Az Ujság, 1909. október/1 (7. évfolyam, 232-244. szám)

1909-10-01 / 232. szám

.mm Katolikus kongruatanács. A király fő­kegyúri jogánál fogva a lelkészi jövedelem kiegé­szítéséről szóló törvény végrehajtása czéljából »országos katolikus kongruatanács« néven állandó bizottságot rendelt ki. Ennek feladata a mindkét szertartású katolikus világi alsó papság kongrua­­igényének évenkénti megállapítása, valamint a katolikus kongruaszükséglet fedezésére egyházi forrásokból eredő járulékok kezelésének ellen­őrzése s a kongruatanács elnöke a mindenkori köz­oktatási miniszter. A tanácstagok száma az elnö­kön kívül 15 , ebből négy tagot a nagyobb egyházi javadalmak képviseletére a püspöki kar küld ki a nagyobb egyházi javadalmasok közül, a magyar vallásalap képviseletére öt tagot, az államkincstár képviseletére pedig hat tagot a közoktatásügyi miniszter előterjesztésére három évre a király nevez ki, az utóbb említett hat tag közül egyet a pénzügyminiszter meghallgatása mellett. A király a kongruatanács tagjaivá október elsejé­től számítandó három évi időtartamra kinevezte : a ma­gyar vallásalap képviseletére Dedek Crescens La­jos tisz­teletbeli udvari káplánt, egyetemi könyvtárőrt, Simonyi Semadam Sándor dr. országgyűlési képviselőt, Szabó­­Jenő nyugalmazott miniszteri tanácsos, főrendiházi tagot, Timon Ákos dr. miniszteri tanácsos, egyetemi nyilvános rendes tanárt és Zichy János gróf belső titkos tanácsos, országgyűlési képviselőt, továbbá az államkincstár kép­viseletére Bakonyi Géza pénzügyminisztériumi miniszteri tanácsost, Majláth József gróf belső titkos tanácsos, főrendiházi tagot, Huffy Pál dr. miniszteri tanácsost, az állami gyermekmenhelyek országos felügyelőjét,­­Sághy Gyula dr. udvari tanácsos, országgyűlési képviselőt, a budapesti tudományegyetem rektorát, Széll Ignácz belső titkos tanácsos, nyugalmazott államtitkárt és Szmialovszky Valér dr. trencsén megyei főispánt, a vallás- és közok­tatásügyi miniszter pedig e tanácsba előadóvá .Wolff Nándor dr. miniszteri segédtitkárt, a katolikus közpronti kongrua-bizottság jegyzőjét, rendelte ki.­­ Az Országos Református Lelkész-Egyesület Debreczenben ma folytatta tanácskozásait. Nagy István az 1848. évi XX. törvényczikk végrehajtása ügyét ismertette. Ajánlotta, hogy a kongresszus keresse meg a református, evangélikus és unitárius egyházakat, járuljanak együttesen az uralkodó elé és mutassák fel előtte az 1848. évi XX. törvény­c­ikk'13. §-ának záradékát, kérve annak értelmé­ben a meghallgattatást; emlékiratban forduljanak a kormányhoz és a törvényhozáshoz ugyanazon kéréssel, és ha e tényezőktől a meghallgattatásra nézve biztosítást vettek, azonnal hivassanak össze a zsinatok. A zsinatok ezután az összes szükséglet kielégítését egybefoglaló segélyezést sürgessék meg a törvény alapján, mely nem egyesek,­hanem az egyházak szükségleteinek fedezését rendeli el. A tárgyhoz többen szóltak hozzá. Balth­azár Dezső elnök kijelentette, hogy a határozat mellett a volna ennek a váratlan kitüntetésnek, de most lesújtott, mert hosszabb időre,­­el kellett válnom a leánykáktól és épp olyankor, a­mi­kor szükségük volt rám, mint valami második anyára, a­ki saját anyjuk gonoszságával szem­ben is megvédelmezi őket. De a parancs pa­rancs és én nekem engedelmeskednem kellett. Elutaztam. Az angolnak elkezdtek a könyei peregni, mint akkor, három évvel ezelőtt, a­mikor a hajóhídon búcsút vett az Albert-leányoktól. De erőt vett magán és folytatta : — Hónapokig volam távol, de minden éjjel imádkoztam, hogy Lucienek és Margot­­nak ne essék semmi baja, míg távol vagyok. Levelezésben voltam velük és valahányszor gyermekiesen finom soraik megérkeztek messze Indiába, végigcsókoltam Lucienek és Margót­nak a betűit, mert mennél távolabb voltam tőlük, annál jobban egyesültek a lelkemben, úgy szerettem őket, a­hogy édesanya szeret­hetné csak őket és úgy imádtam őket, mintha mind a kettőnek a vőlegénye volnék. Ők szor­galmasan írtak nekem mindaddig, míg egyre ritkább és hidegebb lett a levélváltás. Egyszer csak azt vettem észre, hogy már elmúlt egy hónap a­nélkül, hogy a leányoktól levelet kaptam