Az Ujság, 1910. december/2 (8. évfolyam, 298-311. szám)

1910-12-16 / 298. szám

Budapest, 1910. Till. évfolyam, 298. szám. Péntek, deczember 16 SZERKESZTŐSÉG: Budapest, Rákóczi-út 54,82. Telefőn 68—16. KIADÓHIVATAL: Budapest, Rákóczi-út 54. sz. Telefőn 162-63 és 68-03. Megjelen hettő kivételével minden nap, ünnep után is. Előfizetési árak: Egész évre 28 k. — 1. Félévre .. _ ... ... 14 » — » Negyedévre 7 » — * Egy hóra _ ...... 2 ■» 40 » Egyes szám ára helyben és vidéken 10 fillér. ROVÁS: A Lukács László bitumenje után Hieronymi Károly látta el ma a Házat fehér foszforral és egyéb értékes unalommal. Melegen, szimpátiá­val tárgyalták ezeket a javaslatokat és — osztentáczióval. Egymásután jelentették ki, hogy milyen szívesen támogatják pártkülönb­­ség nélkül az ipart. Eszünkbe jut Kamine gróf, a­ki a feleségének egyre mondja : látja, most gyöngéd voltam. S a feleség azt feleli : ha nem figyelmeztetne rá, akkor sokkal gyön­­gédebb volna. Hát mikor arról van szó, hogy szegény lányoknak a csontja meg ne szuvasod­jék , az urak sorra kiáltják: mennyire támo­gatják az ipart, akkor még a hiszékeny is kénytelen gyanút fogni: hátha csakugyan lel­ketlen despota ez a Kamine gróf? * Justh Gyula ma fölharsant , elnöki ön­kény ! Mert a tárgynál való megmaradásról volt szó. Pedig ő találta ki, hogy a költség­­vetésnek egyes tételeinél nem lehet általános vita, ő egyesített több, össze nem tartozó ja­vaslatot egy közös általános vitába, s ő értel­mezte a tárgynál való megmaradást úgy, hogy az ember már eltért a tárgytól, mihelyt egyebet mondott a javaslat czíménél. Jó volna meg­kérdezni a volt balpárt most Justh-ista tagjait, hogy miként vélekedtek ezekről a szigorúságok­ról, miket Justh akkor a házszabályok alkal­mazásának, most pedig elnöki basáskodásnak minősít.* Justhék hivatalosan hirdetik a háborút a bankjavaslat ellen. Kossuthék nemkülönben. A dolog azért mondható meglepőnek, mert már a választások lezajlása után hirdették ezt a harczot, s most mégis állni akarják. Nem he­lyeseljük, mert a bankjavaslatból mégis lesz törvény, hát legyen minél előbb,­­ nem cso­dálkozunk rajta, hiszen néhány nappal ezelőtt Justh tudni sem akart obstrukc­ióról, tehát természetes, hogy most hazafias kötelességének vallja, csak teljes tisztelettel bátrak vagyunk kételkedni benne. Pártértekezleten mondták ki s mégis megvívnák a harczot ?" Szekér-nt. írta Váradi Antal. Messze ifjúságom legszebb emlékei azok a régi, more patria-utazások, mikor ekhós­­szekéren, az úgynevezett alkalmatossággal tet­tünk meg napokig tartó kocsizás után olyan utakat, a melyeket ma egy-két óra alatt repü­lünk által ,a villamosság vagy a gőz szárnyain. De mennyi poézise volt egy ilyen útnak ! Valóságos odisszea, kaland-sorozat és külön­féle nyomorúság, a­melyről a mai kényelem gyermekének fogalma sem lehet. Annál éde­sebb rá a visszaemlékezés. Forró déli nap égett, mikor a hagymás­szekér megállott az édesanyám kis háza előtt. Pécs és Bácska között ez volt az egyetlen köz­lekedés, már pedig Bácskába el kellett jutni, mert vakáczió volt s Bácska volt a mi Tát­ránk, esztendőnk és Riviéránk egyben. Egész esztendei