Az Ujság, 1910. február/2 (8. évfolyam, 39-49. szám)

1910-02-16 / 39. szám

Budapest, 1910. TVII. évfolyam. 39. szám. Szerda, február 16. Előfizetési árak: Egész évre____28 k. — 1. Félévre 14 * — * Negyedévre „ _ 7 » — * Egy hóra : 2 » 40 » Egyes szám ára helyben és vidéken 10 fillér. SZERKESZTŐSÉG: Budapest, Rákóczi-út 54. 13. Telefon 58-15. KIADÓHIVATAL: Budapest, Rákóczi­ út 54. az. Telelőn 162-63 és 58-03. K­egy­elen aettó kivételével minden nap, Ünnep után II. ROVÁS. Tegnap meghaltunk, ma lássunk utána, miből élünk meg. A tegnap meghatott urak ma könnyű lélekkel élvezik az Andrássy Gyulától való özvegységüket. Hiszen senkinek sem lehet ellene kifogása. Érvényesüljenek az urak, ha már mesterségük a politika. De ha már érvényesülnek, viseljék is el mivoltuknak a külső formáját is. Erényhősökké avatni őket nem engedjük. Ezzel tartozunk azoknak, a­kik Tiszától búcsúztak, pártjukat feloszlatták, s maguk is félreálltak. Az elismerés az volt, hogy megvetéssel sújtották őket azok, a­kik most feloszlatják a pártjukat, mert ezzel tar­toznak a hazának, s tovább mandátumkod­nak, mert ezzel tartoznak maguknak. Nem, az életrevalóság legyen hasznos, de ne fen­séges, s ha valaki kedves ideálját a sírig ki­séri (az ideál sírjáig, nem a magáéig) s ott két ujjal meghatott finom búcsút int neki, az hadd kapjon babért a főzelékébe, de ne a homlokára. ^ * Szó, szó, szó, mondják a Tisza szövegezte felhívásról, de semmi pozitív nincs benne. Munka ! De miféle munka ? Mit dolgozik majd ez a munka ? — Hiszen igaz is, jó volna ezt tudni már ma. A koalíczió adott ilyen munka­­programmot, azaz kapott ilyen munkapro­­grammot a királytól, azért mondotta magát nemzetinek. De ebben a programaiban rész­letesen, sőt minucziózus részletességgel fel van sorolva minden munka, melyet a koalíc­ió nem végzett el. Ha erre gondolunk, nyomban elfojtjuk a magunk kritikáját is és örülünk, hogy már az ígérésben az új kormányrendszer megkülönbözteti magát a régitől. * A barikádokat ezúttal, úgy látszik, gyá­rilag csináltatják. Semmi műkedvelőnek nincs benne része, ez a munka a hivatásos barikád­pallérokra marad. Ezek pedig, úgy látszik, amerikáznak. Isten ücscse, ennyi idő óta, hogy a képviselőház eltiltotta az országot a köz­szolgáltatásoktól s a kormányt a közszolgálat­tól, Fejérváryék idejében már elkészült a deb­­reczeni halottaskocsi és a komáromi bitófa­­bárka is. Most még a náthájával sem készült el Justh és a vezérczikkével sem Kossuth Fe­­rencz. Az uraknak, úgy látszik, nem sietős a dolog. Vagy talán éppen ellenkezőleg ? Lehet, hogy azért nem sietnek, mert titkon így sóhaj­tanak , bár már meg lennénk verve ! A béke királly. Irta Bérczik Árpád. Newyork, 1010. február 10. Ma érkeztem meg a »Carpathiá«-val és azonnal Smith Jakabhoz siettem, a hírneves amerikai színműíróhoz, Rostand nagy vetély­­társához, a­ki — mint tudjuk — most »Chan­­tecler«, a kakas- és tyúk-dráma nagy sikere után­­»A béka-király« czimű új hüllő-darabon dolgozik. Ez arra van hivatva, hogy »Chan­­tecler«-t elhomályosítsa. Amerika, a reklám hazája, röstelli, hogy Francziaország túltett rajta és rá akar duplázni. Megérkeztem után azonnal elküldtem névjegyemet Smith Jakab úrhoz és mint a Magyar Színpadi Szerzők Egyesületének elnöke, kihallgatást, illetőleg intervjút kértem tőle. Tíz percz múlva egy gyorsküldönct, vagyis messenger boy meghozta a választ. A levélpapír sarkában egy leveli bóka ült, mely a boríték felbontásakor egyenest a mar­komba ugrott. A béka­király szerzőjétől ezt a reklámötletet kitűnőnek találtam. A levél így szólt: Uram ! Ma délben elvárom egy tál béka­­lencsére, őszinte brekegéssel hű kuruttyolója Smith. U. i. Gyorsfutómat önért küldöm. Déli egy órakor az autó a szálloda előtt állott. A soffőr varangynak volt öltözve. A Broad­way­n végigrepültünk és hallottuk, a­hogy a rikkancsok fülsiketítően kiabálva külön la­pokat szórtak a tömegbe. — Szenzáczió ! Magyar szerzők elnöke a békakirálynál! Pár percz múlva megérkeztünk Mr. Smith palotája elé, mely egy mű-mocsár partján épült a legnagyobb fényűzéssel szeczessziós béka­­stilban. A mocsárba a világ minden tájékáról óriási költséggel idetelepítettek minden kép­zelhető békafajtát, hogy a költő szokásaikat, családi, politikai és társadalmi életüket meg­figyelhesse és eredetiben tanulmányozhassa. Mr. Smith barátságosan közeledett felém és megrázta kezemet : — Kuty ! Kutykuruty ! — Hogyan, uram, ön békanyelven fogad ? — Megszoktam, uram, igenis, úgy van, megszoktam... a hosszú együttlét ezzel a nemes és nagy fejlettségű állatviággal teszi . . . Higgye el, uram, néha-néha szinte úgy érzem, mintha magam is békává váltam volna . . . S ez boldog büszkeséggel dagasztja, mondhat­­hatnám duzzasztja önérzetemet, mert sejteti velem, hogy tárgyam teljesen áthat s én képes leszek megírni a nagy művet, melylyel Amerika Európát letöri. Megrázta sürenyes nagy fejét és a hatodik czigarettát dobta el. Én csodálkozva feleltem : — Hogyan, urán­ ? . . . Hát ön még nem írta meg darabját ? Ön csak meg fogja írni ? Hiszen azt olvastam, hogy már elkészült vele ?