Az Ujság, 1911. február/1 (9. évfolyam, 27-39. szám)

1911-02-01 / 27. szám

Budapest, 1911 Előfizetőit érek. Egész évre­­..... 28 k. — 1. Félévre............ 14 » — » Negyedévre ... „ 7 » — » Egy hóra «. ... 2 » 40 » Egyes szám ára helyben és vidéken 10 fillér. Szerda, február 1. SZERKESZTŐSÉG: Budapest, Rákóczi-út 54. o. Telefon 11—16. KIADÓHIVATAL. Budapest, Rákóczi-út 54. SS. Telefon 162—63 és S8-03. Megjelen hétfő kivételével minden nap, ünnep után la. ROVÁS.­ Ugyan mirevaló az a bátortalan tagadás a szóval, s vakmerő beismerés a tettes. Hát obstruálnak, s ha még tízszer pártértekezle­­tileg kimondják, hogy nem csinálnak obstruk­­cziót, azért mégis obstruálnak. Mert nem volna szabad megmondaniok azt, a­mit szabad megtenniük ? Senki sem tehet ellenök semmit, ha a beható vitát obstrukcziónak ismerik el. A magas nivó ? Hát legyen magas az a nivó. De ebből csak az látszik, hogy az obstrukczió­­ban eddigelé nem szorulnak más eszközre, mint a szónoklásra. Majd ha szorul a kapera, akkor leszállnak a nívóról, s nyúlnak a tinta­tartó után is. Részünkről szebbnek tartjuk az obstrukcziót, mint a beható vitát. Mert az obstrukczió minden bizonynyal obstrukczió, a beható vita ellenben olykor nem beható, oly­kor meg nem is vita.* A bankvezér Justh Gyula is hozzájárult bő szavával az idő fogyasztásához. Nem tu­dunk róla rosszat mondani, ő komolyan meg van győződve, hogy azóta, mióta nem sikerült a bankkérdéssel a koalíczió kezéből kiütni s a függetlenségi párt számára megszerezni a ha­talmat, a hatalomról mondott le a bank ked­véért. És elhiszszük róla, hogy azóta meg­alkuvást nem ismerő híve az önálló banknak, különben nem halmozta volna össze beszédé­ben a bankkérdéssel összefüggő összes poli­tikai közhelyeket. Még azt sem mondhatjuk, hogy nincs igaza, különösen mikor azt mondta, hogy a kormánynak,­nem hozván meg a kész­fizetést, le kellett volna mondania. Csak egy kicsit feledékeny. A­­Khuen-kormánynak le kellett volna mondania, mert nem hozta meg .......................................... ■>—■■■.....—..... a készfizetést, a Justh Gyula koalíc­ióját azon­ban kormánynak nevezték ki, mivel nem hozta meg a magyar kommandót. A politikai tisztességről különben ő általánosságban be­szélt, mi azonban még­ általánosságban sem beszélünk róla.* Tomasics bán holnap személy szerint be fogja mutatni a miniszterelnöknek azokat a kezes oroszlánokat, miket Horvátországban a régi vad bárányok helyébe választatott. Más arczok és más nevek, de ugyanaz a poli­tika, ugyanaz a kepezi a leli bennök képviseletét, a mely miatt Tomasicsnak jönnie kellett s uj választást csinálni. Khuen-Héderváry mind­egyiket nyájas mosolylyal fogja üdvözölni, mert ő mindenkit és mindent nyájas mosoly­lyal üdvözöl. És aztán ? Aztán bemegy a Házba és ott is mosolyogva veszi tudomásul, hogy a vita még mindig magyarul folyik. De már tudni fogja, hogy nemsokára esetleg horvátul is fog folyni. A mai leány. írta Pesta Frigyes. • A mi elmésen induló századunk, a sok mindennek tetejében, a­mit hoz, el is visz valamit: a lesütött szemű leányt. Gyönyörű­ség utczán, korzón járni; csupa nyir leány­szem ; villanásaik a szerelem kéjes napfü­rdő­­jét ontják. Ezek a szemek mindent látnak és minden kilátszik belőlük. Egészen bizonyos, hogy az emanczipált, a feminizált nőből van már egy kis kóstolónk. Immár nem csupán az apostolok kirucczant alakjaiban, hanem a tanítványok mérsékeltebb, de getegestől követő tömegében. Leányokban , bár a rövid­látás megütközésével­ is fogadott, de tisztes­séges leányokban.