volna. Türelmetlenségemben már el akartam utazni, a­mikor végre levél jött, Margót kezeirásával. Épp egy lámpáshoz értek, az angol kivette a tárczájából a levelet, a­mely hajtásaiban már foszladozni kezdett és fölolvasta : »Kedves Bobbynk, — így kezdődött a levél — végtelenül szomorú hírt kell veled közölnöm. Szegény édesanyánk nem él többé. Tegnapelőtt húzták ki holtan a tengerből, az úszók részére fentartott helyen. Közölnöm kell veled egy másik hírt is, a­mely talán az előbbi­vel összefüggésben van. Lucie egy héttel ezelőtt váratlanul elutazott Paddy­vel. Minden való­színűség szerint Amerikába mentek. Most egyedül vagyok itt és senki sincs mellettem, hogy ezekben a szomorú órákban vigasztalna. Oh Bobby, miért is hagytad el a te »bárány­­káidat«. Széttépte őket a farkas. Szomorú üdvözletet küld neked : Margót.« Az angol szavait, mialatt felolvasott, könyek olvasztották föl, úgy hogy alig lehe­tett érteni. De összeszedte magát és folytatta : — Ez a levél többé nem hagyott nyu­godni Indiában. Egy hét alatt kieszközöltem, hogy kegyelemből családi ügyek miatt ,sza­badságra bocsátottak. Az első kereskedelmi hajóval Európába utaztam. A hosszú uton eleget találgathattam, hogy mi annak a drá­mának az oka, a­mely a folkestonei bárányká­­kat sújtotta. Rögtön sejtettem, hogy a szo­morú esetet Paddy hűtlensége idézte elő. Először magába bolondította az anyát, aztán megszöktette a leányát. Albertné, a­ki nagyon szerelmes volt Paddy­be, nyilván nem tudta túlélni csalódását és a tengerbe ölte magát. Alig vártam, hogy végre megtudjam az igazat Folkest­onéban. — Végre megérkeztem — folytatta az angol némi szünet után — és a szívem elvisel­hetetlenül dobogott, mialatt Margóthoz siet­tem. A leány, a­mint meglátott, sírva fakadt és nem tudott egyetlen érthető szót sem el­sóhajtani. Rám borult és hoszasan könyezett a vállamon. A­mikor végre fölocsúdott, el­mondta, hogy mi történt. Jól sejtettem: Paddy elvetemültsége idézte föl a családi drámát. De ez még nem volt minden, a­mi rám várakozott. —’Éreztem. — sóhajtotta az angol — hogy Margóival szemben kötelezettség terhel. Bár a szívem inkább Luciehez fűzött, az­ is bizonyos volt előttem, hogy Lucien kívül csak egyetlen nő van a világon, a­kinek föl mer­ném ajánlani a hűségemet és ezt Margót. Lát­­tam­, hogy a leány végtelenül ragaszkodik hoz­zám, sőt éreztem, hogy jobban szerelmes be­lém, mint a­mennyire viszonozni tudtam. Nem volt semmi okom, hogy sokáig haboztam: megkértem Margót kezét és ő szótlanul a nya­kamba borult, nagy boldogságában még »igen«-t sem tudott mondani. Soha szerelmesebb, oda­­adóbb nőt, mint Margót még nem láttam. Megvallotta, hogy már régóta szeret titokban és nagyon fájt neki, hogy én jobban hajlotta­m Luciehez. Szinte örültem, hogy a szomorú­ for­dulat végre mégis Margot-t hozta a károlyiba, a­kinek kristályhűségére életem várát akar­tam építeni. — Csak az volt feltűnő, — beszéltem to­vább Bobby — hogy Margot egyre hozza­­halasztotta egybekelésünk napját. Mintha félt volna attól a boldogságtól, hogy végre fele­ségem lehessen. Faggattam, kérleltem, de ő elzárkózott előlem és egyre titokzatosabb lett. Addig könyörögtem neki, míg végre meg nem mondta a teljes igazat. Emlékszem halovány arczára, csüggedt karjaira, egész élettelen mi­voltára, a­melylyel a nagy vallomást megtette : »Ó, Bobby, — mondta Margót — miért is hagytál el bennünket, szegény báránykákat ! Tudtad, hogy a farkas már ott ólálkodik a kertben és senki sincs, a­ki vigyázna ránk. Nálunk kellett volna maradnod, akkor még mindig boldogok lennénk ... A­mint elmentél, Paddy nemsokára elhanyagolta az édesanyá­mat és egyedül nekem udvarolt. Én utáltam, megvetettem, gyűlöltem, de ő törhetetlen­ül és makacsul ragaszkodott hozzám. Azt moncta, hogy megöli magát, ha nem leszek a­ felesége.