­­ Mr. Smith elkaczagta magát. — Nem érti, uram, nem érti . . . Reklám . . . ez is csak reklám . . . Egy betűt se irtam­ még belőle . . . még csak el se vagyok hatá­rozva, hogy melyik fajta aczéltollal és milyen papiroson fogom megírni ! Százhúsz toll- és kétezerötszáztizenkét papírgyár tett ajánlatot, hogy az ő gyártmányaikat használjam s en­gedjem meg, hogy a tollak Békakirály-toll és a papír Békakirály-papír nevet viselhessenek. Mindegyik külön egy-egy millió dollárt ígért ezért . . . De én — mint említettem — még nem döntöttem . . . Gondolkozom felette leg­alább egy-két. . . — Napig ? . . . — Dehogy !. . . Évig . . . uram . . . évig ! Bambán tükröződött naiv arczulatomon a meglepődés. — E szerint mikor szándékszik a darabot elkészíteni ? — 1012. évi július 2-án, hajnali három órakor kell belefognom a vállalkozómmal kötött szerződésem értelmében. Ön megint ámulkodik, uram ! Megint nem érti! — Körülbelül. — Tehát mit nem ért ? — Hogy ki legyen az a bizonyos vállal­kozó ? Smith felsőséges öntudattal mosolygott végig rajtam. — Nem érti, hm, hogy ki az a vállalkozó ! Hát megmagyarázom ! Ez a vállalkozó a fő­­alakja az új dramaturgiai és drámairodalmi vállalkozásnak. Mert mi most egy új korszak előestéjének küszöbén, vagy ha jobban tet­szik, egy új korszak küszöbének előestéjén állunk, helyesebben mondva ülünk. A régi korszak végképp letűnt : a Shakespearek, Mo­herek, Calderonok kora. A mikor az író megirt egy darabot s azt beadta, aztán színre került, vagy nem került és zsebre rakott vagy nem rakott holmi aprópénzt. Ez, uram, drámairól kisipar volt. Az új korszak a drámai nagy- A megszűnt párt. Nem szeretjük a hazug metaforákat. A legtalálóbb metafora is alkalmazásá­ban hazugság. Halottról beszélni, mikor egy párt megszűnik, ilyen metafora. S a halottat megillető végtisztességet egy ilyen metaforikus halállal szemben köte­lezővé tenni, szintén hazugság. A halál konstatálása után a halott tagjai vacso­ráim mentek, vezérük az Orige elnöké­nél osztogatta a jótanácsokat a választó­reform dolgában, mintha sohasem halt volna meg, s Zichy János gróf elnöklete alatt a per 63 kamu bizottságot küldött ki, hogy vegyen részt a győzelmes élet munkájából és javaiból. Nem tartjuk tehát pietás dolgának, hogy az alkotmánypárt feloszlása alkal­mával meghatottabban nyilatkozzunk róla, mint eddigelé. Eddig sem gyűlölköd­tünk. Nem volt nekünk az urak ellen más kifogásunk, mint a politikai visel­kedésük. Nem háborított föl bennünket ellenük más, mint a kettős képmutatás, mely mintájává tétetett meg a tiszta hazafiságnak és úri korrektségnek. A ha­zugságokat és a hazug látszatokat gyű­löltük és gyűlöljük most is. Gyűlöletes volt nekünk látni egy sereg patkányt, a­mint a sülyedő hajóból átúsztak a dia­dalmas hajóba, mondván: ime, mi va­gyunk a tisztességes elem, a tisztesség­telen pedig az, mely ott veszett a sülyedő hajóval. És gyűlöletes volt nekünk, hogy az elbizakodottság első éveiben ezek az urak előkelően tűrték a múltjuk piszkolá­­sát és behúzták a fejüket, hogy eltűn­jenek, vagy kifeszítették a mellüket, hogy lássák : de mi nem voltunk olyanok ! Ezt az alkotmánypárt ma úgy mondja, hogy megmentették a hatvan­­hetes politika romjaiból, a­mi megment­hető volt. Ha jobban körülnézitek, talál­hattak volna értékesebb megmenteni va­lót, mint a saját énjüket. Nem igaz, hogy a koalíczióban csak a függetlenségi politika hamisult meg, s meghamisult ott a hatvanhetes is. Sokan kidobáltak mindent, a­mi nem volt alkalmas arra, hogy a függetlenségiek mellett ők is függetlenségieknek tűnjenek föl. Bele­­bujtak a gazdasági függetlenség gúnyá­jába, hogy meg ne lássék rajtuk a gazda­sági közösség politikája, melyet pedig ma már megint hatvanhetesnek és he­lyesnek mondanak. Nagyfennen meg­ Lapunk mai száma 32 oldal.

Next