Az Ujság, 1910. november/1 (8. évfolyam, 259-271. szám)
1910-11-01 / 259. szám
Budapest, 1910. Előfizetési árak: Vgstga évre.. _ ... 28 k. — 1. Félévre _... 14 » — » Negyedévre „ ... 7 » — » Egy bóra TM „ ... 240 * Egyes Szám ára helyben és vidéken 10 fillér. Vill. évfolyam. 259. szám. AZ ÚJSÁG .. Kedd, november 1. SZERKESZTŐSÉG: Budapest, Rákóczi-út 54. sz. Telefon 56—16. KIADÓHIVATAL: Budapest, Rákóczi út 54. sz. Telefon 162-63 és 58-03. Megjelen hétfő kivételével minden nap, ünnep után is. ROVÁS: A Molnár és gyermeke osztrák tákolmány, a molnár és szamara, úgy látszik, magyar ügy akar lenni. Legalább az osztrák lapok alkalmazzák úgy, hogy a molnár lenne a magyar kormány, aki sehogy sem képes a szamarát a tanácsadók kedvére tartani. Most azt mondják : hiba volt a pénzügyi kérdésből hatalmi kérdést csinálni, mert így a legjobb akarat mellett a másik nem nyugodhatik bele abba, hogy alul maradjon. Tegnap meg azt mondták : szép dolog készfizetést akarni, de hol az erő, mely az akaratot velünk szemben érvényesíti ? Ma a szakkérdést emlegetik, melyet nem szabad politikával súlyosítani, tegnap a politikát emlegették, melynek nem szabad a pénzügyet áldozatul dobni, így igen kényelmesen meg lehet csinálni, hogy akárhogy fordulunk mi, mindig az osztrákoknak ne az arczába nézhessünk.* A félhivatalosok nagyon meg vannak elégedve a horvát választásokkal. Azt mondják, a bánnak igen tekintélyes kisebbség jutott, a koalíczió ellenben felére apadt. Hát félhivatalosan, ha egyebet nem lehet, muszáj ostobaságot is mondani. Az eredmény igazán az, hogy a bán azt hitte : vagy én kapok többséget s akkor nincs koaliczió, vagy a koaliczió kap többséget s akkor megvásárlom. E vagyvagyból kisült a harmadik, a váratlan, a lehetetlen : nincs többség, ellenben többen vannak, akik Horvátországot szeparálni akarják Magyarországtól, mint olyanok, akik ezt tagadni akarják. S az unionizmus helyreállítása most arra ébred, hogy Horvátországban a bán volna az egyetlen ember, aki Magyarországhoz ragaszkodnék, ha véletlenül nem Tomasics volna a bán. * A delegáczió albizottságaiban még mindig kapunk felvilágosításokat, mégpedig roppant kielégítőket a milliók ellenében, miket nem tartanak elég kielégítőknek. Sőt vívmányok is akadnak, így Láng Lajos indítványára elhatározták, hogy a kereskedelmi passzusok maradjanak ki a külügyi jelentésből, mivel ezek az ügyek nem valók a delegáczionális kompetencziába. S kihagyták a jelentésből a kereskedelmi passzusokat. Nem nagyszerű ? S elismerték, hogy ezek a parlament elé valók. Nem vívmány ez ? Aehrenthal úr azonban eddig is csinálta a kereskedelmi politikát s ezentúl is fogja csinálni. Mert csak a jelentést törölték, de Aehrenthaler megmaradt. Különös emberek. Itt a Lengyel Menyhért. Birinszky Leónak hívják azt az ifjú orosz költőt, aki — mint az összes bel- és külföldi lapokban annyiszor olvastuk —■ olyan megható önfeláldozással ápolta a haldokló Kainzot. Nagyszerű és tragikus dolog volt : a nagy művész a halálos ágyon s mellette a legjobb barát, az ifjú orosz író , nehéz órák egy valóban világraszóló művész mellett, a ki a biztos halálra volt ítélve s akit a piros reménység szüntelen lobogtatásával csalni kellett