­ ­«I Péntek, 1909. október 1. A, S­TFISACJ3 szekularizáczió követelése az elnöki felszólalások­,­ban, valamint a jelentésekben minden kellő’alka-­­lommal a­ kongresszus helyeslésével megtör­­tént s ez irányban nagyszabású társadalmi és politikai mozgalom is folyik és az elnökség is eljár a kérdésben, még­pedig sokkal nagyobb ered­­ménynyel, mint a­mennyit a javaslat kiván. Sütő Kálmán a lelkészek fizetésrendezésének kérdésével foglalkozott. A kongresszus határozatképpen meg­újította e tárgyban hozott eddigi határozatait. Szakács Albert az egyházalkotmány hiányairól és reformjáról tartott előadást. Balta Endre a lelkész - árvák Kálvineuma ügyét ajánlotta a kongresszus figyelmébe, s az indítványt elfogadták. Nagy Vincze egy pénzintézet alapítását ajánlotta. A kongresszus ennek tárgyalását a szövetkezeti bizottsághoz utasította.­­ Új ügyosztály a honvédelmi minisztériumban. A király hozzájárult ahhoz, hogy a honvédelmi minisz­térium 15. osztályát kétfelé válaszszák és hogy e két osztályból egy tábornok-hadbíró vezetése alatt új "Igazság­szolgáltatási osztályt szervezzenek és hogy a honvéd­­hadbírák tisztikarának tényleges állományát két százados­­hadbíróval növeljék, valamint hogy a már fennálló tá­bornok-hadbírói állások egyikére egy negyedik rang­­osztálybeli tábornok-hadbírói állást szervezzenek. Se fölmentés, se megbizás. — Wekerle és Kossuth kihallgatáson. Kormányon vagy ellenzékén. Alkotmánypárti kopogtatás. — A miniszterelnök ma kihallgatáson volt a királynál. Az audienczia sem a kormány le­mondásának elfogadására, sem a kormány újabb megbízatására nem vezetett. Ha a király tudomásul vette is a lemondást, az ebből kö­vetkező elhatározást azonban, talán éppen Wekerle tanácsára, minden irányban fentar­­totta, legalább addig, míg Kossuth Fe­­renczet szombaton meghallgatja. Ennek min­den kijelentés, vagy dekrétum nélkül se lehet más folyománya, mint hogy egyelőre a mos­tani kormány viszi tovább az ügyeket. Beavatott helyeken azonban azt hiszik, hogy a király végleges elhatározása csak a jövő héten következik be és hogy Kossuth Ferencz szombati audiencziája se hozza ideg a döntést s igy a képviselőháznak a jövő keddi ülésen újra el kell napolnia magát. Ha a mostani pártokkal, vagy ezek valamelyikével történik a megoldás, akkor a jövő hét végén meglesz az új kormány, ha ellenben a király se Wekerle Sándornak, se Kossuth Ferencz­­nek a kibontakozási tervét nem fogadja el, akkor a válság legalább két hétig eltart, mert a király több más politikust is meghallgat. Itt ismét Lukács Lászlót emlegetik, mint homo regiust, vagy mint miniszterelnököt; azt is tudják némelyek, hogy Lukács leg­utóbb kihallgatáson járt a királynál, sőt Aekrenthal gróf külügyminiszterrel is érteke­zett ; e híreket azonban minden illetékes fak­tor megc­áfolja. Lukács — a­hogy bennünket értesítenek —­ a maga misszióját ugyan nem tartja végleg befejezettnek, de akcziója ez­­idejűleg teljesen szünetel. Bécsi irányadó tényezők — így szól a mai kihallgatáshoz fűződő egyik híradásunk­­— abban bíznak, hogy sikerülni fog a hatvanheteseknek a függetlenségi párttal való kooperác­ióját valami meg­változott formában biztosítani. Itt olyan kabinet alakítására gondolnak, a­melyben a hatvanhetes pártok mellett a fügetlenségi párt az eddiginél erősebben volna képviselve. Ennek a koalíciós kabinetnek elnöke Kimen-Héderváry gróf­­ volna, a­ki a belügyi tárc­át is elvállalná, pénzügyminisz­terré pedig Návay Lajost, a képviselőház eddigi alelnökét neveznék ki. A függetlenségi pártot és vezérét azzal rekompenzálnák, hogy bizonyos idő múlva Khuen-Héderváry gróf lemondana az el­nökségről és a király Kossuthot nevezné ki minisz­terelnöknek. Az ilyen minisztérium kinevezésével a király lényegében visszatérne Lukács László ja­vaslatára, azzal a különbséggel, hogy fentartaná annak a lehetőségét, hogy a függeltenségi párt vezére maga lépjen bizonyos idő múlva a kabinet élére. Más bécsi informác­iók is arra vallanak, hogy a koalíc­ió két legnagyobb pártjával szeretnének első­sorban kísérletezni. Ezeknek egyike azonban, a függetlenségi tábor, ilyen kibontakozásról hallani sem akar, neki függet­lenségi minisztérium kell, vagy legalább is olyan, a­melynek minden tagját ő dirigálja. A Wekerle-féle megoldás tehát itt vörös posztó, a­melytől némelyek szinte megvakultan fut­kosnak az ellenzéki kolompokkal, a legindu­latosabban tiltakozva az ellen is, hogy Kos­suthot megelőzőleg tekerje a maga plánumát

Next