Az Ujság, 1910. október/2 (8. évfolyam, 246-257. szám)

1910-10-16 / 246. szám

s attól fél, hogy a Reichsrathban nem kap többséget­. Mi nem hiszszük ugyan, hogy ez a kifogás komoly, de még ha az is lenne,­­ebből csak a válság súlyosabb vol­tára kellene következtetnünk. Arra t. i., hogy az osztrák törvényhozás többsége hatalmát akarja éreztetni Magyarország­gal. A­mint pedig a hatalmi térre játszó­dik át a kérdés, a válság a legélesebb formában tör ki s örvényébe szakítja újra a dualizmus egyéb függő kérdéseit. Mert Magyarországon ma nincs sem politikus, sem párt, a­mely a bankközösség fentar­­tása érdekében hajlandó lenne az osztrák Reichsrath szeszélyének, akaratoskodásá­nak vagy hatalmi tébolyának deferálni. Ha bukni kell kormánynak, bukjon bele akár tíz osztrák kormány, de banksza­­badalom nem lesz készfizetés nélkül. És provizórium sem lesz. Már t. i. olyan formán, a­hogy a különféle hír­források beadni próbálják. Egyenesen képtelenségnek tartjuk azt a mende­mondát, hogy a magyar kormánytól szár­­­­maznék a három esztendős provizórium eszméje. Ez azt jelentené, hogy a bank­­szabadalom meghosszabbíttatik három esztendőre, nem pedig azt, hogy a kész­fizetések dolga rendeztetik. Nekünk pedig­ nem­ az a fontos, hogy a bankszabadalom meddig tart, hanem hogy a készfizetések nélkül ne kapjon a bank szabadalmat. Hiszen ha pár hónapra meg kell hosszab­bítani provizórikusam a szabadalmat, abból nem csinálnánk nagy kázust, de ebbe is csak az esetben lehetne belenyu­godni, ha biztos kilátás volna arra, hogy e pár hónap alatt a bankkérdés rendbe jön. Minthogy azonban az osztrák Reichs­rath ma bizonytalan tényező, nem látunk semmi garanc­iát arra, hogy pár hónap múlva más lesz a helyzet. A provizórium tehát már a magyar kormány vereségét jelentené. Holott a magyar kormány a bankkérdésben nem szenvedhet veresé­get a­nélkül, hogy az egész ország ne érezze annak csúfos és megalázó voltát. Ma a magyar kormánynak az osztrák­kal nincs egyéb tárgyalni valója a bank­­kérdésről, mint az, hogy melyik legyen a készfizetések felvételinek a terminusa. Ha az osztrák kormány a határidő-kérdés tárgyalásába nem megy bele, akkor ez annak a jele, hogy a készfizetéseket nem akarja,­­ akkor a magyar kormánynak nincs tovább mit tárgyalni. A legeszte­lenebb, mert legczéltalanabb politikának tartanók, ha a kormány ebben a kérdés­ben a közvéleményt csitítgatni vagy ámitgatni próbálná. Holott éppen az egy­öntetű és hangos közvélemény adhat csak igazságos követelésének kellő súlyt, és döntő nyomatékot. Ha van kilátás rá, hogy az osztrák makacsság megtörik, az egyedüli mód erre az, ha látják odaát, hogy a magyar közhangulat egységesen a kormány mögé sorakozik. Sem a ma­gyar kormánynak, sem a magyar köz­véleménynek nincs semmi oka, hogy az osztrák kormány fejéről a válságot el-, hárítsa. Ha Bienerth báró nem mer vál­lalkozni a Reichsrath megpuhítására vagy megnyerésére, holott ő maga nem talál­­okot a készfizetések megtagadására, akkor félre­­kell állnia s átengedni a helyet olyasvalakinek, a­ki e vállalkozásra elég erőt és tehetséget érez magában. Megfor­dítani a kérdést nem lehet. Mert Magyar­­országon­­ sem kormányt, sem többséget nem lehet kapni a behódolásra.. A­­­mely pillanatban kétségtelenné válik, hogy az osztrákok hatalmi kérdést csinálnak