az utolsó pillanatig, hogy ne fájjon neki nagyon a gondolat, hogy el kell menni s a Burgban majd más játszsza Hamletet és III. Richárdot. A baráti szolgálat —■ olvashattuk a lapokban — hű volt és önfeláldozó, s az ifjú orosz író a Leipziger Ulustrierte-ben is jól festett a halott Kainzzal együtt, mert volt szive lefényképeztetni magát ebben a nem mindennapi pózban s a kép persze megjelent a képes lapokban. Tehetséges fiatal költő. Tehetségének más feltűnő jelét is mutatta. Moloch czimen egy drámát irt a fiatal orosz terrorista költő s a dráma tárgya az orosz forradalmi mozgalmak legvéresebb napjaiból volt merítve. Vagy honnan is meríthetné a tárgyát az ilyen sorsüldözött szegény orosz író, ha nem a vérből, a mely Kiev utczáin ömlött s a melyben ő is bizonyosan bokáig gázolt. De nemcsak a forradalom vészes látományai izgatták a költő fantáziáját, hanem, mint minden vérbeli orosz író, ő is életbölcs. Mélységek fölött járt a hőse, Sascha, a második felvonásban íme azt mondja, hogy nem is érdemes forradalmat csinálni, mert a küzdés az emberiség jövőjéért egy telhetetlen Moloch, mely mind több áldozatot követel. S minden áldozat felesleges. Ilyen pesszimista. Mint Arczubácsev. Mint minden tehetséges orosz. Tehetségének még más feltűnő jelét is mutatta. Pont közvetlen a premier előestéjén első helyen egy czikk jelent meg a Schaubühne-ben a Hermann Bahr tollából, hosszú ajánlólevél és védőirat Birinszky részére, Berlin számára. Mert ez a Berlin furcsa hely, a Kainzot istenítették és az egekig emelték s hogy Birinszky mester a nagy művész mellett az utolsó órákban baráti szolgálatot teljesített, ez talán kedvezően fogja befolyásolni a berlini kritikát, de hátha mégis baj eshetik, azért hát elő gyorsan Bahr-ral, aki ma a legjobb név s hamar egy czikket tőle a Schaubühne-be, amely a legkegyetlenebb hely ... tehetséges ifjú orosz terrorista író. Még ezzel mind nem volt kimerítve a dús forrás, melyből a költő tehetsége fakad. A »Modernes Theater« elfogadja a darabot előadásra s a fiatal orosz író megérkezik Berlinbe, belép a Caffe des Westens-be, — hiszen Berlin is egy kis város s itt is csak úgy együvé bújnak az emberek, mint Pesten —, mondom, belép a fiatalember a kávéházba, óvatosan körülnézeget és inni, máris az öreg Lindau mellett ül, aki a királyi színház igazgatója. — »Ki az a fiatalember ott Lindau mellett ?« —• kérdik az emberek. —• »Birinszky, a fiatal orosz terrorista író —■ mondják áhítattal — Kainznak és Lindaunak a barátja, s ki tudja, talán még az orosz czáré is, a milyen tehetséges.« Eljön azonban a premier és itt már tovább nem lehet a dolgot igazítani, itt már nem használ sem a halott Kainz, sem az élő Bahr. Lindau se használ, aki a királyi színház igazgatója, egy gongütés, a nézőtér elsötétedik, az emberek leülnek a helyeikre és azt mondják : ne lássuk, mit tud ez a fiatal orosz terrorista író, és itt már most csak a jó Isten segíthet rajta, no meg a saját tehetsége, ha van. De nem sok van neki. Nincs több, mint akármelyik ügyes színpadi írónak s azonfelül rövid a lélekzete. Az első felvonás jó felépítésében s néhány hatásos mozzanatában már ki is merült, ami ezután következik, játék a szavakkal, hangos