Az Ujság, 1910. június/1 (8. évfolyam, 129-141. szám)

1910-06-01 / 129. szám

BttaMéd­ixAki­­fefa* 4*ro_____28 k. — » PélAvra _ ____14» — » RegridAvre _ «. 7 » — » Egy hón____2 » 40 » Egyes az&xn ára helyben 4a­rndákon 10 fillér. TH 1. évfolyam. 129. szám. Szerda, junius 1 SZERKESZTÉSÉG: Budapest, Rákóczi-út 54. S2. Telefon 68—18. KIADÓHIVATAL: Budapest, Rákóczi-út 54. Sz. Telefon 182—SS és 68—03. Kertelen hétfő kivételével minden nap, ünnep után la. ROVÁS. Illúziói senkinek sem lehetnek. A kor­mánynak vagy lesz többsége, vagy nem lesz többsége, de nyugalma az országnak nem lesz. Állítólag ezer Justh-párti képviselő jön be kisebbségnek, de ha csak harminc­an jönnek is be, akkor is ők lesznek a többség. Mert a nem­nek sokkal erősebb a nyomatéka, mint az igen­nek. Nekik csak beszélniök kell, hogy az idő múljék. S elknek ugyancsak beszélni lehet s ezzel is múlik az idő. Ha pedig ezt a szolgálatot nem akarják nekik megtenni, akkor csak ők teszik le a garast s ezzel a képviselő­házban ők váltak úrrá, mint annak idején a horvátok. A megváltás csak ezután jönne, de, úgy látszik, még túlnyomó többség esetén sincs meg a kormánynak az, a­mi a megváltást megelőzné : a megváltó gondolat. * Az osztrák uraknak érzékeny közjogi szivök van. Ma azon méltatlankodnak, hogy a magyar választókat osztrák katonasággal akarják agyonlövetni. Ez nagyon felebaráti méltatlankodás, s mi magyarok meg is köszön­jük, hogy lajthántali testvéreink magyar golyót kívánnak a hasunkba. De teringettét, nem mi, hanem ők erősködnek azon, hogy a közös hadsereg közös, s ők tiltakoznak az ellen, hogy minálunk minden párti politikus a közösségből ki akar hámozni valamelyes magyar jelleget. Ha a tisztelt uraknak ki­fogásuk van az elen, hogy a magyar ezredek mind Magyarországon maradjanak, akkor ne legyen kifogásuk, hogy az osztrákok, a­mikor kellenek, Magyarországra jöhessenek. Hiszen vannak is itt bőven, de, úgy látszik, az itt­létük csak akkor kívánatos az osztrákoknak, ha semmi szükség sincs rájuk. * A bécsi Zeit koalíczió kezdetétől fogva igen szívesen írta meg azokat a híreket és fej­tegetéseket, melyeket budapesti elvbarátai azért telefonálnak föl neki, hogy mint bécsi hangot és informácziót utálhassák a maguk lapjában. Most is ámulattal olvassa a Justh­­párti sajtó a bécsi lapban, hogy Khuen le fog mondani s helyébe Lukács lép, a­ki egészen másképp fog a dolgok rendezéséhez. Ebből a budapesti hívek erős reményeket merítenek, mert mire a német lapból magyarra fordítják ezt a hírt, elfelejtik, hogy Bécsben viszont már magyarról németre fordították. &$15k5 k sírás. Irta Mezei Ernő. Jelentem alásan, én is láttam valahára a Halley-üstököst: magostul, csóvástul. Csak­hogy nem itt a fővárosban, a­melynek füsttel, gőzzel telített légkörén át az én binoklisan fegyverzett szemem sem hatol az égi rejtel­mekig. Nagymaros kevésbé párás egén, esti tíz óra felé pontosan konstatálhattam jelenlétét az égbolt túlsó szélén, a »Hydra« csillagkép alatt. Magjának fénye mint egy másodrendű csillagé, csóvája jókora seprőformájú. Igen, olyan volt, mint a nyeletörött, sarokba vetett seprő. Miután Kukutyinból és Piripócsból is rendőri lelkiismeretességgel adtak