkozó tétele is, amelynek lényege az, hogy tárgyalás nélkül állapít meg büntetést. A reform egységet akar hozni a rendőri büntető eljárásba s a rendőri büntető bírói intézményt és a rendőri büntető bíráskodás alaposságának megszilárdítását czélozza. — A szekularizáczió. Szilágy megye törvényhatóságának ma Zilahon tartott közgyűlése Hajdúmegye közönségének a szekularizáczió tárgyában küldött átiratára vonatkozólag az állandó választmány javaslatára kimondta, hogy az átiratban érintett kérdések tárgyalását ez alkalommal mellőzi, mert a jelen válságos politikai helyzetben kerülni kell az olyan kérdések szőnyegre hozatalát, melyek éles ellentéteket idéznének fel. — Román torzsalkodás. A román nemzetiségi pár lapjai: a Lupta és a Tribuna annak a hírnek a kapcsán, hogy a román mérsékelt párt nevében néhányan Kzilágysomlyóról memorandumot küldöttek a függetlenségi párt vezéreinek, kíméletlen támadást intéznek Babes Emil román mérsékelt párti vezér ellen. Ez ma nyilatkozatot tesz közzé, s ismételten kijelenti, hogy a kérdéses memorandumhoz semmi köze, és hogy a két román lap ellen bírói után keres elégtételt.