és lármás játék. Bensőség nélkül való. Törik és zuhan a dráma épülete és maga alá temeti a fiatal oroszt, pedig hogy iparkodott felül maradni, már szinte sajnáljuk is. És azt gondolja az ember : semmiféle írótól nem kérem számon, honnan vette a történetét, amit elém tálal, igaz-e, nem-e, nem fontos, egyedül az a fontos, hogy annyi fantáziája és szuggesztív ereje legyen a szavainak, hogy amíg a színházban ülök, hinni tudjak neki. Tehát nem az a fő, hogy miről ír az ember, hanem hogy hogyan ír, de mégis, Istenem, ennél a Bilinszkynél számításba kell venni, talán mint enyhítő körülményt, hogy amit itt elmondott nekünk, az a lármás és külsőséges történet, az mégis az ő élménye, az ő szenvedése volt, hiszen ő egy orosz sokáig gázolt vérben Kiev utczáin, s bizonyosan ez a rendkívüli élmény szülte a drámát. És akkor kiderül, hogy a jeles fiatal orosz terrorista író nem is Birinszky, nem is orosz, nem is terrorista, nem is jeles, hanem egy Gottessohn nevű bécsi ifjú, aki az orosz forradalomban épp úgy vett részt, mint mi, újságolvasási izgalmak révén. Hogyan főzte meg a halott Kainzot, az élő Bahrt és Lindaut, ez az a rejtélyes pont, ahol a tehetsége mutatkozik. Nem a színdarabja. Hogy is szól a jóslat, ami a híres emberek ifjúkori első meg- Attseisldás felé. Úgy értesültünk, hogy Bécsben a két kormány között nemcsak újból megindultak a megszakadt tanácskozások, hanem már be is fejeződtek, mégpedig nekünk kedvező értelemben. Milyen ez az értelem s valóban kedvező-e, ezen most sokat nem töprenkedtunk. Hinni akarjuk, hogy igy van s a külső jelek is erre vallanak. Egyelőre megelégedésünket akarjuk kifejezni arról, hogy Kliuen-Héderváry gróf láthatóan azzal a módszerrel ment Bécsbe, melyet vasárnapi czikkünkben mint egyedül lehetségeset kifejtettünk, nem lemondással fenyegetve, nem lemondást provokálva, hanem ellenkezőleg : a készfizetés ügyét úgy exponálván, hogy az legfeljebb az osztrák kormány és parlament válsága lehet, ha a magyar álláspontnak be nem hódolnak. Örülünk különösen, hogy a külsőségek ezt letagadhatatlanná teszik, még a lojalitásuk is, melylyel Khuen az ő osztrák kollégáját és ellenfelét fedezni akarja. Nobilis és politikus egyaránt, hogy egy intervjúban letagadja a nehézségeket s a válságot, minekutána túl van rajta, s ezzel lemondván a diadalról, lehetővé teszi a másik félnek, hogy megmeneküljön a kudarcz ódiumától, melyért megint csak nekünk kellene kompenzácziót adnunk. A külsőségek ezek : Khuen Bécsbe ment s audiencziára jelentkezett. Utána Bienerth ment Schönbrunnba s Lukácsot váratlanul hivatták föl. Az osztrák miniszter nem számított arra, hogy újból tárgyalni fognak s másfelé kötötte le idejét. Ha tehát mégis voltak tárgyalások, akkor ezeket a Khuen audiencziája idézte elő. Magyarán mondva: Khuen kérte a korona segítségét s meg is kapta. Szombaton még objektív be nem avatkozás volt a burgbeli jelszó, vasárnap ez a beavatkozás meghozta a fordulatot. Ez helyes. A kormánynak illik ezt esetleg tagadni, a hivatalos álláspont kimérheti az osztrák érzékenységet, de nekünk, akik rámutattunk minden bennünket érő megalázásra, konstatálnunk és kiemelnünk kell azt is, ha kijár nekünk. Lapuunk mai száma 43 oldal.