keserves tanulás végében, mint a hosszú, rögös vándorlás végczélja, úgy állott, mint a ragyogó szent Grál és annak fényes temploma. No, Bácska nem volt se szent Grál, se szentély, de nekem aranyos és kedves, mert életem tizennyolc­. tavaszát töltöttem ott, már pedig a­ki tudja , mi az ifjúság, az valóságos pleonazmusnak fogja tartani, ha ez az ifjúság még tetézi a maga boldogságát azzal, hogy a mesés rónán tavaszokat tölt, tele virágillattal és költészettel! úgy leptem pénteken délután a »Fehér farkas« korcsma végében, hogy érkeznek-e már a kupuszinaiak ? Mert ezeknek alkalma­tosságával voltunk másnap a rónákra indu­­landók. Végre feltűnt a távoli por jellegében az első. Eldice-szekér két, vagy néha három lóval baktatott a domb lejtőjén felfelé, a temetőkert oldalán, keresztül a marhapiaczon, mígnem a zsidótemplom ormozata előtt fel­állottak rendbe és sorba, mint a királypará­dén a katonák. Akkor szemlét tartottunk az édes­anyám­­mal, hogy melyiknek a lova a legjobb, melyik nem fog elakadni az országút közepén, melyik­nek nem törékeny a tengelye s végre nagy huza­vona után megegyezünk vele szemé­lyenként egy forintban, a­mi annyit tesz, hogy egy forint ötven krajczár, mivelhogy én akkor még csak félszemély voltam. Perzselő déli hőségben indultunk. Akkorra végződött a hetivásár és akkor lehetett indulni. Mert a­mig egy szál hagyma volt a szekéren, nem indult Kupuszina merev szülötte. Hja, az üzlet­i üzlet. .. A Szederkény felé vezető úton indultunk el. Keresztül ,a megszokott helyeken, melyek­nek búcsút intettünk vagy másfél hónapra. Édesanyám egy csendes fohászt rebegett a temető mentén mindazokért, a kik nem jöhet­nek velünk, s mi Istennek ajánlva lelkünket, betakart arczczal, de nyitott szemekkel küz­­ködtünk a portengerrel, mely elkísért egész Nyomjáig. Ilyen csúnya nevű volt az első stáczió. Akkorra már letértünk a köves országútról és dülőúton zöhögtünk. Ez már élvezet. Nincs por és rengő kalászok között zörög a szekér s piros pipacsok hajlonganak, az utazót köszöntve. Nagy, vizes réteken vörös orral sétál a gólya és tudós pofával kémleli a békát. A szederfákon, melyek az útra hajlanak, sereg veréb csiripel és nagy riadtan berreg tovább, mikor a tót kocsis feléjük suhint az ostorával. Még mindig nagyon meleg van, de mi fel vagyunk öltözve Szibériának. Édesanyám gondoskodása szerint éjszakai utazásra kell elkészülni, mert éjjel nagyon hűvös van. Kivált a Duna partján. Ennek előérzetében már délben körülvett sálokkal és nagyken­­­dőkkel. Csak türelem. Később nagyon jó lesz. Mikor aztán négy óra felé Németbólyba értünk, kezdődött az út hűvösebb része. Szájtátó svábok néztek a kocsink után, s Nyárádig, Udvard tájékáig a mezei munkások mozgó képeiben gyönyörködhettünk. Befelé takarodtak. Szombat volt, s ezen a napon a vallásos német és sokácz nép hamarább végezi a munkát. Vecsernyére mennek. De a ki nem megy is, összetakaritja vasárnapra a háza tájékát. Ezen a mezőn rohantak a Szulejmán hadai. Ott, hol az esteli szél ködfátyolt nyugtat a téren, mintha fedezgetné, hogy ne tekintse szemünk. — ott rohant Lajos király rémült serege, melynek virágát száz ágyutorok