Az Ujság, 1910. november/2 (8. évfolyam, 272-284. szám)

1910-11-16 / 272. szám

Budapest, 1910. Vm. évfolyam. 272. szám. Szerda, november 16. SZERKESZTŐSÉG: Budapest, Rákóczi-út 54. sz. Telelőn 56—16. KIADÓHIVATAL: Budapest, Rákóczi-út 54. sz. Telelőn 162-63 és 58-03. Megjelen hétfő kivételével minden­ nap, ünnep után is. Előfizetési iraki Egész évre__... 28 k. —­­. Félévre ........... 14 » — * Negyedévre ..... 7 » — * Egy hóra­­ ....» 2 » 40 * Egyes szám­ára helyben és vidéken 1ó fillér. ROVÁS:­ Holnap lesz végre a képviselőháznak olyan ülése, melynek másnapra is folytatása lesz. Szóval: megkezdődött a munka. Azt már nem mondhatjuk, hogy a rendszeres munka, mert abban, hogy a perrendtartást tűzik napirendre, nincs rendszer, csak kényszerűség. Rendszer szerint azt tárgyalnák legelőbb, a­mi leg­sürgősebb. Ez volna a szerb szerződés, a bank­­szerződés, a költségvetés, vagy az indemnity. Ezek nem várhatnak, ellenben a perrendtartás várhatott volna néhány hétig. De ezekből a sürgős ügyekből egy sincs előkészítve, a per­­rendtartás ellenben elő van készítve. Tehát az utolsóval kezdik, nehogy megint ne kezdjék. Értjük, így van, de hogy így kellett annak lennie, hogy pl. az indemnityt sem lehetett volna már kérni és tárgyalásra kitűzni, a szerb szerződést nem lehetett volna kiosztani, holott megvan, azt csak úgy érthetjük, ha fölteszszük, hogy a kormánynak nincs kellő előrelátása. * A készfizetések ügyében — örvendetes hír — a két pénzügyminiszter már egészen meg­egyezett s a reformnak most igazán csak né­mely technikai részletét vitatnák meg. A meg­egyezés a félhivatalos vélekedés szerint olyan, hogy mind a két miniszter meg lehet vele elé­gedve. Ennek igazán örülünk, noha ez azt jelenti, hogy a két állam nem ez vele meg­elégedve. Nem mondunk ítéletet, csak nem értjük. Készfizetés vagy van, vagy nincs, vagy lesz, vagy nem lesz. ötven perczentes kiegyezés itt, a­hogy mi látjuk, lehetetlen. De a két mi­niszter mégis talált olyan középutat. Ha ők mondják, nekünk el kell hinnünk. S reméljük, elhihetjük akkor is, ha már mi is tudni fogjuk, a­mit most csak ők ketten tudnak. * Ha a Pester Lloyd is azt mondja már, hogy Schönaich megy, pláne már karácsony előtt, akkor az többé nem pletyka, hanem tény. S tény a megokolása is, melyre csak ráczéloz, hogy a hadügyminiszter békés politikai maga­tartása nem nyerte meg a trónörökös tetszését. Miből állt ez a békés politika ? Abból, hogy átlag minden tíz millióból engedett egyet, s hogy a magyar törekvésekre nem mondta, hogy soha, csak azt, hogy nem. Ezért sincs okunk Schönaich után sírnunk, de okunk van sajnálni, hogy a trónörökösnek még ez a semmi is sok, s hogy ő szerinte nekünk még a semmi­nél is kevesebb dukál. Ez a tény ad reliefet ennek a lemondásnak, mert hadügyminiszteri krízis helyett trónörökösi jellemzés lett belőle. Apa és fia. írta Kálnoki Izidor. IV. Vidám mulatozás után K­laszin hajnalban együtt mentek haza öregebb és ifjabb Moldova Gergely. A fiatalabbnak legénylakására tar­tottak, ott lakott az öreg is, vendégképpen. Minek is tartott volna külön lakást Pesten ? Hosszú özvegysége alatt egyszer se mozdult ki a tiszakürti kastélyból. A fiánál szállt meg. Hazaérve bucsúzkodni kezdtek. — Talán meginnánk előbb egy pohárka szilvóriumot ? — vélte a fiú. — Abból való, a­mit te küldtél, apa. Jó hazai. — Bizony az jó lesz — hagyta helyben az öreg. Lehörpentettek egy-két pohárkával, jó­éjszakát kívántak egymásnak s lefeküdtek. Az első szobában a fiú, a harmadikban az apa. Jó magasan járt a nap az égbolton, a­mikor ifjabb Moldova Gergely fölébredt. Az órára nézett: — Tíz óra harmincz. Még teljes másfél órám van. Aztán teszem tiszteletemet az öregnél. Hamis mosoly jelent meg az arczán ! — Megállj, öreg! Téged megtréfállak. Formaságok kellenek a leánykérés körül. Majd lesznek formaságok. Becsöngette az inasát. — A szalonkabátomat készítsd ki. Fekete nyakkendőt. S most meg fogsz borotválni. Olyan gondosan, a­hogy csak tudsz. Gondosan öltözött a fiatal úr. Szokatlan gonddal. Pont délben pedig az ezüsttálclára A vasúti pragmatika bonyodalmait kezdik félhivatalosan magyarázgatni. Homloktérbe állítják a tárgyi indítéko­kat s csak úgy suttyomban ragasztják hozzá a politikai rugókat. Hát mi kész­ségesen elhiszszük, hogy a vasúti pragma­tikának lényeges hibái voltak és vannak. S ténynek fogadjuk el, hogy még a koalí­­c­iós kormányzat idejében lépések tör­téntek s tanácskozások voltak arról, mi­képpen lehetne a