a készfizetésekből, Magyarországnak csak egy válasza lehet: értesíteni a bankot, hogy a szabadalmat nem újítja meg és sürgősen megtenni az intézkedéseket a bankkérdés önálló rendezésére. És ha a magyar kormány ki akarja használni a helyzetet, tanácsos, hogy mielőbb rászo­rítsa az osztrák kormány­t az utolsó szóra. Mi a bankközösség hívei vagyunk. Az utóbbi évek bankcsatái közepette őszintén állást foglaltunk a közös bank mellett. Mindig és kizárólag gazdasági okokból. Anyagilag előnyösebbnek talál­juk a közös bankot, mint az önállót. S ha a közös bank minden érdekünket hí­ven szolgálja, nem tartjuk az ország ér­dekében valónak azt az anyagi koc­ká­­zatot, a­m­elylyel az önálló bankra való áttérés járna. Ide ha a kérdés úgy fordul, hogy az osztrákok éreztetni akarják ve­lünk hatalmukat, ha ők bankközösség­ben akarnak bennünket tartani azért, hogy pénzügyi függésünket állandósítsák, akkor az önálló bankkal járó anyagi koc­kázatokat csekély áldozatnak tart­juk ahhoz a politikai lekicsinyléshez, ahhoz az erkölcsi vereséghez képest, a­melyet az engedékenység a készfizetések dolgában ránk nézve jelentene. Az osz­trákoknak nincs komoly, számbavehető érvük a készfizetés ellen. Még számot­tevő lapjaik is elismerik, hogy tárgyi szempontból a magyarok részén van az igazság. S csupán a Reichsrath magyar­­gyűlölő többsége ellenzi a készfizetéseket, azért, hogy megalázzon és pénzügyileg igában tartson bennünket. Ily nyilván­való rosszakarattal, ily vak és elfogult gyűlölséggel szemben nincs helye a ker­telésnek, a halogatásnak és a kapaczitá­­lásnak. A lappangó válság csak még job­ban elmérgesitheti a helyzetet. Akuttá kell tenni a válságot mennél előbb egy komoly és határozott ultimátummal: készfizetés vagy szakítás a bankközös­séggel. — Jó napot, Jovanovics­­ur. - -4 Hogy van, Ida kisasszony ?­ — Köszönöm, jól, Jovanovics ur. 7— Hát kapok-e m­a virágot, Ida kisz Asszony ? Kap, Jovanovics ur.­­ ■ . Ida kisasszony kinyújtott az ablakon egy pár szál begóniát, a tiszttartó ur a begóniával együtt a kezét­­ megszorította egy kicsit, a ■virágot hetyke kalapja mellé tűzte és ezt mondta : '— Csókolom a kis kezét, Ida kisasszony. * 1 ' Erre hallgatás jött. Ida kisasszony le­sütötte a szemét, hevesen vert a szive és érezte, hogy még a rendesnél is sokkal pirosabb.. A tiszttartó azonban így szólt: — No, megyek ebédelni. Csókolom a szép kezet, Ida kisasszony. . . — Isten vele, Jovanovics úr — rebegt­e Ida kisasszony. A szürke átment az árkon, a lépésből ügetés lett és ló és lovas csakhamar eltűnt egy sárga porfelhőben. Ida kisasszony kinézet­t, még egy kicsit a poros utczára, lassan kényes lett a szeme, azután sóhajtott, felállott és be­ment ebédelni. Ebéd­ alatt hosszabb ideig hallgatott, mint a­hogyan a mindennapos találkozás után szokta, úgy hogy Andriska néni végre gyana­kodva kérdezte meg tőle : — Mondott talán valamit? — Nem. Semmit se ... — Akkor ne búsuljon, lelkem­­, majd­­ f­zel még. Ida kisasszonynak újra kényes lett a szeme, ." _ . — Nem, Andriska néni, — mondta s­ir­ás -­­ tól remegő hangon — sohasem szól már, vagy ha szól,, az csak rossz lesz. Ne is vigasztaljon engem; belátom, akkor volt igaza, mikor figyelmeztetett rá, hogy engem sem vesz el. Csak játszik velem, pont, a többivel, , Andriska­­ néni nyugtalanul '• izgett-moz­­gott a székén és gyorsan felelte . — Egyik sem volt ám az olyan szép lány, mint maga, lelkem, Id­a kisasszony. :— Nem ér az én szépségem semmit • — felelte Ida kisasszony keserűen.' —, Hír ötezer forintom volna . .. ...