bő­­dülése döntötte le. Tömöri, büszke vezér, mért hagytad el érseki széked ? . . . Én bizony, gondoltam magamban, ha kalocsai érsek vagyok, nem megyek a csatába, inkább otthon lovacskát játszom. Hogy nincs is több eszük az ilyen nagy uraknak ! Izsóp, Márok és Darázs környékén elérjük a régi, az úgynevezett holt Dunát. Szomorú az, mikor egy nagy folyóvíz meghal. Annak a halála pedig abból áll, hogy elhagyják a hajók, nem megy feléje senki és a partján megnő a dudva meg a füzes. Az élő Duna kékes-zöld habjait gőzös hasítja, vontató­hajók fodrozzák. A holt Duna-ág mellett szo­morú vén halászok próbálnak szerencsét, és ha semmit sem fognak, szidják a döglött vizet és a vénséget, mely nem engedi őket az élő vízig lemenni. Már nem tudom : Izsóp és Márok, vagy Márok és Darázs faluk között ütött-e ki vala­mikor a nagy háború a községi templom épí­tése végett ? Arra emlékezem, hogy édesanyám Aljas export. Budapest nagyon szép város, de na­gyok a szépséghibái is. Kelet és Nyugat közé ékelt helyzete hozza magával, hogy határozott stílusa nincsen. Sem kívülről, sem belülről. A nemzeti élet minden­esetre lefoglalta" magának még jókor és való, — a­mint mondani szokás — hogy a nemzet szíve itt dobog. Értelmi ereje is itt tör elő fényes sugarakban, a­melyek most már távol országokig is elragyog­nak. Mindazáltal ezzel még nem egész Budapest ábrázata. Budapestnek nemcsak az a hivatása, hogy nemzeti életünket kifejezze, hanem az is, hogy világváros legyen. A Kelet felé terjedő nyugati gazdasági és kultur­­élet közvetítője, étape-állomása. A­­mivel az jár, hogy a nyugati ember Budapesten még otthon legyen, a keleti ember pedig már nyugaton legyen. Ezért a szélért az ország is, a főváros is rengeteg áldo­zatokat hozott és nem is lehet azt mon­dani, hogy hiába hozta. A főváros élete ma már, ha kisebb arányokban is, ha­sonlatos a nyugati nagy városok életé­hez és hite-neve mindegyre jobban emel­kedik. Fájdalom azonban szépséghibái is arányosan nőnek tekintélyével, sőt egy­­ben-másban aránytalanul is. Az, hogy világvárosi méretei és mozgalmasságai bizonyos kozmopolita mulatozási kedvet is hoztak bele, az egymaga nem baj, kivált ha a »vidék« nem engedi magát belerántani. Ez minden nagyvárosi élet szükséges velejárója. Pak­s a világ leg­­mulatósabb városa és vonzó erejét ez csak fokozza. Maga Bécs is elég vidám és mulatós város. Ha tehát Budapesten is sorra emelkednek a mulatságok vidám csarnokai, a mindenféle néven nevezett, többé-kevésbé, vagy talán csak ke­vésbé deczens mulatóhelyek, ezért még nem szükséges fölháborodni. De az már baj, hogy Budapest mulatságának a fő­­jellemvonása — hogy úgy mondjuk — nagyon is keleti. Ez alatt nem a keleti érdekességeket kell érteni. E részben Budapest már rég kinőtt a gyermekruhákból. A­ki a Kelet különösségeit, ragyogásait, korlátlansá­gait és szabadon burjánzó túlságait ke­resi, az Budapesten rossz helyen jár. Ellenben jó helyen jár az, a­ki a Nyugat­ról kiselejtezett obszc­enitások és fejlett­­ségek iránt érdeklődik. Annyira jó he­lyen, hogy még az az idegen is bele­botlik, a­ki Budapesten nem mulatság. Lapunk mai száma 32 oldal.

Next