hírt az ösz­­szes lapoknak az égi csavargóról, majd hogy az üstököst látták csóva nélkül, majd hogy a csóvát üstökös nélkül, kérem, méltóztassék az én nagymarosi szabatos megállapításomat is tu­domásul venni. S miután így láttamoztam a boldogéit Halley útlevelét, a históriai igazság kedvéért bizony hozzá kell tennem, hogy a világegyetem hírhedt kalandora, a­kitől min­den nyárspolgár halálra rémüldözött, immár a végső züllöttség állapotába jutott és annyira megrokkant, hogy az égi állomások tájékán se a Nagy Kutya, se a Kis Kutya nem törődik vele. Gyanakodom is, hogy már közeli időben öngyilkos módon a Dunába veti magát. Rosszul sikerült bizony ez az egész üstökös­­szenzáczió. Elég baj volt, hogy az üstökös-programm­­nak első része, az izgalmas, a borzalmas, a világvéggel kapcsolatos oly rosszul sült el. Pedig hogy várták mindnyájan, az írói, mű­vészi czigányok, a hivatásos bohémek hajnal­előtti, hajnali kávéházi órákban ezt a mi égi patrónusunkat, Bohémiának minden planétás renddel összetűző csillagát. Hogy a világ végét hozta volna? Ugyan mit bánják a Newyork­­vagy Palermo-kávéházbeli »jó fiuk«, ha ennek az ütött-kopott világnak mindenestől vége sza­kad. Világvég ! Ez minden nagyszerű schopen­­haueri érzésnek koronája ! Hiszen fájhat itt hagyni ezt a szép világot, gyönyörű asszonyai­val, fényes kávéházaival és fülledt szerkesztő­ségeivel, ha egyedül kell kimennünk belőle. De mikor mindnyájan együtt pusztulunk, senkit sem sajnálunk, senki sem sajnálkozik rajtunk, mintha csak sohasem léteztünk volna. Erve­­ ezt telt pohárral lehetne bevárni (a­miben vizes kávéházi tej vagyon). Meg sem bocsátjuk a mennybéli gézengúznak, hogy oly csúfosan elmaradt a hajnali utolsó légyottól. Persze, csak felforgató vad zsenik, prob­lémagyártó nihilisták, titkos drámaírók, tor­­zonborz lírikusok, filozóf újdondászok lehet­nek ennyi czinizmussal eltelve. Ott, a filiszte­­rek nagy tömegeiben általános libabőrt kel­tett a huszadik század dicsőséges tudománya, a­mikor új és új, egyre koc­kázatosabb jóslá­sokkal háborította meg az emberek álmát. Nem sok tisztességet vallott is vele. Mily dia­dalmasan hirdethetné most Brunellére, az antidreyfusardságban boldogult nagy franczia kritikus az ő híres szentencziáját a tudomány csődjéről. A tudománynak igazán nagy most a büntovása a köznyugalom ellen. Az emberek abban az időben is rémüldöztek az üstökösök­től, a­mikor róluk semmi tudományos mér­tékük nem volt, a középkorban a legfurcsább babonás képzetek is fűződtek hozzájuk. De a középkorban nem a természeti jelenségek­től, nem maguknak az üstökösöknek fizikai anyagától és hatásától féltek. Amolyan égi hírnököket tüzes jeleket láttak bennök, me­lyeknek a bűnökbe merült népeket Isten nagy haragjával és büntetéseivel kellett megfenye­getniük, háborút és dögvészt kellett jósolniok. És hitték, hogy sok imádsággal, alázatos vezek­­léssel mindent jóra lehet fordítani. Bezzeg kijutott nekünk, tudományban nevelt, babona­mentes moderneknek ! Először is megtanítot­tak rá, hogy a világegyetemben rendbontó, anarchista­ csillagzatok is léteznek és olyik üstökös, kilódulva a pályájából, úgy nekisza­ladhat a mi vén földünknek, hogy óriási