­­ , I­da kisasszony keservesen sinfi kezdett és­ Andriska néni nem tudta megvigasztalni. Dél­­után szövödten totál."Fél Ida, kisasszony az iskolába én(zsenörpai) jött haza. Este azon­ban térzene volt , ide szomorúan bár, de ,mégis­­ kiment és­ innen k­iégvigasztalódva, jókedv­ű­en jókedvében dúdolva jött haza, olyan’­jókedv­eűten, hogy Andriska néni, a­ki már lefeküdt, kiszólt hozzá és megkérdezte tőle, ,mi történt. Jézus Máriám, csak nem, kérte, meg , v.. — Nem, Andriska néni. Hanem beszéltem a barátjával, a patikussegéddel. Az azt.­­ondta, hogy ha ötezer forintom volna, elvenne, de más lányt még egyszer annyiért sem venne el. Én úgy tetszem neki, hogy engem öt­ezerért is elvenne... . , Andriska néni felült az ágyában ,és­ Össze­fogta a barhett hálóréklijét. —­ Hát, Ida kisasszony, lelkem, — kér­dezte tág szemmel — hát van magának ötezer forintja? ! Ida kisasszony elkomolyodott és leült az ágy szélére.­­— Nincs, Andriska néni. .— felelte hal­kan — hanem írok Bódi bácsinak Kunszál­lásra. — Ajaj — szólt .Andriska néni savanyu arczozat. . Újra lefeküdt és eleresztette a barhett hálóréklijét. Ida kisasszony felállott az ágyról és hevesen járkált fel s le a szobában. — írok neki — mondta bátran és han­gosan. — Fogalmazok egy gyönyörű levelet... Hogy ne álljon útjába a szivem boldogságá­nak. Az nem elég, hogy taníttatott.­ Adja ki nekem ezt a pénzt. Minek tartogatja ? Nem viheti a sírba magával... Andriska néni megint felült és ismét összefogta , a hálóréklit: — Ezt ne írja neki, lelkem, — mondta — öreg ember nem szereti, ha a halált juttatják eszébe. — Hát ezt nem írom — mondta Ida kis­asszony. —­ Hanem egy gyönyörű levelet fo­galmazok neki. Megfordult, bement a szobájába, leült és hajnalig fogalmazott. Másnap folytatta a fo­galmazást, harmadnap letisztázta a levelet és felolvasta Andriska néninek, a­ki sírt a meg­hatottságtól, olyan gyönyörű volt a­ levél. Ugyanaznap még el is ment a levél Kun­szállásra. * Harmadnapra megjött a válasz. Bódi bácsi igen röviden irt. A kérést határozottan meg­tagadta, azt kérdezte, hogy várjon Ida kis­asszony meg van-e bolondulva és ígérte, hogy ha ilyen dolgokat csinál, majd még ki­ is ta­gadja az örökségből és egy vörös rézkrajcrár nem sok, annyit sem hagy rá, hanem a­mi kis vagyona van, azt az eklézsiának hagyja. Ida kisasszony fehérre vált arczczal ol­vasta el a levelet és Andriska néni, a ki ag­gódva, reménykedve, de remegve nézte, a­mint felbontja és elolvassa a levelet, nem kérde- AZ ÚJSÁG Vasárnap, 1910. október 16. ...------......— ---::r:"::-:-:Tr7r7’T.r::r.:"l “ ■■■'■'■a BELFÖLD. ” A karánsebesi vagyonközösség veszteségei. Lugosról jelentik : Krassó-Szörény megye köztör­vényhatósága ma Medve Zoltán főispán elnöklésé­vel tartott közgyűlésén megszavazta a jövő évi költségvetést és a nyugdíjalap hiányára szüksé­ges 4%-os pótadót. Ezután a főispán, mint kor­mánybiztos, bejelentette, hogy a vagyonközös­ségnél súlyos mulasztásokat fedeztek fel, a­miből esetleg a vagyonközösségre százezrekre rugó károk háramolhatnak. A főispáni kijelentés nagy fel­

Next