­­ A szabadságra­­törő nő némi szabadság­hoz jutván, az ehhez előre fűzött elméleti következtetések helyett most már ő maga árulja el, hogy mit­­művelhet ő így, a­mivel megváltoztatja a világ képét. Igen szembe­szökő, hogy mi az az új érték, a­mivel meg­­eresztettebb mozgásában a nő a világot gaz­dagítja. A munka emberi éreteiből a tudo­mány ezüstje és a­ művészet aranya tagad­hatatlanul ott csillog ugyan az ő lelkében is, mégis itt egyelőre alig billen a meglevő álla­pot. A­mi pedig a vasat illeti, kétségtelenül bizonyos, hogy a gazdasági termelés érez-m­a elsajátíthatatlanul a férfié. A gazdaságilag termelő világon a szabad nő semmit sem változtat. Nem is az ő hivatása. Embert al­kotván a Teremtő, nem paradicsomba helyezte, hanem útravalóul csupán két batyut adott ne£i. Az egyiket a férfinak adta. Ez az atlaszi IT ll.l—rrw,».—.r.TH..--..........................................................-‘....-n----­batyu,' 'a hátunkon viseljük. A nő is kapott batyut, de­ ő nem a hátán viseli. Eölcserélni ezt a két batyut azért nem is lehet. Csak a vadaknál és félvadaknál szokás az, hogy meg­szülvén a nő, nem ő esik ágynak, hanem a férfi, s az ő szellemes vajúdásának nyögéseit csillapítja finom falatokkal az egybegyűlt ro­konság, miközben a nő már végzi szegény beteg férje munkáját. Ilyen félvadak többé­­kevésbé vannak fehér bőrben is, nálunk is és mindenütt, de nem ezek : a férfi. Ám ha a dolgozó világ képén nem is igen változtathat a szabad nő, változtathat a maga képén. Ha nincs is gyönyörű organizmusában van, van neki sziporkázó drágaköve, sok, mind. A szerelem. Azért is nincs meg benne a vas, mert az nem foglalat a szerelem ékköveihez. A férfi szerelme nem is drágakő; a férfinak még a szerelme is vas, megolvadtam de vas. A férfi szerelme csak azért is »szerelem«, mert összefügg a nő szerelmével. De a szerelmet a nő nyújtja, a férfi­t elfogadja. A szerelem szerelem már akkor, a­mikor a nő szívében megfogamzik, szerelemebbé a férfi közb­en­­jöttével nem válik,­­ csupán a rendeltetése helyére jut. A szerelem a nő. A férfi vágyik a szerelemre és elfogyasztja, a nő azonban termeli a szerelmet. És ebben a nyitja a nő­kérdésnek. Minden gazdasági szerepénél fontosabb a nőre nézve a szerelmi termelés. Itt, a szere­lemben van a nő szabadságának egyedüli oka és czélja. Czélja, mert itt produkál valami sajátosat és pótolhatatlant; oka pedig, mert csak a szabad nő nemesítheti meg a férfi sze­relmi vágyait. A férfi szerelmi vágyai ugyanis — hogy is mes férjiásak — igen dúsak. A férfi, nem hiába vannak meg benne ösztön­­szerűen a szerelemből csak a fogyasztási, lei­­rási vágyak, minden szép nőt megkíván. A nő pedig, nem hiába van meg benne a sze­relmi termeléssel velejáró oda­adási ösztön, mindig csak egyetlen férfit szeret. A nő ideálja a monogámia, a férfié a poligámia, ha másként nem, hát titokban, ha még így sem lehet, hát a kielégítetlenség epekedésében. Ez a férfiúi csapodárság