rop­panással, mindenestől pocsékká válik. Azután a legújabb tudomány csodálatos színkép­elemzései hajszálnyi pontossággal kimutat­ják, hogy az üstökösnek magjában a legmér­gesebb kéksavgőzök vannak jelen, a­melyek csóvájába hatolva, egyetlen finom, észrevehetet­len legyintéssel váratlanul, hirtelenül elpusztít­hatnak földünk felületén minden szerves életet. Minderre csak megnyugodhattunk abban a gon­dolatban, hogy ha ezt a méregkeverő mesterségét soha elődeinken ki nem próbálta, ez a mi égi kománk nem éppen bennlünket szemelt ki a föld legutolsó nemzedékének. Ohó ! — feleli rá a nagyképű tudomány, rendkívüli dolog tör­ténik most. Az üstökös úgy vonul el a nap előtt, hogy csóvája a nappal és földdel egy vo­nalba fog kerülni, a­mi csak sok ezer évben egy­szer történik meg. És most ? íme, ez a gyönyörű és félelmetes, mindenkor csalhatatlan tudo­mány így végighajszolt az ijesztő feltevések és rémletes látományok egész sorozatán, a­mikor már ki-ki vezekléssel, vagy mulatozás­sal elkészült a sülve-főre való általános végre, ime, bekövetkezett a kozmikus találkozás végre- Többséges. Háromszázharminczhét mandátum sorsa dől el holnap és a háromszázhar­minczhét mandátum sorsával eldől jó hosszú időre a magyar parlament, sőt a magyar parlamentarizmus sorsa. Most, a döntés előtt való utolsó órákban még elhangzik talán néhány rekedt és két­ségbeesett szónoklat, a meggyőzés, a kapac­itálás, az izgatás azonban jófor­mán teljesen értéktelen immár ; az ország akarata kialakult, — talán túlságosan sok ideje is volt rá és szinte úgy tetszik, hogy nemcsak megérett, hanem túl is érett ezekben a meleg májusi napokban — az ország akarata kialakult, a nagy kerék megindul és dübörög lefelé a maga utján . .. Feltartani, megállítani, az út­jából eltéríteni nem lehet; a néző, ha még úgy tele van is aggodalommal a szive és ha még úgy égeti is az a vágy, hogy az irányt megszabja, nem tehet immár mást, mint hogy vár, figyel és mérlegeli az eshetőségeket. Az eshetőségek... A­kinek találós mesékben kedve telik, az elszórakozhat azzal, hogy számokat állítgat össze és a háromszázharminczhét mandátumot el­osztogatja a pártok között. A kinek a részletek nem fontosak és a kinek csak az ország sorsa fontos, az egyetlenegy nagy várakozással és egyetlenegy nagy reménységgel tekint a döntés elé: azzal, hogy a választás többséget, akármilyen párti, de dolgozni akaró és dolgozni tudó többséget hozzon a parlamentnek. Ma­gyarország és a magyar parlamentariz­mus odajutott az elmúlt öt esztendőben, hogy a forma lett lényeggé, hogy az elvek kérdése, a jövő nagy czéljainak a kér­dése, minden, a­mi rendes viszonyok között, egy állandó fejlődésnek és zavar­talan haladásnak az út­án legfontosabb, hogy mindaz háttérbe szorult és előtérbe került az, a­mi más országokban azért nem fontos, mert olyan természetes, hogy szóba sem kerülhet és mert mindenütt másutt teljesen alkalmatlan rá, hogy emberek és pártok között megkülönböz­tető jelül szolgáljon, előtérbe került az az egyetlen, nagy és fontos kérdés: ki akar dolgozni, ki tudja meghódítani az országot a parlamenti munka számára és ki tudja megmenteni az országnak a parlamentet ? Lapunk mai száma 32 oldal.

Next