bajokon és hibákon se­gíteni. S hogy a mostani kormány foly­tatólag foglalkozott ezzel a kérdéssel, migyen most már a gyakorlati tapaszta­latok alapján beszerzett összes adatok egybefoglaltatván, ezek alapján a keres­tétette a névjegyét s beküldöt­te legényével az apjához. — Kérdezd meg, ha várjon volna-e olyan szives engem fogadni ? Az inas mingyárt visszatért : — Az öreg úr szívesen látja a fiatal urat. Várja. Bement a papa szobájába szalonképesen. Czilinderrel az egyik, keztyüvel a másik kezében. Az öreg úr már várta. Szintén szalon­­ruhában. Ugyanolyan szertartásosan, a­hogy a fiú jött. — Nem sikerült lefőznöm az öreget — gondolta magában a fiú. — No, nem baj. Hiszen természetes, hogy minden Moldovának egyformán jár az esze. Az öreg szertartásos nyugalommal egy székre mutatott: — Parancsolj helyet foglalni, kedves fiam. S mondd el, mi a kívánságod. A fiú leült: — Mire jó ez a komédia, édes­apám? Úgyis tudod, mit akarok. Már egy hét előtt elmondtam neked, sokkal emberibb és kelle­mesebb formában: feleségül akarom venni Galambos Margit kisasszonyt, viezmándi és kőrösmezei Galambos Margit kisasszonyt. — Igaz. Elmondtad már egy hét előtt. De akkor ezt a kérdést a fiatal Moldova Ger­gely intézte az öreg Moldova Gergelyhez. A fiú az apához. S akkor az apa nem mondhatott egyebet, csak azt, hogy : »Fiam, ha szereted a leányt, vedd el, légy boldog vele«. — És most ? — Most egészen más a helyzet. Most jön hozzám egy fiatal ember, — hozzáteszem, hogy egy tiszteletreméltó, rokonszenves, elő­ Pragmatika és politika,­ kedelmi kormány elé már legközelebb terjedelmes jelentés kerül. Ugyancsak félhivatalos jelentés van arról, hogy a kereskedelmi miniszter az állam­vasút igazgatóságának jelentését s a javasolt módosításokat ankét elé kí­vánja terjeszteni.­­Ha ez alkalomból a horvátok sérelmei szintén a mérlegelés körébe vonatnak, — úgymond a félhiva­talos — ez mindenesetre politikai moz­zanatot is jelent, de ez a törvény által felidézett egyéb nehézségekkel szemben háttérbe lép.« Háttérbe lép ? Így a papiroson na­gyon megnyugtatón fest ez a kijelentés. Hanem arra már nem látunk semmi ga­­rancziát, hogy háttérben marad-e való­ban a politikai momentum ? A vasúti pragmatika tárgyi kritikáját el tudjuk képzelni a politikai kérdés kicsatolásá­val s el tudjuk képzelni a pragmatikának kijavítását az abban foglalt politikai vezérmotívum teljes tiszteletben tartásá­­val. Ha tehát valóban a tárgyi momen­tum a fontos és a lényeges, mire való azt a politikai nehezékkel súlyosbítani ? Viszont, ha a pragmatikán nem lehet ja­­vítani a politikai momentumok mellőzé­sével, akkor mégis csak ezek a döntők, s a­mily bizonyos, hogy a politika terére tolódik ennek folytán az egész kérdés, épp oly bizonyos, hogy a tárgyi momen­tumok devalválódnak mellékesekké és szorulnak háttérbe. Így állván a dolog, megint csak azt kell kérdeznünk, mire való volt most a horvát kérdést újra napirendre hozni ? Hisz e kérdés felvetésével a kormány ké­kelő származású és önálló értékű fiatal ember — hozzám, Galambos Margit mostohaapjához, és megkéri tőlem a kezét. — És te mit felelsz neki ? — Azt felelem neki, hogy : »Igen tisztelt fiatal úr, én önt nagyra becsülöm, sokra tar­tom, de végtelen sajnálatomra a leányomat nem adhatom önhöz feleségül«. Ifjabb Moldova Gergely először tágra me­resztette szemét, s rábámult az apjára. Da csak egy másodperczre. Aztán nyugodtan le­ült egy karosszékbe : — Ülj le te is, papa. S beszéljünk okosan. Magyarázd meg nekem, ha tudod, mit jelent ez a farsangi tréfa ? Az öregebb is leült, szemben a fiával. — Nem tréfa a dolog, fiam. Sajnos, nem tréfa. Komoly valóság. Én nem adhatom neked a mostohaleányomat. Lehet, hogy kánoni akadályok is megnehezítik a mostohatestvérek egybekelését, de ezt nem kutatom. Ezen könnyű volna segíteni. Ennél sokkal nagyobb baj az, hogy a világ szájára kerülünk, köz­nevetség tárgyai leszünk, a jour-mókák és vicezelődések középpontjai. Tréfás croquis-harc írnak rólunk a lapok s két hétig azon fog mu­latni az egész világ, hogy az apa elvette a mamát, a fiú elvette a leányát. — Hadd mulassanak az emberek, ha mu­latni akarnak. Bánom is én ! Mindig jobb, ha mulatnak rajtam, mintha sajnálkoznak fö­löttem. — Én is gondolkoztam így egy pillanatig. Azaz megpróbáltam így gondolkozni tépelő­­déseim között, de nem sikerült. Ha Blau vagy Grün volnék, azt mondanám, vigye az ördög, nevessen, a kinek nevethetnékje van. Bánom Lapunk mai száma 32 oldal

Next