egyedül a nő hűségében nemesedhetik meg , de nem a szenvedő hű­ségében, hanem a diktáló hűségében, s azért ebben a heroikus és világmegv­áltó műben csak a szabad nő képes résztvenni, csak ő szállhat szembe sikeresen a nagy ,elfogadó” szerelmi basáskodásaival. De hogy ebben a világmegváltásban részt vehessen a nő, előbb a maga arczulatját kell megváltoztatnia. És itt jönnek a mai leányok. Ugyebár, már egészen más arczulattal ? És hát milyen­nel ? A mai asszonyokat még megcsalják. De nemcsak azért, mert a férfi ilyen csaló ter­mészetű s szabad neki a világ, holott az asz­­szonynak nem. Hanem azért is, mert a mai asszonyok még tegnapi leányokból lettek. A tegnapi leányt még úgy nevelték, hogy a férfival ijesztették és egy bizonyos mester­séges hidegséget, visszautasító mozdulatlan­ságot szorítottak testébe-lelkébe. Az ilyen ne­velés valóban a legkényelmesebb, az ilyen nő mint leány is, mint feleség is a legkönnyebben megőrizhető, az ilyen asszony nem csal meg, csak megcsalják. Ha férfit és nőt valami föl­­lengző nekilódulás hozna össze, Istenem, hogyan és mily álorczákkal jutnának az érzéki bom­lásokhoz ? Mig­­gy, ebből a kacsagó érzésből Budapest és Bécs. Van-e rá szükségünk, hogy vissza­idézzük a magunk emlékezetébe azt, a­mit Budapest és Bécs viszonyáról akkor mondottunk, a­mikor Neumayer József dr., Bécs város polgármestere Buda­pesten járt ? Kell-e attól tartanunk,­­ hogy inkonzekvenc­iátba esünk, ha a­­ legutóbbi bécsi események után szívünk szerint való véleményt mondunk erről a kérdésről, vagy van-e rá szükség, hogy az ügyről való vélekedésünket alapos revízió alá vegyük és megváltoztassuk ? Habozás nélkül felelhetünk ezekre a kér­­désekre a leghatározottabb nemmel. A dologról való véleményünknek nem oka, csupán alkalma volt a bécsi polgár­­mester budapesti látogatása, és ha a budapesti udvariasságokra most bécsi udvariatlanságok következnek, hát ez természetesen alapos ok a bécsi udvariat­lanságról, talán Bécs mostani urairól való ítéletmondásra is, de nem ok arra, hogy megváltoztassuk az ítéletünket Budapestnek és Bécsnek a réginél tűr­­hetőbb, tisztességesebb, korrektebb vi­szonyának a szükségességéről. Az, a­mi most Bécsben történt, az az ügyetlenségeknek és a tapintatlan­ságoknak valósággal mesteri és czivili­­zált emberek között, kultúrtársadalmak­­ban jóformán példátlan halmozása volt. Minekünk éppen az, hogy Budapest pol­gármestere nem jelenik meg Bécs város bálján* —­ tehát az, a­mi az afférnak egyelőre végső eredménye — egyáltalá­ban nincs ellenünkre. Egyáltalában nem lettünk volna elragadtatva, ha ezen a bálon, a­melynek a császári látogatás nem csupán udvari, hanem birodalmi jelleget is ad, Budapest polgármesterét ott láttuk volna —­ ha akár elsőnek is — Grácz és Brünn polgármestere mellett. És ha szó nélkül néztük volna ezt a látványt, az csak azt jelentette volna, hogy kicsinyeskedéssel nem akarjuk za­varni egy üdvös megbarátkozásnak a folyamatát, hogy udvariasságra nem aka­runk udvariatlansággal felelni, hogy kul­­turemberek vagyunk. Az udvariasság, a­melyre mi nem feleltünk volna udvariatlansággal, nem is jelentkezett azonban. A bécsi keresz­­tény-szoczialisták polgári stubjában nin- Lanunkriptü száma 32 oldal. k'b'lM L..

Next